Ung, 1884. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1884-02-17 / 7. szám

nélkül őzen törvény korlátái között bármely iparágat bárhol önállókig és szabadon gyako­rolhat, ha ebbeli szándékát az illetékes iparha­tóságnak Írásban bejelenti. Az iparigazolváuy meg nem tagadható és legfölebb 3 nap alatt kiszolgáltatandó. A bejelentéssel együtt ipari célokra a község pénztárába Budapesten 10 frt, 10 ezer lakosnál nagyobb városokban 5 írt, más helyeken 1 frt fizetendő. Ez utóbbi oly újítás, mely jótékony befolyással lesz a váro­sokban az iparcélok felsegélésére és előmozdítá­sára, miután egy oly alap létesül, mely eddig hiányzott s a községi pénztárakat terhelte. Az 5 § az engedélyhez kötött iparágakat sorolja fel s különös intézkedéseket szab a vendéglők, szállodák, korcsmák, pálinkaméré­sek, kávéházak iparágainál szükséges felügye­let tekintetében. A foglalko, ást közvetítő üzlet és cselédszerzés biztosíték letételétől tétetik függővé. Ez is oly intézkedés, melyre égető szükség volt, miután tudjuk, hogv a cseléd­szerzés körül minő visszaélések történtek. A második fejezet az ipar gyakorlásáról szól. Minden iparos iparát bérlő által is űzheti, kivéve az engedélyhez kötött ipart. Egy személy több féle ipart is űzhet. Saját vagy mások készít­ményeit végeladás, árverés vagy más, töme­ges és gyors eladásra ingerlő mód utján el-: adni csak az iparhatóságnál történt külön be­jelentés mellett szabad ; ezzel egyidejűleg kö­teles az illető a községipénztárba ipari cé­lokra Budapesten 100 frtot, 10 ezer lakosnál, nagyobb városban 50 frtot, más helyeken 20 frtot befizetni. Ily eladásokról rendes könyvek vezetendők. Az eladások befejeztével a befolyt összeg tizedrésze ipari célokra a község pénz­tárába fizetendő. Ez is oly intézkedés, mely elejét veszi a nagyobb városokban divatozó „végeladási“ szé­delgéseknek. melyek a közönség kizsákmányo­lására vezettek csak. Sütők, mészárosok és kéményseprők az j elkezdett iparüzletet tetszés szerint félbe nem szakíthatják, hanem, ha azt abba hagyni szán­dékoznak, kötelesek ebbeli szándékukat az ipar hatóságnak bejelenteni és ennek meghagyására az ipart még bizonyos ideig, jelesül a sütők és kéményseprők legfölebb 4 hétig, mészárosok 3 hónapig folytatni. A harmadik fejezet szól a segéd személy­zetről. Egyik nevezetes rendelkezése e feje­zetnek, hogy 12 éven aluli tanoncot felvenni nem lehet s az ily felvétel az iparhatóságnál írásbeli szerződés mellett történik. A tanidő legalább addig tárt, mig a tanonc élete 15-ik 'évét betöltötte. Az ily tanonc cselédszolgála- i tokra nem kötelezhető. A tanviszony befejezté­vel az iparhatóság a tanoncnak bizonyítványt állít ki. Általában e fejezet a tanonc és mester közti viszonyt oly részletesen tárgyalja, hogy e tekintetben ezután nem lesz annyi vissza­élés, mint volt eddig. A negyedik fejezet az ipartestületekről szól. A mesterséggel foglalkozó Önnálló iparo­sok kivánatára az illetékes ipar- és kereske­delmi kamara meghallgatásával városokban az iparhatóság által iparlestületek alakítandók Célja : az iparosok közt a rendet és az egyet­értést fentartani. Minden ipartestületnek alap­szabályokkal kell bírnia. Az ipartestület ügyeit intézi a közgyűlés és az elöljáróság, mely leg­alább 12 tagból áll. Minden ipartestülethez az iparhatóság állandó hatósági biztost rendel. Az ötödik fejezet az ipartársula­tokról ; a hatodik fejezet az áthágások­ról és büntetésekről rendelkezik, A hetedik fejezet végre az iparhatóságokról és az eljáárás ról szól. Iparügyekben következő hatósá­gok állapíttatnák meg : I. Első fokú hatóság a.) községekben a szolgabirö b.) rendezett ta­nácsosai bíró városokban a város tanács c.) törvényhatósági Joggal felruházott városokban a rendőri kapitány, d.) Budapesten a, kerületi elöljáróság. II. Másod fokú hatóság : a tör­vényhatósági ipartanács. III. Harmadfokú ha­tóság : a földművelés,- ipar- és kereskedelem­ügyi miniszter. Az uj ipartörvény javaslat tehát, mint a fentebbi rövid vázlatból is látszik, lényegesen átdolgozott mű és rendszeresebben szabályozza az iparosok eddigi valóban zilált körülményeit, úgy, hogy e javaslat életbe lépte esetén sok olyan panasznak vétetik eleje, mely az iparos és segéd vagy tanonc közt az iparhatóság előtt állandóan megfordult. Azt hisszük, hogy a kormány ezúttal figye­lembe vette az iparosok óhajtásait s javaslatá­val a helyzetet sokban javítani igyekszik. A közigazgatás bizottságnak f. hú 12-ikén tartott üléséből. Az alispáni jelentés szerint a megye területén múlt hó folyamán 5 tűzeset fordult elő. Az okozot kár 1030 írtra rúg, melyre csak 325 frtuyi biztosítás esz­közöltetett. A főorvosi jelentés a múlt havi közegészségügyi állapotot kedvezőnek jelenti ki úgy a betegülési vala­mint a halálozási eseteket tekintve. Járvány sem álta­lános, sem helyi jellegben nem lépett fel. Egvébkint pedig a légzőszervi burnt és lobok, esuzos bántalmak s a heveny fertőzbautalmak körül szórványosan a hólyagos •himlő Húszakon, hashagymáz Székón s nehány esetben a roncsoló toroklob jelentkezett Ungvárott. Boncz vizsgái at .eszközöltetett or vos tör vény szék i- leg 2. Vinné n egy öngyilkos dzsidás s Gojdoson egy agyonvert férfi hulláján; orvosrendőri utón pedig 4 esetben. Látlelet kiadatott összesen 26. 24 könnyű és 2 súlyos testi sértés fölött s a tiszti orvosok által gyógy­kezelt betegek összes száma 406. A jelentés kiemeli továbbá, hogy az ásványi ref. templomépület életet veszélyeztető karban van miéit is szakértői szemlét javaslatba. A.z állategészségi, állapotot tekintve sem észlelte- tett járvány műit hó folyamán, valamint marhavész és veszettség sem észleltetett. Egyedül Szerednyén fordul elő egy májmótelyes eset, hol a kényszervágással le* ölt szarvasmarha betegrészei megsemmisittettek. Végül pedig jelenti, hogy a bukovinai marhavésznek meg­szűnése következtében a Galíciával szemben fentartott határt felügyelő uzsoki belepő állomás beszüntettetett. E havijelepteseken kívül elintézletett 11 drb. miniáter leirat és pedig 3 belügyi; a városi közkórház, az uzsoki fürdő s a szerednyei gyógy tár tárgyában 3. közlekedési a Zemplén és Bereggel csatlakozóutak, a gőzkazánok belső revisiója s a gőzgépkezelők és ka- zánfütők megvizsgáltatása iránt, végül 4 pénzügyi s 1 közoktatás ügyi drb. Szakelőadók részéről beterjeszte- 1 tett s a köz. bir. által eliutéztetett továbbá egészség- ügyi 1 drb. adóügyi 8 drb. kalonaügyi T drb. közle­kedési 13 drb. tanügyi 6 drb. Ez utóbbiak között kir. taníelügyelő’véleményes jelentést terjesztett be az iránt, hogy miután a megyében több oly tanító vau a gkath. iskoláknál alkalmazva, kik a magyar nyelvet iskoláik­ban a törvény kívánalmaihoz képest tanitani nem ké­pesek, ezeknek, a mennyiben nyugdijképesek lenuóuek nyugdíjaztatása vagy végkielégítése iránt a közokta­tási minlsteriuiníioz előterjesztés tétetnék, részint pe­dig a nem tanképesittettek elmozdíttatása czéljábói az egyházmegyei főhatóság kerestetnék meg. Egyalkalom­Alz „TJlYGf“ tarcAja. Ménkiosztás Turja-Remetén. A regényes fekvésű állami méntelep bizonynyal rég nem látott annyi „cibil urat“, mint február 10-én, kik a szomszédos megyékből érkezve egybegyűltek, hogy magán* vagy községeik érdekeit megvédhessél A múlt évbeD 22-en voltak, a vendégek száma ez idén meghaladta a 40-et, mely jelenség világos bizonysága annak, hogy közönségünk a lótenyésztés ügye iránt mindjobban érdeklődik. A látogatók egy része lJ-éu délután már a hely­színén volt s Kozma ministen tanácsos vezetése alatt megtekintette az istállókat. Sajátságos egy ember ez a méltóságos ur. Ko runkban, ha valaki tekintélyes állás birtokában van — kivéve a parányi számot — lefele Jupiter, fölfele ? A legtöbb esetben nulla ! Kozma Ferenc alattvalói állít­ják, hogy vele szolgálni valóságos deJieium. Nála nem azon chablonszeni udvariasság az, mi lekötelez s mely csak diplomaták tulajdona, hidegen hagyva minket, mert tudjuk hogy chablon, de azon szivet lelket meg­nyerő modor, mely mindenkit arra kényszerit, hogy ily ember előtt, kalapot emeljen. Esteledett, midőn kőrútunkat bevégezve Fadlal- lah el Hedad százados méntelepi parancsnok lakására értünk. A házi úr érdekes egy ember, kit hírből rég óta ismerek, örültem rajta, hogy végre szemtől szembe láthattam. A százados az 50-es években Siryiából a Libanon hegységből jött Európába Brudermaun jelenlegi altá- boruagygyal, ki arabs lovak vásárlása végett kormánya által keletre küldetett. Fadlallah ]4 éves volt midőn elhagyta a cédrusok honát, azóta lefolyt majdnem egy emberélet s az arabs ifjúból lett egy joviális kapitány. Komoly szótalau orientális méltóságba burkolt egyént vártam, s találtam egy vidám, jókedvben kifogyhatlan tisztet, s csak pecsétgyűrűjének felirata figyelmeztet bennünket arra, hogy birtokosának hazája Syria. Fadlallah százados folyékonyan beszél magyarul s kiejtése után ítélve hajlandók volnánk elhinni, hogy született magyar ember. Hasonló alkalmakkor más méntelepeknél az érdek- lettek vendéglőkbe szállnak, nem igy Túrja-RemeLn, hol vendéglő nincs, s hol a romantikus után sóvárgó kielégítheti vágyait, ha regényes vidéket keres, e mel­lett azonban éhen halhat. Igaz, egy kis boltban láttam, a mint egy polgár 2 uj krajcárért olyan barnás szinti gömbölyű valamit vett. mely kettétörve porzott mini ja bologuai zsemlye, s melybe elég bátorsága volt be- léharapni, de hogy ezeu csodálatos valami képes-e egy üres gyomor betöltésére ? Kétlem azt ! De hiszen sziikségb n az ördög legyeket is eszik s Jeruzsálem ostromakor még patkányt is ebédeltek. Hel?es csak- j hogy ménkiosztás nem ostrom s tekintetbe veve azt, [hogy nagyszámú vendégsereget magánházakban sem i lehet helyezni, az állam gondoskodott, hogy mindnyá­jan kellő ellátásban részesüljenek. Az istállóktól keletnek fekszik a fenyvesektől körülvett kastély, mely ezelőtt a vasgyár igazgató la* kása volt. Itt 20 vendég kap elhelyezést. A százados jól fütött .szobákat tiszta ágyneművel és kiszolgálattal bocsátott rendelkezésünkre. Ez ágyak nagy része iire- i sen maradt, mert a vendégek fele csak 10-én reggel 18 óra előtt érkezett Remetére. L' hiver főhadnagy, ki a társaságot múlt évben fogadta, házas ember volt, s ha nem is mondható könnyű ! dolognak 22 embert megvendégelni, ez Fadlallah szá- I zados feladatához képest —gareon léttére 40 nél töb­bet ellátni — cukorba harapás vala. Ergo 40 kanál; ugyan annyi kés és villa, summa summarum 120 darab, honnan mind e kincseket előteremteni, mintán Remetén tudtommal csak 3—4 család lakik, kiktől ily portékát kölcsönözni lehet s a kantinos ennyivel nein rendel­kezik? Honnan, nem tudom, de hogy minden volt, azt tudom, még pedig kifogástalan a hal, a pecsenye, I a thea s mindenki két kézzel papálbatott, két eredeti j alakot kivéve, nem tudom melyik község érdemes biráit, kik elővéve bicskájukat a méltóságos min. taná­csos úr közvetlen közelében more rustico költötték el I vacsorájukat. A társaság éjfél utáni 2 órakor szétosz­lott, hogy «másnap vasárnap reggel 9-kor a ménlovak kiosztásánál megjelenhessek. A déjeüner nem csak kávé, de hús ételből is állott, : mi tekintve azt, hogy a hivatalos működés d. u. 3 (óráig tartott, igen célszerűnek találtatott. Jelen voltak Kende Péter alispán, Forgách László, Lessewtfy Ala­jos és Vay Tibor grófok. Dézsy Ferenc, Bernát De­zső, Losonci min. titkár, Dobay százados, Gottesmann főhadnagy, ,Luby Géza, Löcherer Andor mint a zempl. m. gazd. e. titkára, Fischer lovag, Nozdrovicky György Bottka Béla, Kende Zsigmond s többen. Tolt eset, hogy egyesek oly követelményekkel j járultak Kozma Ferenc sz.ine elé. melyek teljesítése lehetetlen volt. Mig egy generál Sakerrnentovics azzal felelt volna, hogy „nix daics, nem adok“, a tanácsos úr a legudvariasabb modorban fölvilágosította az ille­tőt, miért nem teljesítheti óhaját s az egész idő alatt disharmonianak legkisebb nyoma sem volt. Három és fél órát ütött midőn ebédhez ültünk. Bacsinszkv esperes poharat emelt éltetve Koznia Feren­cet, mint hazánk lótenyésztésének buzgó előmozdítóját. A tanácsos úr válaszában kiemelte, hogy az érdem í nem az övé, de az ügyet pártoló közönségé, mely ez alkalommal oly szép számmal megjelent. Toasztja velős [ volt és — szörnyűség annálisninkban — rövid, de i hogy többet ért mint egy philippika, elmondva egy ; szónok által csak azért, hogy beszéljen, elhihetjük.

Next

/
Thumbnails
Contents