Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) október-december • 221-296. szám

1938-10-16 / 234. szám

1938 október 16 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 3 CSAK HÁROM SZÓ, JEGYEZZE FEL; TANKÖNYV, TANSZER GESMEYTÖL Külpolitikai szemle Irja i Lustig Géza Beszélhet Sirovy, amil akar, Csehország elveszítette politikai függetlenségét. Politikai függetlenség gazdasági függetlenség nélkül a mesék or­szágába tartozik. Már pediglen 1 Azzal, hogy az összes nyers­anyagok, amelyek dajkálták ide­gen kézre jutottak, befellegzett a cseh iparnak. Ostrava-Kárvinában immáron a lengyelek ez urak, a pilseni medencében viszont a né­meteké a hatalom. Egyesegyedül Kladno Rakovnik maradt a cse­hek birtokában. Röviden ! Oda van a széntermelésük legjava, nem ke­vesebb, mint nyolcvanöt százaléka Oda van a lignit termelésük, még pedig egészen. De oda van, ugyan­csak egészben, a kaolin termelé­sük is, ami nélkül pedig világhí­res faierce- és porcellániparuk lé­lekzeni sem tud. Fuccs az üveg­gyártásnak is, mivelhogy Jablonca és Gablentz levált. Fuccs a textil­müveknek is, amelyek legnagyobb­részt az ország peremén zakatol­tak. Ez mind nem elég a jóból. Veszendőbe ment a kémiai ipar legnagyobb része is, amely Aus­sigban és Sshreckensteinban a szudétanémeteket fogja gazdagí­tani. A hydroelektrikus berende­zésektől szintén elbuciuzhat Ma­saryk árva népe. Az ón, a rádium a tungsten a hermadik birodalom­ba költözött. Csupán a vasipart menlatte át Bohémia a katasztró­fából. De mit fognak érni a Skoda gyárak, néhány percnyi távolságra a határtól ? Imé, a mai Csehország, ame­lyet sundám bundám a&yonko­pasztottak. Ezernyi baj, töménte­len gord saakedt rája. Es ha számtalan probléma sa­nyargatja, csupa olyanok, amikre pár hónappal ezelőtt élméban se gondolt. Ilyenek például! A korona értéke egyre inkább züllik, romlik. Akkor, amikor rövi­desen be kell vonni azokon a te­rületeken, ahol amelyek Nf'melor szágra, Lengyelországra, Magyar­országra szállanak ipso aure he­rediiatis. Mi lesz a vasiparral? To­vábbra is lesz Csehország ami eddig volt, a dunai s a balkáni népek fegyverszállitója? Mi lesz a kereskedelmével? Hogyan reorga nizáija a kereskedelmi vonalait, amelyeket egy olyan territórium­hoz szabott, ami nagyból pará­nyira zsugorodotl? Németország bekebelezel 3 mil­lió 500.c00 szudétát. Persze a va gyonukkal együtt, aminek a li'quid része cseh koronákban gyűlt ÖBZ­sze. Ebből folyik, hogy a cseh koronát német márkára kell átvál­tani. De mi lesz a váltási arány ? Ettől függ a cseh korona sorsa. Meri ha a piacon tömegesen fog­ják a cieh koronát ajánlani, Cseh­szlovákia összeroppan abban a minutában. Hátra van még azon­ban as igazi fekete leves. Ki fi­zeti meg és milyen arányban a csehszlovák kölcsönöket? A bel­sőket (40 milliárdot), no rneg az­tán a külsőket (vagy ugy 7 mil­liárdot)? A godesbergi memoran­dum szerint Csehország kiüriti a megjelölt zónákat, anélkül azon­ban, hogy az azok övezetén be­lül található építményeket s föl szereléseket megrongálná avagy lebontaná. Amiből valószínű, hogy ezek fejében Németország átvál­lalja a létesítésükre kölcsönvett öiszegek proporcionális hányadát, annál inkább, mert ugyanígy járt el, amikor Auiztriál inkorporálta. Annyi bizonyos, hogy ez kizáró­lag Németország jó-, vagy rossz­akaratán múlik s ha éppen ugy tetszik neki, azt is mondhatja a drágalátos hitelezőknek: eb ura a fakói Menjünk tovább. Szó se lehet róla. hogy Cseh ország újból fölépítse az iparét a régi méretekben. Nem lehat szó róla, mert hiszen elvágták a nyers­anyagoktól. Egyedül, amiként fön nebb emiitettük, a vasipara ma­radt épen s lábon. De hogyan proiperálhalnak a jövőben Sko­dáék? Münchenben egyelőre nem pedzették, de valószínű, hogy nemsokára parancs érkezik ilyen értelemben Berlinből. 1. Megtiltjuk, hogy Skodáék ezenlul fegyvert szállítsanak idegen országokba. 2. Meghagyjuk, szakítsanak azonnal Schneider Crsusot-ákkal. Ezeket a föltételeket kényére kedvére előír­hatja a harmadik birodalom, mert hiszen lőle függ, ellátja-e, avagy sem a cseh gyárakat, a nélkülöz­hetetlen vasérccel. As összes utak, amelyek Svédországból Csehor­szágba visznek, Németországon mennek keresztül, vagy pedig Len­gyelországon. Csakhogy az utóbbi menetirány túlságosan hosszú és túlságosan költséges. Igaz, hogy a cseh metallurgia ekkor is megél I hasáb, vágott, aprított minden minőségben és fajtában Széli S különböző fűtőértékű ICoksz S óbudai és pécsi Brikett s tatai Faszén S ••etorta, román és jugoszláv minden mennyiséget házhoz szállítunk. Bizalom hiteliroda. Tüzelőanyag és Árukereskedelmi Kft. iroda : Ferenc József-tér 18. sz. telefon: 225. telep: Andrássy-ut 54. sz. a. Kaphatói Hirsch Jánosnál Békéscsaba, Andrássy-ut 6. Rosenbaumnál Békéscsaba, Szt. István-tér 2, Andrássy-uti oldal jól, rosszul, ha nem gyárt öldöklő szerszámokat, hanem csakis gé­peket. I^en ám, de akkor is függ a német konkurrenciátó'. Árut egye­bütt, mint Németország testén ke­resztül szállítania lehetetlen s alig gondolható, hogy Bohlen-Kruppék nem nyomják nug a gombot. Es miniatűré abban, amit eddig vá zollunk, benne foglaltatik a cseh kereskedelem és a cseh közleke­dés problematikus helyzetének a rajza. S automatikusan fölvetődik a kérdés: ha a csehek nagy ke­servesen el is adnak valami', merre szállítsák a portékát? A Fe­kete-lenger. a Balticum, Triesl, a Balkán irányában. Quo cunr.quo ire licet, ferro iter ap9riendum est 1 Az ut erre is, arra is, mindenfelé Németországon keresztül visz s a németek aligha fognak röstelkedni imitt, amott lebocsájlani a sorom­pót, ha az incifinci versenytárs túl­ságosan okvetetlenkedik. Ekként azután a Duna völgyében egy ál­lam fogja az igazi hegemóniát gyakorolni, Németország, amelytől keletre immár csupa agrikullurália államok sereglenek. A harmadik birodalom fölvásárolja majd az agrikulturáli8 terményeket s ipar­cikkekkel fizet érettük. Tehát proe­minenter az érdekében 611, hogy Csehország is mindjobban agrikul turális jelleget öltsön és belépni kényszerüljön a láthatatlan, de érezhető Zollvereinba, amelynek paragrafusait Berlinben szövegezik. Da nem áll az érdekében, hogy Csehország gazdarágilag független maradjon. Valószínű, hogy P£ris, főként London az uj Csehori. ;ág­nak sietni fog a hóna aló nyu'ni. Ha semmi másért, önös célokból. Ám tömheli mér Anglia Csehor­szágot pénzzel I Akár belé is ful­laszthatja. Kárbaveszett igyekezet 1 Mit ér mindez, amikor Csehor szág egyedül és kizárólag Német országtól függ? Az uj Csehország nem fog termelni és nem fog ke­reskedni, caak annyiban, ameny­nyiben Németország engedi s lüri. Jobban ki lesz szolgáltalva hatal­mas szomszédjának, mint akárki. Elannyira, hogy mi sem less: köny­nyebb. mint Prágát arról meg­győzni, hogy a német vőmközös­ségben csak nyerhet, annak el­utasításával minden, de mindent elveszíthet. Ha belép a Zollve­reinba, Csehország aulomatice visz­8?akapja gazdasági é'etének com* plementair szerveit és összes pénz­ügyi, ipari kereskedelmi problémái egv csapásra megoldódnak. É« aZollverein kebelén belül ugy él­hetne, mintha a Szudéták soha el nem szakadtak volna lőle. Az okos ánglikusok kezdik már sej­díteni, mi lesz a játék vége és számítanak, dühösen, fanyarul sző­I, mitanak máris arra, hogy az uj Csehország, amelyet Berchlesga­denban, Godesbergben, München­ben ők raktak pólyába s pelen­kába, egy szép napon a harma­dik birodalom kebelére omlik. Mint olyan barát kebelére, aki as utolsó órában megváltotta őket. És akkor a nyugati államok eldanol­hatják a régi nótát : Oh, du liefcer Augustin, Gsld ist hin Alles ist hin Oh, du Iieber Augustin I * BÉKÉSCSABA

Next

/
Thumbnails
Contents