Ung, 1882. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1882-08-27 / 35. szám
itványok hitelesség és ellenőrzés szempontjából minden egyes esetben az illetékes szolgabiró által is láttamo- zandók. — — A bor és husfogyasztási adónak az 1883. évre eszközlendő biztosítása czéljából a pénzügyminiszter felhívta a pénzügyigazgatóságokat, hogy ezen adó biztosítása igényelte szabályszerű tárgyalásokat, a törvényhozás által netán elrendelendő változások fentartása mellett az 1871. évi LXI. 1873. évi XVI. és 1875. évi XXVIII.t. czikkek alapján haladék nélkül indítsák meg és ezen tárgyalásoknál úgy mint az adó megváltása iránti egyezmények és bérleti szerződések megkötésénél és jóváhagyásánál, valamint a fogyasztsi adónak beszedés végett a községekre való utalásánál az 1881. évi augusztus hó 1- én s különösen az 1879. évi juiius hó 18-án kelt körrendeletben előirt eljárást szorosan foganatosítsák. Egyúttal meghagyatott a pénzügyigazgatóságoknak, hogy mindazon községekre nézve is melyekben a czukor-, kávé- és sörfogyasztási adó megfelelőleg biztosítható nem volt és ezen adóknak a bor- és husfogyasztási adóval együttes biztosítása kedvező eredményt helyez kilátásba, az 1883. évre is kihatólag, de felmondás fen- tartásával kötött megváltási, illetve bérleti szerződéseket okvetlenül idejekorán mondják fel, és az 1883. évi fogyasztási adónak újból biztosítása iránt azonnal intézkedjenek. Az ebbeli fogyasztási adó biztosítási tárgya lások még a f. év lejárta előtt befejezendők s az eredményről szóló kimutatás 1883. év! január hó 6—ig felterjesztendő. Az ungmegyef felvidék bajai. Megyénk közönsége előtt eléggé ismeretes felvidékünk mezőgazdasági állapota; ismeri azt mindenki, kit a szükség egyszer végig vezetett a dubrinicsi ungi hídtól jobbra felnyúló hegyszoroson. A természet eme vadregényes tájékán Csornoholova és Lyuta felé minden fordulatnál máskép tárul az utazó elé; minél beljebb hatol a hegyek közé, annál biztosabban ragadja képzelete Sweicz szabad ege alá, ott, hol a nép arczán pi- roslik a megelégedés rózsája. Felérve azonban a községekbe, ott egészen más kép zavarja fel a megelégedett utazót boldog ábrándjaiból. Rozzant füstös szalmafedelü kunyhók, mezítelen gyermekek, rongyos, bágyadt, sovány panaszos arezokat lát fáradozni a sziklás, terméketlen föld mivelése közepette. Ilyenkor látják a boldog utazók, hogy mennyire szánalomra méltó e regényes vidék lakója, e számtalan oldalról zaklatott szegény felvidéki nép. Mégis ők e haza legjobb adófizető polgárai. Ok azok, kik az adóvégrehajtó becsülete nélkül is meg tudnak élni. Azt, hogy mikép viseli e nép a reá rótt terheket, mi tudjuk csnpán, kiknek kötelességünkké vált e nép sérelmeit és bajait megyénk közönsége elé tárni. Erősen hisszük is, hogy e végső szükségben előadott panaszaink nem fognak a pusztában elhangzani. Keserű fájdalommal olvassuk a minister ur ő exe- lentiájának az adók körüli szorgalmazások érdekében kiadott körrendeletéiben „a f. évi bő termés“ érveit, a mely áll bár minden vidékére e hazának, de azzal mi nem dicsekedhetünk, sőt ellenkezőképen: a végelpusztulásnak nézünk eléje! Felvidékünk'mezőgazdasága egyedül zab, kevés árpa s burgonya termelésre szorítkozik ; igaz ugyan, hogy a zab és árpa ez idén a többi évek- . hez képest szépnek mutatkozott, de sziklás, terméket-' len vidékünkön miből áll a jó termés ? Ha három magot remélhetett a földész, úgy egy harmada megmaradhatott volna a jövő tavaszra magnak, két harmada pedig számos család télen át való fentartására. Am de a kárhozatos általános vadászati tilalom úgy elszaporitotta hegyvidékünkön a medvéket, hogy zabföldjeink több mint felerészén a termést végkép tönkre tette. A házak körüli kertekben a burgonya folytonos esőzések által rothadt tönkre. Csekély marha állományunkat a medvék, a farkasok pusztítják. Ez tehát felvidékünk jelen gazdasági állapota. Hogy tehát kenyere nem lesz e népnek azt már látjuk; marhája századiknak marad, keresete nincs. Ha tehát ezek után a népnél eléri az elkeseredettség azon fokot, hogy ezek ősi tűzhelyüket elhagyva, a tömeges kivándorlásra szánják el magukat, vajon ki állhat ut- jokba? Oly kérdések ezek, melyek komoly gondolkozást és gyors intézkedést követelnek. Ma még jut a természetnek szegényesen felteritett asztaláról egy-egy morzsa a nyomorteljes élet meghosszabbítására, de mit fog enni népünk szegényebb s nagyobb része? A nyár ide s tova elmúlik s beköszönt a tél s vele a nyomor teljes valójában. A magas kormány enyhítő intézkedése az erdei munkát illetőleg még néhány községet (p. o. Lyutát, mely 2500 lólekből áll) nem kecsegtetheti, mert az egyes vállalkozók szerződése le nem telt, már pedig a koresmáros-váltalkozónál érdembe hozandó keresetből — a mint az elmúlt években tapasztaltatott — legfeljebb három szál selejtes deszkára telnék a szegény paraszt roncsolt földi maradványainak eltakarítására. Legyen tehát a magas kincst. urad. tisztviselőinek zöme, kiket népünk bizalmával úgyis megtisztelt, azon: hogy a fentebbi fontos okok tekintetbe vételével vétessék ki az erdei munkálat az egyes zsidó vállalkozók kezeiből és adassanak azok a népnek át. Mert nem folyhat az tovább úgy, hogy egyes vállalkozók kényelméért százak hulljanak el. Továbbá intézkedjenek a kincst. urad. vadászat bérlői, a nemes grófok, hogy a tilalomba helyezett erdőségekben legyen minden héten hajtóvadászat a kártékony állatokra, vagy hatalmazzák fel a községek lakosait ezen vadak pusztítására, mert hisz melyik főnemes kívánna évenkint egy-két mulatságáért egy egész vidéket tönkre tenni ? Végre legyenek ébren a községek elöljárói, körjegyzői, hogy a felvidéki zsidók lelketlen zsarolásai, csalásai, a népen elkövetett bosszuállásaiknak ezerre menő esetei (ha kell, bizonyítékkal dús választékban rendelkezem!) az igazságszolgáltatás elébe vitessenek- Mindezen előbb elsorolt bajok, melyek népünket tönkre' juttatták gyorsan orvosolandók, nehogy a gyógyszer akkor jöjjön, midőn a baj már elharapódzott, a mikor azután a gyógyítás igen nehéz, vagy a legtöbb esetben lehetetlen. R u 11 n e r Gyula. A zsidók auyakönyvei. Az uj aera óta tizenkét év folyt le. Azon idő alatt a közoktatásügyi miniszter az anyakönyvek vezetése tárgyában számtalan rendeletet bocsátott ki a hatóságokhoz. Ezen rendeletek között nem egy volt, mely az izraelita anyakönyvek vezetésére vonatkozott, mely meghagyta a hatóságoknak: hogy szigorúan ügyeljenek arra, miszerint az izr. anyakönyvek a többi hiifelekezetek anyaköuyveihez hasonló módon vezettessenek. Ámde hova-tovább kezd igaz lenni ama szóbeszéd, hogy nálunk azért hozzák a törvényt, hogy legyen mit kijátszani. Ezt tapasztaljuk kiilönöseu az izr. anyakönyvek vezetésénél. Itt a rabbi az anyaköuyveket rendetlenül vezeti, német- vagy gyakran zsidónyelven. Ennek okául részint a rabbik indolentiája tekintendő, részint pedig magának a zsidóságnak azon ezélzata, hogy egy uagyon fontos terhet: t. i. a katonáskodást kikerültesse fiaival. A rabbi vagy anyakönyvvezető, kinek hitközsége sokszor 20- -40 vagy több politikai községből áll, a gyermek születéséről csak akkor vesz tudomást, ha ezt hozzá a szülők bejelentik, miből világos, hogy az anyakönyvbe való bevezetés éppen azok kénye-ked- vére van bizva, kiknek a való eltitkolása éideklikben áll. Ugyanis a katonáskodás az a mumus, a mitol úgy félnek mint a tűz- vagy víztől. Mikor az anyaköuyvek. kivonatát be kell mutatni a sorozó bizottságnak, a rabbi is kimutatja a hozzá bejelentett s nála bejelentve lévő születtek jegyzékét. De az talán csak egy harmadát teszi a tényleg születtek számának. Mert a többit a szülők annak idejében bölcsen elfelejtették bejelenteni, a rabbi pedig sokszor 30—40 faluból álló hitközségében a születéseket nyilvántartani nem is képes. Mert fiúgyermekeknek az egyházhoz való bevezetésére a rabbi közreműködése egyáltalában nem szükséges, mivel azt a metsző végzi, s miután a fájdalmas műtét megtörtént, különösen falvakban az érdekeltek közül senkinek sem jut eszébe az uj szülöttet valahol bejelenteni, hogy az anyakönyvbe vezessék be. A fiú felnő, gyarapodik, s a a mikor a sorozás idője bekövetkezik, vagy előáll s miután az anyakönyvbe se szüleinek házassága se az ő születése bevezetve sehol sem volt, 17 éves korában magát hadköteles korbelinek adva ki, 20 éves koráig mind a három korosztályon keresztül megy ; természetesen. alkalmatlannak találtatik, hisz egy 17—19 éves fiú csak ritka esetben találtatik alkalmasnak a hadi szolgálatra. így aztán 20-ik évében már tisztában van a hadkötelezettséggel. Vagy pedig színét se látja soha a sorozó bizottság. Ez az oka aztán, hogy egészséges erőteljes ifjak mentve vannak a katonáskodás terhétől. Ez leginkább az úgynevezett orthodoxok körében fordul elő. mert az intelligens zsidók fiai mint egyévi önkéntesek önként jelentkeznek hadi szolgálatra. az anyakönyvek rossz vezetése a házasságok körüli visszaélésekre is bő alkalmat szolgáltat. A védtör- vény az engedély nélkül nősülők s a közreműködők ellenében eléggé szigorú, s az 500 frt birság vagy hat havi fogság igen meggondol tatja a keresztény pappal, mig áldást ad a párra, s nem is esket addig, mig a vőlegény ki nem vágja a bizonyítványt, hogy a házasságot politikai akadály nem tiltja. Az izr. fiuk 10—18 éves korukban neki adják magukat a párosodásnak, hisz a házassághoz nem kell rabbi se; ilt is elég a sakter, a ki előtt elzengik a holtomiglant s a házasság megköttetett a nélkül, hogy az bármily anyakönyvbe bevezettetnék. S hol van az a szolgabiró, a ki az ily suty- tyomban kötött házasságokat, vagy születések nyilvántartását ellenőrizhetné?! Mindezen visszaéléseknek és törvénykijátszásnak az anyakönyvek hiányos és hibás vezetése az oka. A minisztériumnál nem ismerik a vidékek helyi viszonyait s igy megfelelő intézkedéseket e tárgyban alig tehetnek. Éppen ezért a felvidéki megyék hatóságainak — kik a helyi viszonyokat ösmerik — kell a kormánynál gyakorlati irányú javaslatokat tenni azon visszaélések és mulasztások meggátlására, melyet az anyakönyvek vezetése körül számos izr. hitközségben űznek. iterff. Az „ÜN6“ tárcája. JL.X. ung vári dalárda. Ama reményünk, a minek múlt számunkban adtunk kifejezést, hogy t. i. dalárdánk diadalmi jelvénynyel tér haza, teljesedett. Az ungvári dalárda versenyző társai között kivált s összhangzó szép énekének jutalmául díszes ezüst serleget hozott haza, jeléül annak, hogy a legutóbbi dalárünnepély óta, szorgalmában hangjának erejében nemhogy csökkenést mutatott, hanem előre haladt, s a nemzeti dalnak debreczeni ünnepén igazolva lett, hogy Ungvár néhány lelkes férfia továbbá is miveli a magyar dalt. Becsületet szereztek ezzel Ungvár- nak is, mert igaz az: hogy nemes nép csak az lehet, melynek szelleméből dalban hajt ki a nemzeti költészet feszülő érzete. * * * ❖ A dalárdák versenyzésének nagy napján feszült érdeklődéssel vártuk a hirt, mely az eredmény felől értesítendő volt bennünket. Aggódnunk kellett, mert se a fővárosi napilapok, se a postás hirt nem hozott. Aggodalmainkon azonban mindvégig áttört a remény sugara, s ez — de meg az is — hogy dalárdánk nem szerencsét ment próbálni, hanem teljes készültséggel állott a bírálók elé, biztatólag hatott reánk. íme kis vártatva a táviró meghozza a hirt, mely ép oly gyorsan futja be a várost; a dalárda győzött s jutalmat kap. Volt is öröm; az a közönség, mely nem kisérte ki útjához dalosait, mely ezelőtt hazajöttekor még egy „isten hozott“-at sem kiáltott feléje, lelkesedéstől áthatottan beszélt dalárdánkról ; nemes érzésekre hevült lelkünk s minden hitvány dolog messzeségben volt tőlünk. Igazán, nagy erő van „ dalnak hatalmában. Mi magyarok tudunk valamit vagy valakit megünnepelni. Láttunk ünnepélyt, mely mondva volt csinálva, hol a fáklyák fénye sem volt képes elsötiteni a magán érdeket, s a tömeg, mely torka szakadtából kiáltotta az „éljen“-t, olybbá nézett ki, mint a kit a hiúság vásárjára hajtottak ki. Láttunk ünnepélyt, mely a puszta udvariasság tényéül volt tekintendő. De láttunk ünnepélyt, hol a lelkasedés tüze folyton égett, öröm érzete feszítette magasra a kebleket, hölgyekkel versenyeztek a férfiak a rokonszenv kifejezésében ...........ez volt az a kis ünnepély, a mit az ungvári közönség rendezett aug. 21., m dőn a dalárda körünkbe visszaérkezett. Önkéntes volt, nem rendezte, nem kezdeményezte azt senki. Mikor hire jött, hogy a dalárda már útban van, mindenki azt monda: fogadni kell a dalárdát hazajöttekor méltóan! A ki tehette, pénzt adott a költségekre, a ki pedig nem adhatott, ott várta be a vasútnál vagy utcák szögletein az éj élt, hogy egy „éljeu“-t kiáltson a dalárok jöttekor. Áz a lelkesedés foka: némely köz(?)célra napokon át kell gyűjteni, a mig nehány forintot Összeharácsolnak, ma pár óra alatt adakoztak annyit, hogy kitelt belőle egy csomó fáklyára, muzsikára, meg aztán lakomára a dalárda tagjainak megvendégelóseül. * * * A yonat, mely a dalárda tagjait hozta, éjjel a szokott időben érkezett meg. A pályaudvaron a tűzoltók Farkas Ferencz parancsnoksága alatt jelentek meg kezükben fáklyával. Mellettük s a váróteremben nagy közönség a társadalom minden osztályából. A hölgyek sem maradtak el. Ott láttuk Nehrebeozki Györgynét, Szieber Edénét, Szomráky Istvánnét, Kusnyiry Gyulánét, Schür- ger Mártonnét, Torna Ilona, Szieber Bella kisasszonyokat s másokat. Nem üres kézzel ám, mindeuikök kezében egy-egy koszorú, virágbokréta, egy szép kis leány kosárkája pedig tele volt apró bokrétákkal, mely a dalár- tagoknak volt szánva. Mikor a vonat megérkeztét jelezte, Lányi jeles bandája ráhúzta a Rákóczy-t, a közönség a vonat elé tolult s szűnni nem akaró harsány éljen-ek- ben tört ki. A kocsiból kiléptek a fiuk élükön Zoltsák János elnökkel. Csárdás kalapjukon ott lengett a piros szalag, mellükön dalárjelvóny: a lant. Vidám mosoly ült mindenikök arczán, hisz’ a drukk-ot mit magokkal vittek, ott vesztették el valahol az utón, hogy soha se kerülgesse többé őket ... A vonat felé közeledik Lehoczky Bála polgármester magyar ruhába öltözve, mire elhallgat a zene, elhangzik az éljen s Lehoczky mint polgármester és mint városi polgár a közönség s a város nevében röviden üdvözli a dalárdát s a szeretet zálogául a város közönsége nevében ezüst szegélyű széles kék moár-sza- laggal ékített babérkoszorút helyez a dalárda díszes zászlójára, társaihoz, mert már két szép koszorú ékítette azt kék és piros szalaggal, két debreczeni hölgy ajándéka, a kik talán mag nem is ösmerték a dalárdát, de megszerették, s a szeretetnek mi lehet méltóbb kifejezése, mint a virág . . . Nehrebeczky Györgyné a tűzoltó-egylet nevében helyezett díszes koszorút a zászlóra, mely már alig bírta el a sok kedves terhet, melyet ép oly kedves kezek illesztettek oda. Közben virágbokrétákat tűzött egy kis leány mindenik dalár kabátjára, s egyesek kezében egy-egy nagyobb bokréta díszelgett. A polgármester üdvözlete után Zoltsák János dalár-elnök válaszolt, szépen megköszönte a kitüntetést, mely az ő kebelének s dalártársai szivének oly jól esett. Sok szépet mondott a múltról s a jövőről, adja isten, hogy teljesüljön. A jelen: no az csupa öröm és dicsőség. Igazán, bárki is irigye lehetett a dalároknak, annyi kitüntetés és figyelem érte őket. * * ♦
