Ung, 1880. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1880-04-25 / 17. szám

közadók kivetését és behajtását az adóhivatalok helyett célszerűbb lesz adó fel ügyelők re bízni, szervezte az adófeliigyelósógeket. E közegek — kik a rainisterium- mal közvetlenül érintkeznek — a pénzügyministerium bizalmi közegei, kikben a minister — igen helyesen — megbízik. Adófelügyeiők a többi sok között, kötelesek az adókivető bizottság elnökeinek s tagjainak kinevezésére ministeriumnak javaslatot tenni, s mit tesz e felterjesztésekkel szemben a ministerium ? egyszerűen megerősíti ebbeli minőségükben ajavatlatba hozottakat a közadók kivetéséről szólló törvény 19. §-a alapján. Ez volt a gyakorlat évek óta, országszerte, adóhivataloknál, később az adófelügyelőségeknél, a mi természetes következménye annak, hogy az adófelügyelő mint bizalmi közeg az állam érdekeit tartva szem előtt, a bizottság tagjaiul mindig oly egyéneket hoz javaslatba, kik lelkiismeretesség, törvényismeret és megbízhatóság tekintetében kívánni valót alig engednek. Beállott az 1880. évi adókivetés aerája, az ungvári adófelügyelő kötelességszerüleg megtette javaslatát, erre megjött akinevezés. Elnök: Makkay Dániel, hely. elnök: Thúránszky Tivadar, rendes tagok: Fekésházy Lajos, Guttmann Salamon, póttagok: Perl Fülöp és Tüchler Salamon. E kinevezési liszta — meg- m :'adjuk — a közönség körében általános indignátió- val fogadtatott, és pedig a következő alappal biró indokok miatt. Mert a ministerium mellőzte a múlt évb.en alkalmazott, hasznavehető és a legmegbízhatóbb tagok egy némelyikét, holott azokra, kik az előző években vannak alkalmazva, az állam a közönség s a közügy érdekében figyelemmel kell volna lenni. No de hát meg ez hagyján, minister kinevezte őket. De az indignatiót tetőzi azon széliében beszélt hir, mely szerint az adófelügyelő nem olyan névjegyzéket terjesztett volna fel, mint a minő alakban a kinevezés történt, hanem — a mint erősen beszélik — a következő névjegyzéket: elnök: I brá n y i Lajos, aleluők: Mák ay Dániel, rendes tagok: M i s 1 i n s z k y József, T h u r á n s z k y Tivadar, póttagok: Guttmann Salamon és Perl Fülöp. — Összehasonlítván a két lisztát, abból ezeket lehet következtetni : hogy a pénzügyin inisteriumnál Ungniegye lakosai nagy részének polgári állásukat, qualifikátiójuk s megbízhatóságukat feltüntető jegyzéke tartatik nyilván, a mit abból lehet következtetni, hogy a felterjesztett Ibrányi évek óta elnök, és Misiinszky rendes tag egészen mellőztettek, azonban kérjük tudomásul venni, hogy e két úrról Ungmegyében, képességüket, megbízhatóságukat s lelkiismeretességüket tekintve, a közönség minden rétegében őszinte elismeréssel viseltetnek, s azért indignálódik a közönség a felett, hogy éppen ők mellőztettek, a kik ebbeli minőségükben évek hosszú során át az állam érdekében kitiiuő tevékenységet fejtettek ki. Makkay mielőtt még működött volna, szemben az adófelügyelő felterjesztésével — ime előléptetésben részesült, Th urán szky pedig a rendes tagságról — hol tevékenységet fejtett volna ki, helyettes elnökségre lett hátraléptetve, lévén u. i. ez — ha az elnök az ülésekben részt vesz, olyan si- neoura-féle. A szerencse azonban legjobban mosolygott Fekésházy Lajos és Tüchler Salamonra, kik felterjesztve sem lettek, s mégis bejöttek a bizottságba. Tüchler Salamonnak való érdemeit itt senki sem tudja, úgy látszik fent jobban ösmerik, mert külöraben nem lett volna épen ő kiszemlélve a sok közül. — Annyit tudunk, hogy néhány évvel ezelőtt volt már adó- kivető bizottsági tag, azonban a mostani adófelügyelő jónak látta ez urat mellőzni, minden valószinüség szerint voltak reá okai. Ha tehát — feltéve — fenn külön névjegyzéket vezetnek, ahoz hamis informatióból veszik az adatokat. A két névjegyzék összehasonlításából következtetni lehet azt is, hogy az adófelügyelő fel- terjesztése semmibe sem vétetik, hogy tehát az adófelügyeié javaslata — talán ily csekélynek mondható ügyben is — megbukik s hogy végre, az adófelügyelői állás nem is olyan önálló, a mint azt mi közönség a törvény szavaiból kiolvassuk. A minisztérium ebbeli intézkedése tehát annál nagyobb indignátióval fogadtatott, mert a közönség érzi, hogy az eredeti felterjesztés mellőzésére legtávolabbról sem volt ok, de annál kevesebb ok lehetett a kinevezést oly módon ejteni meg, amint az megtörtént, s csak az egy szolgálhat megnyugtatásul, hogy a kinevezettek csekély kivétellel kormánypártiak, Miután pedig minden történet tanulságot enged vonni, a tanulság itt nem lehet más, minthogy: „Erős várunk nekünk a minister.“ £

Az uti«megyei iiőegylet évi közgyűlése.

Az ungmegyei nőegylet évi közgyűlését ápr. 20-án délután tartotta a megyeháza termében a tagok szép számú részvéte mellett. A közgyűlésen özv. Böszörményi Józsefné I. alelnöknő akadályoztatása miatt az alapszabályok szerint az elnökletre B e r n á t h Dezsőné kéretett fel. Az ülés megnyitása után felolvastatott özv. Böszörményi Józsefné levele, melylyel az I-ső al- elnökségről lemond, a közgyűlés legnagyobb sajnálattal vette tudomásul a lemondást, s a volt alelnöknőnek az egylet érdekében évek hosszú során át kifejtett buzgó és sikeres működéséért jegyzőkönyvileg adott kifejezést. Ezután felolvastatott a választmány jelentése a számadások felülvizsgálatáról, melyek egészen helyeseknek találtatván, Pyeré Henrikné pénztárnoknőnek a szabályszerű felmentvény megadatott. A számadásokból kitűnt, hogy az egylet árvaházára 678 frt 33 kr., segélyezésekre pedig 96 forint iadást tett, a törzsvagyon 2459 frt 60 krt tesz. Az ungvári három pénzintézetnek ez évi adományáért jegyzőkönyvi köszönet szavaztatott. Végre az elnök és pénztárnoknő valamint a választmánynak alapszabály szerinti újbóli választására f. é. május hó 8-ik napja kitüzetett. A közgyűlésen Boyko Béla titkár által felolvastatott az évi jelentés, melyből kiemeljük a következőket.

„Alapszabályaink 18. §-ának inegfelelőieg választmányunk működéséről szólló jelentésünket a következőkben terjesztjük elő:

Egyletünk alapszabályban kiirt czélját két irányban sikeresiti ez idő szerint is úgymint egyrészt vagy egyszer mindenkori avagy havonkénti segélyzós; más részt az egyleti leányárvaház fentartása által.

Az első iránybani működés a már ösinert mérvnél nem növekedett az általános divó nehéz pénzviszonyok apasztotta jövedelem csökkenés indokából.

Az árvaházbani gondnokoltak létszáma 10, megemlítvén, hogy a kérlelhetlen halál áldozatát vevén, azok helyébe újak vétettek fel, — a mi az árvaháznak feutartását illeti, megjegyezzük, hogy az mindinkább nem részesül adakozásban és kizárólag egyletünk jövedelmére van szorítva.

Nem hallgathatjuk el, hogy egyletünk ő felsége Erzsébet királyné védelme alatt álló Magyar országos segélyzó nőegylet részéről szinte felhivatott a részvételre, azonban választmányunk a szorult viszonyok indokából sajnálattal tagadó válasz adásra volt kényszerítve. —

A mi egyleti tagjaink részvétét illeti, az legnagyobb sajnálattal uern megelógedésszerii, mennyiben a reszvétlenség az alapszabályilag meghatározott időtartam lejárta, másrészt önkéntes kilépés által nagymérvű,

elannyira, hogy választmányunk kénytelen volt az egyleti tagok létszámának felvételét és újabb tagoknak szerzését elhatározni, miről bő felvilágosítást nyújt a pénztári számadások átvizsgálásáról felvett jkönyv.

A közgyiilésileg is jóváhagyott határozat értelmében Ungvári a Mocsár-utcában vásárolt ingatlanra nézve, mely egyletünk javára telekkönyvezve is lett a minden oldalú körülményeknek szorgos figyelmébe vételével választmányunk azon ingatlanoknak semmi jövedelmezése indokábóli meg nem tarthatását illetve újbóli eladatá- sát határozván el, minek folytán azt az árverési vételárban csakugyan egyletünk pénztárnokának történt vevőként! jelentkezése után ügybuzgói fáradozása némi elismeréséül el is adta.

E lényeges tárgyon felől kikéri választmányunk a közgyűlés különös figyelmét és elhatározását az egyleti tagok névjegyzéke iránt, mi annál szükségesebb, mivel a kilépett tagok minőségéhez képest alapszabályilag vállalt kötelezettség következménye forog szőnyegen.

Elvégre a közgyűlés elhatározásának sarkalatét ké- pezendi azon módok megállapítása, melyek által az egyletnek oly mérvben lankadt jövedelme lendületet nyerKülönfélék. *„„„

Hogy hivatalos állások elnyerésére mai világban a képességet tanúsító bizonyítványok elégtelenek, igazolja a következő authentikus történet, melyet lapunk egy barátja közöl velünk. Egy ungvári fiatal ur legközelebb bizonyos hivatalért pályázott. A pályázati kérvényhez mellékelt jó bizonyítványok mellett ott ékeskedett egy külön okmány is, melyet három ungvári előkelő állású ur állított ki. Ez okmány igy hangzott: Alulírottak lelkiismeretesen igazoljuk, hogy N. N. a kormánynak feltétlen s rendületlen hive, a mit azáltal is tanúsított, hogy a legutóbbi képviselő választás alkalmával az itteni kormánypárti képviselő megválasztatása érdekében nagyban közreműködött.

(Felolvasást rendezett) az ungvári közmi- velődési társulat múlt vasárnap a megyeháza termében. Ez alkalommal Kovács Károly ur ismertette Reclus földrajzi munkájának azon részletét, mely Magyarország és Lengyelország földrajzi leírását, de fóképen politikai helyzetét illeti az európai államok sorában. Az érdekes földrajzi s politikai munka annak idején nagy feltűnéssel fogadtatott, s a hallgatóság azon része, kiknek o müvei tüzetesebben megismerkedni alig volt alkalmuk, érdekkel hallgatták a külföldi szerzőnek hazánk viszonyaira vonatkozó ismertetését. A felolvasáson szép számú közönség volt jelen.

(A „Tavasz“) címmel f. é. május első napjaiban a „Paris-Murcia“ s a „Vindobona“ mintájára gyönyörű kiállítású két ives röplap jelenik meg Budapesten. E lap tiszta jövedelme az ottani gyermekkert, gyerruekmen- liely s kórházi célokra fordittatik, s a tavaszi ünnepélyen fog áruba bocsáttatni. A nagy közönségnek ajánljuk e díszes, irodalmunkban, sőt a külföldiekben is páratlan fényű, (Munkácsy, Zichy, Ligeti, Lotz, Székely stb. rajzaival díszített) lapot, melyet elsőrangú közlések (beszélyek, anekdoták) tesznek becsessé (Jókai, Pulszky, Arany, Szász, Gyulai, Fáik stb.) Ara 40 kr. Az előfizetések lehető gyorsan eszközlendők, minthogy feles számú példányok netu igen fognak nyomatni. Előfizetéseset elfogad minden könyvárus a fővárosban és a kiadóhivatal: Raut man F. könyvárus (Gránátos utcza 6. sz.)

Az „UNO” tárcája.

Két év

„Az éli. éltem ref'éuyé^-Döl.

— Tarnóozy Tivadartól —

Munkácson vár van, ma már rabház, akkor még erősség, utolsó erőssége Magyarországnak az osztrák sereggel megrakott Galiezia szomszédságában. Képzelhetni, mily katonai központ volt Munkács. Itt volt a 21. honvédzászlóalj állandó toborzási helye; itt volt a többi szomszédos megyék zászlóaljainak is majd átvonulási, majd gyülekezési helyük.

Mint egy tulvilági kaug elhaló hullámzása, úgy zeng még most is füleimben az az elfelejthetlen — akkor olyan sajátságos varázshang, mit a Munkács utoáiu éjjel-nappal átvonuló ágyuk zakatoló zöreje — a száguldó honvédsereg trombitáinak harsonája, dobjainak pörgése — és azok a vérben " fürdött, vért szomjuzó kardok, szuronyok pengése támasztott . . .

Ah, szép csengő szent hangok voltak azok, melyeket értett ifjú és agg. értett tudós és tudatlan, ha magyar volt! . .

Értettem én is, bár betűire nem tanított senki; de olt voltak azok bevésve égőn, lángolón abba az „A BC“-és könyvbe, melynek neve: szív! — Ó be fájt, kimondhatatlanul fájt, hogy értettem azokat a hivó hangokat és értelmem, óhajom szerint nem cselekedhettem .

Hisz azt az értő elmét, azt a lángoló szivet, azt a vágyó lelket csak 14 éves porhüvely vette körül!

*

„Nem csak szív és akarat: kéz, váll és mell is kell a fegyverhez és „borjúhoz“, édes öcsém“.

Ezt mondá nekem egy napon a munkácsi várban

Abonyi tüzér-főhadnagy és apámnak jó barátja.

Mondta pedig ö ezt egy reám nézve a mily emlékezetes, ép oly szomorú kimenetelű alkalommal, mely a következő volt :

Éppen egy hónappal voltam túl a 14 éven. Végig néztem magamon s elégülten gondoltam, hogy elég sugár gyerek vagyok, koromhoz képest elóg magas. Arra persze nem gondoltam, hogy karjaim, vállaim és mellem fejlettsége a 14 évnek is alig felel meg, de mivel láttam, hogy a honvédttizérek között akár hány van olyan magasságú, mint ón, elérkezettnek véltem tehát az időt arra, hogy megkísértsem én is a szerencsét. Volt pajtásaim között egy, D. Tarai, ki szintén igy gondolkozott s ki több reménynyel mehetett neki a próbának, mert már 15» éves volt, sőt testi fejlettsége többet is mutatott. Azt mondom tehát neki : hallod-e Tomi, jeriink a várba Abonyihoz, ő apámnak jó barátja, bizonyára ki fogja módul ni, hogy bevegyenek bennünket tüzéreknek.“ (Várbeli szolgálatra eléggé fejlett testtel 15 éveseket is bevettek.)

Ö reá állott: láuglélek lakott az ő ifjúi keblében is.

Elmentünk.

Borús júniusi nap volt, emlékszem mintha tegnap volt volna, — öröm és remény szárnyain mentünk fel a várba és beállítunk Abonyi szobájába.

— No fiuk, — szólt ő — mi jót hoztatok V

— Abonyi bácsi! — mondám én bátor, a férfiast

utánozni akaró hangon — tüzérek akarunk lenni; azért jöttünk, hogy kérjük, csinálja ki ezt nekünk valahogy.

Erre ö végig nézett mindkettőnket, Taftiit katonás szigorral, engem egy bajusza alatt elmosódott mosoly- Iyal. —

Akkor azt hittem, hogy az, az öröm mosolya volt azon lelkesültség felett, mely ily gyermek keblét is fe- szité. Pár óra múlva azonban megtudtam, hogy a szánakozás mosolya is volt. Szánakozás, hogy kénytelen lesz lelkesültsógemet eloltani; el, mert gyenge voltam, el, mert jo barátjának fia voltam . . .

De mi módon tegye, meg?

Pár perczig nem szólt, gondolkozott; később találtam el, hogy ez habozás volt, a visszautasitási mód megválasztásában. Odaállott abba a nagy, széles ablak- mélyedésbe, milyenek csak a várak és kazamáták ablakainál vannak, — nézett ki a város felé, balkeze hüvelyk és mutató ujjai között orrát simogatva. Egyszerre csak f'elegyeuesedett és katonás mozdulattal — mintha csak „jobbra át“-ot csinált volna, — hirtelen felénk fordult. Alkalmasint ekkor találta fel a módot.

— Hát csakugyan tüzérek akartok lenni, — szállott. — Meggondoltátok-e jól, hogy mi vár reátok ? A mellett, hogy el kell hagynotok szülőiteket, testvéreiteket, barátaitokat; a mellett, hogy nélkülözve, — sokszor éhen, szóraján, ázva és fázva kell viselnetek a hadjárat nehézségeit, bajait: ki lesztek még téve annak is, hogy ifjú éltetek ott vész el, a golyók záporában a csaták véres mezején. Meggondoltátok-e ezt mind?

Dehogy gondoltuk, dehogy; hiszen az a gyermeki