Ung, 1879. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1879-11-23 / 47. szám

hatalma, jóléte és miveltsége, bár nem egészben mező- gazdaságának virágzásától függött is, mégis a mezőgazdászat mindég bű kísérője volt a többi tényezőknek, velők rendesen egyenlő lépést tartva. Csak nagyon ritkán, vagy talán sehol sein fogunk tanulmányozásaink alkalmával oly nemzetekkel találkozni, kik a hatalom, műveltség és anyagi jólétnek magasabb fokát elérték volna a nélkül, hogy azon törekvésüknek adták volna tanuje- lét, hogy az ipar többi ágai között kiválóan a marhatenyésztést és földmivelést igyekeztek volna tökéletesbbi- teni. Tekintsük sorba mindazon nemzeteket, melyek mindjárt legkorábbi eredetöknél arra látszottak hivatva lenni, hogy a többi felett uralkodjanak; s mit látunk? daczára az állam csekély területének és a lakosság csekély számának, érintetlenül és szilárdan maradtak azon korábbi nagy viharoknál is, melyek gyakran a nagyobb államokat nyom nélkül elseperték. A földtekének bármely pontján nemzet, mely tekintélyben s erkölcsökben emelkedett, nemcsak bátorsága, szabadságszeretete stb. által tüntette ki magát, hanem azáltal is, hogy nagy szorgalommal mivelte ftildjeit és nagy figyelemmel tenyésztette marháit, mert belátta azt, hogy az államoknak legállandóbb támaszai a földmivelés és marhate- nyósztés.

A hely nem engedi és kitűzött czélommal nem egyeztethető össze, hogy a fent érintettek igazságát tovább tárgyaljam, mert meg vagyok győződve, hogy mindazok, kik arra méltatni fognak, hogy az általam mondottakat megbírálják, igen jól meg fogják érteni hogy azok történeti tények, melyeknek valódisága meg- czáfolhatlan.

Vegyük tekintetbe azt, hogy az államnak jóléte minő szoros kapcsolatban van ennek mezőgazdaságával és hogy mennyire függnek ezek egymástól kölcsönösen, akkor annak tudatára jutunk, hogy nekünk földészeknek küldetésünk nem oly jelentéktelen, meggyőződünk arról, hogy istállóink falai és barázdáink végei nem képezik végső határait tevékenységünk terének. Ha e felett gondolkozunk és eszünkbe jut, hogy minő nagy a felelőség, mely minden íöldósznek vállait nyomja, mert nemcsak saját és családja, hanem nagyrészt a nemzet jóléte is reá van bízva és tőle függ; ha pedig folytatólag számat vetünk magunkkal, el kell ismernünk, hogy kötelességünknek eddigelé minő kis mértékben tettünk eleget s lehetetlen, hogy az önvád súlyát magunkról elhárítsuk.

Ha körültekintünk, azon önvendetes észrevételt tehetjük, hogy a mezőgazdaság terén is, megfelelőleg a korszellemnek, felébredt azon tudat, hogy haladnunk kell, és a vágy áttörni azon homályt, a melyben mos- tanig tapogatództunk. Hazánkban is sok helyütt vagy mondhatjuk majd mindenütt ezen czél elérése végett alakulnak gazdasági egyletek, és valahára Ungmegye lakosságának egy része, felébredvén tetszhalálából, jelét adta annak, hogy belátja, miszerint szüksége van egy „gazdasági egylet“-re.

(Vége köz.)

Az WUNG” tárcája.

j^ULSZKY j^ERENCZ EMLÉKIRATAI.

Életein és korom.

— Irta Pulszky Ferenrz. Budapest. Kiadja Eáth Mór. —

A magyar könyvpiacának legérdekesebb s legbecsesebb újdonságát képezik Pulszky Ferencz emlékira- tai, mely néhány nap előtt jelent meg. Vonzó és szellemes modorban ösmerteti szerző ez országos politikai és irodalmi viszonyokat, jellemzi az 1848. előtti kor legnevezetesebb alakjait, s adja a saját életének érdekes történetét. Valóban tanulságos és érdekes mii. Összeköttetéseinél s politikai szereplésénél fogva ösmerte szerző azon kor politikai s irodalmi nevezetességeit, be volt avatva a nevezetesebb mozgalmakba s emlékirataiban nem egy oly korfestő vonás, vagy szereplő egyének jellemvonásaira akadunk, melyek a 48-as előtti korról, a nevezetesebb mozzanatokról szólanak, s a szerző által átélt s megfigyelt állapotok élénken vannak lerajzolva.

Az érdekes és tanulságos mii megérdemli, hogy azt minden műveltebb egyén megszerezze. Alább adunk a mű egyes részeiből az „E—r“ után kivonatos ismertetést.

Pulszkynak fejlődésére és tudományos irányára döntő befolyással volt nagybátyja, Fehérváry Gábor, a ki maga‘is nagy mlibarát, európai műveltségű férfiú és szenvedélyes régiséggyűjtő volt. E kitűnő férfiúval tette meg első útját a külföldön, a képzőművészetek classicus hazájában, Olaszországban, miután ugyancsak az ő biztatására nem épen a legpaedagogikusabb, de a legrövidebb utón, egy szótárt könyv nélkül megtanulva, eisajátitá a görögnyelvet. E furcsa módszerrel félév múlva annyira vitte dolgát, hogy Homóros szövegét ott olvasta le németül, a hol felnyitották neki. Széleskörű elméleti ismeretekkel megrakodva indult Olaszországba,

Rudolf koronaherczeg csütörtökön novemb. 20-án reggeli 4 órakor Csapon keresztülutazva, Munkácsra ment, hogy részt vegyen a Schönborn Ervin gróf által rendezett vadászatokon. A gróf már 15-én ment Munkácsra a kellő intézkedéseket megtenni. A vadászat a legérdekesebb egyike lesz, mert a roppant vadászterület rendkívül gazdag nagyobb vadakban.

(Jégsport.) Meghívás. Az ungvári korcsolyázó egylet f. hó 23-án vasárnap d. u. 3 órakor tartja a főerdő hivatal tanácstermében rendes évi közgyűlését, melyre az egylet tagjai, valamint mindazok, kik az egyletbe belépni óhajtanak, megjelenni fölkéretnek. Az elnök megbízásából: Ternyei Antal egyleti titkár.

(Rablás i kísérlet.) Az ungvári postahivatal által Nagy-Mihályra menesztett postakocsist Lucs ka és Nagy-Mihály között kedden 18-án éjjel két polgári ruhába öltözött egyén az országúton megtámadta. Az egyik feltartóztatta a lovakat s a postakocsit megállította, a másik pedig a bakon lévő kocsist megtámadva, lerántotta az ülésről. A kocsis és a rabló között erős dulakodás fejlődött ki, mire a kocsis kétségbeejtő erővel egy lökéssel pár lépésre dobta megtámadóját s ez alkalmat felhasználva, fegyverével két lövést tett reá s ezt meg is sebezte. A sebzés azonban nem volt olyan mérvű, hogy a rabló további megtámadásra képtelenné tétetett volna, s nagyobb baj fejlődik ki, ha a véletlen nem segít; a rablók egy N.-Mihály felől közeledő bérkocsit vevén észre, futásnak eredtek s az országútiul letérve, a cserjés között eltűntek, lllusztratiója ez szomorú közbiztonsági állapotunknak, s tekintettel a mindinkább elharapódzó rablásokra, czélszerü volna a postakocsikhoz legalább a ránk jövő téli hónapokon át állandóan egy fegyveres katonát kísérőül kirendelni.

(Az ungvári kö zkór házb an) a betegek ápolását deczember 1-től a szatmári irgalmas nővérek fogják átvenni.

(Az idők j el e.) Az Ínség és nyomor szomorú illusztratiójául közük velünk azon tényt, hogy az ungvári izr. hitközség ad hoc kiküldött bizottságánál mintegy 200 zsidó családfő napszámos, földmivelő és iparos rimánkodva jelentkezett segélyért. I)e nem is késtek derék atyánkfiái híven ősrégi tradiojuk és hitsorsosaik iránt mindig tanúsított humánus érzelmeikhez a jótékonyság nemes ügyét felkarolni és a külömben az éhség borzasztó kínjainak kitett szegények segítségére sietni. Az említett bizottság hivatásában teljes odaadás- és buzgalommal eljárván, már is nevezetes sikert mutatott föl. Eltekintve ugyanis az egyes naturaliákban adott könyör- adományoktól, eddig nyilvános aláírás utján — mely azonban még befejezve nincs — már is körülbelül 140 írt havonkint kiszolgáltatandó segély és igy a bizottság által egyelőre szemmel tartott legközelebbi 9 hónapra 1260 fit biztosíttatott a szükölködők részére. Azon eredmény után ítélve, melyet eddig elérni sikerült és melyhez egyesek 40—50 frt adománynyal járultak, bizton várható, hogy az aláírás befejeztével fent kitett öszutközben sokat tanulván Bécsben, Münchenben. Az utóbbi helyen sokat társalkodóit Thiersch-sel, a hires archeológussal. Ez vezette el őt a ülyptothékába és Antiquariumba; • ott figyelmeztette őt a tudós egy márvány dombormütöredékre, melyre az ifjú Pulszky mindjárt megjegyezte, hogy az ki van adva Winkelmannál, de nincs nála megfejtve. „Megfejtettem“, monda Thiersch „mutassa meg ön is, lesz-e önből archeolog; útbaigazításul említhetem, hogy homéri tárgy.“ Pulszky gondolkodott egy kissé, azután mondá: „Ez nem lehet egyéb, mint az llias 111. énekének jelenete, hol Priamos s a város vénjei nézik a toronyból a csatát, s Helena jő eleibe, kinek láttára mondják: mégis érdemes ily szép nőért megküzdeni. „Thiersch erre — beszéli Pulszky — megölelt s rám adta archeológiái áldását; én pedig a mig élt, híven ragaszkodtam hozzá, küldtem neki tokaji bort (Mádon volt a családnak szőleje), s valahányszor Münchenbe vetődtem, mindig ünnepnek tekintettem a látogatást a kedves öreg tudósnál.

Ez útjában nemcsak számtalan műkincset látott és tanulmányozott, hanem sok hires müvészszel, tudóssal és gyűjtővel is megismerkedett. Rómában egyebek között Mezzofanti bibornokkal is megismerkedett, a ki, midőn megtudta, hogy magyar, magyarul szólította meg „igazi debreczeni zsíros kiejtéssel, melyet egy magyar huszártól eltauult,“ A bibornok elbeszélte neki, hogy tizenöt év előtt József nádort, kinek kíséretében volt gróf Pálffy Fidél kamarás is, szintén magyarul szólította meg, de egyik sem tudott neki magyarul felelni. Nagyon biztatta Pulszkyt, adja magát a linguistikára, hiszen csak az első husz-huszonnégy nyelv jár nehézséggel, a többi aztán igen könnyű. Hir szerint ő maga többet tudott száznál.

A kor felfogása szerint a jó nevelés kiegészítéséhez tartozván a juratusi terminusok kitöltése és az ügyvédi vizsgálat letevése, Pulszky 1834—35-ben Pozsonyban időzött Vay Miklós báró mellett. Ez időből is sok érdekeset elmond a pozsonyi társadalmi életről, az ifjúság’- vágyairól és álmairól az országos reformokat ijleszeg megkétszereződik és igy a valóban segélyre szorultak részére 2500 írtnál több fog rendelkezésre bocsáttatni. — Ez mindenesetre igen szép bizonyítéka izr. polgártársaink nemeskeblüségének és midőn hirlapirói kötelességünknek tartjuk a fentieket a nyilvánosságnak átadni, nem mulaszthatjuk el csodálkozásunkat kifejezni a felett, hogy városi hatóságunk eddigelé az Ínségesek ügyének társadalmi utón való előmozdítására semmit sem tett és nem törekedett oda, hogy ne csak egy vallásbeli szegények, de általában minden szükölködőnek sorsa lehetőleg enyhitessék.

Rudolf koronaörökös Munkácsra érkeztéről s az első nap vadászati eredményéről a következő tudósítás veszszük: A koronaherczeg Munkácsra 20-án reggeli 6 óra 45 perczkor érkezett meg. A udvari vonatnak a pályaudvarba történt beérkezte után mintegy 15 perez múlva a kocsiból kilépett a koronaörökös kíséretével. Schönborn gróffal kezet fogva, Mnnkács város polgármestere a város nevében üdvözölte és fogadta a magas vendéget, a pályaudvaron volt Pásztélyi János püspök Markos és Homicskó kanonokok kíséretében, s a főherezeg Pásztélyi püspök üdvözlő szavait megköszönte. Ezután kocsiba ülvén a főherezeg, mint a gróf vendége, a grófi palotába szállott. Reggeli után a koronaherczeg azonnal a társasággal a vadászat színhelyére ment. A vadászat e napon sikeres eredménynyel végződött, a főherezeg két medvét ejtett el. A vadászat e napon délutáni 6 órakor végződött s a társaság Munkácsra visszajött. A vadászatra, különösen azonban a trónörökös fogadására nagy előkészületek tétettek, a hegyek közt uj utak és ösvények készíttettek. A munkácsi uradalmi erdőkben igen sok medve, farkas és vadkan tartózkodik, miből következtethetni, hogy a trónörökös vadászzsákmánya a többi napokon is nagy volt. a vadászaton a gróf összes hivatalnokai resztvettek. Pénteken és szombaton a vadászat folytattatok, melynek eredményéről eddig nem kaptunk tudósítást. Munkács város lakosai lelkesült örömmel fogadták a főherczeget, a város fel van lobogózva, este kivilágítás volt, s a fő- herczeg a városba történt megérkeztekor, valamint a vadászati kirándulások alkalmával mindannyiszor lelkes ovatiókban részesült. Ma este fog a főherezeg elutazni, s a mint értesülünk, Munkács város lakosai ez este fényes ünnepélyt rendeznek a koronaherczeg tiszteletére. Az ünnepélyen Lányi Gyula ungvári zenekara játszik. Ez alkalommal nem lesz talán érdektelen ez uradalmak múltjáról s azok jelenlegi birtokosairól egy két adatot följegyezi. A Schönborn grófok 1715-ben kaptak indi- genatust Magyarországon, s itteni gazdaságuk csaknem kizárólag a volt Rákóczybirtokokból áll. A munkácsi és szentmiklósi uradalmak összesen 45 négyszög mértföldnyi kiterjedésben II. Rákóczy Ferenczéi voltak, s midőn a bujdosó fejedelem vonakodott a császárnak meghódolni, akkor kerültek idegen kézre. Schönborn Lothar Ferencz mainzi érsek választó fejedelem és a német birodalom főkanezeliárja az osztrák ház iránt tanúsított hűségéért és a császári seregekre tett áldozataiért 1726-ban kapta meg királyi adományban e két uradalmat, a munkácsi vár kivételével. 1767-ben azonban a királyi ügyész port indított a család ellen a munkácsi uradalom miatt, mivel ez az ország törvényei szerint a koronát illette. Ez uradalom gr. Schönborn Eugén Ervintől 1788-ban el is vétetett, de a gróf a királyhoz folyamodván, 1790-ben visszakapta azt; s utódai azóta háboritlanul bírják az egykori Rákóezy-uradalmakat. A Schönborn-családnak volt egy osztrák ága is, ez azonban még 1801-ben kihalt, s akkor az ausztriai birtokok is a „magyar“ ágra maradtak.

tőleg, melyek között már megvolt a „népképviselet és a „miniszterek felelőssége“, a reactio tizeiméiről satb. Gyakran meglátogatta Kölcseyt, a; szatmári követet; K. szívesen fogadta és tanította őt. Észrevette — úgymond P. — hogy nevelésem és eddigi tapasztalataim inkább világpolgárias, s azért újra meg újra kiemelte a hazaíi- ságot s a nemzetiséget a világpolgári eszmék ellenében“; egyebek között itt ismerkededett meg Wesselényivel, kit a kormány felségsértési perbe fogott; egy bécsi kirándulása alkalmával kötött barátságot az ifjú Eötvös József báróval. — Midőn a kirándulásról visszatért Pozsonyba, ott találta Heckenast levelét, melyhez egy kézirat volt mellékelve. H. Pulszky Ítéletét kérte az iránt, vállalkozzék-e a kiadásra. Elolvasta a kéziratot; el volt ragadtatva, s megírta Heckenastnak, hogy az a mii epo- chalis lesz a magyar irodalomban. Abafi volt, Jósika első regénye.

A jurátusság idejének letelte után aljegyzővé neveztetett Sárosban; de a megyei élet nem lelkesítette őt; a viszouyok elég alkalmasok voltak arra, hogy más világba vágyakozzék. Nemsokára hosszú útra indult nemes mentorával, Fehérvárival, s Prágán, Drezdán, Berlinen, Hamburgon át Angliába ment. Londonban olvasta, hogy Lovassy Lászlót elfogták. A szabadelvű ifjúságot ter- roizálni akarta a kormány. Pulszky pedig használta az időt a maga képzésre. Angliából Hollandiába, Kölnbe, Mainzba, Parisba ment, a hol hat hetet töltött; majd Stuttgartba, Augsburgba nézett be, s Münchenen, Bécsen keresztül tért haza. Angol utazását németül 1839-ben adta ki. A könyv maga sikert aratott, de az ifjú iró nem volt magával megelégedve; bántotta az a gondolat, hogy első könyve nem magyar. Azért kapott az alkalmon, midőn Eötvös felszólitotta, hogy Írjon az Árvízköny vb e. Irt is bele briliáns utazási vázlatokat. Emlékirataiban közöl is belőtök részleteket, melyek jellemzik akkori világnézetét. E világnézet az, mely Eötvös Karthaus i- jában találta legszebb kifejezését,

Az 1837—39-ik évekből Pulszky a megyei életet, s a sárosi követválasztást rajzolja. Az ország hangul«-