Ung, 1880. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1880-08-01 / 31. szám

ben, mely Lehoezky polgármester ellen több magán folyamodó kérelmére rendeltetett el, e napokban meghozta határozatát, mely a polgármestert dorgálásra ítélte.

A távolból.

Marienbad Julius 26.

Ismerni fogja t. olvasóm az egyszeri pap nézetét, ki midőn a legjobb borokat hordatá eléje vendégszerető barátja, azok élvezetébe merülve mitsem szólt jóságukról, mígnem u hallgatáson csodálkozó házigazda egy kevesbbé élvezetes itókát tétetett az asztalra, mely a vendég ajakát e szavakra nyitá meg: ejnye be jó bor ez! Különös, monda a jó barát s háziúr egy személyben : a legfinomabb borokat hordatám fél asztalomra és te mint a lőrét ittad szó nélkül; épen e közönséges ital nyerte meg tetszésedet? — Barátom — szólt a vendég — eddigi boraidat nem kellett dicsérni, azok úgyis esu- székonyak voltak; de ennek egy kis kedvet kell csinálni, hogy lemeujen. Nem bocsátkozom én sem dicséretébe Máriafürednek — mint halhatlan emlékű mesterem nevező —, csakhogy meggyőzzem azokat, kik távolomban reám is emlékeznek irántuk kebelemben élő barátságomról, amennyiben mindenkinek külön-külön nem irhatok. Kati lányomnak szólok, néném asszony is értse. Hol is kezdjem ?

A nevezett fürdő vasúti állomásától, mely a hegyektől övezett síkon fekszik, kettős fasor vezet Marien- badba: egyik kanyarulattal fordulva a kis völgy felé, — ez a kocsiút; — a másik a város virágos kertje és faiskolája mellet egyenes vonalban a gyaloglók számára; a „Oafé Schönau“ előtt találkoznak. Yan ugyan néhány ház már az eddig vezető utón is telve a városban már helyet nem talált, vagy gazdálkodó fürdővendégekkel; de tulajdonképen ez előőrsül álló házcsoport szántóföld keretén túl számíthatjuk a város kezdetét.

Lenn a kocsiút mentében s fenn a fenyves erdő magaslata alatt szép, nagyobbrészt kétemeletes házak fogadják az érkezőt kisebb nagyobb parkokkal s a háttérben álló fenyvesbe felkanyargó sima utakkal. Tudván, hogy az egész város házai számon kívül még külön- külön nevet is viselnek, megemlítem, hogy itt az első csoportban állanak lenn: A l’enpereur d’allemagne, Villa Charlotte, Lübeck, Bremen, Mailand. Venedig, Philadelphia, fenn az erdő magaslata alatt s ezek hátterében: Concordia, Villa Habermann, Café Sennhof, Villa Madrid, Salzburg, Villa Newa, Budapest és a Casino.

Itt a Villa Habermann 2-ik emeletének jobb oldali áltányán Írom e sorokat; előttem az egész fürdő-város képe az elragadásig vonzó keretében.

Kép legyen-e e tárczalevél; vagy elbeszélés, azon tűnődöm, de határozni nem tudok; s ilyenkor legjobb úgy tenni amint jönri. Majd mutatok be képet s mint a gyermekkoromban látott, a most divatos panorámákat pótló nagy-képhordozók, (bocsánat nem képviselőt értek) itt ott elmondom, hopy e z e r n y o 1 c s z ás z n y o 1 c v a n- ban mi ütött ki.

Emlitém, hogy hátam mögött fenyves erdő magaslata vonul, melyen gondozott utak ágaznak el jobbra balra; a főút „König Otto’s Höhé“-re vezet. Szemeim elé egész varázsával terül a völgy épületeivel.

Megértetni szeretném magam s igy valami mértéket kell használnom a kép előálitásánál. Vegyünk csendes lépésben egy három óra negyednyi hoszu és tiz percnyi széles utat, avagy tért, melyet változatos hullámszerű hegy magaslatok foglalnak keretbe s Marienbad helyrajza kész lesz. A völgybejárattal szembe két csúcs vonja magára figyelmünket, melyek nevei „Fr id rich Wilbelmshöh# és Hirtenruhe“. Az utóbbi csak

Az „UNG” tárcája.

Az orosz költészet.

— Fincicky Mihálytól —

(Vége.)

Derzsavin után a költészet egy kis időre határozatlan irányt vett; ő még tulvallásos volt, mely hangon leginkább szólhatott is népéhez, de e mystikus vonás csakhamar eltűnt. Derzsavin utolsó hangjai elnémultak, mint a templom orgonája, s a költészet kilépvén a szentegyházból, az üres csevegésnek terén találta magát. Egyedül Kápnisztnál mutalkozik még valódi érzés, ki keveset, de oly vonzó modorban irt, hogy könnyű verseléséuek egyszerű bája sok helyen leköti a figyelmet.

A franciák közül leginkább Lafontainet vették mintaképül, ki legközelebb maradt a természethez. D i- mitrijev, Chemnizer, Bogdánovits az övéihez hasonló kedélyes költeményeket írtak, csaknem ugyanígy tárgyat dolgozván fel. Ez utánzásnak meg volt a maga jó hatása, mert a nyelv igy egyik tárgyról a másikra szabadabban és könnyebben mert átszökkenni.

Az óda helyett megkisérték a költészet minden német és alakját. Dimitrijev mindegyikben sok tehetséget, ízlést, egyszerűséget, szabatosságot árult el, mi által elnyomta Derzsavin és Lomonoszov tehetségtelen utánzóinak lábrakapott túlzásait.

E korszakban a szinirodalom is megindult, sőt Vizin Dénesben valódi mesterére akadt. Eddigelé a szinirodalom csupán franciából fordított vagy átvett idegen művekből állt, mert a hazai tárgyú ily művek csak gyönge utánzásai valanak az idegeneknek. Némi kivételt csak Szumárokov képez, ki (még 1750 körül)

a völgy terjedtebb, illetőleg szélesebb helyéről látszik, mert a bemenő szemei elől a Hamelikahegy magaslata állja el. E két csúcs közt majdnem közepén áll, de alantabb fekvő hegyen a „Mecséry Tempel“, melyről a kilátás a legszebb képet tárja a szemlélő elé. Gyakran is hallja itt az ember a „das ist prachtvoll! “ megjegyzést. A szembe fekvő magaslatok alatt jobbra a „Waldschlucht“ balra a „Waldquelle“ és beljebb a „Maixthal“ terjed; mindket'.ő a völgybe siető patakkal, melyek a meder kövein megtörve, majd mesterségesen készített eséseken alázuhauva morajjal töltik be a fenyves titkolózó csendjét, hová a szellő is suttogni jár. Az erdei forrás kúpos fedélzettel s két oldalra terjedő oszlopzatos séta helylyel van ellátva. A patak csak pár lépésnyire csörg előtte, elfecsegve mit a Maxthalban sétálók beszélgetéséből, enyelgéséből ellesett. Túl a patakon négyszögti kúpos emelvény áll, honnan naponkint fél 12-től fél egyig hangos zene szól, melyet a fenyvesek csendje messzire enged terjedni. Körül fenn a hegyoldalban s lenn a forrás minden oldalán ülőhelyek vannak készítve melyeken az ezrek tömegében, inig a zene tart, helyet fo -ni alig lehet. A parádésan öltözött nővilág ünnepi szint kölcsönöz e különben zártabb völgynek, s a nyelvkülönbség, melyet az átmeuő itt hall, egy világképet tár a vizsgálódó elé. Europa minden országának, Amerikának sőt Asztráliának is akad itt képviselője. A vendégek kényelmére két vendéglő is van az erdei forrás melletti hegyoldalon ; ezek egyike azok számára szól. kiket a civilizáció soha sem fog annyira megnyerni, hogy a fajukat emancipáló nemzetekkel egy sütetből egyenek.

A Waldsehlucht csendesebb, szerényebb, de nem kevesbbé kedves hely. Mintha a patak egykor nagy folyam volt volna, mely a két oldalról emelkedő hegy között rohant, ily mederszerünek tűnik elé e hegynyilás. Most csak egy patakocska rohan rajta kígyózva keresztül, melynek oldalain kékszinii nefelejcs terem,s integet a sétálónak, mintlia keblére vágyakoznék. Én ki a virágot különben is szeretem, gyakran beszélgetek el vele, s egypárt mellemre tűzve úgy folytatom utam a Hirtenruhe, onnan a Mecséry Tempel s le a Waldquelle felé. Az e magaslatok alatt vezető hegyi sétautat „Kis Sweic“-nak nevezik kiálló szirtjeiről, melyek közül legérdekesebb a „Fridnchstein“. Roppant szirthalmaz oly szabályos csoportban mintha óriás szappautáblákból rakták volna. A szirthalmaz közt átjáró is van, mely ugyan szűk és alacsony, de sokak által járt ut.

E szemben fekvő magaslatoktól jobbra és balra a völgynyilásáig hullámzó hegycsoportok fekszenek. A Waldquellető! fel a Carolinenruhéig s a hegygerincen egész az Otto Hőheig vezet az ut; a Wald- schluchttól fel a Panorámáig kígyózva a hegy oldalában fut az ösvény, melynek főbb pontjait a „Kreuzberg“ Goethes Sitz és a Kaiser Höhe, mely messzilátó toronynyal a Panoráma felett áll, képezik.

E keretben áll parkjaival és fővárosba illő házaival Marienbad. A park mindenütt, hol kocsiút és házsor nincs, elterjed. Legszebbek a Ferencz József téri és a templomtéri park, melyek szökőkútjainak locsogása a házak előtt a parkoldalban álló lugasaik, virágágyaik és példásan tiszta a tért összevissza szeldelő útjaikkal oly vonzó, oly kellemes. Hol a park végét ér gondozott fasorok fogadják a jovő-menöt. Pedig órákig járván még nem tudtam találni utat sem erdőn, sem parkban, hol népcsoporttal, vagy a legjobb esetben egy magános áb- rándozóval ne találkoztam volna.

A város felső részén, tehát szállásomtól 20 percnyi távolságra, álla világhivü Kreuzbrunn. Egy kanyarodással majdnem szemben vele mintegy 5 percnyi futamodásra a felvezetett „Fér di n a n d s b r un n“.

az orosz szinirodalom fejlesztésére nagy igyekezetei fordított s különösen a tragédia meghonosításában tevékeny részt vett, bár akkoriban igen lassan haladt az.— Vizin volt az, ki a „Dandárnok“ cimü első vigjátéká- val megteremtette az orosz vígjátékot, színpadra hozván darabjában a valódi orosz jellemeket. Ez első műve, bár sok kívánni valót hagyott még fenn, oly feltűnést okozott, hogy kénytelen volt azt Katalin cárnő előtt személyesen felolvasni. E mű jellemző vonása, hogy nagyon hŰ tükrét adja az akkori orosz társadalmi életnek s bár első kísérlet, az oroszok előtt mindig érdekes marad.

Sokkal művészibb szerkezetű második műve, mely „Nyedoroszl“ címet visel. Értelme annyi mint „Kiskorú“ maga a darab pedig egy elkényeztetett nemes urfit jellemez.

E darab első előadása után Potemkin herceg e szavakkal fordult a költőhöz: „Most halj meg Dénes!“ mi eléggé mutatja, minő hatást szült a darab előadása.

Említésre méltók még mint színműírók e korból: Knyazsnin Jakab, Ablyeszimov Sándor és Je- fimjev Dömötör.

A hírlapirodalom megalapítójául fölemlíthetjük Novikov Miklóst, ki „Moszkvai újdonságok“ című folyóiratával nagyon sok hasznot tett úgy a nyelv, mint a közmívelődés fejlesztésére. Jelent még meg e korszakban több hírlap is, melyek fölsorolását fölöslegesnek találjuk.

A költészetben előállt határozatlan irány nem maradhatott soká fenn; a nép szunnyadásából fölveretvén, észrevevé, hogy a franciáktól a sima udvariasságon kívül nem sokat sajátíthat el s azért a németek felé fordult a figyelem.

Mindkettőnél szól a zene reggel 6-tól mintegy 8-ig, mig a csendes vizivás ideje van. A nagyon korán kelők s a kényelmesek nem jőnek számításba ; de szabadságuk reggeli 4-tól 9-ig korlátozva nincs.

Eredeti reggel a vizivási rendet és vizvágyó karavánt nézni. Már 4 órától gyülekezik lassan a közönség, de még esetleg fél 6-kor is könnyen jut az ember a három csöven osztogatott vízhez. Öt perc alatt azonban úgy megnő a „patentium ordo“, hogy 6 órakor tegnapelőtt egy-egy sorban 216-ot olvastam meg, pedig a eolonadék melletti sétatéren összevissza karambolázva tolongott a sokaság. Hogyne, midőn mióta itt vagyok, pedig alig múlt két hete, mintegy 2000 vendég jött; az összes vendégszám most 9000-en felül áll. Az úgynevezett „Gänse-Marsch“ nem megvetendő spectaculum. Itt tábornok, hordár, hercegnő és szobaleány, főpap és facipős barát, herceg és inas, mini t -r és minister amint beáll a sorba, úgy tipegi végig a sokszor félóráig tartó libamarsot. Ami pedig a közönség fontosabb, illetőleg kilósabb részét, vagyis könnyű lelkiismeret mellett is nehéz testet illeti, láthat az ember mindenféle termetet. Sajátosnak tűnt fel miudamellett azon magasság, melylyel a férfiak-, de a nőknek is egy része dicsekedhetik. Aki a Tamás Miskáját ismeri, már csak látott magas szál legényt; de bizony utána se nézne e közt a sok oszlop közt senki. No de aztán hogy meglegyen az arány, van biz itt szélességre is akárhány olyan, mint aminő példányok nálunk mint nevezetes fontosságúak emlittettek. Ezeket látta volna az egyszeri tót ember .!

De most veszem észre, úgy beleegyeledtem a rajzoló elbeszélésbe, hogy egészen feledem, hol vagyok. Hisz én ezt az áltányról most nem látom. Majd délután 6 órakor a zenepromonádénál gyönyörködhetem, ha elmegyek.

Látom azonban a hosszú Kaiserstrasset, mely beillenék a fővárosba, az octogon épitményü, de igen alacsony toronyu, beiül szép templomot; a nagy parkkal szeinbeu emelkedő S te fa n s t r a ssé t, a régi és uj fürdőház magasra emelkedő kéményének füstjét. Magát a házat elállja tőlem a Kreuz berg.

A Kreuzberg nevezetét a rajta álló s magasságánál fogva a fenyvek tömegéből is messze ellátható kereszttől nyerte. 832-ben emelték ide mint a rajta olvasható chronosticonból kibetüzhető: „Choleram a finíbus nostris afeuit verus Dei filius.“ a kereszt előtt egy berek áll 2 paddal, hová a völgy zaja elől elvonulni oly megnyugtató.

Innen a Hamelika hegy alatt, melynek ösvényeiről már szólottám, alléé vezet a látképemen már tőlem jobbra eső „Belle vne“-ig. Ez Marienbad legnevezetesebb, ieg- aristokratikusabb de természetesen legdrágább vendéglőinek egyike, melynek tulajdonosa, mint fülhegygyeí értesültem, polgármesterségre aspirál, — de nem hozzánk. Még távolabb lenn a völgyben hasonló nagyságú és csínnal berendezett „Victoria“ vendéglő van, melyen túl csak a Ferdinandsbrunn eredeti fölbugyogó forrásánál levő kávéház esik.

Ha egy vonalra nem mulatnék még, el nem mondhatnék egy valódi történetet, mely lakásommal csaknem szemben, de tudtomon kívül történt.

A „Bellevue“ felett a fenyvek árnyában, fedezve azok lombjaitól áll az „Eremitage“ tula Waldhof és még távolabb a Sweizerhof alias „Slovianska Ka- viarnya“. Az „Eremitage“ a múlt héten nagy hírre vergődött; lefoglaltak ugyanis egy mellette elásott bankóprést.

Beértem volna ennek megemlítésével, de amennyiben épen most szólalt meg a Bellevueben egy katonabanda, s hozzám ép úgy áthallik, mintha csak nekem húznának, elmondom a hallott történetet is.

A német irodalom már ez időtájban virágzásának tetőpontján állt; a nagy mesterek művei behatoltak Oroszorságba is s volt egy férfi, ki azokat megismertetni hivatva volt. E férfi, Zsukovszky vala.

Mielőtt azonban Zsukovszky költői működését méltányolnék, meg kell említenünk Karamzin reformjait is. — E két férfi költői pályája egy időre esik, de egyik a másika nélkül meg nem érthető.

Karamzin születése Lomonoszov halálának idejére esik, vagyis 1765-re, s a gondviselés különös kedvezésének mondható e körülmény, hogy a mint egyiknek kivette a tollat kezéből, ugyanakkor gondoskodott arról is, hogy legyen azt kinek fölvenni.

Karamzin csöndes elvonultságban kezdte magát művelni, s már mint kész tudós lépett föl Moszkvában, hol Dimitrijev barátjával meginditá a „Moszkvai hir- lap“-ot. Törekvése az volt, hogy az orosz nyelvet szebbé, tökéletesebbé tegye, s midőn hírlapjában kiadta az „Egy orosz utazó leveleit“, nem tudták eléggé dicsérni annak gyönyörű nyelvezetét, úgy hogy újításai csakhamar egész irói kört vonzottak magához. De bármily szép irányt tűzött is maga elé, akadtak ellenségei is újításainak, kik visz nt oda működtek, hogy az orosz nyelv maradjon régi állapotában, mely ellenséges mozgalomba ő nem akarván bele folyni, félreállt s csöndes magányában hozzá fogott „Oroszország történőimé“-nek megírásához. mit azonban be nem fejezhetett.

Az orosz nyelv végtelenül sokat köszönhet Ka- ramzinnak, mert prózája idáig még mindig a legtökéletesebb; hozzáfogható alig van, felül egy sem múlta még. Karamzin erejét kezdetben megkísértő versben és prózában, de mig verseiben egyszerű, bár szívhez szóló, addig prózában irt költői művei a legnagyobb tetszés-