Ung, 1883. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1883-01-28 / 4. szám

XXL ÉVFOLYAM.

Un^vár ISS3. vasárnap, január 28.

4. SZÁM.

Megjelen:

MINDEN VASÁRNAP.

A szerkesztőhöz intézendő minden Közlemény. mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek esak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, Kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak.

Kiadó hivatal :

Pollacsek Miksa könyvnyomdája

«aau-imninrrrn sa azssmmeaaauacmmmm

Főmunkatárs:

BÁNÓCY FERENC.

Előfizetési feltételek :

Egy evre

.....................fi frt Félévre ... 3 ,, —

Negyed évre . . . . 1 ., 50 Egyes szám ára 12 krajczár.

Hirdetések:

szintúgy mint előfizetések az Ung kiadóhivatalába U:r vár. Pollansek M. könyvnyomdájába küldendők.

Nyilttér soronként 20 kr.

VEGYESTART A EMU HETILAP.

Felelős szerkesztő:

FINCICKY MIHÁLY.

A iiU'gyík üiikonuáiiyxníi j»^'iiii'ói.

A megyei törvényhatóságok jogkörét nemcsak: hogy meg nem szorítja a belügyminisíer- nek a megyék háztartásáról szóló újabb törvényjavaslata. de sőt inkább eddig nem teljesen élvezett önkormányzati jog gyakorlatát helyezi kilátásba.

Az 1870. XLII. t. oz. 43-ik tj-a megadta ugyan a megyéknek azon jogot, hogy a tisztviselők. segéd- kezelő- és szolgaszemélyzet létszámát és fizetését magok állapiták meg. a költség előirányzatok azonban felsőbb jóváhagyás alá estek mindenkor.

S habár be kell ismernünk, hogy a személyzet létszámának s illetményeinek hat évről hat évre a 'megyék által lett megállapítását a belügyminister elegendő figyelemben részesi-j tette, s csak igen ritka, esetben tett azok ellen észrevételt, még sem volt a megyék e joga oly teljesnek mondható, mint a minőnek azt, a belügyminister által á f. évi január hó 11-ikén a képviselőházhoz beadott törvényjavaslat célozza.

E törvényjavaslatban is fel van ugyan tartva a belügyminister jóváhagyási joga; a mi különben igen természetes is akkor, midőn a megyék javadalmazását az állampénztár fedezi; de már az L870. XLII. törvénycikkel szemben a költségelőirányzatok megállapításánál s z a b a d kezet enged a megyéknek s a költségvetést egyszerűen csak tudomásul veszi azon esetre: „ha a megyéknek az állampénztárból nyert javadalmazása és saját jövedelme kizárólag csak közigaz,tási-, árva- és gyámhatósági kiadások fedezésére fordittatik; ha a kiadások megyei pótadó igénybe vétele nélkül fedeztetnek, és ha a megyei törzsvagyon nem csonkittatik. “

A megyék közigazgatási, közlekedési, köz- gazdasági, közművelődési és jótékonysági czé- lokra 3°/o-ot meg nem haladó pótadót is vethetnek ki.

TTjabb önkormányzati jog ez, de azt liisz- szük, hogy ezt a megyék csak kivételesen s igen óvatosan fogják gyakorolni.

Midőn a belügyminiszter a megyék háztartásáról szóló törvényjavaslatot 1881. évi október 2.r>-én bemutatta, a megyék sérelmesnek találták annak 4-ik szakaszát, mely szerint a költségvetésben csak annyi és oly minőségű tisztviselő-, segéd-, kezelő- és szolgaszemélyzet s csak annyi évi illet méaynyel lett volna felvehető, a mennyi a törvény által megállapított állami javadalmazás kiszámításánál alapul lón véve.

A többi közt a mi megyénk is felterjesztést intézett e tekintetben úgy a képviselőház- í hoz, valamint a belügyminiszterhez is, azt kérelmezvén, hogy a törvényhatósági közgyűlésnek 'az 1870. XLII. törvény által biztosított joga a költségelőirányzat megállapítását illetőleg, jövőre is épségben hagyassák. Annál is inkább fentar- tandónak hangsúlyoz,tatott ez, mert mig egy- I részt kétségbevonhatatlan tény az. hogy valamint a személyzet létszámának meghatározását a helyi viszonyok ismereténél íogva, úgy a tisztviselők munkaköréhez mérten ezek javadalmazását is. a tisztviselők tevékenysége fölött ellenőrködést gyakorló törvényhatósági közgyűlés legméltányosabban eszközölheti; másrészt azt sem lehet figyelmen kivid hagyni, hogy az önkormányzati jogokat gyakorló bizottsági tagok, nem csak az alkotmányos jogok élvezetére, de egyszersmind nemes kötelességek teljesítésére is hivatvák.

S ha e kötelességek teljesítésénél némely törvényhatóságok alkotmányos testületében némi közönbösség, fásultság észlelhető is, ezen. csupán helyenkint fel-feltünedező jelenségekből koránt sem a kötelességérzet hiányára, hanem inkább arra vonhatni következtetést, hogy a törvényhatóságok működési köre a közönségre nézve nem bir elegendő vonzerővel.

Gondoskodni kell tehát arról, hoev a vonzerő meglegyen s hogy ezáltal a közügyek iránti érdekeltség ne lankadjon, de növekedjék.

Az újabb törvényjavaslat a megyék kívánalmainak e tekintetben eleget tévén, szívesen üdvözöljük azt. s mielőbbi törvényre emelését óhajtjuk! ___

Az orosz „Kárpát“

f. é. 2 ik számában figyelemre méltó hazafias iránya vezércikk jelent meg. A szerkesztő visszapillantást vetve a letűnt 1882-ik évre, fájdalmas érzéssel említi fel, hogy azon év első felében nehéz gyanúsításokkal, hazafiatlau* sággal volt vádolva az orosz nép értelmisége, holott pedig — úgymond — mi magyarországi oroszok, hazafis ág tekintetében édes hazánk hü fiainak sorában állunk, követjük atyáink, ősatyáink és elődeink példáját, kik minden körülmények között bebizonyították szeretetóket a haza és annak kormánya iránt. És az nem is lehet másképen — folytatja tovább — hisz nekünk nincs mit várni jobbat sem j anyagi, sem lelki tekintetben. — Mi lakosai a hegyek, sziklák és hazánk nem egészen háladatos talajának, lakói maradunk azon talajnak. Bárki más uralna berniünket, földi paradicsomot senki sem adna cserébe nekiiuk a mi hegyeinkért és szikiáinkért. Keresztény katholikus hitünket pedig annyira szeretjük, hogy azt esztelen rajongásért nem áldozzuk fel, mert mi a katholikus egyház keblében kereshetjük csak a magunk boldogságát és nyugalmát.

De a midőn mi igaz hazafiaknak érezzük magunkat és a katholikus egyház hűséges fiainak, nem tagadhatjuk el azt, hogy származásunknál fogva ragaszkodunk orosz nyelvünkhöz, melyen azon nép beszél, melyért nekünk élni kötelességünk. De midőn e nyelvet szeretjük, nem vetheti senki szemünkre, hogy édes hazánk nyelvét, a magyar nyelvet, idegennek tekintjük. Hisz mi, intelligentiája a magyar-orosz népnek mindannyian, kivétel nélkül kitünöeu beszéljük a magyar nyelvet, általában azon beszélünk, családi körünkben azon társalguuk és némi önelégült- 1 seggel mondhatjuk magunkról, hogy kezeljük a magyar

A z T7ng tárcája.

P a ii 8 t.

Negyedik levél.

M . . . jiinius 21.1850, (Ugyanaz ugyanannak.)

(Folytatás.)

Drága barátom! A felolvasás, melyről értesitlek. tegnap megtörtént, s hogy mi adta magát elő, ez alkalommal sorban akarom elbeszélni, Mindenek előtt kénytelen vagyok előre bocsátani, hogy a siker minden várakozást felülmúlt. Siker, ez nem is a valód: szó. De halld.

Ebéd tájban érkeztem meg. Hatan ültünk az asztalnál: Vera, férje, leánya, ennek sápadt s jelentéktelen kinézésű nevelőnője, s egy öreg német, rövid szabású fahéjsziníi frakkban, simára borotválva, okos, igazságos kinézésű, hü szívü mosolylyal s fogatlan szájjal E bátor német erős cikória szagot terjesztett maga körül, nélkülözhetlen illatja minden öreg németnek. Bemutatták nekem. Schimmelnek hívják, s néhány verst- nyíre innen Oh. herceg házában nyelvmester. Vera, k szívesen látja, fölkérte, hogy felolvasásunkon legyen jelen. Későn ültünk asztalhoz és sokáig maradtunk ülve Ezután sétát tettünk. Az idő gyönyörű volt. A regg kissé szeles és esős volt. este mégis kitisztult az ég s mi kiballagtunk közösen a szabad mezőre. Fölöttünk a ma gasban fényesen lebegett egy nagy rózsás £elhő, melye kékes vonalok fodrozták. Végső szegélyén reszketett majc fölbukva, majd elmerülve, egy kis csillag; kissé távolaid élénken rajzolódott a fehér holdsarló a gyöngén piroslc ég kékjén. Figyelmeztetőm Verát e felhőre.

lamely helye a költeménynek homályosnak tűnnék föl,

; csak szakítsanak félbe. Aztán megköszörültera torka- I mat.

Priemkov kérdő: vájjon nem kivanok-e egy pohár cukrosvizet? s igen elégedett volt önmagával, » mit mindenkivel sietett észrevétetni, hogy e kérdést intézte hozzám. Megköszöntem. Mély csend állt be. Elkezdtem olvasni anélkül, hogy fölpillantanék ; bátorságom elvesztém, szivem hevesen dobogott, hangom reszketett. A tetszés első nyilatkozata a németből tört ki ; ő volt az egyedüli, ki az olvasás alatt a csendet megtörte ... „Csodálatos! fenséges!“ ismétlé, s némelykor hozzá tévé: „Hanem ez egy kicsit erős.“

Priemkov unta magát, a mint észrevevém, minthogy ő németül csak felületesen ért, s maga beismert, j hogy nem szereti a verseket . . . Vájjon ki kérte, hogy

1 figyeljen ? Már az asztalnál inték neki, hogy nern kénytelen a felolvasáson jelen lenni, de féltem, sértésnek ; veszi.

Vera nem mozdult. Néhányszor vetek rá egy-egy lopott pillantást: szemei figyelmesen és merően rám voltak szegezve; halványnak látszott. Faustnak Margit- tali első találkozása után előre hajolt a székből, keblére kulcsolá kezeit és a darab végéig e helyzetben maradt. Kezdetben háborgatott Priemkov közönyössége, nemsokára felejtém őt, mindig komolyabb lettem s melegséggel, elragadtatással olvastam . .. Csak egyedül Verának olvastam. Egy belső szózat azt súgta, hogy Faust élénk benyomást tett reá. Midőn bevégzóm (a Valburgi éjiközjátékot, valamint néhány jelenést a boszorkány konyhából átugrottam), midőn az utolsó „Heurik!“ ^B^iug- I zott, megindulással kiáltott föl a német: Istenem mily

— Igen, — mond*, ez nagyon szép; de nézzen ön ide.

Körül néztem. A leszálló napot eltakarva, hatalmas sötét szürke felleg emelkedett föl. Olyan volt, mint egy tüzokádó hegy, a csúcs széles lángkéve, körül világos szegélye a veszedelmet hirdető bibornak, mely egy helyen, épen a középen, áttörte a nehéz tömeget mint egy izzó mélységből kihajítva.

— Énből zivatar lesz. — szólt Priemkov.

Hanem én eltérek a fődologtól. Elfeledtem neked

megmondani utolsó levelemben, hogy megbántam a miért „Faust“-ot választám felolvasásomhoz. Schiller sokkal alkalmasabb lett volna, ha már a német irodalommal akartuk kezdeni. Mindenekelőtt haboztam az első jelenet fölött egész a Margittali ismeretségig, és Me- phistophelesi e vonatkozólag sem voltam nyugodt. De már egyszer Faust befolyása alatt valék, s semmi más olvasmány nem lesz annyira szivem szerinti.

Midőn tökéletesen beesteledett, a chinai kolnába gyűltünk, mely é célra már előbb berendezhetett. A pamlag előtt egyenesen az ajtóval szemben állt egy kerek asztal beterítve; körötte székek és zsöíyék. Az. asztalon lámpa égett. A pamlagra ültem s kézbe vevém a könyvet. Vera az. ajtóhoz közel egy széken foglalt helyet. A lámpa világánál a koina bemeneténél lágyan himbáló ákácágakat lehete látni, s időről időre az éji szél hűvösen fújt be a nyitott ajtón. Priemkov közel ült hozzám az asztalnál, mellette az. öreg német. A nevelőnő Natalieval a házban maradt. Mielőtt elkezdtem volna az. olvasást néhány magyarázó szót mondtam a „Faust“ legendára vonatkozólag, Mephistopheles jelentéséről, Göthe költői szelleméről kérvén őket, hogy ha va-