Ung, 1880. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1880-07-25 / 30. szám
denkor az igazat, a közjónak szembeszökőig hasznosat, úgy hogy azt, a mit ő egyszer kiejtett, azt a közgyűlés rendesen feltétlenül el is fogadta. Távol volt tőle minden önzés vagy túlbecsülés. Szerénységét eléggé jellemzi, hogy érdemeit a lapokban feltüntetni a világért sem volt szabad, és dacára, hogy okleveles tudora volt a bölcsészetnek, a „Dr.“ jelzőt soha sem irta neve elé, úgy hogy tudori minőségéről a világ alig értesült Munkaereje felülmúlt minden képzelhetőt. Már neki , mindenre volt ideje; korán kelt, későn feküdt, s minden idejét foglalkozva töltötte legalább Íróasztala mellett. Plebánosi esperesi és főesperesi levelezéseit kívüle soha nem irta senki, kivéve midőn ütött az activ poli- ticájának fontos órája, bezzeg akkor dolgozták a plébánia minden szobájában egyszerre, itt ráncbaszedett homlokkal tanácskozott az öregje, ott gondos fogalmazását kívánatéra átnézé a fiatalabbak egyike, amott németre fordították eredeti magyar és dynasticus tanácsait, einitt meg másolták latin és magyar felterjesztéseit, memorandumait, úgy hogy egyidőben értesült hazafias beadványairól az udvari cancellaria, Geringer az országos kormányzó, a kassai helytartósági osztály, a szatmári egyházmegye püspöke, és a vármegye, uehogy azokat valaki elsikkaszthassa, vagy legalább eldughassa, a min a két Dobránszky nem egyszer csúfosan rajta is vesztett. Figyelmére méltatta ő nemcsak a vele mindenkor rokonszenvező tanároknak, hanem a fiatalabb káplánnak szerény véleményét is, sőt annak kimondására őket a meg- előzőbb bátorítással ösztönözte. Szóval, fontos ügyben kihallgatott mindenkit s ezzel azt nyerte, hogy környezetében mindenki az általa előtérbe helyezett közügyet saját egyéni ügyeinél s szerény papi visszavonulásánál magasabbra becsülve boldog volt, minden erejével ily okos, tevékeny, hazafias és önzéstelen veoérféríiu aktiv politikájának szolgálhatni. Mert jegyezzük meg, hogy azon időben a megye magyar értelmisége, követvén mindenütt az országban a nemesség példáját, a passiva resistentiára szánta el magát, a szelidlelkü Hám János püspök, mint leköszönt prímás, egyedül egyházmegyéje kormányzására szoritko- zék, esek Varga István főurnak volt bátorsága hazánk jéjszakkeleti részeibeu az activ magyar politica zászlóját lobogtatni, és arra életét, reputatióját, és akkor gazdagon fizető turczi aranybányájának minden jövedelmét reááldozni. S minő volt e politika? Tősgyökeres magyar és dynasticus, becsületes és nyílt, bátor és erélyes, időszerű, sőt mellőzhetlen és kimondhatlanul sikeres! A forradalom leverése után elve volt a német kormánynak: divide et impera. Ennek szolgáltak tömérdek idegen és bennszülött közegei, felkorbácsolták volna a rutnén népet is a jogfosztott magyar ellen, vérszemet kapott a két orosz Dobránszky testvér, kik a magyar ellenes körülményeket antikatholicus irányban is kiakarván aknázni, Viktor, mint önmagát feltolt kassai isk. tanácsos, Adolf pedig, mint különben tehetséges és munkás megyei biztos mindent elkövettek, a különben ártatlan ruthén elem moszkovitizálására, a magyar nyelvnek az elemi és közép tanodákban való elnyomására, és az éjszakkeleti megyék denationálására. Már itt frontot kellett, csinálni a gonosz nyílt törekvések ellenében, és Varga István volt az, ki mások hiányában hivatva érzé magát a kis de elszánt, többnyire papokból álló csapat összetartására és szerencsés vezényletére. Siker is követte e nyílt és becsületes politikát. Szatmármegyei papjaink önkényt nem tágítottak; nem fogadták el a kínálkozó, vizsgálat nélküli áthelyezést, becsülettel tették le a tanári szigorlatot Becsben; őszAz „UNG” tárcája. Az orosz költészet. — Fiucicky Mihálytól — Az orosz irodalom nem ismeretlen ugyan már nálunk, mert egy idő óta több czikk jelent meg e tárgyban, de történeti fejlődését rövid vázlatban, tudtommal, még nem igen tárgyalták. Ez bátorít, alábbi cikkem közrebocsátására, bár érzem, hogy hely szűke miatt ez is aligha felelhet meg a kitűzött célnak. Az orosz költészet, mint jobbára miden nép költészete, tele van eredetiséggel, melynek alapja maga a népszellem; ez képezi medrét ama forrásnak, melyből egyes erek a népdalokban fakadnak föl. E danákban kevés vonzerő van még: nem annyira az életet és annak külső mozzanatait Írják le, mint iuk'bb valami ismeretlen tájak felé vágyódást fejeznek ki. Ugyané költészeti erek törnek elő a közmondásokban és az egyházi beszédekben is; amabban a népszellem már erőteljesebben nyilatkozik, mig ezek inkább egyszerüségökkel hatnak, 8 bár kevésbé ékesen szólók, de fontosak azért, mert a kedélyt bizonyos szent nyugodtság magaslatára emelik. A népdalok eredetére nagyon nehéz visszamenni, mert költőik ismeretlenek. A régibb maradványokat Karamzin a mongol uralom idejéből számlázottaknak mondja, véleményét arra fektetve, hogy valamennyinek melódiája valami bánatos hangon az elmúlt szép idők után epekedik. E költemények közt akad egy-két epikai mű is, mint pl. a XII. századból az : „Igor hadjárata“ cirnü, melynek szerzőjét nem ismerik, de látszik, hogy a költészethez értett, mert már ebben sok szép részlet van, szegyüjtöttek, külünösen Varga István bőkezőségéböl, ki egy ízben 2000 irtot is adott, annyi pénzt, a meu- nyi a gymnasium épületének tágasbitására, és a kitűnő tanszerek megvétélére volt szükséges erre a 6 osztályú gymnasium 8 osztályúra emeltetett, s nem 4 osztályúra szállitatott le, a mint azt némelyek óhajtották, hogy azt az illetéktelen ruthenismus annál hamarább absorbe- álhassa. A képesített magyar szellemű tanárok magasabb fizetésbe jutottak, mig Lyachovics Bazil egykét kisebb jelentőségű orosz agitátorral a gymnasium tanárságától megvált. Akadt, ki Varga I. biztatására magyar nyelvre fordította az előirt német geometriát, hogy. továbbra is magyar nyelven taníthasson: akadt, ki a rákinált jász- oerényi gymn. igazgatóságot sem fogadta el, csakhogy Varga István oldala mellett szülővárosának egy harmadrész fizetés mellett jó szolgálatot tehessen; már 1858/9- beu megbizatott ideiglenes vezetésével a helybeli gym- nasiumnak. melynek jeles akkori tanáraiból került ki a két magyar egyetem és műegyetem több jelenlegi kitűnősége, s a mostani gymnasiumi igazgató, ki akkor, már mint helyettes tanár humanitás, és jó tapintata által tűnt ki. így emelkedett és maradt magyarnak az ungvári Drugeth-alapitváoyu egykori archigymnasium, melynek éber őre és tevékeny jó szelleme maradt a kívüle álló latin szertartása főesperes Dr. Varga István, ki toborzottá számára a szatmári egyházmegj’éből a kiváló tanerőket, kiket asztalánál folyvást ingyen élelmezett, hogy 350—400 frt mellett, mint approbált tanárok is, kitartók legyenek, sőt fel is utaztatta őket saját költségén Bécsbe, hogy szép czélját elérje akkor, midőn az akkori cultusministerium osztálytanácsosa Meschutdr is kételkedni kezdett Varga István hazafiui leleplezésein. És ne gondolja senki, hogy e kitartó nehéz de sikeres küzdelem másképpen is nem került volna Varga István áldozatába. Még a főelemi tanodára nézve is, melyet Varga I. mint plébános maga igazgatott, ki akará terjeszteni a germanisatio és moskovitálás, illetéktelen ólraos szárnyait. A nagy Varga, mint gondolhatni, itt a maga hivatalos körében, rögtön ellentmondott, mi sok gyanúsításra, félreértésre, sőt komoly dorgálásra is adott alkalmat, mire természetesen Varga adós ugyan nem maradt, s a kemény harcz addig fokozódott, mig neki sikerült a két veszélyes Dobránszky testvért a kassai helytartósági osztály köréből szerencsésen eltávolíttatni, mire Viktor, az eperjesi kanonok, öngyilkossá lön, Adolf pedig Nagy-Váradon talált alkalmazást, a hol többé nem tehetett érdemet kitűnő muszka rendekre, fiait azonban azután is Ungváron neveltető Hodobav Szilárd helyettes tanárnál, ki most Moskvában tanít, s muszka nyelven kiadott latin nyelvi tankönyveiből meggazdagodott. Megemlítendő, hogy boldogult Hám János Szath- már nagynevű püspöke, Varga Istvánt küldte ki fiatalabb korában a püspökség tiszanánai uradalmának rend- behozására. Ezen kiküldetésében is. mint számitó practices jó gazda, oly rendkívüli sikerrel járt el, hogy a jószág jövedelmét rövid pár óv alatt megtöbbszörösité, ez eleinte a jobbágyoknak nem igen tetszhetett, s azért koholták róla azon élezet, hogy „kiküldött a szatmári püspök egy Vargát, hogy dolgozza ki a jobbágyok bőrét Hámnak,“ de éppen ezen hű, eszélyes és teljeséggel nem jogtalan eljárásának köszönhető volt nagy részben, hogy Hám János pénzereje gyarapodott, mely őt annyi áldozat, építkezés, az ungvári gymnasium hat szegényebb tanulóira tett alapítvány sat. által az egyházmegye „második megalapítójának“ nagy és méltó czi mát örök időkre biztositá. Ezenkívül csak a XV. s a XVI. századból maradtak némely, kevés figyelemre méltó művek. A XVII. században már idegen befolyás érzik a nyelven, mely a verselésbe is becsószott s tönkretette a a nemzeti jelleget. E korból Polocky Simon, Grecs szerint, mint első költő érdemel figyelmet, ő egyszersmind a szinirodalom úttörője is volt. A mai orosz költészet azonban a fentebb említett bárom forrás egyikéből sem eredt, ép úgy mint társadalmi szervezetük sem a már megvolt alapon fejlődött tovább. Ezt nem a viszonyok rendes, fokozatos menete fejlesztő, nem is az európai szokásoknak lassú, tervszerinti behozatala, mert ez még Péter cár vas akarata s erélye nélkül is, előbb-utóbb behaiolt volna, de Péter ifjú népét egyszerre akarta az európai államok sorába emelui, a mi a társadalmi élet megrázkódtatását vonta maga után s ezzel a nagy reformátor elérte azt, hogy népe egyszerre birtokába jutott annak, a mit Európa csak véres harcok és a szenvedéseknek hosszú évein át szerzett magáuak. Az orosz nemzetnek gyors fordulatra volt szüksége s az európai fölvilágosodás vala az acél, melyet a szunyádul kezdő tömeghez kellett ütni. Az acél uem kölcsönöz tüzet a,kovának, de mihelyt hozzá ütötték,'azonnal szikrát ad a kova. A szikra csakhamar kipattant a népből. E szikra az elragadtatás volt, az ébredés öröme, a kezdetben nem igazolható elragadtatás, bár akkor még senki sem gondolta, hogy csak ezért kellett fölébrednie, mert az európai cultura fényénél önmagát akarja szemlélni s nem azért, hogy Európát utánozza. Mindenki azt érzé csupán, hogy fölébredt. Ez elragatatás az orosz költészetben is kifejezést nyert, helyesebben szóival, amaz teremte emezt. Innen Ezen időből maradt Varga Istvánra a turczi arany és ezüst bánya, mivel azt Hám a püspökség számára megtartani nem akará. Ez a szeszélyes bánya az ötvenes években, midőn arra legnagyobb vala a szükség havonként 3000 forintot jövedelmezett, mi szinte sokat tett Varga István tekintélye, befolyása és sikeres működése emelésére, de egyszersmind oka lett, hogy Haas Mihály püspök idejében, ki Vargánál minden esetre nagyobb tanférfiu volt, ez, előre haladott korát adván okul, mind az ungvári plébániáról, mind az ungi főes- perességrő! önként lemondott, és csendes magányába visszavonult, ini reánk rézve annál szomorúbb volt, mivel Haas-nál alig birt más valaki nagyobb egyház-poli- ticai befolyással, mely ő reá hazafias irányban továbbra is hatni lett volna leginkább hivatva. Ezen egyetlen hibájáért, bizony meg is kellett Vargának lakolnia öreg korában, leköszönésével ugyanis a turczi bánya egyszerre megtagadta áldását, s az, ki azelőtt páratlan hidegvérüsóggel visszautasba magától minden kitüntetést, magát az apáturi czimet és a ka- nonoki jövedelmet, utoljára papi nyugdíjra szorult, melyet azonban a püspökség, Biró László korában és azóta tekintve egykori hasznos szolgálatát az uradalom rendezésében a maga részéről évi 800 forinttal megpótolt. line a nagy papi férfiúnak is, ha visszatekint ab aratro, s elég ok nélkül hagyja el hivatalos működése szép körét — bűnhődnie kell. Bizonyára a legszentebb közügynél, melyben annyi készséges és odaadó segéddel rendelkezett, kellett volna akkor is maradnia, midőn Haas, az uj tanítás rendszerének nagy apostola, e téren szintén szokatlan, és az öregeket sem kímélő erélylyel lépett fel. De ez minket fel nem ment lerovásától azon mély hálának, melylyel egész Uug nevében a megboldogult egykori főesperesnek nyilván tartozunk. Kitüntető őt az ég, 84 évig tarlós jó egészségben éltető, hogy a szat- m áregyház megye legöregebb, 61 éves mindig élénk papja lehessen; kitüntető a király ő felsége, midőn őt címzetes kanonokká kiuevezte és a sokáig félreismert hazafit koronás érdemkereszttel feldiszité, kitüntető még tanuló korában egyházmegyéje, midőn a ráti szülöttet a pesti központi papneveldében képezteté; kitüntető az egyetem, midőn tudományáért őt a bölcsészet tudorává avatá: legyünk mi is, kiknek életkora derekán a legtöbbet használt, iránta hálásak: emeljünk neki a márványnál is szilárdabb szobrot sziveinkben, neki, ki az ungi főespe- resi és ungvári plébánosi hivatalt a legsúlyosabb körülmények között, mint arra termett nagy tudományit és nagy tapasztalatu férfin fényesen viselé, hitének és nemzetének őszintén szolgált, jó főpap, de még nagyobb magyar ember volt, éltében mindenét de mindenét a közjónak, a közművelődésnek, Ungvár akkori és jövendő tanodáinak és hazánk közjoga fenntartásának áldozá, végre legnehezebb küzdelmeiben is becsületes ember, hű barát, jó pap, pontos és igazságos elöljáró, és mindenek felett — még ellenei irányában is — méltányos, egyenes lelkű és igazságos maradt. Kövessük nagyszerű példáját randilletlen hazafisága, ernyedetleu tevékenysége s rendkívüli erélylyel párosult szerénységében, és ismerjük el, hogy Ungmegye nálánál nagyobb embert jelenleg nem gyászolhat. Maradjon emlékezete köztiünk, kiket örökre lekötelezett, és az egész magyar hazában, a melyért magán jövedelmét és mindenkor készségesen feláldozta. megbízásból közli BUGYIS ANDRÁS, prép. plébános, tingi föesp. magyarázható ki, miért öltött ez oly ünnepies kifejezést: ama fénykáprázatot iparkodott feltüntetni, mely Oroszországban szétáradt. A szellemi munkálkodás ez időtől fogva mind nagyobb mérvben terjedt; a költészet is több bajnokot számlált, kik közül egynéhány kevesebb sikerrel, de nagy kitartással működött, úgy hogy egészen uj irányt adtak mai költészetüknek. E korszak első nevezetessége Lo m o n osz o v, egy exaltált ifjú, kit a tudományok világa bű verővel vont magához. Az alkalom tette őt költővé: az uj győzelem feletti elragadtatás buzditá első ódájának megírására. Lélekszakadva vette át a szomszéd németektől a méretet és alakot, nem ügyelve arra, vájjon megegyezik-e ez az orosz nyelvnek természetével. Bhetorikai szerkezetű ódáiban nyomai sem látszanak a mesteri alkotásnak; de a lelkesedés már mindenütt észrevehető, a hol csak olyasvalamit érint, mi tudományszomjas leikéhez közel áll. Érintő az északi fényt, mely tudományos vizsgálatainak tárgya volt, s gyümölcse az: „Esti elmélkedés az isteni nagyságról“ cirnü ódája lön, mely ele* itői kezdve mindvégig nagyszerű s melyhez hasonlót Loinonosovon kívül tán senki sem irhát. Leírásában inkább a miveit természettudós, mint a költő nézetei nyilvánulnak; de az ihlet tiszta vonzereje a naturalistát költővé avatta. Bámulatraméltó, hogy a nyelv legkisebb rövidsége nélkül tudta költői nyelvét a rövid német jambus-sorok közé szoritni és nyelvezete még e szűk sorokban is oly szépen s szabadon foly, mint a szabad futasu folyam medrében. Verseiben sokkal szabadabb és jobb ez, mint prózájában, s nem hiába nevezik Lomonoszovot az orosz költők atyjának, ügy áll ő az orosz költők előtt, mint valamely könyvben az előszó. Költészete a támadó hajnalpir, mert uem
