Ung, 1882. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1882-04-09 / 15. szám
A naptáregyesites eszméjét már t. i. azt, hogy a római,- és görögkatholikusok ünnepei egynapra tétessö- nek. H o m i c s k ó Miklós felelevenítette lapjában. Talán tudni íogja, hogy ez nem uj dolog. Ám de ha buzgalommal fog utána látni szvit-jével együtt (azt hallom u. i. hogy nagy befolyást gyakorol az egyházi ügyekben, s igy vezéregyéniségnek kell lennie!) hogy az eszme érvényesüljön is, derék dolgot fog mivelni, s ő a a ki magát kinpadra hurczolt áldozatnak hiszi, dicsőséget fog aratni vén napjaira. Mert hát ez egy nagy társadalmi kérdés előnyös megoldása lesz! Csak arra kérem, hogy hasson oda, miként eltiltassék a cikkezés olyanoktól, a kik veszettül szítják a gyülölséget a két katholikus felekezet között. Ám olvassa el a cikket, a mi az „Ungvári Közlöny“ legutóbbi számában jelent meg ily cim alatt: „A görög katholikus egyház viszonya a a római katholika egyházhoz.“ Tele van rosszakarattal, s az ily cikkező Írói tiszteletdij fejében megérdemelné hogy elléniázzák a tenyerét, hogy ne legyen kedve a szűz papirost megfertőztetni olyanokkal, mint a minőket irt. Vagy a grémiumbeli tisztességes gör. kath. papság már sohasem akarná kiegyenlíteni a differentiákat ? hogy valahára a béke és kölcsönös szeretet foglalja el uralmát. A helypénz bérlete körül nemcsak Tarnóczynak van melege, hanem kijutott az egész városi magisztrátusnak. A közgazdasági minisztériumhoz beadott panaszokban ott áll, hogy Lehoczkytól kezd\e le az utolsó írnokig egy bandát képeznek a magisztrátus tagjai s Tarnó- czyval együtt fosztogatják a vidékieket a helypénzszedése körül. E gyalázatosság megtorlását elvárom Lehoczky- tóJ, a magisztrátus és a város jó hírneve érdekében. A városi heljpénz. A városi helypénz ügye már eddig sok port vert fel. Képviseletben, megyei bizottmányban, minisztériumnál, minduntalan előfordul a hely pénz ügye, és mindenütt a körül forog, hogy a jelenlegi bérlők a helypénz szedése körül visszaéléseket űznek. Azon idődtől, hogy a helypénzszedesi jog a város tulajdonát képezi, soha annyi panasz, annyi lárma nem zaklatta fel a közönséget nyugalmából, mint most, midőn én s társaim vagyunk e jog bérlői. A mig Weinberger Lipót volt a bérlő, még egy feljajdulás sem volt, mig most a nagyin, minisztériumtól kezdve le az alantas hatóságokig, mindenütt ott feküsznek az akták, melyekben vádak és panaszok vannak emelve. De nem csak ellenünk, hanem a t. városi elöljáróság ellen is, a polgármester úrtól kezdve az alantas közegig. El van azokban mondva, hogy a bérlők fosztogatják a falusi lakosokat, s hogy a városi tisztviselők társaink, — hogy velünk együtt fosztogatják a közönséget s hogy mi ezen fosztogatásokat büntetlenül üzzük. A közönség tisztességes és józan itéle!et osztogató része, a ki ezen gyalázatos rágalmakat és hazugságokat valódi értéke szerint bírálja meg, azok céljával tisztában lesz, midőn megjegyzem, hogy ezen hajszát Weinberger Lipót és társ Weinberger György űzik, a kiknek céljuk egyrészről az, hogy teteinesena kiszállítsák bevételeinket, s bosszantsanak azért, mert a helypénz kibérlése után részükről nékünk felajánlott sáp-ért nem akartuk nékik átengedni a bérletet, továbbá, mert e tárfájával. A busán mulató fiatal ember pedig kihívóan állott meg a fenyegetőző tehetetlen ember előtt-. — No mi kell még te garázda? — kiáltá a diadalmas. — Nem kell a nótád zsivány, — válászolt Pepi bácsi. — Hát tovább is veszekedni akarsz te hitvány? — Veled nem te koldus! Korhely emberek gyorsan koczódnak, gyorson bé- külnek, mert gyorsan eltalálják egymás gyöngéjét s mert a mámorban nincsen jellem. A búsan mulató fiatal embert az a sújtó szó, hogy „te koldus“ egészen tönkretette. Hallgatott s egy üres asztalhoz kotródott. Pepi bácsi vérszemet kapott. — Még egy pak.czk bort! Hütsetek be egy jóféle francia pezsgőt is. Te pedig Ábris verd csak tovább. Nem koldusnak csinálod. Mintha csak tőrt döftek volna „a koldus“ szívébe. Elrejtette az arcát, megadta magéit. Hiszen mindenét elmulatta s ha izgágát csinál, még ki is lódittatják a pin- czérek. Az lesz ám esak a szégyen. — Pepi bácsi kicsapott egy ötöst a czigány elé. — Csináld Ábris a ki teremtőd van, de olyan gyöngyösen, hogy még az apád ielke is sírjon belé. No hát a nótámat! A cimbalom és a magyar nadrág közt az a rokonság van, hogy mind a kettő teremtettézve sujtásoz. Csupa merő czifraság, cikk-cakk minden verése. Es mégis mennyi bánatot, mennyi örömet ki lehet rajta vesz- szőzni! Szinte hallani benne a sarkantyú vidám pöngését, a toborzó huszár kardja csörgését; a jókedvű tánczos- lány csengő kurjantását s a szilajlelkü betyár kifakadó bánatát. Majd a vihar szánt húrjain s fölveri a csöp- pecske tengerszem hullámait. Majd megint illatos tavaszi szellő árad róla, mely megfakasztja a felső bimbót. saság a múltban kizárólagos szabadalmának tekintette, hogy a városi bérletek kezeik között legyenek s igy fá- nékiek, hogy az kezeik közül kiesett; végre — s ez most a legfőbb céljuk — hogy a helypénz bérletének szándékától annyira elvegyék kedvünket s mások kedvét a legközelebbi árlejtéskor, hogy kivülök a bérlettől a biztos veszteség kilátása mellett mindenki visszariadván, a bérlet önkéntelenül a Weinberger Lipóték kezei közzé essék. A mi e gyalázatos üzelmek sikerét illeti, az elsőre nézve már is célt értek. Hitelesen vezetett könyveink bizonyítják, hogy az 5200 frt évi bér mellett, az elmúlt évet 323 frt 89 kr. veszteséggel zártak le. Ez évben pedig az egy hóra eső 433 frt 34 kr. bérösszegre bevettünk, január havában 431 frt 46 krt, februárban 108 frt 18 krt., mártiusban pedig 319 frt 18 krt. Bevételeink eme csökkenése ez évben bizonnyára a múlt évinél magasabb veszteséget fog eredményezni. De hát a helypénz bevételeinek ilyetén alászállása nem a forgalom csekély voltában leli indokát. Mert az ok kizárólag Weinberger Lipót és társainak, főképeu pedig Weinberger Györgynek üzelmeiben keresendő. Köztudomású ugyanis, hogy Weinberger György a helypénz szedésére jogositott napokon, reggeltől estig ott jár — helyesebben vánszorog — a vásártéreken, magát városi tisztviselőnek adva ki, izgatja a helypénz ellen, a könnyen hivő falusi népet. Egynek azt mondja: ne fizessen helypénzt; a kinek már bár- cája van, előmutattatja magának, s azt mondja: sokkal többet fizettetek mint kellett volna. Ha megbizott embereink e gyalázatos üzelmek ellen fellépnek a helyszínén, ösztönzi a népet, hogy embereinket verjék meg; a minek fájdalom már számtalanszor kellemetlen eredménye is volt. Egy szóval, hogy minden apró részletek felsorolásával a t. olvasó figyelmét ki ne fárasszam: hogy ezen kompánia ellenünk s a helypénz bérlet értékének tetemes alászállitására célzó piszkos üzelmeit kitartó következetességgel átvitte a közönség körébe, s még a megyei bizottság t. tagjait is gálád hazugságaikkal, melyeket utou-utfelen ellenünk szórnak, sikerült tévútra vezetniük. Ezért bízták meg Szathmáry Soma rendőrfőhadnagyot az állítólagos visszaélések ellensúlyozásával. A nagym. földmivelés-, ipar és kereskedelemügyi minisztériumnál pedig halom számra feküsznek ellenünk s a városi hatóság ellen intézett panaszok. Ám de e társaság üzelmeit még piszkosabb színben tünteti fel az, hogy nem ők lépnek ki a síkra, hanem Grünberger Leo- poldok, Weinberger Jakabok, Moskovics Herskók s számtalan vidéki lakosok nevei alá bújnak, s ezek helyett s nevükben adják be minduntalan a panaszokat; holott meg vagyok győződve, hogy a panaszkodók a kérvények tartalmáról mit sem tudnak, mert akkor nem állana azokban még az is, hogy polgármesterünk nékem titkos társam s hogy a rendőr kapitány a jogtalanul rabolt pénzen (az egyik kérvény kitétele) velünk osztozkodik. Azután az alispán úrhoz megjelenő panaszkodók egész rendszerrel vitetnek fel. A falusi ember, miután már fel lett izgatva, még néhány krajcárt kap Weinberger Györgytől, hogy menjen panaszra, s ezek azután Weinberger György vagy e célra felfogadott emberei által egészen az alispán hivatalos helyisége ajtajáig kisértetnek fel. Weinberger György piaczi izgatásait legfőképeu az segiti elő, hogy a mióta a muszka fogmosásairól hírhedtté vált Szathmáry Somát a megye bizottsága utánnézéssel bízta meg, ő azon hivatalos visszaélést követi el, hogy Weinberger György oldala mellé állandóan egy megyei rendőrt ad, ki a vásártéreken nevezett után jár, s igy a hiszékeny falusi nép csakugyan elhiheti, hogy Weinberger — mint ő mondja — városi hivatalnok. Bizony Szathmáry uram, jobban tenné, ha inkább a tolvajokat Tomboló fájdalom, örnledező öröm, kínos kétségbeesés, boldog szerelem oly dúsgazdag változatban talál szavakat azon a húros fán ! Ábris csakugyan remekül csinálta. Pepi bácsi oda simult hozzá s bárány lett belőle. Meglátszot az arcán is, hogy megindította a nóta. Egyszerre csak egészen a szemébe húzta a kucsmáját s akkor lopózott ki két nagy rezgő könycseppje. Mintha csak elakarta volnatörülni. Egyszerre csak megfordult. Fölsohajtott s „a koldust“ kereste. Az ott ült egy magában, bánatosan, megalázva. Mint már az a fajta korhelyek szokták, a kik tudják, hogy csak megtűrik valahogy. Kezeire hajtotta a fejét, s eltűnődött azon a nótán, mely nem neki szól s mégis bánatát csillapítja. Pepi bácsi hozzá ment, ráütött a vállára s nehezen forgó nyelvével dadogta: — Haragszol még testvér ? Haragszol ? Mámoros emberek mindjárt megbékülnek. Az idegen fölvetette a fejét. — Hogy haragszom-e ? En pajtás ? Dehogy haragszom. — Na gyere át az én asztalomhoz. — Hát van jó borod? — De van ám testvér, még pezsgőm is, azután meg pénzem is. — Látod engem már kizsebeltek pajtás. Még a bátyám pénzét is elúsztattam. Karonfogva tántorogtrk át a cimbalmos asztalhoz. — Bírom én még testvér. Sohase félj, mig engem látsz! — Hej nagy az én bánatom pajtás. Nem volt neked még olyan bajod, olyan csapásod, de nem is lesz. — Hát igyál a tetejibe. Ittak. A megbékült cimbora tovább folytatta: — Látod pajtás engem máma besoroztam katonának. Te cudar, hogy is van az ón nótám? Pincér még egy jóféle szivart! Pedig pajtás nekem otthon egy befogdostatná, mintsem hogy Weinberger Gyuri melló rendőrt ad, a tolvajok pedig azalatt Bereghen is túl vannak. De hát Szathmárynak úgy látszik minden szabad. Mert ha a követválasztások alatt a választók között mint kortes nyomós éveket osztogathatott, miért ne adhatna ő Weinberger Gyuri mellé testőrt. Szathmáry Soma koronkint névjegyzékeket is szokott az alispán urnák átadni azokról, a kik bizonyos napon állítólag — több helypénzt fizettek a rendesnél. De a mint a tapasztalat igazolja, nem ő készíti azokat, sem pedig a rendőre, hauem a Weinberger Lipót-féle társaság valamelyik tagja. Igazolja ezt, hogy a Grünberger Leopold nevében a nagym. földmivelósi minisztériumhoz ment évi 27990 sz. a. beadott kérvény kézírása s Szathmáry részéről a megyei alispán úrhoz 3643/1881. sz. a. beadott jegyzék kézírása egy és ugyanaz, tehát azt egy ember irta. Miután pedig bizonyos okból fel nem tehető, hogy Szathmáry feleknek panaszos kérvényeket készít, világos hogy azon jegyzéket neki Weinberger Gyuri adta át, s ő azt mint a magáét adta az alispánnak. Ily szép dolgok történnek ! Annyi sok zaklatás és oktalan zaj után, a mi a a helypénzbérlők ellen hangoztatik, kötelességemnek tartom a közönséget az ügy állásáról, a zaj indokairól értesíteni. Meg lehet a közönség győződve, hogy mi magunkat a helypénz szedése körül szigorúan a tariffához tartjuk. De végezetül még a t. képviselet figyelmét kell felkérnem, hogy a Weinberger-féle üzelmek ellen egész eréllyel lépjen fel. Méltóztassanak a t. képviselők ezen lényeges városi jövedelem értékét megőrizni. A bér idő ez év végén lejár. Uj licitátió lesz. Kérdem vájjon akad-e ember, a ki elég balgatag volna, beleharapni jövőre a helypénzbérlet keserű almájába, hogy vesztesége legyen, s a kellemetlenségek egész árja zúduljon reá. Tartózkodni fog mindenki a bérlettől, s akkor Weinberger Li- pótnak, a ki biztosan fog pályázni, a helypénz kezei között fog maradni. De akkor már annyiért, a mennyiért néki tetszeni fog. Meglehet, hogy a jelenlegi 5200 frt bér feléért. Így azután a város adózóinak városi adója néhány °/0-al ismét emelkedni fog, — a helypénz pedig mind jobban veszteni fog értékéből, hogy Weinberger Lipót s társainak zsebei duzzadjanak. Mindennek az lesz az oka, hogy a város elég gyenge volt, meg nem akadályozni a piszkos üzelmeket. Ezeket kivánatara az érdeklettek figyelmébe ajánlani. Meg kell még jegyeznem, hogy a sok zaklatást megelégelve a múlt évben kértük a t. képviseletet, mentene fel bennünket a további bérleti kötelezettség alól, ebbeli kérelmünkkel azonban el lettünk utasítva. Tarnóczy Ferencz. Kiilönféié k. — Jótékony adomány. Gróf Hadik-Barkóczy Hona, ki felvidékünk népnevelési ügyét valódi honleányi hévvel karolta fel, — áldozatkészségét újabban azzal tetézte: hogy a varanói községiiskola részére iskola-kert és tor- rnahelyisógül 250 frton egy telket vásárolt meg. — Értesítés a selyemtenyésztök számára. Mindazok, kik a folyó 1882. évben selyemtermeléssel foglalkozni óhajtanak, szíveskedjenek az általuk szükség- lendő selymérpete iránt minél előbb alulírott felügyelőséghez fordulni, honnét úgy a selymérpete, mint a selyemhernyó felneveléséről szóló utasítás ingyen fog teg bátyám s szegény jó anyám van, a kinek most már nincsen kenyérkeresője. — Hát aztán ? Te a poharad lassan üresedik! Hát aztán? No pajtás többet nőm mondhatok. Besoroztak, megölik az anyámat meg a bátyámat, én pedig szegény gyerek vagyok, tudod pajtás, csak amolyan kisegítő segédjegyző, a kit jobban korholnak, mint fizetnek. Nem bírom megfizetni az urakat. Hát jól van. Elhallgattak. Midketten poharuk fenekére merengtek. Egyszerre csak a pezsgőre került a sor. Szörnyű sensatsióval durrantottafel az egyik inihaszna pinczér. — Ábris! Hogy is van — kiáltá fel egyszerre Pepi bácsi. A cimbalom rákezdte az istenadta korhely nótát: Minden jól van ügy a hogy van, Nem is lehetne már jobban. Majd jobb lesz, Hogyha lesz. Ha — feleség lesz. Persze nem állhatta meg, hogy ne énekelje. Az idegen czimbora keserűen mosolyogva emelte föl poharát. — Minden jól van, úgy a hogy van... — Úgy hát testvér. Nekem még nagyobb bajom van. Látod testvér én házasodni készülök. Mind a ketten fölkaczagtak. Összecsókolták egymást. Azután ölelkezve dudol- gatták a Pepi bácsi korhely danáját. Ábris már alig bírta. Mikor az álmos szemű pitvmalat legelőször kacsintott be a dorbézolók közé, akkor már a cimbalom pezsgőben fürdött, Ábris az asztal alatt szendergett s Pepi bácsi szunyókálva diilöngött ide-oda nád-székével. Már egyedül maradt. Cimborája is ohahagyta, egyszerre csak eltűnt. A pincérek egy kis gyors álmot mentek aludni, (Folyt, köv.)
