Ung, 1882. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1882-10-29 / 44. szám
Ungvár 1882. vasárnap, október 29. 44. szám. XX. évfolyam. Az „UNG“ megjelen minden vasárnap. A szerkesztőhöz intézendő minden íözieménv, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelsk esak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadó-hivatal: Pollacsek Miksa könyvnyomdája. TÁRSADALMI ÉS VEGrYESTARTALMÜ LAP. A KÖZMIVELŐDÉSI TÁRSULAT, S AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI-EGYLET KÖZLÖNYE. Előfizetési feltételek : Egy évre ..................G frt Félévre ... 0 „ — Negyed évre . . . . 1 „ 50 Egyes szám ára 12 krajezár. Hirdetések: szintúgy mint előfizetések az Ung kiadóhivatalába Unc vár, Pollaosek Miksa könyvnyomdájába küldendők. Nyilttér : Soronként 20 kr. Arari> Jáffsos 1817-1882. Egy drága sírral újra több ! A magyar nemzeti géniusz legkegyeltebb választottjának, alkotásai leghívebb kitejezőjének, a függetlenségi harc utáni kor irodalma vezércsillagának, a nemzet legnagyobb költőjének meghűlt maradványai a sirban nyugszanak. Egy hétre ugyanazon órában, melyben annyit siratott barátjának órczszobráról lehullt a lepel, Magyarország költészetének egéről a legragyogóbb csillag, O is leesett. Arany János megszűnt élni. Ami benne földi volt, visszaölelé keblére a föld; a szív, melyről ő maga mondá, hogy : . . . mint a Mózes bokra hajdan A dalnok szív ég olthatatlan És soha el nem ég“ megszűnt dobogni; elnémult az ajk, mely a nemzet érzéseit oly híven tudta visszaadni, s halálával, melynek hire „keresztül nyilallott a hazán“, közös lett a gyász és fájdalom. Mint költőt, mint tudóst és embert egya- ráut fáj őt elveszítenünk; s ha a gyász e napjaiban ő érette sóhajt minden magyar, ha a felségtől kezdve a legszegényebb pórig, ki csak nevét emlittetni hallá, minden kebelben egy fájó érzés rezg át a szív húrjain, az annyit jelent: hogy e nemzet megtudja becsülni nagyjait, s valahányszor egy ily név vész ki élő fiai sorából, a nemzet Minden névnél összerezzen busán, árván: Mint a néma Lomblevél, ba Egy-egy társa buli le sárgán.“ S ha valamely nemzetnek erre méltó oka van, úgy a magyar az; mert annyi hányatás, annyi veszteség után kegyelettel őrzött kincsünket ülő féltenünk. Ki volt a nemzetnek Arany János, mélyen átérzé azt minden hazafi kebel. A koporsójára küldött koszorúk tömege, a végíisztességére megjelent ezerek közös érzülete eléggé igazolák azt, hogy nemzeti irodalmunk egén nálánál nem volt nagyobb, nem volt kedvesebb. 0, ki az előtte egymástól annyira eltérő elveket művészileg egyesíteni tudta, ki nem rajongott a népiért, ha az széttörő a művészet korlátáit, nem ragaszkodott a művészihez, ha abban a nemzeti érzelem méltó helyet nem talált, egyaránt nagynak tűnt fel a paloták és, kunyhók olvasóközönsége előtt. Az ő lyrájában a nemzet búja és vakmerő álmai, gondolkodásának egész világa tükröződik vissza; együtt érez nemzetével a megpróbáltatás napjaiban, s az elsők közt köszönti a hajnalt, tettre, kitartásra buzdít s hiszi, hogy: mert „szivünk egy vértanú imában megedzve, kezdhetjük a győzelmi dalt.“ És „A dal, mit igy teremt ujja Egy nemzeti hallelujah.“ Alakjai, melyeket eposzaiban annyi plasti- citással alkota meg, a magyar költészet mindmegannyi remekei, melyeknek maradandó becse, elévüllietlensége míg e nemzet él, de nem csak nálunk, hanem a világirodalom alkotásai közt is biztosítva van. Mennyi szép és nemes eszmének megtestesítésével találkozunk balladáiban; mennyi tudományos, széptani dolgozattal prózai müveiben. Hát a nyelv, mely az ő tollából oly gyökeres erővel, annyi bájjal ömlött, melyben nemzetünk annyi rejtett kincsét újra napvilágra hozva szemléljük, nem művészetének fólreismer- hetlen bizonysága-e? Ennek szépségétől áthatva irá hozzá intézett költeményében Petőfi: Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi Szépre, mely könyvedben csillog pazar fónynyel ?... Más csak levelenkint kapja a borostyánt, S neked rögtön egész koszorút kell adni. A művész ma már siri álomra hajtá fejét. Példáját, tanácsadásait szellemi termékeiben a nemzetre hagyá örökségül. — Kicsoda nyert valaha drágább örökséget ennél? E halhatatlan örökség teszi őt a nemzet szivében halhatatlanná. A költőfejedelem elvesztése nem volt egészen váratlan s mégis annyira meglepő, hogy fájdalmára előkészülni senkinek sem jutott eszébe. Bár legutóbbi müveiben is örökké ifjú szellemével találkozunk, porhüvelye a nagynak már évek óta bomladozóbaö volt. A Margitsziget üde levegőjén kerese nya- rankint enyhületet elhatalmasodott, de türelemmel viselt baja ellen. Szerinte a költő „áléit hattyú gyanánt Várja magára a halált,“ igy tett ő is, mig az ősz lehulló levelei magokkal hivák őt az anyaölbe s a kedvelt tölgyek lombjai most már koszorúba fonva koporsóján nyugszanak. Kihűlt a kebel, melynek tüzénél nem csak családja, nem csak barátai, hanem az egész nemzet enyhületet keresett a haza rideg napjaiban. Kialudt a szem fénye, mely az ihlet pillanatában a jövőbe tekintve ily szavakra készté ajkait: Félre kislelküek! félre! nem veszett el Élni fog nyelvében, élni művészettel Még soká a nemzet! Megmeredt a kéz, mely mint ugyanannyi szobormüvet dornboritá ki a múlt dicsőségének s a mondák világának müveiben örökké élő alakjait. Elnémult az ajk, melyben a nemzet, a hon öröme, búja oly szivrehatóan nyert életet. Mig élt, ő volt valóban az, ki „. . . e Honért, e honnal s honnak él, Örömeit, búját zengvén, ha dalra kél.“ Sírjába magával vivé a csalód, a nemzet, a hon szeretetét s igy beteljesedék vágya, melyet „Visszatekintós“-óben. az előtte feltűnő sugarat üdvözölve, e szókkal fejeze ki: Szende fényű szép szövetnek, Mely egyetlen egy vigasz, Szerelemnek, szeretetnek Holdvilága! te vagy az. Elkisérsz-e ? oh kisérj el, — Nincs az messze — síromig; S fátyolozd be derűs éjjel, A ki majd ott álmodik. Veszteségünk annál fájóbb, minél inagasz- tosabb vonásokban tűnik elénk a költő és társadalmi ember mocsoktalan jelleme. Tiszta jellemével, szivének nagyságával, kedélyének tiszta egyszerűségével e rövid megemlékezésben foglalkoznunk fájdalmunk e nyilatkozatának keretén kivül esik; de nem feledhetjük: hogy mig élt, minél nagyobb fény övezte nevét, minél inkább emelkedők nagysága a nemzet Ítéletében, annál kisebbnek tekintő ő önmagát, annál szerényebben vonult boldogító és boldogított családja körébe, kerülve minden nyilvános kitüntetést. Most már nem zavarja semmi. A fájdalom sóhaja is, melyet elvesztése fölött sir ki a nemzet, csak hantja felett száll el suttogva mint az alkonyi szellő. Legyen nyugalma áldott s emléke örök ! Dicsőült nagy szellem! A fájdalom nem könnyen gyógyítható érzetével állunk meg előtted. Bár örökséged, mit nemzetednek hagyál, felülmúl minden múlandó kincseket, a kit úgy szerettünk, kinek kristálytiszta költészetében úgy gyönyörködtünk, annak földi részétől is fáj az elválás. Fájdalmunk e kitörésének pillanatában, engedd nekünk azon szavakkal válnunk meg hamvaidtól, melyeket te egykor, most már az égben ölelő barátod s költőtársad lángszelleméhez intéztél: „Oh ! ha tán sok: évek, tán lehunyt századok Múltán visszatórendsz, öltve más alakot: Legyen boldog e nép s örömed oly tiszta, Hogy ne kívánkozzál többé mmnybe vissza !“ Zoltsäk János. — Az uj eperjesi püspök. A hivatalos lap okt. 24-iki száma a következő kir. kéziratot közli: Vallás- és közoktatásügyi magyar miniszterem előterjesztésére, dr. Vályi János munkácsi gör. kath. székesegyházi tiszteletbeli kanonokot, napneveldei hittanárt és az ungvári árvaház igazgatóját, ereroesi gór. kath. püspökké nevezem ki. Kelt Schönbrunnban, 1882. évi okt. hó llén. Peren ez József, s. k. T re fort Ágoston, s. k. Az uj püspökről a következő életrajzi adatokat kő zöljük: Dr. Vályi János született 1837-ben Szabolcs" megyében. Atyja Vályi János gör. kath. leikész mos*' már 78 éves és jelenleg is Karászon, Szabolcsmegyében lakik. Az ifjú Vályi theol. tanulmányait üngváron végezte s ezután a bécsi augusztineanumba ment, hol tu- dori oklevelet nyert. Becsből való visszatérte után Pan- kovics püspök csakhamar theol. tanárnak nevezte ki, ugyanekkor nevezték ki pápai káplánnak is. Tóth Miklós, későbbi eperjesi püspök s akkori ungvári űkonvik- tusi igazgatónak egyetemi tanárrá való kineveztetése után e konviktns igazgatójává őt nevezték ki. Vályi János ez állásában rendkívüli erélyt fejtett ki, folytatta Tóth Miklós müvét s a konviktust, mely különösen elődének igazgatósága előtt szánandóan elhagyatott állapotban volt, valóságos virágzásra juttatta. Tapintatos és buzgó működésével a konviktus ügyeit nemcsak erkölcsi, hanem anyagi tekintetben is helyreállította, úgy hogy ez hitelt és jó hírnevet szerzett, miáltal Vályi a magyar egyházférfiak körében kiváló becsülést vívott ki magának. Később ungvári címzetes kanonoknak neveztek ki. s Tót-h Miklós püspök barátságával tüntette ki. Tóth Miklós már korábban is igen jó indulattal viselkedett a kitűnő tehetségű, derék jellemű pap iránt, sót ugyancsak ő volt az, ki Vályit mint ifjút arra ösztönözte, hogy a papi pályára lépjen, hol valóban kitűnő sikereket ért el. Érdekes lesz felemlítenünk azt, hogy Vályi a mu’t évben aktuális ka- nonoki állásra aspirált, azonban ez állásra nem őt, hanem mást ajánlottak, vágya nem teljesült; hogy menynyire megérdemelte volna akkor kinevezteiését, bizonyltja az. hogy most mint címzetes kanonokot egyszerre eperjesi g. k. püspöknek nevezték ki. Vályi János igen alapos, tudományos képzettséggel bir; becsületes férfias jelleme van s kitűnő magyar érzelmű ember, ki főpapi állásában bizonyára eleget tesz a személyébe helyezett bizalomnak. Az uj püspök kinevezését élénk megelégedéssel fogadták Üngváron, mert a nagyemlékű Tóth Miklós után oly egyén lép a püspöki székbe, a ki ismerőseinek önzetlen tiszteletét bírta és birja, s a kitől mostani díszes állásában a magy. egyház úgy magyar nemzeti érdekek sok szépet várnak. Adjon az Ég neki nagy tevékenységet igénylő pályájához egészséget, erőt és kitartást. Legyen méltó utódja derék elődjének. — Dr. Vályi János eperjesi püspök okt. 25-én délután a hivatalos eskü letétele végett a fővárosba uta- zott. Felszenteltetése és püspöki székének elfoglalása a jövő év elején fog megtörténni.
