Ung, 1882. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)

1882-07-02 / 27. szám

XX. évfolyam. Un&vár 1882. vasárnap, julius 2. 27. szám. TÁRSADALMI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. A KÖZMIVELŐDÉSI TÁRSULAT, S AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI-EGYLET KÖZLÖNYE. Ungvár julius I. Az iskolai tanév be van fejozve. A vizsgák megtörténtek, a fiatalság örömmel siet haza a városokból a falvak üdítő magányába, szekér, gőzös, tömegesen viszik a szülői házhoz a ked­ves vendégeket. A viszontlátás első örömeire sok családban a nagy konferencziák a pályaválasztás körül kö- ' vetkeznek. Döntő momentum ez a fin életében. Egész jövője függ e pálya helyes megválasztá­sától. De az egész társadalomra is kihat a pá­lyaválasztásban nyilatkozó szellem. — S nálunk e szellem már régóta magára vonja a gondol­kodók aggódó figyelmét. Rendkívül sok a pá­lyatévesztett emberünk ; évről-évre szaporodik a proletariátus szellemi épp úgy mint anyagi téren. Ez ellen csak egy orvosság van: a pá­lyaválasztásban nyilatkozó szellemet helyesebb irányba kell terelni. Legyen azért szabad szerkesztő ur enge- delmével e tárgy részére becses lapjában egy kis tért elfoglalnom. Intő szózatot kivánnék in­tézni a szülőkhöz, hogy e kérdés eldöntését ne vegyék könnyedén. Ne hallgassanak csupán a fiú akaratára, ki legtöbbször maga sem tudja, mit akar ; ne kövessenek megrögzött tradiczió- kat, ha a változott viszonyok a tradiczióval el­lenkeznek ; ne bízzanak mindent a véletlenre oly dologban, melyben a véletlen sokszor a leg­rosszabb tanácsadó. Fontoljanak meg éretten és elfogulatlanul minden fölmerülhető tényezőt, minden föntorgó körülményt. Legelőször a tradiczió ellen akarnék küz­deni, mely főleg a birtokos osztályban oly nagy pusztításokat visz véghez. Helyesnek látszik, ha a birtokos gyermekei ismét csak a földmivelésre daják magukat. De csak addig, mig a családi birtok terjedelme s a gyermekek száma oly szétdarabolást nem tesz szükségessé, mely a gyermekek anyagi existencziáját fenyegeti; s csak úgy, ha a gyermekek elméletileg és gya­korlatilag teljesen elkészültek e pályára. E he­lyet mit látunk a gyakorlatban ? Ha valamely földbirtokosnak három fia van, mind a három kerül gymnasiumra és mind a három kontár- kodik a gazdaságban is. Azután elvégzik a jogi pályát s mind a három iparkodik hivatalt, ál­lamit vagy megyeit szerezni. A mely közülöli elbukik a vizsgálaton, vagy őzéit nem ér a hi­vatalkeresésben, annak jut a legnehezebb fel­adat : a családi vagyon kezelése, a gazdálko­dás. De minő gazdálkodás ez ! A szép család birtok nehány év múlva terméketlen pusztaság A nagy adók, elemi csapások, tőkehiány, fény üzés s uzsora rémületesen siettetik a romlást mely elé a szakértelem, az okszerű kiképeztetói teljes hiányánál fogva lehetetlen gátat vetni. A másik két testvér közül az egyik me gyei hivatalnok lett, a másik — no mi egyél mint — prókátor. Ezek persze nem akarják hogy testvérük értelmetlen gazdálkodása folytál az ő birtokrészük is elpusztuljon : követelik ; szeparácziót. Az meg is történik. Most mind ketten mellékfoglalkozásként gazdálkodnak is, az eredmény az, hogy sem saját pályájuko: nem mehetnek előre, sem az eldarabolt birtok részeket nem tudják jövedelmezőkké tenni. Hol rejlik a hiba ? Az eltévesztett pálya választásban ! A gyermekek egyikének gazda ságra kellett volna készülnie: de okszerűiét Nemcsak hogy el kellett volna végeznie a gai dasági tanfolyamot, hanem gyakorlatilag is kel lett volna működnie néhány éven át idegen em­ber mellett, a kinél dolgoznia kell. Hozzászokott volna az értelmes munkához, a rendszeres gaz­dálkodáshoz, és akkor versenyezhetett volna az a idegen bérlővel, kinek keze alatt birtoka oly í jövedelmezővé vált, kit most oly irigy szemmel i néz, és kit a fejében maradt kis jogtudomány- s nyal boszusagból ki iparkodik zavarni az ősi < fundusból. Akkor nem kellett volna szeparáczió, i akkor a testvérek beértéK volna a jövedelem i arányos részével s a maguk pályáján is előre haladhattak volna. A földbirtokos fiainak egyike tehát okvet­lenül gyakorlatilag és elméletileg készüljön a gazdasági pályára. A többiek közül az egyik vagy másik, fő­leg ha kedve és tehetsége van hozzá, léphet a jogi pályára is. Mert tagadhatatlan, hogy igy könnyebben feljuthat magasabb tisztségre, mint más pályán. De ne felejtsük, hogy itt meg a tulszaporodás nagy bajával állunk szemben. E pálya felé özönlik már évek hosszú so­rán át a fiatalság, osztály, vallás, nemzetiség és vagyoni helyzetre való tekintet nélkül Dat J ustinianus honores! Ez az a csábitó jelszó, mely oly sokakat félrevezet. Azt hiszik, hogy csak ez utón tehetnek szert tisztségekre, magasabb társadalmi állásra. Persze mikor az építész még majszter uram­nak, a bankár meg vexlérnek, a kereskedő kal­márnak, a bérlő árendásnak, az iparos pedig handverkernek neveztetett, a technikus és gyá­ros tisztes állásáról pedig még nem is tudtak, akkor igaz, hogy csak a tisztviselőt vagy a fis­kálist illette meg a „tekintetes“ titulus. De most más világ van ! Akkor egy szerény prókátorbó néhány pör szerencsés keresztülvitele után let egy Gfrassalkovich herczeg, egy másik szerény diákból pedig országbíró. De hol vannak ezek az idők ! Most a fiatal ember 27—28 éves lesz, , mire befejezheti jogi tanulmányait, s azután er- i nyedetlen szorgalom, példás becsületesség és • kitűnő tehetség mellett további tiz évig kell ■ küzdenie, mig aunyira viheti akár az ügyvédi, • akár a hivatalnoki pályán, hogy annyit keres- i hessen, a miből egy szerény családot föntartani ■ lehet. i Ellenben nem oly ritka dolog, hogy vala­- mely kereskedő vagy iparos, bár irni-olvasni : is csak keveset tud, szorgalom és szerencse- mellett mint gazdag ember vonul vissza a ma­- gánéletbe. S kárpótol-e a társadalmi állás ? De­- hogy kárpótol ! Egy negyedrész annyi tanul- i mánynyal, félannyi szerencsével a kereskedő, az . iparos, a gyáros többre viszi társadalmi állás- tekintetében is. Nem kevésbbé háládatlan az orvosi pálya, s Itt is csak 27—28 éves korában készülhet el az illető tanulmányaival, s e korban örülhet, ha- valamely kórháznál vagy vidéki városkában ál­lj lomást kaphat 2—300 frt fizetéssel és 6—70C frt mellékjövedelemmel. Egy kereskedő-segéd n vagy ügyes iparos ugyanannyit 17—18 éves a korában már megkeres. L- Vannak ugyan egyesek, kik az orvosi vág} s ügyvédi pályán még most is vagyonra és tár- n sadalmi tekintélyre szert tesznek, ezek azonbai ritka kivételek, kiváló tehetség és rendkívül szerencse kell hozzá. Ezek után indulni nen i- lehet. A boldogulás aránya más pályákon mégis t- csak kedvezőbb s a küzdelem is sem oly hosz r. szantartó, sem oly nehéz, r- Midőn tehát pályaválasztásról van szó, else -•sorban megfigyelendők az illető fiatal embernel tehetségei. Ha valakinek kitűnő emlékező te- íetsége, gyors fölfogása, éles esze, vas kitar­tsa, higgadt vérmérséklete, jó szónoki tehetsége van s különös kedvet is árul el a jogi pályához, ám lépjen reá. A hivatalokat és klienseket ke­resők nagy számánál fogva küzdenie kell majd sokáig, de ha van türelme, utóvégre mégis bol­dogulni fog. De ha ezen kellékek valamelyiké­nek hijaval van, akkor, ha nem akarja önmagát megnyomorítani, válaszszon más ^ pályát, mert dvált, ha a közvetlenség és szóbeliség behozatik, a föntebbi kiváló tulajdonok nélkül olyan lesz a szerepe, mint a festészet művészetét gyakor- ók között a — szobapiktoré. A kinek jó megfigyelő tehetsége, megnyerő modora, vas konstitucziója és nagy dózis tü­relme van, az orvos is lehet. Czélt fog éiui. A kitartás és türelem e pályán is rózsát terem, habár csak olyat, mely késő őszszel kezd vira­gozni. ., , Igen nagyfontosságu a szülök vagyoni hely­zete. A tudományos pályák mind nagyon költ­ségesek. Költségesebbek mint valaha. A köve- telések mindinkább fokozódnak, a tanulmányok ideje hosszabbá válik, a szükséges^ segédeszkö­zök száma szaporodik, s az az idő, mel> a pa- lyaczél elérésére s az existenczia biztosítása kö­zött elfolyik, most jobban megpróbálja a türel­met, mint valaha. Itt is vészes irány uralkodik nálunk. Egyetemünk tanulóinak talán több mint fele szegény fiukból áll, kik alig tudnak meg­élni, leczkékkel tengetik életüket, elhanyagolják tanulmányaikat, s a keserű küzdelemben el- senyvednek testileg és lelkileg. Ne zárjuk el a szegények előtt a magasabb kikepeztetes kapu­ját, de hassunk oda, hogy csak azok a szegé­nyek lépjenek tudományos pályára, kikben va­lódi, kiváló tehetség lakik. Igaz,^ hogy a tudo­mány és irodalom legnagyobb hősei a nép leg­alsóbb rétegeiből tamadtak föl, s ezeki e szok­tak hivatkozni, ha a szegény tanulók baja szóba jön ; de éppen ez szól a mi nézetünk mellett , a nagy tehetség csak edződik az élet küzdel­mében, de a gyönge tehetség elvész ; a czélt ért hősök mögött nem látjuk azt a nagy sze­rencsétlen tömeget, mely anyagilag szegény, szellemileg gyönge egyénekhől áll, kik ,a sa­■ nyaru küzdelemben elvesztek. A szegény fiú, t ha középszerű tehetségei, lépjen ipari, keres- j kedelmi pályára: e pályán könnyebben boldo­■ o-ulhat, mert hamarább juthat czélhoz s szor­■ galommal, becsülettel e térén meg tudja állani ■ a helyét. : Fájdalom, tanácsaink csak ilyen altalano­5 sak lehetnek, s az általános tanácsokból ritkán szokott valaki okulni : mindenki azt hiszi, hogy . az csak szomszédjának, nem neki^ szól. Elvakult 1 s hozzá nem értő szegény szülők továbbr 1 azt fogják hinni, hogy fiuk világraszóló tehetség - s tudós pályára fogják erőszakolni a szerencsét- 3 lent. Az ügyvédi pályán sem fog^ egyhamar I megszűnni a tolongás. De azért mégis folyton s kell ismételnünk, mig végre széles körökben meghallják : egyetemi pálya csak azoknak való, y kik vagy kiváló tehetséggel vannak megáldva, ■- vagy oly vagyonosak, hogy a hosszú kikepez- n tetós költségeit s a hossu kezdet küzdelmeit li könnyebben kibírják. Szükségünk van ugyan ki- n tűnő orvosokra, kiváló jogászokra, nagy tudó- s sokra, de talán még inkább elkelnének kikép- ;- zett kereskedők, kiművelt iparosok, kik jtz or­szágot anyagilag felvirágoztatnák. Ki kevesel- ő heti azt a tiszteletet, becsületet, melyben ma k egy ügyes kereskedő, iparos részesül, ki szor­________________L Az „UNG“ megjelen minden vasárnap. A szerkesztőhöz intézendő minden Közlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek csak bér­mentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, ki­től jön. Kéziratok vissza nem adat­nak. Kiadó-hivatal: Pollacsek Miksa könyvnyomdája. I _______________________ Előfizetési feltételek : Egy évre ....................tí frt ­Félévre ... 0 „ — Negyed évre .... 1 „ 50 Egy** szám ára 12 krajezár. Hirdetések: szintúgy mint előfizetések az Ung kiadóhivatalába Uu vár, Pollacsek Miksa könyvnyomdájába külden­dők. Nyilttér: Soronként 20 kr.-----------------------------------------p

Next

/
Thumbnails
Contents