Ung, 1882. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)

1882-08-20 / 34. szám

E káros irány megváltoztatásán munkálnak mai nap már a kormányok és társadalmak egyaránt, midőn hitbizományok felállítását a birtok eldarabolás megszorítását, a földbirtok megterhelésének korlátozását, a a pusztuló földbirtokos osztály megmentését, az iparszabadság szabályozását sürgetik.

A régi viszonyok s az ősiség állandóságot kölcsönöztek a földbirtoknak, a czéhrendszer külön testületté tette az iparosokat s minden osztálynak biztosítva volt létalapja. A jövedelmek szegényesek voltak, de az igények se voltak nagyok s a nagy fényűzés sybaritai kényelme mellett sem sötétlett a pauperizmus mai Ínséges képe a forradalom után, de még inkább az alkotmányos idők beálltával mindez gyökeresen megváltozott. A vasutak terjedésével mind szélesebb körbe terjedő nyugati polgárosodás uj igényeket támasztott, melyek fedezésére kevés volt a régi szükes jövedelem.

Itt kezdődött meg a társadalmi deficzit, mely veszedelmesebb az államnál. A társadalom többet kötött mint keresett, s mig egy részt hozzá szokott a köny- nyelmü költekezéshez, másrészt nem lön hozzá edzve a fokozottabb munkához és szorgalomhoz. A régi magyar társadalom századokon át változatlanul megőrzött létalapja, a földbirtok megmozdult s mint valami váltópénz gyorsan kezdte cserélni gazdáját. A régi birtokosság vagyis a nemesség elpusztult s a társadalom igaz, hogy egyenlő lett, csakhogy ez egyenlőségből csak azok váltak ki, a kik, felgazdagodtak. Mi nálunk rohamos volt a fejlődés, s a ki visszaemlékszik a múlt évtized első évének lázas hajszájára, melynek a bécsi „Krach“ egy szép napon végett vetett, ráakad a mai sülyedés első csirájára.

*

* *

Ha a társadalmi feltűnés és befolyás egyedüli módja a pénz — világos, hogy mindenki czélja a meggazdagodás. Csakhogy a krach előtti évek alatt a nyilvánosan mutatott példák nagyon hozzá szoktattak mindenkit a munkanélküli pénzszerzéshez.

Pedig a munka nélkül gazdagodni akarás és a munkanélküli vagyonszerzés vágya társadalmi életünknek a legsötétebb pontja- Még a gazdagodó társadalmak is. ha pusztán a vagyonszerzésre törekszenek, sivárak és erkölcsben és jellembon egyaránt szegények. Hát még hova sülyed a kor a társadalom, melynek tagjai pusztán a vagyoni előnyöket hajhásszák a nélkül, hogy a vagyon szerzésre szükséges termelő munkát végezni akarnák. Költeni, de a mit elkeltünk, meg nem keresni, ez a bukás kezdete, melynek tátogó örvényét mindenki a mások pénzével próbálja betömni.

A társadalmaknak mindig veszedelmük volt az ha csupán a vagyoni előnyök hajhászására törekedtek' Ha csak pénz után lesz az embernek becsülete mérve’ mind kevesebben lesznek azok, a kik anyagi haszonért jellemüket és becsületüket fel nem áldozzák. Mi nem akarunk egy uj morál prófétái lenni, a midőn rámutatunk a társadalom beteg tüneteire és gondolkozásra intjük azokat, kik elmélkedni szoktak az élet előjük táruló tüneményeiről, egyúttal nem szűnünk meg figyelmeztetni, hogy bármilyen tiszteletreméltó és szükséges a becsületes és produktiv és munkával szerzett vagyon — a ttársadalom alapját pusztán a vagyoni különbség nem képezheti; mert az erkölcs, becsület, jellem és a szellem csak oly alkotó részei minden egészséges társadalmi fejlődésnek. Ha nem pusztán a vagyon lesz minden társadalmi befolyás mértéke és eszköze, hanem a becsületesség és jellem is állandóan ott lesz a társadalmi tisztesség kánonai között: a föntjelelt társadalmi bűnök önmaguktól meg fognak szűnni. — Tehát necsak a pénzre tartsunk, hanem a becsületre is.

Az „UNG“ tárcája.

A gyermek szava.

(Rajz.)

Ódon kastélyban vagyunk. A csúcsíves boltozati! tágas terem egész berendezése rég lezajlott időkre vall. Hajlított tölgyfából valók a bútorok, a falakról kimúlt ősök arezkópei néznek alá, a hatalmas kredenczasztal párkányán szinezüstből vert öblös kancsók, nagy serlegek állanak sorjában, mintegy fitymálva a mai satnya nemzedéket, mely termetes edények helyett filigran poharakból iddogálja a hegy levét. A homlokzat gótizlésü ablakai előtt évszázados platánok lengetik lombjukat. A színes üvegen át olykor be-betéved egy napsugár, tarka képeket szőre a koczkás padozaton. Csak balfelől, a napmentes oldalon áll nyitva az ablak, melyen át felséges kilátás nyílik az alant elterülő völgy-lapályra, az aranykalászt ringató szántóföldekre, a fügazdag rétségre s a közöttük ezüstszalagként végig kigyódzó patakra. Szóval: ősi család fészke ez, mely nem jutott még az „uj nemzedék“ kezére. Olyan itt minden, mint volt ré- gente és a változó divat szeszélye nem háborgatta a letűnt századok egyszerű rendjét.

A nehéz nagy tölgyfaasztalnál előkelő magatartásu férfiú lapozgat a szerte fekvő újságokban. A báró nem fiatal többé, de azért, mint mondani szokás, javakorabeli ember. Lábainál a padozatra terített medvebőrön, angyali szépségű fiúcska hasal. Szőke fürtös fejecskéjét

Különfélék.

— Szt. István első magyar király ünnepének országszerte való megünneplését hitfelekezetekre való tekintet nélkül kezdeményezte annak idején Tisza Kálmán belügyminiszter. A mint tudjuk azonban, ebbeli nemes elhatározása egyes bitfelekezetek csökönyösségén — a kik hitfelekezeti kérdést láttak a dologban — hajótörést szenvedett. Pedig Európa minden állama megöli az év bizonyos napját nemzeti ünnepül, minőre minden országban szükség van, hogy a nép minden osztálya érezze állami összetartozását. Nálunk e napon az ünnepélyes isteni tiszteletet a református egyházakban teljesen mellőzik, a gör. kath. egyházakban is csak ritka helyen tart a pap ünnepélyes isteni tiszteletet. Eléggé sajnos ez. A „Pesti Napló“ egyik legújabb számában a nagy nemzeti ünnepről megemlékezve, a következő helyes megjegyzést teszi: Hogy szent István napja valóságos nemzeti ünneppé legyen, nem elég hogy a katholikusok Budán proczessziót tartanak, kü- rülhordozváu a szent jobbot: hanem az kell, hogy minden városban, faluban és falucskában legyen nemzeti ünnep. Igaz, szent István csak a katholikusok egyházi szentje, de egész Magyarország királya és reformátora. Ezt a reformátusok is elismerik. S más kereszténység akkor nem volt, csak a keleti és a római, ő az utóbbit választá, s ha a keleti egyházhoz csatlakozik, most alig ha vannak az országnan kálvinisták és lutheránusok, mert az ortodox egyházakhoz a reformá- czió el nem hatott. Valamint a király születése napját augusztus 18-dikán, minden egyház felekezeti különbség nélkül isteni tisztelettel megüli a saját hite és szertartása szerint: úgy kívánatos lenne, hogy a magyar állam alapításának ünnepét is az alapitó első magyar király emlékének szentelt napon, szintén minden felekezet megtartaná. Ez azért fontos, mert szükséges, hogy minden templomban a pap híveit hazafiságra tanítsa, az oláh pap épugy, mint a tót pap, a rabbinus nem kevésbbé, mint a plébános. S mert szent István király volt s egyszersmind az első, ki Magyarországon iskolákat alapított, hol Írásra és olvasásra taníttatta a népet: a felvilágosodás legbuzgóbb hívei is tisztelhetik emlékét. Es mert ő volt az, ki vallásos buzgalmában elrendelte, hogy minden tiz falu közösen építsen egy templomot, s igv hirtelen ellepte az országot templomokkal: leginkább papoknak illik, hogy róla kegyeletesen megemlékezzenek a templomokban. Mert a falusi életünk természete hozza magával, hogy ha a templomban nincsen szent István napján ünnep, akkor a faluban sincs senki, a ki a nemzeti ünnepet megtartaná s a népet a haza és király iránti hűségre oktatná.

— A király ő Felsége születésnapja alkalmával a rém. kath. plébániai templomban hálaadó istenitisztelet tartatott, melyen a közöshadsereg s a honvédség tisztjei s az összes hivatalok testüleg résztvettek. Mise alatt egy század katonaság diszlövéseket tett, A közös hadsereg és a honvédség tisztjei a tiszti kasinó helyiségében pedig díszebédet rendeztek.

— Esküvő. Schwarczer Ödön nagyszőllősi kir. közjegyző e hó 15-én tartotta esküvőjét Bernáth Mathild kisasszonynyal, néhai Bernáth Kálmán leányával. Az ünnepély szűk családi körben folyt le. Az es- ketesi szertartás után vidám lakoma volt Bernáth Dezsőnél a menyasszony nagybátyja házánál, mely után a fiatal pár lakásukra Nagy-Szőllősre utazott.

— Az uj egy forintosok tudvalevőleg október 1-én fognak kiadatni. Kisebb alakúak lesznek az eddiginél s alapszínük nem zöld lesz, hanem kék.

— Halálozás. Jaczkovics Sándor, köztiszteletben állott alsó-domonyai lelkész, ungvári kerületi esperes, szentszéki tanácsos és a Ferencz József-rend ! aranyérdemkereszt tulajdonosa, f. hó 14-én hosszas szenvedés után 51 éves korában meghalt. Temetése 17-én volt nagy közönség részvétele mellett. A gör. kath. klérus igen érdemes és munkás tagját vesztette el benne, kinek elhunytét a közönségen felül pályatársai is méltán fájlalják. Nyugodjék békével!

— Nincs többé szániadó-őnnester a hadseregben. Egy hadügyminiszteri rendelet 1883. jan. 1-től kezdve megszünteti a számadó-őrmesterek (Rechnungs-Feldwebel) intézményét az egész „osztrák“ hadseregben. Helyibük első és másodrangu számadó altisztek jönnek, melyeknek létszáma nem fogja meghaladni az eddigi létszámot. Az első rangú számadó altiszt zsoldja az őrmesterével, a másodrangué pedig a szakaszvezetőével lesz egyenlő s igy az újításból százezer forintnyi meg- takaritást remélnek.

— Dr. Ivántsy László a koritniczai fürdőből — hova üdülést ment keresni — e hó 17-én a legjobb egészségben érkezett haza. Barátai és ösmerősei közül számosán üdvözölték hazaérkeztekor.

— E hét az ünnepélyességek hete. M. • S i g et e n a Kárpátegylet gyűlése és a kiállítás, D e breeze n b e n pedig dalárünnepély tartatik; mindkét helyre megyénkből többen utaztak el. A díszes és jól sikerült ünnepélyekről a hazai napilapokból a közönség részletes tudósítást merített. Dalárdánk a siker reményében állott a versenyzők közé s mi reméljük is, hogy diadalmi jelvénynyel fognak körünkbe haza érkezni.

— Feketéné- Otte Hedvig nyilvánossági jelleggel felruházott nyolez osztályú magán-leánynevelő intézé- ben az uj iskolai tanév September 5-én kezdődik. A beiratások az intézet helyiségében aug 31-én és sept. 1, 2, 3, 4, napján eszközöltetnek a délelőtti és délutáni órákban. Tandíj: az elemi osztályban egy évre 20 frt., a polgári osztályban pedig 24 frt. Az intézetben a jövő iskolai évben több uj tanerő fog működni, a többiek között az iparosztályt Fédor Petronella k. a. oklever les ipartanitónő fogja vezetni, a polg. osztályban pedig Marossán Anna okleveles tanítónő fog tanítani.

— Tandíj fölemelése. A közoktatásügyi miniszter egy legújabban kelt rendeletével az állami, valamint a tanulmányi alapból segélyezett középiskolákban a tandíjat felemelte. Az eddigi tizenkét forint helyett ezentúl tizennyolez forintot kell fizetni tandíj címén. A miniszter szakférfiak meghallgatása után adta ki a rendeletet, melynek egyik czélja az, hogy a középiskolák felszerelési költségeiket saját jövedelmeikből szerezhessék- Másik és talán fontosabb célja pedig, hogy a gimnáziumokból a tűi nagyszámú tanulók gyengébb tehetségű részét a polgári és kereskedelmi iskolákba terelje, melyekre az állam igen sokat költ, a nélkül hogy eddig eredményt ért volna el áldozatai által. A szegény sorsuak kedvezményei azonban tovább is fentartatnak s ezek szokásos módon a tandíj elengedését kérhetik.

— A munkácsi járásbíróság ügyeinek megvizsgálása végett Berczelly Jenő miniszteri tanácsos van miniszteri biztosként kiküldve, ki e hót végén már megérkezett Munkácsra.

— A Kárpát-egyesület m.-szigethi közgyűlésén a választmány következőleg alakult meg: Az osztály tiszteletbeli ^elnöke Andrássy Aladár gróf; elnök Ló- nyai János, a beszkidi bizottság elnöke gr. Tőrök Nakönyökre támasztott kezeibe rejti s igy nézeget a nyitott képes könyvbe. Atellenükben, az ablaknál, csinos arezu fiatal hölgy dolgozik nagy serényen a hímző kereten.

Csendélet ez — emberek csendélete.

A teremben semmi nesz. Csak a gyöngéd női kéz sebes öltései, egy-egy megforgatott ujságlap s a kis fiú lábainak súrlódása a medvebőrön zavarja meg időnkint a nyugalmat. Sajátszerü félhomály borul e körre. Mély hallgatás nyűge tartja fogva e három lelket s úgy látszik, mintha mindegyikök félne, vagy tehetetlen volna megtörni e nyűg lánczszemeit. Afajta hallgatás ez, mely erőt vesz néha az emberen, a nélkül, hogy okát tudnák. Érezzük ólomsulyát, vergődünk kínjai alatt és tűrjük tompa megadással. Lelkünket elfogják a homályos, bánatos sejtelmek és hasztalan küzdünk ellenük, mert ajkunk zárva és nem tolul rá az őszinte, nyílt, megváltó szó. Ily csöndben szokta szőni rejtélyes szálait a sors keze, áldást vagy balszerencsét, örömet vagy bánatot hozva a halandó fejére.

A kétkedéssel küzködő reménynek csöndje ez, melyet nem a szándékos tudat, hanem csak a naiv ártatlanság szakíthat meg. így volt az ezúttal is. A szőke fürtös fejecskében fogamzott meg a gondolat, melyet rögtön követett a szó.

„Papa“, szólalt meg a kis fiú, kiemelve fejét tenyeréből, „papa, nemde, minden gyermeknek yan mamája?“

Az előkelő férfi csodálkozva néz alá fiára.

„Mamád meghalt fiacskám.“

„Igen, tudom, az égben van“ — folytató a kicsike, miközben felkelt és atyja térdei közé fonta karjait — „de ha házasodol, újra lesz mamám, ugy-e?“ „Bélácska!“ hangzik félig parancsoló, félig szemrehányó hangon az ablak mellől.

„Nem illik egy gyermeknek ilyen dolgokról beszélni“, szól dorgálva az atya.

De hát olyan az a gyermeki lélek. Ha fejébe vett egy gondolatot, nem soká türtőzteti magát. Kimondja A s ha kimondta, annál jobban ragaszkodik hozzá, mentül inkább el akarják attól tiltani.

„Papa“ — folytató Bélácska — én igen szeretnék ám egy kedves, jó mamát.“

„Béla, mi az!“ szakítja őt félbe atyja.

„Papa“ — kezdi ismét a kis makacs, oldalpillantást vetve az ablak felé, majd esdve és hizelkedően tekintve atyjára „papa, tudod mit, vedd feleségül a kisasszonyt. Olyan szépen zongoráz, aztán meg gyönyörűn mesél, hát még ha látnád, mily szép hosszú haja van, csak nem a sarkáig ér.“

Biborpir futja el e szavakra a leány arczát. Gyorsan abban hagyja a munkát és szemlesütve, félve, mint sebzett őzike siet az ajtóhoz.

A báró is feláll, Bélácska pedig, látván beszéde kínos hatását, szégyenkezve simul hozzája.

„Kisasszony, maradjon! Miéit fut e bohó gyermek szavától?

A leány megáll, de keze a kilincset tartja. Hiába i