Ung, 1882. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1882-01-22 / 4. szám
Ungvár 1882. vasárnap, január 22. 4, szám, XX. évfolyam. Az „UNG“ megjelen minden vasárnap. A. szerkesztőhöz intézendő minden tözlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek csak bér- mentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadó-hivatal: Pollacsek Miksa könyvnyomdája Előfizetési feltételek : Egy évre ....................6 fit, Félévre ... s „ — Negyed évre .... 1 ,, 50 Egyes szám ára 12 krajozár. Hirdetések: szintúgy mint előfizetések az Ung kiadóhivatalába Ungvár. i’oilacsek Miksa könyvnyomdájába Küldendők. Nyílttéri Soronként 20 kr. Ungvár, január 21. Vidéki lapok — Vidéki közönség. II. Mondottuk volt, hogy a közönségnek második panasza a vidéki lapok ellen, hogy közleményei nem mindég állanak irodalmi színvonalon. Mindenekelőtt is állapítsuk meg, hogy mit fogunk érteni „irodalmi színvonal“ alatt. Mert más mértékegységet kell használnunk bizonyára a vidéki hírlapírókkal szemben, mint azok irányában, kik hivatásszerüleg az irói név büszke czége alatt a Parnasszusra való nagy igényekkel forgatják a tollat. A regényíró, a költő, essay-iró és a hírlapok munkásai között igen-igen nagy külömb- ség van. A regényíró szépen kifundálja regénye tervrajzát, gyűjt hozzá tanulmányokat, kidomborítja phantaziájában a főbb alakokat, megszövi a cselekvés és bonyodalom szálait, s mikor együtt van az egész anyag: kényelmesen dolgozgat önmaga választotta kedvencz tárgyán — akkor a mikor, s elkészíti akkorára, amikor nem késik el vele. A költő ir, ha ihlete szállja meg. Papírra veti röppenő eszméit, ha vannak ilyenek: de egyáltalán nem furdalja lelkiismeret, ha napok múlnak el költemény-irás nélkül. A tudományos Írónak meg éppen jó dolga van minden nehéz szerepe mellett is. Nem zaklatja senki az Írásra, bőségesen megemésztheti tárgyát s a legkülönfélébb segédmunkák, könyv- társzámra állanak rendelkezésére. Egészen más helyzete van azonban a hírlapírónak. A hírlapok páriáinak nem az ihlet, de a szükség szavára kell a tollat felragadniok. A nyomda éhezik, a közönség unatkozik; nyomdát etetni, közönséget mulattatni a hírlapírót teremtette az ég. írnia kell sokszor vérző szívvel kaczagtató dolgokat; bubánatos fejéből, melyet lehorgaszt a nehéz gond, repülni kell az évődő vidámságnak, pattogó éleznek, Majd ismét ha széles jó kedvében szeretne tánezra perderülni, le kelt ülni nagy komoly képpel az Íróasztalhoz s kenetes prédikácziót tartani a t. ez. közönségnek a világ rosszaságáról. Jön idő, mikor szivét eltölti az emberszeretet melege, mely az egész világot átölelni készteti, s olyankor kell nekimennie egyik-másik jámbor érzelmű polgártársnak, amiért bakot talált lőni a közügyek terén. Szóval a hírlapírónak Írni kell oly tárgyakról, melyek esetleges lelkiállapotával homlokegyenest ellenkeznek; irni kell oly körülmények között, melyek mindenre inkább jók, csak arra nem, hogy a szellemi munkához nélkülözhetetlen nyugodtságot megadják az embernek. Ily állapottal szemben mindenesetre méltányos dolog, hogy a hirlapi czikkeknek irodalmi szempontból való megbirálása alkalmával ne alkalmazzunk valami nagyon szigorú mértéket. A regényírótól, költőtől, tudós társasági tagtól minden esetben elvárhatjuk, hogy a mit Írnak, az tartalmilag és nyelvileg teljesen korrekt, kifogástalan legyen; ezeknél a legcsekélyebb tartalombeli felületességet avagy silányságot, nyelvbeli botlást lehető súlyosan kell beszámítanunk. Ám a hírlapírónál elégedjünk meg azzal, ha a hírlapi cikk tisztességes nyelvezet mellett elég tartalombeli értékkel bir arra nézve, hogy kielégítse a jó ízlést s tápot adjon a gondolkozásnak. Kisebb botlások, milyenek: a nyelvezet egyes szabálytalanságai, az itt-ott kirivó felületesség, a némelykor „csütörtököt" mondó élezek jóakaratulag elnézhetök azon sietség czi- mén, mely a hirlapi czikkek készítését jellemzi. A közönség azonban azt mondja, hogy sok vidéki lapnál még az irodalmi színvonal ezen alacsonyra szállított mértéke sem éretik el. Ez már aztán baj. De vájjon igaza van-e a közönségnek ? Általában nincs igaza; egyes esetekben igaza lehet. De azt is el kell ismernünk, hogy ezek az egyes esetek olyan gyakoriak, hogy az ember szinte kísérteibe jöhet az általános jelleget ezekből állapítani meg. Tény az, hogy a vidéki lapokban sokszor lehet olyasmiket olvasni, amelyek igazán két- ségbeejtik az embert aziránt, hogy vájjon a nyelvbeli silányságot bámnlja-e inkább, avagy a tartalom bárgyusága felett boszankodjék. Viszont az is tény, hogy a vidéki lapokban sokszor jelennek meg oly közlemények, melyek minden tekintetben oly irodalmi produktumoknak vehetők, melyek nem csupán ephemer érdeküknél, de belső értéküknél fogva is számot tehetnek. Mindebből pedig az következik, hogy a vidéki sajtónak kétféle munkásai vannak, éppen úgy mint a fővárosinak is. Az egyik részen állanak az okos, értelmes fők, képzett elmék, gyakorlott toliak megállapodott characterek; a másik fajtához tartoznak az önképző körökben alaposan elrontott „végzett diákok“, félreismert lángeszek, világfájdalmas poéták, szerelmes segédtanítók, mindenféle nemű és rangú ignota quantitások és^ változatos kinézésű szerencsétlen flótások. És a — mi a dologban legsajátságosabb — ezen két nagyon külömböző értékű mukásnak egy a fizetésük, azaz: semmi. Ez épen az oka, hogy együvé kerülnek. A fővárosi lapokban ezek az urak mind bennmaradnak a papírkosárban, s összes működésűk tennelvé- nyeit a szerkesztőségi szolga továbbítja a — sajtosoknak; tehát ők fizetnek tiszteletdijat a — szolgának. A hasábokra csak az okos dolgok kerülnek — jó pénzért. Ám a vidéki szerkesztő mindent ingyen kap. Okos dolog bolond dolog megírása ingyen megy. Okos ember persze, ingyen is okosat ir; ugorkafára kapaszkodó borzas genie bolondot Írna pénzért is, annál inkább zöldséget ir össze, ha dicsőségből dolgozik. A szerkesztőnek nem áll módjában egyenesen megrendelni az elsőt, s visszautasítani a másodikat. A lapnak a kellő időben meg kell jelenni; közölni kell azt, ami éppen van. Ha van jó czikk; lesz jó czikk; ha valakiben tótágást áll a világfájdalom: hát lesz a lapban keserű nyögdécselés. Persze ha aztán a szerkesztő mentül több okos, jóravaló munkatársat tud magának szerezni, akkor egy-két „ lángész “ még nem teszi tönkre a lapot, s ez mindenesetre a szerkesztő és közönség javára váliit. De ha aztán a szerkesztő oly szerencsétlen vagy annyira gyenge, hogy teljesen hatalmába kerül a mindennemű szellemi és erkölcsi hátulgombolósoknak, s semmiképen sem bir okos emberből okos cikket kivasalni a lapja számára, hát akkor persze előáll annak szüksége, hogy a t. ez. szerkesztőség minden pereputtyostól a Lipótmezőre szállíttassák. Mindebből pedig a végkövetkezés az, hogy az irodalmi színvonal gyakori sülyedése a vidéki lapokban, azon félszeg s egyáltalán nem természetes, nem érdekközösségen alapuló viszonyra vihető vissza, mely a szerkesztő és munkatársak között fenáll, s mely sok esetben egyenesen odadobja a szerkesztőt zsákmányul az irodalom szellemi bénáinak és lelki süketéinek. Ezen a dolgon csak akkor lehot segíteni, ha a szerkesztőnek anyagi módjában állana a tisztességes jutalmazással maga köré hódítani a vidéki irodalom komoly irányú, jeles tollú munkásait, avagy a mennyiben ilyenek nem volnának, a hirlapirás körébe a társadalom felvilágosodott, müveit elméit bevonni. Volna ekkor elég okos dolog közleni való, s a szerkesztő bátran ajtót mutathatna a szerkesztőségek jelenlegi zsellér- ségének és statiszta-seregének. A jelen viszonyok között azonban tűrnie kell a kelletlen nyűgöt, mert a zöldség is többet ér utóvégre is az üres papirosnál. a második baj végső oka tehát ismét a közönségre hárít kötelességet. Ha a közönség panaszkodik az irodalmi színvonal sülyedése felett: ám gondolja meg, hogy módjában áll e sülyedést megakályozni. Tessék a vidéki lapokat oly mérvben pártolni, mely lehetővé teszi a munkatársak tisztességes díjazását s akkor bi- zonnyára a vidéken lesz elég értelmi erő ahhoz, hogy lapjait irodalmi színvonalon tartsa meg. Hanem persze az a pártolás ? De erről majd jövőre. Jágó. — A megyék háztartásának Ung me gyét érdeklő javaslatával szemben, a törvényhatóság részéről teendő lépések megállapitása érdekében a megyei állandó választmány f. hó 19-én ülést tartott. Az állandó valasztmáuy a következő megállapodásra jött. Az országgyűléshez úgy a belügyminiszterhez felirat intézte- tik, melyben kérni lógja a megye hogy azon joga, melyet a törvényhatóságok rendezéséről szóló l87U-dik évi X.L11. törvény biztosit, hogy t. i. a tiszti létszámot s a fizetéseket az engedélyezett összeg keretén belül, saját maga állapítja meg, továbbra is érvényben hagyja, mert csak igy lehet — helyi viszonyok kellő figyelembe vételevei — tisztviselők számát és javadalmazását helyesen megállapítani. Ha e kérelem azonban teljesíthető nem volna, s a miniszteri javaslat szerinti létszám megmaradna, úgy még a következő uj — s a javaslatba fel nem vett — állomásoknak, mint a közszolgálat érdekében elkerülhetleneknek, szervezését kéri. Az árvaszékhez egy aljegyzői, az ungvári járás szolgabirájához egy szolgabiró segódi állás rendszeresítését, továöbá kérni fogja az eddigi segéd személyzet létszámának megállapítását' valamint a szolgabirói dijnokok helyett, az úgynevezett gyakornoki állomások szervezését, hogy igy jogvégzett fiatal embereknek alkalom nyujtatnék magokat a közigazgatási pályára kiképezni. Végre az érvényben lévő, de a miniszteri javaslat szerint mellőzött fatenyésztési biztosi állás meghagyását. Végre miután Ungmegye a IV. osztályú megyék közé soroztatott, holott népesség és terület szerint véve, sokkal kisebb megyék vétettek fel a III. osztályba, Ungmegyének jogosan a III. osztályba való felvétele is egyidejűleg kó- relmeztetni fog. Ezek lesznek a f. hó 90-án tartandó rendkívüli közgyűlés elé terjesztendők, mely bizonnyára ily értelemben határozni is fog. Eemeljük, hogy a megye e részbeni jogos (kére!me illetékes helyen teljesít- tetni is fog. _________ A bor- és hús-fogyasztási adó. A bor- és hus-fogyasztási adót Ungvár városa ;artja már évek óta bérben, s az adónak behajtását kezelők által eszközölteti. Ennek az adónak az a fátama, hogy az pénzügyi igazgatóság által évről-évre mindég magasabb összegben lett megállapítva, dacára annak, hogy a szegényedés mellett az adóköteles tárgyak fogyasztása mindjobban apad. De hát ha vesszük, ennek a pénzügyi igazgatóság nem volna oka; ezt azon versengés idézte elő, mely egyes üzérkedő fraktiók köpött a kezelői minőség kézhez kaparitása érdekében fej- ödött ki. Ugyanis ha kezelői minőségben X-ék lettek elfogadva, Y-ék sajualván a konezot, bejelentették illetékes helyen, hogy az államkincstár a valódi értéknél jóval (eresebb bért kap a várostól, természetesen a következő én-e a bérösszeg felemeltetett; de Y-óknak sikerült egy TÁRSADALMI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. A KÖZMIVELŐDÉSI TÁRSULAT, S AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI-EGYLET KÖZLÖNYE.
