Ung, 1883. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1883-02-04 / 5. szám

Mily zsibbasztólag hatottak a múlt évek az egyes- 1 ületi életre, ha valahol, úgy megyénkben volt alkalma tapasztalhatni mindenkinek, ki a közügy egyik vagy másik, de* ugyanazon célra törekvő zászlaja alatt küzdött. S ha e pillanatban panaszkodni volna szándékom, akár újólag elmondhatnám mindazt, mit 4 évvel előbb az ungvári dalárda célhoz juthatásáuak akadályaiul fel- hozék; de az újonnan éledő remény, a még eddig szokatlan mértékben nyilatkozó rokonszenv t. pártolóink részéről reménylenem parancsol s a remény e boldogító érzelmét fájó visszaemlékezésekkel megzavarni nem akarom. Annyit azonban, a mennyi egyletünk múltjának hű ecsetelésére szükséges, jelentésembe szőni mégis tisztemmel járó kötelességemnek ismerem.

A viszonyok kényszeritettek arra, hogy egyesületünk közgyűlését most két éve elhalaszszara. Nem akartam fájó szívvel rámutatni azon majdnem tönkre vert mezőre, melynek reményekkel biztató, gazdag vetéseitől oly szokatlan hevületet nyert kebelem. Azért megengedjen a t. közgyűlés, ha már talán feledésbe ment dolgokat és tényeket említek meg szavaimban; de négy hosszú év munkásságáról vagy csüggedéséről szólva, ami egyesületünkben ez évkör keretén belül történt, e pillanatban föl kell elevenítenem.

Dalárdánk utolsó közgyűlését 1879 márc. 30-án tartotta. Azt hittük akkor, vége lett a nyomasztó hatású küzdelemnek, közönségünk átértve a szép és nemesre törekvő igyekezetünket, felold a megélhetés aggodalmaitól, s pártolása által a diadal utján, melyre szegedi győzelmünk által léptünk, támogatni fog. Régibb t. pártolóink emlékezni fognak azon lelkesedésre, mely ez alkalommal egyesületünket eltölté s az Ung t. referense „A kizajlott bú felhőkön szép szivárvány támadt“ jelmondata után nem habozott jelentését e szavakkal kezdeni meg: „A dalárda élete fölött uj hajnal-dereng, melynek biborféuye azon reményre jogosít, hogy a belőle születendő nap fényével az ediginél nagyobb világosságot, sugárainak melegével a kedély világában több buzgalmat, lelkesebb közrehatást és gazdagabb termést fog eszközölni ki — úgy mint befelelé“. Gazdag phantásia, mely a szív vágyódásinak teljesülését oly erős reményekhez köté, minőket csak az igazság diadalába vetett hit képes éleszteni.

Sokszor táplált a vak remény,

Hogy jő egy uj tavasz felénk.

Mely éltet olt a szívbe, mit Eddig bánattal terhelénk. —

Mi hittük azt, hogy jő idő,

Mely ünnmagát érlelte meg . . .

S nem teljesült!

A dalárda beléletóben jelentkező nehézségekkel megküzdöttünk volna, de a kiilhatás kitartásunkat, mindinkább alább csökkenté.

Még a közgyűlés által fölélesztett lelkesedés hatása alatt legelső kötelességének ismeré dalárdánk a kebelünknek oly édes emlékezetű s az elemek csapása által sokat szenvedett Szeged iránt honfiúi kötelességét teljesíteni. A károsultak segélyezésére ápr. 26-án haugverbenne). . . Hirtelen elpirult, fölállt és távozott. Az nap nem lehettem szerencsés egyedül lenni vele. Kikerült. S négy hosszú óráig kártyázott férjével, a nevelőnövel és a dajkával. Másnap reggel fölkért, mennék vele a kertbe sétálni. Lementünk egész a tengerig. Egyszerre a nélkül, hogy felém fordulna, ezt súgta: „Kérem, ne tegye azt többé !“ S mindjárt rá elkezdett nekem valamiről beszélni. . . Igen meg voltam szégyenülve.

Meg kell vallanom, hogy képe nem tud kimenni eszemből s csak azért irom e levelet is leginkább, hogy róla beszélhessek.

De lódobogást hallok ; kocsim előjárt. Felé sietek. Kocsisom nem kérdezi többé, hova hajtson; mihelyt kocsimba ülök, egyenesen Priemkovhoz bajt. A falutól két verstnyire, hol az ut hirtelen bekauyarul, kilátszik háza a nyirerdőeske megül. . . Örül a szivem valahányszor ablakait látom csillogni a távolból. Az ártatlan Schimmel ur, ki időről időre eljön, nem minden alap nélkül mondja ünnepélyes s némi erkölcsös szinezetii szavakkal, miközben Vera lakására mutat : „Ez a béke lakhelye.“ Valóban a béke angyala szállt e házba. Tiutcsef énekli:

Takarjanak be szárnyaid,

Enyhítsd szilaj fájdalmamat ;

Az ellankadt lélek szelid Nyugalmat nyer árnyad alatt.

De elég, különben Isten tudja mit nem gondolsz felőle. Legközelebb ismét irok... Vájjon mit kellene neked legközelebb Írnom ? Isten velünk. Apropos; ő soha sem mondja egyszerűen Isten velünk, hanem mindig:'„Most Isten velünk.“ Ez rendkívül tetszik nekem. Barátod tt. p„

U. i. Nem emlékszem, vájjon mondtam-e neked : ő tudja, hogy megkértem egykor kezét. (Folytatjuk.)

?enyt rendezett, melynek daláréletünkben páratlan tisz ta | jövedelmét 203 frt 75 krt a szabad kir. város főispánja-i; nak megküldeni sietett. A küldeményt Szeged n. é. polgármestere meleg szavakkal köszönő meg.

Ki helyi viszonyainkat ismeri s tudja, hogy itt; mindennemű hangversenyző, erőrnüvész, lovarda és ko- j média, hazai és idegen ajkú sängerei előadási szaba-j dalmat nyer, s hozzá gondolja a tavasz-nyári évadban egy-egy hóra vagy a körülményekhez képest hosszabb időre hozzánk beköszöntő színtársulatokat; ki e különnemű társulatokat s előadásaikat figyelemmel kiséré, meggyőződhetett arról, hogy mig igen sok szédítő telt terem előtt játszott vagy csalt, dalárdánk estélyei a legcsekélyebb részvétre számíthattak. Nem csoda tehát, ha egyesületünk városunk kimerült közönségét zaklatni nem akarva, áldozattal szerzett tanulmányait a vidéknek bemutatni iparkodott. így rendeze egy dalestélyt a szobránci fürdőben jul. 27-én; de az utazási költség, nyomtatványok s más a rendezéshez szükségelt járulékok a szerény bevételt teljesen felemészték.

Tek. Huber Károly országos daláregyesületi karnagy felkérése folytán ez év folyamán rendezett még egyletünk egy hangversenyt, melyben hazánknak két fiatal, párisi concertjeik után hazájukba térő s itt magokat megismertetni óhajtó művésze: Hubay Jenő és Aggházy Károly élvezetes estét voltak szerzendők Ungvár műpártoló közönségének. Egyesületünk mindent megtett, hogy ez est fényesen sikerüljön; maga is két egészen uj müuégyest tanult be a hangverseny emelésére, remélve, hogy önmaga semmi osztalékra nem várva, a fiatal művészek fáradozását jutalmazva látandja; s mi lett az eredmény? A dalárda elpalástolandó azt, miért másoknak kell vala pirulniok, hogy a művészek útiköltségeinek fedezésére legalább száz o-é irtot nyújthasson át, saját pénztárából a jövedelmet 30 írttal kiegészíteni kény telenittetett.

Az ó év nyomán egy uj kezdte meg pályáját, nem számítottunk arra hogy fellépésünk érdekeltséget kelt a közönségben ; de nem is feledők a pártoló tagok iránti viszonyunkból kifolyó kötelezettségünket, s tiszteletökre febr. 11. 1880-ban dalestélyt reudezénk. Nem késtünk el e tartozás lerovásával, mert 1879-80ra aláiratkozott 76 pártoló tag közül máig is csak 58 fizette be pártolói diját 117 frt 50 krban, 187 frt, melyet a közgyűlés épen úgy vett előirányzatba mint a befizetetteket, ott rekedt a tárcákban.

Nem keresem okát; nem vádlom sem a behajtással megbízott egyesületi közeget, sem az aláírókat; a tiszteletet érdemlő kivételek előtt kalapot emelek, csak a száraz tényeket registrálom. Részemről megtettem a sürgetést, de nekem is van egy nagy hibám : az erőszakolás nélküli aláírást készpénzül elfogadható váltónak tekintem.

Mentségül egyedül a sanyarú év viszonyai szolgálhatnak, melyeket a pénztári számadások megvizsgálására kiküldött bizottság figyelemre is méltatott, midőn e tartozást törlendőnek mondotta ki, mit ez alkalommal a t. közgyűlés jóváhagyó helyeslésébe ajánlok.

Házi bajainkhoz, melyeknek szülője az elégedetlenség s az ebből sarjadzott visszavonás volt, csak e részvétlenség kellett, hogy tönkre jusson annyi remény, annyi lelkesedés mint amennyit a megelőző közgyűlés önte szivünkbe.

Még egy erőködés, egy hangverseny Szobráncon augusztus 1-én s lassankint elcsüggedének legjobbjaink és arról, hogy a Kolozsvárott tartott országos ünnepélyen megjelenjünk, szó sem volt. Külön-külön magában minden tag érezte, de az egész test még sem volt képes tevékenységet kifejteni. Megrendült a bizalom s akiknek legkevésbbé volt volna szabad csüggedniük, egyesek szeszélyéért majd az egész ügyet feláldozák.

Tetszhalálnak hosszú 15 hónap telt el, mig a parázs alatt lappangó tűz lobbot vethetett.

A kolozsvári ünnepélyre kijelölt képviselőnk, Halász Ferenc tiszt, tag sem jelent meg az országos egyesület közgyűlésén ; a központból sem jött semmi hang, mely ébredésre intett volna, elszunuyadánk.

De hála a Gondviselésnek, hála a szépraíivészet nemtőjének, álmunk nem volt oly mély, hogy elzsib- baszsza tagjainkat. Ez álom annyira üdítő volt, hogy 1881 november. 13 ára összegyüjtvén az egyesület működő tagjait, illetőleg azokat, kik egykor kibontott zászlónknak becsületet és koszorút szereztek, megkelle győződnöm, miszerint itt halálra egy sem gondolt, csak a küzdelemben kifáradt erő követelt enyhületet.

Arra különben, hogy megírjam egyesületünk gyászjelentését, mint hazánk legkitűnőbb dalárdái közül is egyesekkel megtörtént, soha nem is gondoltam.

Felzendült tehát újra a dal az egy időre elnémult I ajkakon, s mindenikünk érezte: mennyi vigasz van az ioly dalban is, mely meghallgattatást nem talál.

Az országos daláregyesület december 8-diki köz

gyűlésén ott valáuk már képviseletileg, s itthon nem ismert volna már senki a rémes feloszlást álmadóra. Képviselőnk Rónai Antal főerdőtanácsos ur dalárdánk lelkes pártolója volt.

Egyesületünk ébredése után az első dalestélyt 1882 február 21-éu rendezők, ha nem is fényes, de kielégítő anyagi sikerrel.

Értesülvén hazánk büszkeségének, Munkácsy Mihálynak, a világhírű festőművésznek a munkácsiak által rendezni szándékolt ünnepélyéről, felajánlók közreműködésünket, a rendező bizottságnak, de ez a következő távirattal válaszolt: „Hazafias ajánlatukat sajnálkozásunkra el nem fogadhatjuk.“ Honn maradánk.

Jött az országos daláregyesület felszólítása a debreceni dalárün népé lyre vonatkozólag, s ez egy uj villanyszikra volt a netalán zsibbadozó testrészekre, mely határozottan eltávolita minden bajt.

(Folyt, köv.)

Különfélék.

— Megyebizottsági tagul Ungvárt a savanyuvizi kerületben Fincicky Mihály választatott meg.

— Az njoucozás megyénk területén következő sorrendben fog megtartatni. Ungvár városában március

1., 2., az ungvári járásban 3., 4., 5., 6., 7., a nagyka- posi járásban 9., 10., 11., és 12., Szobráncon 15., 16.,

17., 18., Nagy-Bereznáu 21., 22., 23., 24., és 25.

— Rendőri hírek: Pencik Mária a.-domonyai illetőségű 19 éves leány hat hetes gyermekét a kútba lökte. Átadatott a jbgnak. — Fáber József és Lukács József csizmadia mesterek múlt hó 28-án éjjel megtámadták a posta kocsit és a 20 sz. bérkocsit a radvánci utcán, Huszka Ferenc mozdonyvezető ablakait, pedig beverték Átadattak a fenyitő bíróságnak.

— Véres verekedés volt e napokban Botfalva községében a lakodalmas nép között. Két halott és 6 sebesült maradt a csatatéren. Másnap 30 egyént kisértek be a fenyitő bírósághoz.

— Az önkéntes tűzoltó egylet múlt hő 27-én rendezett táncmulatsága gyér közönség előtt folyt le, mert az úri osztály távol maradt. A jelen volt tűzoltók az egylet zászló anyja, Nehrebecky Györgyné, szives és figyelme« modora által felbátorítva, vígan mulattak azért. A bevételt, mely felül fizetésekkel együtt 130 frt 40 krra ment, a kiadás 6 frt 92 krral leiül haladta.

— Ügynökök üzelmei. A kereskedelmi minisztérium egyik legközelebbi ankétja igen élénken foglalkozott az utazó ügynökök visszaéléseivel. A mennyiben kizárólag csak a tűzbiztosításról volt szó, igen valószínű, hogy az irányadó körök még akkor az életbiztosítási aquisiteurek üzelmeiről kellőleg tájékozva nem voltak. A hatóságok nem nézhetik közönyösen, hogy a biztosítás ezen ágának egyes kalauzai anonym röpiratok és revolver lapok cikkeivel a közönséget félrevezették és egy első rangú kiváló biztonságú angol társulat ellen nem. télén támadásokat intézzenek. Hírlapírói kötelességet vélünk teljesiteni, midőn ezen iizelmekre a hatóság figyelmét felhívjuk.

— Az ungvári ifjúsági reuuió. Folyó év február

1-éu tartatott meg uálunk az utolsó' farsangi táncvigalom. — A minő rossz kedélyhangulattal vette kezdetét a farsang, éppen oly vigau végződött. Csak úgy pezsgett az ifjú vér e nagyon fényesen sikerült mulatságon, s miudenki oly kedélyesen és feszteleBül mulatott, hogy csak úgy ragyogott a megelégedettség a táncolok arcán. — A mulatság fényes sikerülte legnagyobbrészt a rendezőség fáradhatlan buzgalmának köszönhető. — Az ifjúság u. i. — mintha csak megakarta volua mutatni, hogy még sem oly fád, mint a minőnek e farsangon tartatott — mindent elkövetett, hogy a tánc- vigalmau jelenlevők közül senki se unja magát, s mint határozottan állíthatjuk, célját elérte, mert kifogást a mulatság ellen senkitől sem lehetett hallani. Mondhatni, Ungmegye intelligentiája részt vett a mulatságon, úgy, a néző szeme gyönyörködhetett, ha végig tekintett a válogatott szép közönségen. Résztvettek a mulatságon : Bá- nócyné leányával, Bartók Irma, Bernáth Dezsőné, Gserszky Olga. Dubravszky Váli, Fábry Margit, Fekésházy Mik- lósué leányával, Gorlvayné, Götz Rudolfné Fekete Mariska, Hlavatby Ilona, Homicskónó leányával, Iváncsik Mariska, Kende Péterné, Keresztyné, a Kovács nővérek, Lám Sándorné, Lévaynó, Lukácsné, Magyar Ilka, Ma- rosyné, Mihajlovics Döméné leányával, Mokcsay Béláné, Moskovicsné, Mráz Ludka, Nehrebeckynó, Novákné, Pápay Erzsi, Plathy Erzsi, Pólányi Erzsi, Rothné, Rónay Anna, Schramm ezredesué leányával, Szépfy Gizella, Szieberné leányával, Szomrákyné, Terestényiné, Thuránszkyné leányával, a Valkovszky nővérek, Vaszo- csik Paula, Vécsey Etelka. Volfinau Bella. Jelen volt még gr. Török Hermina, ki — mint a nőegylet pénztárnoka — a pónztárnokságot volt szives elvállalni. A jövedelem 250 frton felül volt s igy anyagilag is sikerültnek nevezhető a mulatság. L.