Ung, 1882. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)

1882-11-05 / 45. szám

XX. évfolyam.

Üngvár 1882. vasárnap, november 5.

45. szám.

Az „UNG“ meg,jelen

minden vasárnap.

A szerkesztőhöz intézendő minden sözlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak.

Kiadó-hivatal;

Poilacsek Miksa könyvnyomdája

TÁRSADALMI ÉS VEGYESTARTALMÜ LAP.

A KÖZMIVELŐDÉS! TÁRSULAT, S AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI-EGYLET KÖZLÖNYE.

Előfizetési feltételek:

Egy évre

..................6 frt Félévre ... 0 „ —

Negyed évre .... 1 „ 50 Egyes szám ára 12 krajczár.

Hirdetések:

szintúgy mint előfizetések az Ung kiadóhivatalába UiiLvár. Poilacsek Miksa könyvnyomdájába küldendők.

Nyilttér:

Soronként 20 kr.

IV euazetiség’einli:.

Magyarországon vagyonra, műveltségre kétségkívül első és leghatalmasabb nemzetiség a magyar. Ez alkalomból azonban csak rideg számokkal és százalékokban fogunk beszélni. — igy is legtöbben vagyunk! Hiteles adatokkal kimutathatólag lakik ugyanis Magyarországon nyelv szerint is magyar: 49Vs7o, tót 167s%, német 147ä%, román 11%, orosz 4%, szerb 27i°/o, horváth nem egészen 27», egyébb nemzetiségű valamivel több l7»-tóliaál. A volt erdélyi részekben román 577», magyar 327», német (szász) 107.7., Magyarországot a volt erdélyi részekkel együttértve a magyar nemzetiség kerekszámban 477o-ra, a német és szász együtt 137», a román 18727»-ra, tehető. A többi nemzetiség számaránya pedig még alacsonyabbra törpül. Ha már most a polgárosított határőrvidéket is számításba vesszük, akkor (azon vidék főleg román és szerb ajkú voltánál fogva) a szerbek és románok aránya az összességgel szemben némi csekélységgel 7», illetve l7»-tóli- val javul ugyan, de ezen emelkedés az összes nemzetiségek százalékaiból leven levonandó, a magyarajku lakosság számarányából egy egész százalékot sem von le, s igy a magyarajku nép még ekkor is több mint 467»-kal áll, sa mindjárt utána következő román még igy sem éri el a 207»-kot. Ha már most azt vizsgáljuk : hogy oszlanak el ezen nemzetiségek? akkora kérdés ismét megint csak a magyar nemzetiség javára dől; mert a magyar ajkú nép erős, összefüggő tömegben az ország szivét lakja, a többi nemzetiség ellenben részint eltagolva, részint a határvonalokra szorítva él.

A magyar nemzetiség ereje a Közép-Tiszamentén, Tisza-Dunaközben, a Duna jobbpartján és Székelyföldön nyugszik. Legmagyarabb a Közép-tisza völgy, és pedig Csongrádmegyén kezdve, Jász-Nagy Kun-Szolnok-, Heves-, Borsod-, Hajdú- és Szabolcsmegye egész területére nézve, hol a magyar elem a lakosságnak 90 egész 100° »-ját teszi. Az ország közepe átlag számítva négy ötöd részben magyar. Ezen nagy, összefüggő magyar népcsalád lakta vidéktől elszigetelten áll a Székely-föld, átlagban szintén 807» magyarajku néppel.

A románok leginkább a volt erdélyi részen, s annak szomszédságában laknak. Legtöbb román van Hunyad és Bogaras mégyékben, hol az összes lakosság 90%-ját teszik.

A tótság összefüggő tömegben Turócz, Liptó, Árva és Trencsén megyékben 90%-kal dominál.. Zólyom, Nyitra, Szepes és Sárosmegyékben átlag 80, Barsban 55 száztólival túlnyomó, Pozsony, Hont, Nógrád, Abauj, Torna, Zemplén és Ung megyékben pedig 10-től 457»-tóli kisebbséggel szerepel.

Az oroszok Mármaros és Beregmegyében 60—807» tömegben, Ugocsában 507».

Szerb többség egyetlen megyében sincsen. Legtöbben laknak Bácsban, Torontálban, azután Baranya és Temesmegyék területén, mindenütt 507» alatt.

Horvátok Sopron, Mosony, Vas, Somogy, Baranya és Bars megyékben laknak, jelentéktelen kisebbségben. Zalamegye lakosságának azonban ötödrészét teszik.

Németajkú nép csak az egyetlen Mosonyme- gyében képez absolut többséget, hol az összes lakosság 767»-jával állnak. A Szepességen alig 40,

Az ,,Ung” tárcája.

Arany János.

A kit oly bámulva néztem Fölüdülve ének én ;

S dalában tavaszt éreztem A zordon tél közepén :

A kihez nem is beszéltem,

Nem dicsértem mint szokás;

— Én csak a hallgatást értem Fennen hadd diesérje más! —

A kit most siratnak, sírva Hogy oly messze költözött;

Hogy lezárták a mély sírba S nincs az emberek között:

Ó most ott van a világban,

Mely lelkem világa rég 1 . . .

Mely ott rejti fényben, árnyban,

Mit lassanként vesziték.

Hol szerettim vannak, immár Ö is oda költözött :

Lelkem úgyis mindig ott jár S föllelem azok közutt.

Kit elvesznének mások:

Én azt el nem veszítem;

Ott a mystikus világok Utján járva látom én.

S midőn a spherák zenéje Megzendül: akkor talán Gyönyörködik lelkem mélye Fönt az Ő csodás dalán 1

M a j t é n y i Flóra.

LOTTI.

— Rajz. —

Halottal: napja volt. — Az utczákon alkonyaikor már hullámzott a nép, mindenkit egy ezél felé vonzott valami, ami e napon talán minden szívben helyet fog- rul és a minek neve: kegyelet!

Kegyelet azok iránt, kik felett régen elsirtu- könnyeinket, kiket talán el is feledtünk már, de fenntartót tunk számukra emlékünkben egy napot, melyen szemünk elé jön a rég elporladt alak örömeivel, fájdalmaival.

Engem is vonzott valami e napon, az enyészet, a sivár nyugalom hazájába. — A sírokon már amint kilétem, itt-ott gyertyák égtek, miket minden pillanatban kioltással fenyegetett a fák közt elsurrauó rideg, őszi szél, mely oly fagyos, nyomasztó volt.

Gondolatokba merülve jártam keltem, mi lett volns más gondolataimnak tárgya, mint a múlandóság?! Eszembe jutott mily békés egyetértésben pihennek iU a fény, nyomor, boldogság és boldogtalanság. — ünkény- teleuül feltettem magamban e kérdést, hát én leszek-e boldog, mig ide jutok? Megadólag le kellett hajtanom fejemet, mert mintha Poe hollója repült volna el felettem szárnysuhogtatva, s szomorú refrainjét hangoztatva: „soha soha, sohasem,“ -ügy en sem adhattam más feleletet magamnak, mint: sohasem 1

Melletem gyászoló alakok haladtak el gyorsan, azt hittem egy pillanatig, hogy a márvány szobrok elevenedtek föl. — Csak egy nehéz sóhaj, ki-kitörő zokogás tudatta velem, hogy élők e sötét árnyak, kik lehajtott fő. vei. összekulcsolt kezekkel imáikat mormolva, ontanak könnyeket a mélyen alvók emlékéért. Engem űzött el valami innen, oda, a hol nem sir senki, ahol az elmúlás ijesztő homályát nem zavarja bolygó lidérczként a gyertyák pislogó fénye. — Engem bántott ez a sok siró alak. — Miért sírnak? Talán hogy nem pihenhetnek már ők is itt? Hiszen még várhatnak, még boldogok mert sírni tudnak.

De hát aki már elsírta könnyeit?! ... A mint ott bolyongtam a sötétben, kitördelt fejfák. behorpadt sírok közt, eszembe jutott hogy a halál országának e.z elhagyott részében, nekem is pihen valahol egy ösmerő- söm. Felkerestem. — Helyett foglaltam az elhagyott,

Tolna, Baranya, Bács. Sopron, Vas és Tolna íre- gyékben pedig 20—307» közt váltakoznak'

Ami már most az ország fővárosát illeti, itt is erősen túlnyomó a magyar. — Nyilván való tehát, hogy a magyar elem oly összefüggő tömegekben lakik, s a nemzetiségi vidékekre beékelve települt népcsaládjai is a főtömeggel any- nyira öszszenövék, hogy úgyszólván majd minden megyében túlsúlylyal, vagy legalább viszonylagosan jelentékeny számaránynyal jelntkezve, nemzetiségét könnyen érvényesítheti.

Az itt elmondottakból látjuk: mikép van még erőnk, van még számbeli súlyúnk is csak buzgalmunk, kitartásunk és erős akaratunk legyen és a siker nem fog elmaradni. Magyarrá lesz még ez a bábeli nyelvzavarba kevert Magyar- ország, csak magyarjai mutassák meg, hogy magyarok még s nem akarnak elkorcsosodni ők is, mint azon szegény véreink, kik őseink közönyéből magyar család-nevekkel, magyar nevű falvakban ma már idegen szót hordnak ajkaikon.

— Kereskedelmi utazó nem tekinthető házalónak

Ezt az elvet mondotta ki a kereskedelmi minisztérium f. évi 43.302 sz. rendeletével. E rendelet kibocsátása az által vált szükségessé, hogy a fővárosi keresked k és iparosok közül számosán panaszkodtak aminiszterium- nál a fölött, hogy utazó ügynökeik és segédeik áru-megrendelések gyűjtésében a közigazgatási hatóságok által megakadályoztatnak. A közigazgatási hatóságok intézkedése viszont az 1872. évi VIII. t. ez. 32. §-ának helytelen magyarázatából, aztán meg a házaló kereskerés fogalmának téves értelmezéséből eredt. Hogy tehát jövőre a törvényhatóságok ilynemű téves magyarázatot ne gyakoroljanak, a rendelet őket a következőkről értesítette.

elvadult síron. — Talán szentelhetek emlékének egy néhány perczet, úgy gondoltam ezért nem fog megróvni senki.

Aki itt nyugszik szép leány volt. — Lotti volt a neve. Ösmerték sokan. — Én gyakran beszéltem velet láttam hogy rokonszenvem örömet szerez neki, tehát nem akartam megfosztani ez örömtől. — Szántam őt. —- Sokszor mondta nekem mily jól esik neki, hogy én nem fordulok el tőle úgy mint más, ki talán ezerszer rosz- szabb nála, de a társadalomban fényes helyet foglalva el, ment minden rágalomtól. — Panaszkodott elhagyatott- ságáról, e csillogó de szeretetlen életről. — Pedig úgymond, egykor ő is értette mily édes e szó: szeretet! 0 is érezte az anyai kebel melegét, hallott gyöngéd szavakat a szülői ajkakról, melyek vigyázatra intették öt az élet nehéz utján, melyek csak becsületről adtak tanítást. Az áldó kezek súlyát fején mintha még most is érezné, de az áldás eltűnt, reá csak az átok nehezült. — Mindezekről már csak félve emlékezett, nehogy élete sötét órái homályt vessenek arra, ami egykor tiszta volt. Érzi, hogy nem tehetett másként rnondá busán. — Ellentállni nem lehetett. — Azok az édes szavak, melyek Géza ajkairól folytak, annyi gyönyört, boldogságot Ígértek. — És ón boldog akartam lenni, szólt fejét lecsüggesztve.

Szegény leány! Egy napon, egy csók, egy ölelés mely felért a gyermek álmák minden édességével, bele vonták abba az önfeledt állapotba, mikor a szerelem kelyhe csordultig telve van, a gondolat tehetetlenné vá lik, az akarat le van nyűgözve, egy perez varázsa mámora által. — Ezért azután elitélte a világ! És mégis Ha kérdést intézett volna mindazokhoz kiknek szivök van, kik érezni tudnak, kapott-e volna ezektől más feleletet, mint azt, hogy az ember ez érzelmekkel szemben csak gyáva parány, és hogy romba dőlnek a legszilárdabb elvek egy csókra, mely forróbb a többinél. . , És őt mégis megvetették, ki volt téve az általános gúny-