Ung, 1879. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1879-04-13 / 15. szám
Ungváron, vasárnap, április 13. Tizenhetedik évfolyam. 1879. 15. szám. Az Ung megjelen minden vasárnap. Jí azerkosztöhöz intézendő minden közlemény, mely a lap irodalmi ré- azét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok rissza nem adatnak. TÁRSADALMI ÉS VEGYES TARTALMÚ LAP. Kiadó-hivatal: .Jäger Károly örökösei“ nyomdája. könyv- AZ UNG| KÖZMIVELŐDÉSI társulat közlönye. lülöfUetésH feltételek : egy évre 6 forint, félévre 3 forint negyed évre 1 forint 50 ki ajczái Egyes szám ára 12 kr. Hirdetések szintúgy mint előfizetések az ÜMg kiadó-hivatalába Ungvár, Jäger Ká. roly örökösei könyvnyomdájába küldendők. Nyilttér soronként 20 krajcár. Elnöki jelentés az .Ungvári Dalárda“ működésének legutóbbi éveiről, Felolvastatott az egylet közgyűlésén március 30-án 1879. II. Tekintetbe véve, hogy a dalárda előhaladása, könnyebb tanulás tekintetéből egyletnük egy phishar- monium megszerzésére 200 o. é. irtot az ungvári iparbankból felvenni kényszerült, s hogy dalestélyeink úgy mint adott báljaink csak a terembérlőnek, zenészeknek s kereskedéseknek jövedelmeztek s még ha rendezett estélyeinkből deficit nem háramlóit egyletünkre, köszönettel tartozunk a mindinkább gyérülő közönségnek; nem csoda, hogy nehány buzdító pártolóinkkal egyetemben majd nem felhagytuk az ügyet, melyért síkra szállánk. Nem is hiányzott olykor egy kis lan- kadás, de azon tudat, hogy küzdelemmel kell élnünk az életet, föl-föl bátorított újabb próbára s a szerzett elismerés s kitüntetésekre visszaemlékezve, még sem hagytuk el gyáván a tért, hanem újabb tettre buzdu- lánk. Tevékenységünkhöz hiányzott az ütér a pénz. Hogy a szegedi országos dalárünnepólyen megjelenhessünk, testületileg kötelezők magunkat egy kölcsön felvételére s igy esénk egy újabb 480 frtnyi adósságba, melyek kamatai felemészték jövedelmünket s a midőn 1877—78-ra alig számlálhatánk 30 pártolót, a kölcsön törlesztése vajmi nagy nehézségekkel járt. Szegedről diadalmasan tértünk meg, s midőn haza térvénk nyugalmasan emlékezhettünk az ezrek ól- jeneire, melyek versenydarabunkat kisérék Szegeden ; az itthoni lelkes fogadtatás s elismerés hangja nem zavarta elmerülósünket. Csak olthatlan szeretet« a szépnek és nemesnek tartá össze egyletünket ily körülmények közt. s bár feljajdulásunkban elmondottuk, hogy mig .Ügyünk nézi sok hidegen S koszorút nyer az idegen, Túladhatunk a nagy titkon: Idegenek vagyunt itthon.“ Egy szebb jövő reményében nem léptünk le a térről, melyre nem önmagunkért, hanem egy vidék hazafias szellemének növelése végett szivünk szent szava vezérlett. Ki nagyításnak venné az elsoroltakat, legyen szabad azt még egy közönyre figyelmeztetnem. Nem mondom, hogy nincs megyénknek, városunknak műszerető közönsége, mert a legújabb esetek bizonyítják, hogy százakat, közel ezeret, vagy talán felül tudtak áldozatul hozni idegeneknek, kik kicsinylő mosolylyal s udvariatlansággal fizetek nagylelküsógöket; de egyletünk ily pártolással még fennállása óta sem dicsekedheték, pedig, hogy több nemesitő magot hagytak volna e ritkaságok sziveikben, mint egy igaz lélekhez szóló dal, engedjék meg, hogy abban kétkedhessem. S nem az a pénz, mit áldozatul hoznak, nem mi nekünk, de a célnak, nem annak megvonása, a mi keblünknek fáj, — de az elismerés hiánya. A férfiak jobbjai nem maradnak el ott, hol a szükséget felmerülni látják; de miben nyilatkozott egyletünk iránt Ungmegye hölgyeinek méltánylása ? Ki t. pártolóink közül látott országos dalárünne- pélyt, a hosszú sorban elvonuló dalárdák lobogói közt látott-e kopaszabbat mint az ungvári dalárdáé. Férfi pártolóink segélyével szerzőnk egy már azóta diadal- koszoruzott lobogót, melyen ott beszól Ungvár címere a helyről, melyhez jó s balsorsban kötve működésünk; de mig az ország legifjabb egyleteinek is zászlóját egy vagy több a hölgyek által jelmondatokkal kivarrott ékes szalag disziti, nekünk be kell ismernünk, hogy az annyira érzékeny s szép, nemesért lángoló nőkeblekig sem tudott hatni dalunk. Vagy újólag felujul a kor, melyben a költőkirály igy zenge a hazáról: Sors űzi fiait, remeg élteikért Ah! lányai égnek az idegenért ? . . . Mint mindenben úgy itt is tisztelet a kivételeknek. Őszinteségemért mindenfelől ezer bocsánatot!.. • Dalárdánk életéről bizonyságot tesz ama 18 dalestély, melyet az utolsó közgyűlés óta re-ndezett, melynek csekély jövedelméhez hozzácsatolván a befizetett pártolói dijakat az 1875. elején felvett 200, s 1876. aug. 10-én a szegedi útra kölcsönzött 480 o. ó. írtnak fizető kamatját s letörlesztett a tőkéből 190 o. ó. frtot. A szegedi kitüntetés alkalmával díjul „a szegedi dalárda versenydij“-át egy kitűnő phisharmoniumot nyervén, engedélyt kért a nagyméltósága pénzügyministe- riumtól, hogy adósságainak törlesztésére saját phis- harmoniumát kisorsolhassa , mit 1878. febr. 23-án 11.660. szám alatt kelt ministeriumi leirat szerint meg is nyert; a költségek leszámitása után fenmaradt 200 o. ó. frtot az engedélyezett célra fordítván, eddigi törlesztése 390 o. é. frt. 1879-re felmaradt szenvedőleges- sége 290 frt o. é. Pénzkészlete 19 frt 76 kr. követelése 32 frt 50 kr, s igy pénztári állapota 52 frt 26 krt mutat fel. Volt azóta dalegyletünk kétszer a szomszéd Be- regmegyében, Munkácson és Beregszászott; e kirándulásai azonban pénztárát inkább fogy aszták, mert az utazási költségek felemészték a munkácsi jövedelmet, az utóbbi pedig a nőegylet meghívása következtében, annak jótékonycéljára való közreműködése végett tévé. Óhajtott Kisvárdára, Szabolcsba, Zemplénbe, és S.-A. Ujhelybe is elmenni, de bár az északkeleti vasút, igazgatóságának szívességéből már árleszállitási engedélyt is nyert, különböző viszonyok miatt kétkedni kelle a szives látásban, s igy ez óhaját nem teljesitheté. Nem vonta meg egyletünk soha, ha kiadásaival járt is, közreműködését ott, hol a hasoncélu művelődésterjesztő megyei egyesületek érdeke vagy célja úgy hozta magával. Részt vett az ungi közmivelődés-i társulat által külön, vagy a beszkidalji kárpátegylet fiókjával együtt rendezett kirándulásokban. Azon figyelemről, melyben e cyklus alatt dalárdánk részesült, megfeledkeznem nem szabad. A szegedi ünnepélyen velünk versenyző bonyhádi dalárda testvéri szeretetének jeléül megküldte egyletünknek ösz- szes működőtagjainak fényképét, mit eddig csak köszönettel viszonozhatánk. A lugosi dal- és zeneegylet testületileg — mint versenytársakat — meghívott 25 Az „UNG“ tárcája. Mindennapi történet Aulus Agerius jogász volt; Numericus Negidius ellenben philosophus. Agerius még csak a római jogot, Negidius ellenben már Schlegel és Kantot tanulmányozta. Ebből következik, hogy Agerius, — ki ezen perünkben a felperes szerepét viszi, — soha se képzelte volna, miszerint vindicatio ellenében valaki mást is tehet, mint contravindicátiót, Negidius, az alperes pedig fölötte sokat épített a „reine Vernunft“-ra. De lássuk melyiknek volt igaza? . . . Agerius a iuscivilében nem talált egyetlen pa- ragraphust se. mely megtiltotta volna neki, hogy egy — az (alperes részéről) hexameterek, a (felperes részéről) könnyű jambusok tömkelegében Paulin néven emlegetett — lányka iránt gyengéd érzelmeket tápláljon szivében. Negidius sem talált a nehézkés Kant „Metaphi- tiká“-jában olyas állítást, mely Paulin kisasszony iránt érzett szerelmét kárhoztatta volna. S minthogy egyrészről sem tűnt fel valamely morális akadály, mindkettő egyenlő mérvben, egyenlő joggal lett szerelmessé egyetlen lánykába. Elején tehát rendén folyt a dolog. Negidius melegen udvarolt szive bálványának, Agerius forrón vallott ugyanannak kiirthatatlan sze- relmst. Paulin kisasszony azonban sem a ius Romanum, sem Kant és Schlegel elveit nem ismeró. Nem is kutatta ezek szerint, mi a jogos s mi az igazságos? 16 esztendős lányka volt, a ki tudta, hogy Negidiusnak még csak 2 éve van hátra tanulmánya bevégzésére, mig Ageriusnak 6. De azt is tudta, hogy az életben mindig nagyobb értéket képvisel egy doktor iuris, mint egy szerény diák-fejedelem. Csak hogy ép ez a tudat zavarta meg szivét, — eszét nem. T. i. szive már most nem tudta melyik felé hajoljon, mig esze bölcsen a neutrális tért kereste. A 2 esztendő rövidsége ellenében a szerény állás, a 6 esztendő hosszúsága ellenében a magasb cim, váltakozva harcolt. Paulin kisasszony esze azt határozá, hogy mig döntő határozatot képes hozni, egyenlő odaadást tanúsítson imádói iránt. S a lányka egészen a mai kor szülötte volt. Nyilvánvaló volt előtte, hogy egy leánynak a társadalomban legelső útja: a fórjhezmenés. Megparancsolta tehát szivének, hogy néma legyen, a mig ez első célját el nem érte. Ma igy van divatban, hogy előbb házasodnak, azután szeretnek. Valamely jól nevelt leányka a férfiak ellenében csak úgy védheti magát, hogy két „választ“ tanul be. T. i. minden vallomásszerü állításra azt feleli: „szép bók“ ... A tulajdonképeni vallomásra azt feleli: „beszéljen a mamával" . . . Paulin kisasszony egész a kétségbeesésig üldözte imádóit, ezzel a „válasz“-szal Sem Agerius, sem Negidius soha nem tudott olyatén tolmácsolást adni szive érzelmeinek, hogy Paulin rá ne mondta volna: „köszönöm a bókot“ . . . S mit használt, hogy az egyik, a corpus iurisra, a másik valamennyi philosophusra esküdött, hogy nem bők a mit mond, hanem szent valóság? Paulint semmi a világon nem tudta abbeli hitében megrendíteni. Erre már azután komolyabbá lett a két imádó. Negidius gyanakodni kezdett Ageriusra, az pedig viszont Negidiusra. Egyik a másikra. Egyik a másik lépteit Árgusként vigyázta. S a mint azután szilánkot kapott a szerelemféltés, feledve lett a ius romanum, s feledve lett a „reine Fernunit.“ Negidius egyszer látogatást kapott Ageriustól Mintha a ius a pbilosophiát látogatná meg. — Mi ismerjük egymást, szólt Negidius a magát bemutató Ageriusnak. — Nekem is úgy tetszik; válaszolt az zavartan. — Én önt igen gyakran látom —y Paulin kisasszonynál. — És én önt még gyakrabban. — Rokona ön ezen urhölgynek? — Én nem, és ön? — Én sem. Hosszú szünet állott be. Ageriusban fölébredt a ius Romanum, Negidiusban a „reine Vernunft.“ . . . — Miután ön nem rokona ezen tisztes hölgynek — szólalt fel végre Agerius, világos, hogy más egyéb vezérli lépteit hozzá, s ez a más egyébb a szerelem. — Jóllehet ön a logikát semmire sem becsűié, — igaza van, mert én szerelmes vagyok valóban. De logice: minthogy ön e dolog iránt érdeklődik, minden alapos ok nélkül, világos, hogy ön is szerelmes. — Nekem semmi közöm az ön logikájával; de mondja meg, mi jogon táplál ön szerelmet Paulin kisasszony iránt. — A ius kérdezte ezt a philoso- phiától. A philosophia nem hátrált meg, hanem erős csapást mért a iusra.
