Ung, 1883. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1883-02-11 / 6. szám

let kelti kebelemben, hog}' eddig magára árván hagyott egyletünk az értelmiség buzgó támogatása folytán oda emelkedik, hogy hazánk bármely hasonló alapokon álló egyletével megmérkőzhetik. Önöktől függ uraim, hogy akik eddig is a megye és város jó hírnévéért küzdöttek, kétszer már megkoszorúzott lobogójukat újabb diadalok mezejére is elvigyék. Kérem is tánrogatásukat.

Pénztári állapotát egyesületünknek a nov. 5-én tartott választmányi ülésből kiküldött bizottság megvizsgálván, annak jelentését egészben a t. közgyűlés elé terjeszteni bátorkodom ; itt röviden csak annyit említek meg, hogy mindennemű bevételünk 1879-től összesen 1521 frt 52 krt tett, kiadásunk pedig 1490 frt 46 kr., maradt tehát a felülvizsgálatkor pénztárunkban 31 frt 6 kr. o. é.

Kiadásainkból 203 frt 75 kr. a szegedi vizkárosul- taknak segélyezésére küldetett, az országos egyesületi pénztárba 41 frt, a debreceni zenedének tagdíjul 18 frt, a zenészeti lapokra 20 frt. Debrecenbe való utazásunkra 218 frt 56 kr., a huszti útra 135 frt22kr. fordittatott. Az 1879-iki közgyűlés határozatának értelmében estélyeink tiszta jövedelmének egy harmada a betanítással fáradozó karnagyot illetvén, ez osztalék 1879-től összesen 71 frtot tesz s ez arány jövedelmünk szerény voltának igen hű képét tünteti fel. A testület adóságaiból 200 frtot törlesztett eddig; a többi bevételt estélyeink rendezésének költségei emésztek fel. Yan még egyesü- etünknek némi követelése is, ennek behajtásával vagy a feletti intézkedéssel az újon választandó választmányt megbizui kérem.

Szertárunk megvizsgálására egy bizottság küldetvén ki, annak jelentését az egyesület elé terjeszteni van szerencsém.

És most t. közgyűlés, amidőn örömemet fejezem ki azon vívmány fölött, melyet dalárdánk annyi küzdelmei után, a legújabban pártolóinak oly szép számú szaporodásával elért, reményemet a jövőbe vetve a t. közgyűlés által eddig reám ruházott jogokat kezeibe visszaadom. Azon bizalomért, melyet a t. egylet 14 éven át beunem helyezett, kőszönetemet nyilvánítva, óhajtom: virágozzék az ungvári dalárda hosszan s múltjához méltóan : találkozzék önfeláldozó törekvése a t. közönség s pártolóinak teljes elismerésével, s ha leküzdve bel- és külbajt, lobogóját büszkén lengetheti az ország színe előtt, jusson eszébe azon gondolat, mely engem vezetésében lelkesített:

A ki művészpályát óhajt, tövisit ne tekintse,

Bátran törjön elő s tűnnek az éji ködök. (K. K.)

Az XTng tárcája.

F a n s t.

Hatodik levél.

M . . . junius 26. 1850.

(Ugyanaz ugyanannak.)

Valid meg, ma kétségbeesés vagy elragadtatással teljes levelet vártál tőlem. Nagyon tévedtél! Ez olyan levél lesz mint a többi. Semmi'uj nem történt, s a miDt látszik nem is fog történni. Néhány nappal ezelőtt sétát tettüuk a tengeren. Le akarom neked Írni. Hárman voltunk: ő, én és Schimmel. Meg nem foghatom, minő élvezetet lel abban, hogy ezt a vén németet oly gyakran meghívja. Mondják, mintha Ch. hercegnő elégedetlen volna vele, mivel kezdi óráit elhanyagolni. Egyébiránt most igen mulattató volt. Priemkov nem követhetett bennünket, mert a feje fájt. Az idő gyönyörű, vidám volt, nagy eszményien széttépett fehér felhők a kék egeu, mindenütt fény élénk zaj az erdőben ; a parton a viz moraja és zsongása; a kígyózó, aranynyal csillogó hullámokon elevenség, napfény.

Kezdetben Schimmel és én eveztünk, aztán telvontak a vitorlát s röpülve ment tovább. Hajónk orra hasította a habot s zúgva tajtékzó örvény sodródott oldalához. Vera biztos kézzel igazgatá a kormányrudat, s mindannyiszor fölkacagott valahányszor a viz arcunkba locsesant. Fürtjei leomlottak a kendő alól, mely fején körül volt vetve, s a szélbeu lebegtek lágyan. En a hajó alján guggoltam, közel lábaihoz, Schimmel pipára gyújtott, füstölt, s kellemes baszliangon dalolni kezdett.

Elsőbb e régi dalt éneklő :

„Örülj az életnek“,

aztán égy dalt a Varázssipból, aztán egy románcot, a

kétség kívül ismeretes lett már ez a magyar hazában a kormánytól kezdve le az utolsó pórig. Voltak intézkedések is. A magas kormány mindent elkövetett a nép megmentése érdekében: kenyeret osztatott ki az éhezőknek, vetőmagot a gazdáknak.; kimundá határozottan a munkakeresetet „közvetlenül a nép kezébe adni.“ A regálék megváltása ügyében rendeletét adott a m.-szigeti jószágigazgatóságnak, miként hasson beható tanácsával oda, hogy a felvidéken a községek megválthassák a regálékat stb. Az intéző körök népgyülésj hirdettek „a nép munkakeresete“ s egyszóval boldogitása ügyében ; e gyűlés egy 7-es bizottságot választott magának, felhatalmazván a felvidéki nép ügyében mindem, elkövetni, a mi a közeledő végelpusztulásnak gyorsan útját állhatja. Mind oly szép intézkedések, hogy ha ezek tényleg gyakoroltatnának, úgy amint azt a magas kormány elrendelte, avagy a 7-es bizottság magára vállalta, népünk ajka panaszra soha nem nyílnék. Boldog lenne e vidék népe, mert volna munkakeresete s ezért becsületes fizetése; volna mit ennie s nem nevelne számtalan tagból álló családjából vézna madárijesztőket, hanem ép, piros | derék katonákat; megmaradna e nép továbbra is a haza első- adófizető polgárjának és a mi a legfőbb, nem jutna koldusbotra édes hazánk szégyenére. Tudjuk tehát, hogy a magyar kormány megtett miudent; megtettek az intéző körök is miudent a mi rajtok állott, a nép érdekében, — s mégis e nép rauukakeresethiáuyábau éhezik!

Hemzsegnek a korcsmaépületek a zsaroló korcs- márosoktól, kik be uem érve azzal, hogy a paraszt jöjjön be az ivóba, négy-öt zsidócsaládot külön is tartanak j az erkölcsöt rontó pálinkának üvegekbeni széthordoz látására, hogy a szegény éhező felvidéki paraszt kora reg-j gél, még fekvő helyén kísértetik meg az ördögök által.

Ezen helyzet rettentő! Ezen helyzeten segíteni kell, j s a segélyt újra azoktól várjuk, kik már eddig is a legtöbbet tettek. Feljajdulásunkkal fel akarjuk verni jóltevőiu- ket. Urak, segítsetek, mert elveszüuk! Felvidékünk jobb és balfelén lekigyózó Uug- és Turja-folyam partjain már kivirult a paraszt orcáján a megelégedés rózsája. Van munkakeresete, földbérlete, „a regale“ kivételével, ides! tova minden megvan; dolgozik, s van létatja; egy néhány év még igy, s a koldus parasztból hatökrös gazda válik, legyen dicsőségére a kincstári uradalom eme derék hazafi tisztviselőinek. Hajtsák végre a kormány rendeletét hűen, s megmentették a hazának e népet.

Ámde nem igy van ez a felvidék szivében „a Lyu- tyánka“ patak mentén, Lyuta községében. Mintegy 5000 lélekből álló néptömeg, mely gyermekségétől fogva a kincst. uradalom hű napszámosa, munkása volt, ma mostoha kezek között sanyarog, munkasereset hiányában; fáradozik reggeltől estig e zord hidegben csupán azért, hogy nyomorult életét mától holnapig fenntarthassa. De mit tegyen? Hisz gazdálkodásából ki nem él a sziklás talajon.

Erősen akarom hinni azt, hogy ott, ahol legnagyobb a szükség, legközelebb a segítség. Aki Istenben bízik, az nem csalatkozik.

A magas kormány kimondta, hogy a munkakeresetet közvetlenül a nép kezébe kell adui. Miért uims ez még a mai napig sem ? Ki az, aki a magas kormány igazságos rendeletéinek, bármily formaságokkal is, ellene mer szegülni? Avagy a regálék eladatása ügyében ha ki lón a magas kormány által mondva, hogy a márama- ros-szigeti jószágigazgatóság adja el Lyuta községének a regálét, miért utasítja el a község elöljárói által be. nyújtott 10,000 frtos ajánlatot oly egyszerit határozatai. hogy mert 13,000 frtra lón becsülve s csak 10,000 frtos ígéret tétetett, ajánlatával elutasítandó? —Az első árverés elmúlt s volt-e reája vevő? a 2-ik avagy 3-ik árverésen ugyan akad-e becsületes szándékú magánzó oly községben, hol a mérsékleti egylet felállítása immár folyamatban van s mégis 13,000 irtot adna, — Lyután — hol a korcsmaépület csak akkor éri meg az 1500 frtot, ha kiigazittatására előbb 1000 frtot kiári ? — melléképületei leégvén, nincsenek.

Egy vidék népének jóléte megérdemli, hogy nyil- Lan beszéljünk. Népünk, szerencsétlen népünk sorsa rósz kezekre bízatott. Itt — különféle érdekek miatt—a nép soha keresethez nem fog jönni, hacsak a hivatal főnökei személyesen, közvetlenül nem fognak a községekkel érintkezésbe ereszkedni.

A hivatalos formaságok mellett népünk elvesz. Osoruaholova községben, bükkfa rönk termelését indíttatta meg a főerdőhivatal, mig ezt a vállalkozó termeltette, fizetést látott a nép annyit-mennyit; ime most a községnek adatott át, a nép mohón fogott a karácsonyi ünnepek előtti két-három héttel munkájához, hiszen a célt elértnek képzelték. Lesz a szent estére legalább „zab pogácsája“. A családapák elvetették tehát gondjaikat, s izibe 4—500 drb. bükkfarönköt hoztak le. De az ember tervez s az erdőgondnok végez. A szegény nép nem kapott mai napig sem pénzt.

Ez tehát a megmentési mód ? — már hiszen tisztelet, becsület, annak a tisztviselőnek, ki népünket igy akarja boldogítani, de nem kérünk belőle.

Dolgozni akar népünk, ne űzzön csúiot senki jóakaratából, és amiál kevésbbé éhséggel összekötött “szegénységéből. Hajtassák végre a magas kormány intézkedése s ha vannak olyanok, kiknek ezt Dines kedvük tenni, szóljon belé a főtisztség; hallgassa meg lapjainkban feijajdulásunkat, és szerezzen magának meggyőződést személyesen. Egy vidék népének jóléte, a hazának adófizető polgárai vannak itt kérdésben.

Felvidéki.

Gyű mö I csfaj elző-táblák.*)

A gyümölcsfa tenyésztők, különösen pedig a faiskola kezelők, régóta érzik szükségét már a minden tekintetben kielégítően gyakorlati csemetejelző tábláknak, s egyes szakemberek igyekeznek is javítani az eddig használtakon, vagy újakat létesíteni. — Ilyenek az újabb időben felkarolt horgany, s ilyenek a „Magyar Fold“ 9-ik számában Aichinger N. Regensburgból, mint közvetítő által ajánlott, cserép-ezimtáblácskák.

*) A „Magyar Föld“-ből.

„Ezer úszó csillag Ragyog a hullámokon —

és hangosan szavaltam az egész dalt. Midőn e sorhoz értem : *

Szemem, szemem miért hunysz le ?“ ■

fölemelte gyöngéden szemeit Vera (én alantabb ültem mint ő. úgy hogy tekintete rám esett)’és hosszan bámult a távolba, a szélfuvástól akaratlanul pislantva.

Finom eső kezdett csepegni s. buborékokat vert a tengeren. Köpenyemet ajánlám ueki, vállaira borítottam. Parthoz érve karomat nyuj.tám, hogy haza vezessem. Némelyeket kívántam volna előtte fölhozni, de mégis hallgattam. Csak arra emlékszem, Fogy kérdeztem voit, miért ül a salonban épen Elzov asszony arcképe alatt.

— Ön hasonlata nagyon helyes, — viszonzá: nem élnék soha ez oltalmazó szárnyak nélkül.

— Miért uem akarja szabadságát élvezni? —kérdezem. Nem felelt.

Tulajdonképen nem tudom miért beszéltem el néked e sétát. Talán azért, mert az elmúlt uapok leg - gyönyörteljesebb eseményei voltak rám nézve, habár jól megfontolva, eseménynek sem lehet nevezni. De ez nekem oly boldog, oly titkos öröm volt és szivemnek oly édes, hogy köttyek, szelíd, édes kények tolultak szemeimbe szakadatlan.

S gondold el: másnap reggel a mint a liget felé megyek, kellemes csengésű nőihangot hallok, e dalt „örülj az életnek!“ dalolni. Közeledtem: Vera volt. Derék! kiáltottam; nem is tudtam, hogy ily dicső hangja j van kegyednek.

Elpiiult és hallgatott. Valóban igen szép soprau hangja jván. De megvagyok győződve, hogy mit sem tudott ífelőle. Minő kincsek szunnyadnak még benne ismeretVidéki levelezés.

A felvidékről kaptuk az alábbi sorokat, melyek a- helyzet ismeretere kellő tájékozást nyújtanak; megjegyez-! zük azonban, hogy a levél végén panaszolt községi ügy, miut tudakozódásunk után az illetékes helyen fölvilágo- tottak, mar a község előnyére és megelégedésére el- intéztetett.

T. szerkesztő ur! Oly szanotalanszor hangoztattuk mar felvidéki népünk sanyarú, aggasztó helyzetét, hogy

szerelem „abc“-jét. E románcban az egész abc végig énekeltetik természetesen szakgatott szavakban : ,.ABCD — Wenn ich Dich seh“, „UVWX — Mach einen Kuix“, Schimmel az egész verset érzésteljes kifejezéssel dalolta, s csak látnod kelle, mily furcsa csintalansággal hunyorított bal szemével e szónál „knix“. Vera meg uem állhatta, hogy mosolyogva kezével meg ne fenyegesse . . . Észrevettem, hogy Schimmel ur, ha jól gondolom, fiatal éveiben vig fickó lehetett.

— Óh igen, már csak kiáltam magaraért, — viszonzá méltóságos önérzettel, mialatt pipájából kiverte a hamut. Mikor deák voltam! oh ho hó!

Tovább nem szólt semmit, hanem ebben az „oh ho hó!“-ban sokatmondó ékesszólás feküdt. Vera fölkérte, daloljon egy deák dalt, s azonnal rákezdte:

„A sárga dohányt Apoll vészité nekünk“ stb.

de a refrainné! mégis alább hangolta. Igen bele jött. Eközben a szél nagyon feltámadt, a habok hullámzottak a hajó himbálódzott; a fecskék sűrűn nyilaltak el mellettünk a vizeu. Mi bevontuk vitorlánkat s elkezdtünk a szél ellen hányódni. Hirtelen közzénk vágott a szél, s a váratlan lökést nem tudtuk kikerülni, egy hab a párkányhoz csapódott, s viz tolult a hajóba. Ez alkalommal valódi ifjúi erőt és ügyességet fejtett ki az öreg német. Kirántá kezemből a kötelet s mesterségesen irányozta a vitorlát e szavakkal: „Így tesznek Cuxha- venben“.

Vera megijedhetett, mert elhalványult; de szokásához hű maradva, egy szót sem szólt. Ruháját fölemelte kissé, s egy kereszt gerendára tette föl. Eszembe jutottak azonnal Gőthe szavai (egy idő óta tele vagyok vele):