Ung, 1880. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1880-08-22 / 34. szám
XVIII. évfolyam. Ungyár 1880. vasárnap, augusztus 22. Az „UNG“ megjelen minden vasárnap. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadó-hivatal: Pollacsek Miksa könyvnyomdája. UNG TÁRSADALMI ÉS VEGYESTARTALMÜ LAP. A KÖZMIVELŐDÉSi TÁRSULAT, S AZ UNSMEGYEI GAZüASÁGI-EGYLET KÖZLÖNYE. 34. szám. Előfizetési feltételek : Egy évre .........................6 fit — Félévre ..............................3 — Negyed évre .... 1 ,, 50 Egyes szám ára 12 krajezár. Hirdetések: szintúgy mint előfizetések az Ung- kiadóhivatalába Ungvár,Pollacsek Miksa könyvnyomdájába küldendők. Nyilttér: Soronként 20 kr. Ungvár, augusztus 21. Iskola-betegség. Magyarországban minden nemzedéknek meg van a saját betegsége. Nevezzük a bajt, melyben most szenvedünk iskolabetegségnek, de ez nem mint várhatnék a gyermekeknél, hanem inkább az öregeknél, a szülőknél mutatkozik. Ha megkísértjük e betegség jelenségeit és káros következményeit jelezni és fejtegetni, úgy jól tudjuk, hogy oly munkát végzünk, mintha szerecsent akarnánk fehérre mosni, és balgaságot is követünk el, mert kellemetlen, ellentétbe jövünk egy egész sereg szokással, hiúsággal és érdekkel és minket bizonyosan — a művelődés és haladás ellenségének és szívtelennek — fognak nevezni. De miután valószínű, hogy ezen sorok elolvasása után is egy atya sem fog találkozni, a ki fiát ne tartaná lángésznek, taláu jobb volna ezen fejtegetésekkel fel is hagyni. Megkísértjük mindazonáltal az igazat elmondani, a mint azt naponként látjuk és tapasztaljuk, és a mint azt minden tanügybarát is bizonyíthat. Evenként az iskolaév kezdetén tömérdek sokan jelentkeznek a tanulók fölvétel végett a középiskolák-,azaz a gymnásiumokban; de ugy- annyira számosán, hogyha kiszámítanék, ha csak minden ötödik vagy csak minden tizedik az uj tanulók közül bírna természeti hajlammal a tanuláshoz, úgy oly kornak nézhetünk mi magyarok elébe, a melyben a tudósok zászlóaljanként fognak csoportosulni. És mindjárt itt kijelentjük, miszerint nagy különbséget teszünk — ezen halhatatlanságra igényt tartó kis tanulóknál — a gazdag és szegény szülők gyermekei közül. Mi az elsőnél csak ferdeség, az utóbbinál baleset, a mi az elsőnél a legtöbb esetben időveszteség, az utóbbinál talán egy jobb sorsra méltó életnek tönkre tétele. Minden egyes esetnél fontolóra kellene venni, hogy a tudományos pályára való léphetésre kettő kívántatik, a melyek egymást kölcsönösen kiegészítik: vagyon és hajlam. Minél kevesebb a vagyon, annál nagyobb legyen a hajlam, minél kevesebb a hajlam, annál nagyobb legyen a vagyon, ha az akaratunktól függő gyermekeket, a kit gymnasiumba adunk, nem akarjuk a legnagyobb csalódásoknak kitenni. A vagyonos ember fiának könnyű évek elteltével, ha az iskola-inquisitiót megunta, uj életpályára lépni, habár többnyire, kevés hajlam mellett is megmarad azon pályán, molyett szülője választott számára; válik is belőle középszerű orvos, ügyvéd vagy mérnök. Egy kevés hajlam, kis jártasság, rokoni összeköttetések, kedvező körülmények, rendelkezésére álló vagyon; végre elégedettség a jövővel, középszerű emberré válik, hisz ez a legtöbb ember sorsa. Gyermek korától fogva mindig és mindenben vezették, nem ismert tévedést, szükséget, ínséget, nyomort és ha más nem is, ugv a kényelem tartotta vissza a rósz útról. De mindig az nem úgy van, némely esetben egy lövést hallunk eldördülni, másnap olvasunk egy pár sorból álló ujsági czikket és egy emberélet kimúlt. A kivételt ezek képezik és beismerjük, hogy az adott körülmények között a vagyonos szülők gyermekei, a kevésbé érdekes speciest képezik. A szegény ember fia, ez a hős. Ennek az egyetemen töltött ideje egész regény, (a melyről nem szólhatni, anélkül, hogy érzelgős lelkeket ne érintsen; legérzelgősebhek pedig ily esetben leginkább azok, kik sohasem ismerkedtek meg közelebbről a szegénység nyomorúságával.) A szegény fin, kit szülői tudományos pályára szántak ez a hős; szelleindus, nagyravágyó, elszánt és érdekes, igy tűr, szenved és győz, mig végre kitűzött czéljához ér és a koldusból király lesz. így olvasható ez regényekben. Az életben máskép van. A szegény szülő- fia iskolába küldetik, akáu bir hajlammal akár nem. Ha nem úgy nyomorultan elvész, az utolsó iparosinas élete az övéhez hasonlítva paradicsominak mondható. Reggel eljő az iskolába iskolakönyv nélkül, üres gyomorral, az iskolából kijön anélkül, hogy ottlétének hasznát vette volna, télen még azon sajnálkozással szivében, hogy a jó fütött tantermet ott kell hagyni. Ide küldték szülői, nem tudja miért? nincs foglalkozása, nincs öröme, nincs barátja, hozzászokik a legutolsó padot az osztályban elfoglalni, hozzászokik kárba veszett napok és éjjelekhez, egy pár év után elhagyja az iskolát és előttünk áll egy ember, aki hajótörést szenvedett, még mielőtt tengert csak látott volna is. A lángeszű szegény tanuló sorsa más. Első éveiben, midőn a tudományokban még járatlan, mindenütt nyomor környezi, később, midőn minden óra reá nézve pótolhatlan becsesei bir, és ő — ha kis szerencséje van — idejének legnagyobb részét leczkeadással kénytelen tölteni; elfoglalva neveletlen vásott fiuk oktatásával: kitéve minden lépten nyomon ezerféle lealázás- nak, kárhoztatva mindenkinek szeszélyeit tűrni, nem szolga és mégis szolgai minőségben a háznál, a megélhetés kedvéért mindent eltűrni kénytelen ; ez rendesen az ily szegénynek a sorsa. Mindazok, kik próbálták, nem fogják leírásomat túlzottnak mondhatni. Végre elérkezik a nagy örömnap. Szegénynek hát mégis van egy jó napja életében! Ez azon nap, midőn az egyetem dísztermében tudorrá avattatik. Ezen napon egy Oäsarral sem cserélne. Szegény Cäsar, egynéhány hónap elteltével — valamely a czivilisati- ótól ezer mértföldnyire fekvő és chinai fallal elzárt kis magyar faluba — fogsz, mondjuk, mint orvos letelepedni. Eleinte lesz egy pár beteged — azután elmaradoznak — tudakoző- dol Kimaradásuk okát, és értésedre adják, miszerint szemtelennek és követelőnek tartják részedről, hogy egy látogatásért 50 krajczárt kérsz, mondd ötven krajczárt; miután 14 évig fáradtál és tanultál. Egy pillanatban kifogsz ábrán- dulni, emberszerető és ideális világnézeteiddel föl fogsz hagyni, tudományos ambitiód csökkenni fog és borzasztó csalódásra fogsz kiábrándulni! Hé! Doctor uram! Ne légy háládat lan a sors iránt, hisz te még a szerencsésekhez sorakozhatsz. Emlékezzél vissza barátodra, ki kénytelen volt a tanulást abba hagyni és „egy időre“ segédtanítói állást elfoglalni valami távoleső faluban. Most se tanitó, se orvos. Évről évre reményű, annyit félretehetni, hogy tanulmányait folytathassa, évenként sajnálattal tapasztalja, hogy alig bir fizetéséből még csak meg is élni. De még ez sem a legsajnálatraméltóbb. Vannak mások, kik hajlammal és tudományvágygyal jöttek az egyetemre, jó bizonyítványokkal és egészséges étvágygyal; a nyomor tévútra vezeti szegényeket és elvesztették becsületüket. Minek folytassam még tovább ezen rajzokat ? Könyvet lehetne vele tele Írni ? A ki szereti a regényest, érzelgőst, tanulmányozza kissé ezen szegényeket és gazdag kutforrása lesz egy modern hatásos regényhez. Mi czikkünkkel némileg a bajon segíteni akarunk és nem érzelgős regényeket Írni, amiért is ennek megírását másnak engedjük át. Említettük már, hogy évenként seregenként tódulnak a szegény szülők fiai a gymnasiumokba, tanulók, kiktől a tanár visszariad, elborzad, nincs a tanuláshoz hajlamuk, se elégséges előkészületük, de a szülők minden áron miveit, tanult embert akarnak belőle nevelni! ? Alig bírják fiukért a felvételi dijt és tandijt megfizetni, a fiút mégis az iskolába verik, az iskolába mondjuk, a melyet ők nem akarnak és viszont az iskola őket se. A mi gazdag szülőnél hiúságból történik, hogy az anyának elkényesztett fiúcskája miveit emberré váljék, az a szegényeknél csak utánzás, majmolás, tapasztalatlanság. Az elsők ezáltal vélik fiukat kényelmes és.biztos jövőről biztosítani; az utóbbiak pedig magok akarják magokat miveit fiukban a jövőre, öreg korukban, biztosítani, mintegy életeltartót benne fölnevelni. De a legkevesebbek képesek megfontolni, hogy a fiú, a mint a gymnasium küszöbét átlépi, kötelezi magát 14 évre tanulásra minden kereset nélkül, és a 14 év leteltével még csak a „kezdetnek“ elején van. A ki arra gondol, hogy öreg korában magát tanult fiával eltarthassa, az igen rosszul speculált. Mivel tegyük fel, hogy egy jó módú család fia számára évenként csak 200 forintot áldoz, ez 14 évben 3ood frt tőkét tesz, és ez a legcsekélyebb összeg. Ezen összeggel egy iparos vagy kereskedő már képes üzletet nyitni és kényelmesen megélhet. A szegény okleveles fiatal ember pedig kinek, ha nincs valami rendkívüli szerencséje most, miután ezen összeget kiadta még a kezdetnek kezdetén áll vagy még ott se; az első bebútorozással oly terhet vállalt magára, melyet talán egész életén át fog érezni. És ez nem is lehet máskép egy oly szegény országban, mint minő a mienk. A tudománynyal foglalkozók mindenekelőtt az úgynevezett közposztályból élnek és tartják fen magukat, a hol gazdag középosztály létezik, mint ■például Franczia- és Németországban, ott akadunk sok gazdag orvosra, ügyvédre és mérnökre. Nálunk a középosztály még csak alig van képződésben és igy nem is képes fentartani a tudománynyal foglalkozókat. Ha tehát évenként azon körökből, a melyekből elvárhatnánk, hogy munkások, iparosok és kereskedők váljanak, mindig nagyobb számmal lépnek a tudományos pályára, a mely nem határozottan producálo, úgy ezen arány évről évre rosszabb lesz. Egy pár évtized után két nemzedék álland szemközt egyik okleveles tudósokból, a másik alárendelt munkásokból és az egészet mintegy áttetőzi egy sereg gazdag föld- birtokos. Nem ily módon jön létre az összehang- zás egy nemzet életében, a mely még nem talált határozott utakat. Kívánatos volna, hogy minden tanár a középosztályban mintegy Malthus legyen, a ki a szülőket intse és figyelmeztesse, mily bűnt követnek el, mily váddal terhelik lelkiismeretűket, ha gyermekeiket minden áron és minden körülmények között kényszerítik egy látszólag reményteljes, szép, de gyakran háládatlan pályára lépni, hol csak igen kevesen érintetnek az úgy nevezett eredmény sugarától és nagyon kevesen nyerik el a babért. Oda hassunk, hogy kö- zéposztátyu polgártársainkat megismertessük a valósággal, felvilágosítsuk, mily ferde és káros nézeteik vannak a tudós ember élete pályájáról. Ezen célnak némi elérésére vannak ezen sorok is szánva. ~
