Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) október-december • 221-296. szám

1938-12-25 / 292. szám

12 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1938 december 25 (A B. K. tudósítója jelenti) A gazdasági éa pénzügyi élei ki­alakult helysetében a letűnő 1938. évben sem volt felemiitésre érde­mes zökkenés vagy effektus. A nem bőséges, de jő termés érez­tette hatásét és csak az év u'olső negyedében volt érezhető bizo nyos átmeneti depresszió, mely észrevehetően napról-napra gyen­gül és eltűnik. Munkatársunk fel­kereste a vármegye egyik legna­gyobb p^niintézetének, 8 Békés­megyei Kereskedelmi Banknak uj igazgatóját: Székely Ferenc dr.-t, ki a bankéletnek iamert tényezője és objektív felvilágosítást kértünk a pénz hullámzáséról és ennek kapcsén a közéletre irányuló ha tásáról. A pénzintézet igazgatója a kö­vetkezőkben volt saives nyilat­kozni: — Az 1938. év a pénz huktuá­ciója és a gazdasági életben meg­nyilvánuló hatása tekintetében kedvezőnek mondható. Már az év elején konstatálni lehetett, hogy a tőkeképzé8 megindult és a jó termés következtében mind job ban erősödött. A Kereskedelmi Bank szilárd pozíciójánál fogva a nagy közönség bizalmát élvezte, ami kifejezésre jutott a megnöve­kedőit betétekben és abban, hogy üzletfeleink pénzintézetünk segít­ségét keresték. Mi — természete­sen — igyekeztünk minden igényt kielégíteni. I^y a közsaéllitások kö rül a tőke-szegény iparosság se­gítségére siettünk, ha komoly vál­lalkozásról volt szó. — A Felvidék visszacsatolása előlti időkben, rövid ideig — ta­lán egy bekövetkezhető háborús helyzettől tartva — a közönségen egy félelmi hullám vett erőt. Ek­kor többen siettek betéteiket fel használni. Nagy csalódás érte a bizalmatlankodókat. d^ ez az ál­lapot csupán pár napig tartott és aki tőlünk féltett kis vagyonkájá­val eltávozott — nemsokára újra visszajött hozzánk. — Nagyon kifejlődött a* 1938 ik évben a bank főbizományosaként dolgozó Futura terményűzlete és mindjobban tapasztaljuk, hogy a vármegye gazdaközönsége meg­értette és méltányolta ast n fele­lősségteljes munkát, melyet az Bgrármü/eletek — vásárlások és előleges kö'csönök nyújtása tekin­tetében — pénzintézetünk kifejtett. — A kormány intenciója szerint enyainlézetünk, a Pesti Kereske­delmi Bank — belekapcsolódott már a Felvidék nagy és jelentős organiíációs munkájába, A Fel­vidéken főintézetünknek több fiókja lesz, mely természetesen növelni fogja vezető intézetünk súlyát és a közgazdasági életben betöltött pozícióját. — Nincs pesszimizmusra ok — fejezte be nyilatkozatát a pénzin­tézet uj igazgatója — mert mind­nyájan ót vagyunk hatva attól a gondolattól, hogy egyedüli köte­lességünk a hozzánk forduló pol­gárok, üzletfelek, betétesek és se­ojtspcre «*oru'ők érdekeit szolgálni. Pálos Tibor AZ ELLENSÉGNEK Egyre megy nekem, ha tisztelsz, vagy leköpsz — sovány, mogorva késeket vagy zsiros tányérokat huzigálsz orrom előtt. Csak hallgatok és nem mondom : nekinozz. Megcsonkíthatsz, de csuklóból levágván kezeiret, lábbal végzem el azt, amit kezem csinálna máskor. S karom drágán vett szabadságában erre-arra int. Ha vizzé oldesz, hogy idegenné tehess magamhoz, különválasztva egyik részben hóvá fújsz, a másikban gőzzé, tüzes habbá — emlékszem majd, mi voltam egészben. Rázz szitában, gyömöszölj szűrök rácséra: Felreped bőröm, morzsákban lehullok a földre s összesöpör a szél a sárga falombbal. S nem leszek se rossz, se boldog, Lehelletedben nem birok megállni s kancsitani idegen szemed felé. Ronts rém karmokkal arcomból kivájni a hust, nyelvemből az ételek nevét. Aprils fel, faragj szét. Panasz, lázongó szitok nem üdit fel, vegy ahhoz rokon nyöszörgés. — Ha elhagysz, a forgácsokból kiemelem összeforrt homlokom. Nincs pesszimizmusra ok­mondja Székely dr., a Békésmegyei Kereskedelmi Bank uj igazgatója Magyar Általános Hitelbank Békéscsabai Fiókja Andrássy-út 4. sz. Telefonszám : 2 5 5. Mindennemű bankügyletek lebonyolítását a legkedvezőbb feltételek mellett vállalja Műszaki nehézségek miatt nem időszerű az Élöviz-csatorna hajózhatóvá tétele — mondja Kienitz Vilmos, az ármentesitö igazgató­főmérnöke —, de nem is fontos, mert a békési kikötő kieiégitené Békéscsabát is (A B. K. tudósítója ja'en'i.) Megemlékeztünk az elmúlt hetek ben arrói a nagy problémát e'ő lérbe táró kisgazdaagyleti bead­ványról, mely a békésíz^n'and rási duxzasstóval és B B íkésU hajóiha'ó Körössel kapcsolatban sürgeti az É'őviz csatorna m dré­nek kimélyitését és síéiesiiásét is, hogy annak idején a gabonaaiól liló uszályok éa teherhajó* egé­saen Békéscsabái* f í'j ibeBsanek majd és ezzel a csabai ga*da megtakaríthassa a BikésU külön ben szárazföldön történő szállít­mányozás költségeit. A javaslat alapelvei kétségtelenül helyesek éa nemzetgazdasági szv mpontból figyelemreméltók, azonban a terv kivitele sok nehézségbe ütközik. Az illetékesek már csak azért it idegenkednének a megvalósítástól, mert a csatorna hajózhatóvá té­tele jóformán teljesen lokális ér­dek, ez országnak pjdig — mait arról szó sem lehet, hogy a ren geteg pénzt fölemésztő vállalko­zásba minden támogatás nélkül a város egyedül kezdjen bele — vannak sokkal jelentősebb és fon­tosabb, országrészek szempontjá­ból elsőrendűen viióli* problémái, melyekre előbb kell megoldást találnia. A javaslattal kapciolatban kér­dést intéztünk Kienitz Vilmoshoz, az ármentesitö társulat igazgató­főmérnökéhez, aki nyilatkozatában a következőket mondotta: — Az Élővíz csatorna hajóz­hatóvá tétele, melyet különben évekkel eze'ő l már propagóil Hady Anfa', tíz AEGV vezérigazgatója, nagy müs*aki nehézségekbe üt­köuk. E vb?n — azt kell monda' nom — üdvöi és helyes volna a terv magvalósítása, amit s víz­ügyi müszeki vezetők mind tá­mogatnának. Hogy, miben állnak a nehézségek? Az E őviz-csetorna torkolatéból számítva a belsőié­geken jelenleg öt zsi ip működik, e«eke! mind át ke'lane alakítani. Csak Békéscsabán van öt vízlép­cső, ezeket le lehetne redukálni háromra, u?y ho^y három torony­magas, ár íz esetén fmnmaradó kamara (hajóió) zsilipre volna szükség, ho<?y a hajók a csator­nába bemehessenek. Még ebben az esetben is a Kettős Körös szintje sokkal alecsonyabb, mintegy két méterre! mélyebben fekvő volna, mint Békésc9Bba belsőségeiben az Eiőviz csatorna. A jelenlegi szint­magasságot pedig Bákéicsabán tartani kell, minthogy igy lehat csak eliáíni vízzel jó pár közüze­met. A kisebb jelentőségű beru­házás Q békéscsabai és békési hidak átalakítása lenne, de fiiye­lemb3 kell vanni, hogy a medsr kiiaélesitése, mélyítése és az igény­beveendő földterületek kisajátítása milyen horribilis költségekel emész­tene fel. Síárni'ósokel erről a kér­désről még nem eszközöltünk, da bizonyos, ho^y a mintegy husz Jó bútor olcsón BUTORHÁZBAN Békéscsaba, Andrássy-ut 25 S2 Telefona 32. kárpitozott bútorok nagy választékban

Next

/
Thumbnails
Contents