Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) október-december • 221-296. szám

1938-12-25 / 292. szám

2 BEKESMEGYEI K0ZL0NY 1938 december 13 Szlovákiai népviseletek és szokások Előkészületek a Pöstyén és Tlyitra környéki, élő alakokkal felvonuló etnográfiai és iparművészeti kiállításra nak és magyaroknak heresniök kell és meg kell lalálniok önma fiukat, hogy megismerhessék saját jobb tulajdonságaikat ; meg kell keresni tehát a faji lelket, melyben együtt van az erkölcsi behő erő és a kifejező formanyelv. Le kell szállnunk a néphez, fajbeli tulajdonsá gaink, ez utolsó hü léteményeséhez. Ez a becsületes jó nép őrizte meg nekünk gyönyörű nyelvünket, ő emelte nemzeti költőinket jelentőségre és felsegít bennünket a népművészet stílusaihoz. Ma már alig van festő, szobrász, épitész és ipar művész, aki nem menne a nép közé tanulni. A konstruktív művészet alap ja a középkor művészete, mig a nem zeti művészeté a népművészet. Klimatikus viszonyok, életfelfogások, lelki és művészi hajlamok voltak alapjai a tipikus nemzeti viseletek keletkezésének és f j'ődésének. Társadalmi és gazdasági viszonyok, idegen kulturák befolyása hagynak nyomot a népviseletek továbbfejlődősében. A régi rómaiak tógája, az arabok abaja, a régi germánok fel szarvazoit bivalybőr leple, az oroszok kopaktája, a spanyolok mantilája, a magyarok gazdagon zsinorozott dolmánya, a magyar Alföld csíkos viselete, a szlovákok hires S2Űrke dol mánya, mindmegannyi az illető né pek mentalitásában mélyen gyökerezik. Szlovákia különböző helyei sajátságos népviseletekkel és népi szo kasokkal birnak. A legtöbbnél élénk tarka szinváltozatok, virágok fantasz Békéscsabai Leszámítoló és Pénzváltóbank Rt. Anyainíézet: A Magyar Leszémitoló és Pénzváltóbank. Budapest Foiyóiit váltó', folyószámla- és iombardkolcsönőket GyümölcsSztatés végett átvesz keféteket, melyeket felmondás * nélkül visszafizet tikus stilizálását, leveleket, madara kat. némelyeknél gazdag arany és ezüst tallérokat találunk, eltentétben az északon fekvő kárpátaljai fatermelő vidékek nyugodt egyszerűségével. Szlovákia változatos förténelmé nek alapos ismerője és kritikus megfigye'ője az egyes népviseletekből kitudja olvasni áttörök uralom alatti keletien fantasztikus stílus nyomait, az évszázados magyar uralom faji népslilusát, a szomszédok és sorsok befolyását, valamint az egyes vidékek ősfoglalkozását az eredeti nép lélekkel kapcsolatban. Ahogyan a nép a hagyományokat, viseleteket és szokásokat meg tudta őrizni, ugy leányai és asszonyai a viseletek és hímzések előállításában az ősi faj hoz méltóan hűek maradtak. A ránk maradt történelmi dokumentumokból tudjuk, hogy a népművészet tulajdoképeni alapitója Szt. István király neje : Gizella királynő Pöstyén, december hava. Izgalmas bonyodalmak közt ver gődő korban élünk. Az ember mun káját erkölcsi és szelleni ütközések közt végzi. Igaz, hogy sokszor a nemesebb ül diadalt a hitványabb felett, erős győz a gyengén, de az ért gyakran majorizálja a hitvány a nemeset. Egy egy erős faj mégis a kor eszméinek e nagy zavarában is valamennyire meg tudta őrizni saját lelkének szerencsés összetételét és kultúrpolitikájában szemlélve észre is vehetjük, hogy utjai a magaslatok fölé tartanak. Azok a fajok vannak az iparmű vészeti stílus fijlődés utján, amelyek összeköttetést találnak az elmúlt kor szakok nagy művészeteivel és szigorú határozottsággal tartják azt fenn, sőt szinte vallásos kegyelettel ápo'ják. A.stilus utjain mozgó fajoknál léteznek ugyan életideálok, de ezek az ideálok az idők legza varosabb és legvadabb viharzása mel ett is toronyirányban haladnak)A nemzeti e6zme kialakulásának első és fő feltétele : a fajbeli ön megismeres. Ezen alapszik a Szlovákiában élő népek, vagyis önfuda tos nemzetek akaratának minden számvetése. A fajbeli önmegismerés nélkül rejtettek és sorvadók a nemzetek legszebb kvalitásai Politikát, társadalmat, tudományt, mesterségeket és müvészeiekei átható nemzeti eszme csak fajbeli önmegismerés talajában gyökerezhetik. A komplikált idegen gondolatok világában a szlovákok Megbukott tanító A táplálkozásról tanulunk. Van egy szöszke kislányom, makrancos, elkényeztetett, okos terem'és Szeretem minden gyermekemet, de az őszintéket különösen. A Böske is ilyen. Mindig az ő padjának a szélére szoktam ülni, ha beszélgetünk. Nincs semmi célzatosság a cselekedetemben. csak megszoktam, mint a tyúk a toióheiyet. Mikor beszéd óra kövejkezik, már húzódik is beljebb a kis'ány, készili a fészkét. Mosolygok a gyarlóságon, de azért odaülök, A tejről csevegünk. Minden jót elmondtunk róla már. Egyszercsak föláll huncutkodó, édes ártatlanságával Böske és elkezdi; mikor ő kicsi volt (most se nagy), alá szokott ülni a tehenüknek és megszopta . . . Éktelen kacagás robban ki, dűlnek jobbra balra a boldogság súlyától, mint az érett kalász. (Ezek a pillanatok azok, amelyekért érdemes ta nitónak lenni.) A csöppnyi piros ajkak fölhasad nak és bugyog az önfeledtség szűzi mámora, szinte elkókadnak a csecsemőkori emlékek hirtelen melegétől, verejtékeznek, könnyeznek, verik a padot, szorongatják egymást a meg csiklandozott lélek vonaglásában. Engedem eket tombolni, magam is ott evickélek a negyven forrásból áradó kacagásban, mint egy berúgott óriás gyermek. Kár lenne elzárni egy rideg paranccsal ezt a megfizethetetlen bőséget, ezt a ritkán kapott ajándékot. Mikor már alábbhagyott a kacaj, a kislány föláll újra és végignéz a társain és csend lett. Durcás, feddő hangon pirongatja őket; Talán ti nem tittétek?... Hárman is ugranak fel: En is .., Én is ... én is megcsináltam ... Magam is elfelejtkezem és visszahullok a gyermekkorba, látom a pusztát, fölötte az izzó napot és so vány. rémitő alakként közeledni a szomjúságot Nincs sehol forrás, vagy kut, vagy dolgos ember, akinek csöcsös, bugyogó korsaját meg lehetne színi A gu'yát nem lehet hagyni, hát gyötrődni kell addig, amig nem döbben a szembe egy borjastehén minden lépésnél folydogáló lőgye, amely va lakit vár . . . Csak egy lépés kell az elhatározáshoz, aztán megyek oltani a szomjúságot ... És zsiros, ócska kalapba csurogna a tej, de hátranéz a Kürtös és megemeli lábát, én p?dig re pülök tépett kalappal és ijedtségtől megkétszereződött lázzal az aszályos, koplaltató anyaföldre. Aztán nézem keservesen, elcsípett to'víjként az anyatehenet, ami megbüetetett Rám se nézett, megvetően tovább ballagott a társai közé, n-intha védelmet keresett volna Néha elbődü l, hazafelé tekintgetett és megindult a toronyiránt. Ha rákiáltottam, megállott, dacosan visszanézett, mintha azt mondta vo!na: Tolvaj! Visszakanyarodott a gulyához és fo'ytatta tovább a tejét... és tűrt. mint az édesanyák szoktak. A fölugró Pistában magamat látom, sovány, merész, tüzes kölyök. Lobog a szeme, mert kiterítheti a titkát, ösztönös emberi gyarlóságát, nem szégyenli, hogy a tej visszacsábító, csiklandozó illata megszédítette . .. Boldog, társként karol a Böske titkába és összenevetnek, mint a vidámság öntudatlan ősszülői és mosolyognak az iskola gyermekei fölött .. . Mindig többen bővitik édes együgyűséggel a megtörtént eseményt. Egyik székre ült, ugy s7opott, a másikat elrúgta a tehén, mert csiklandott a tőgye. Persze mindanre kacagás volt a válasz, de olyan őszintén már nem tudott lobogni, mint az első esetben. Böske lassan komolyra térül, finom kis kezeivel ruhája szélét sodorgatja. Vájjon mit tervezhet? Talán az emlékezés guzsajáról uj orsóra tekergeti a fonalat? és azon töpreng, megmu tassa e a társainak, akik az előbb is kinevítték? Rendes medrébe tért a tanulás, komolyan tárgya juk a tehén hasznosságát és megállapítjuk, hogy születésétől egész a kimúlásig csak jót csinál az ember számára. Kedvas tapas?talatokat mesélnek el az ő kis világukból. Hogyan mosdatja meg a tehén mama az újszülöttet és hogyan mérgtlődik a »Bikus«, ha nincs számára elég tej és hogyan bőg és toporzékol a »Sári«. ha idegen lép az istállóba. Hiába hu 1 a hó, ilyenkor tavasz van at iskolában. Virágok között járok, nagyon keli vigyázni, hogy le ne törjek egyet se, mert akkor a íöbbi ki sem fog nyilani. Egy durva hang, egy hideg tekintettői visszahúzódik a bátortalan közlési vágy és sohse fogom meglátni a lelkük belsejét. Nehezen nyitják ki, mert féltik vo

;t. Udvarhölgyei élén szabad ideje javát egyházi felszerelésének készi lésével és diszitéséve! töltölte ki. S;ent István palástja eredetileg miseruha volt, melyet Gizella királynő a székesfehérvári templomnak ajándékozott. Azóta hiába találták fel a Iegrafináltabb himző és csipkekészitő gé peket, ezek sohssem fogják tudni visszaadni a kézzel készült virágok, diszitések, zsinorzatok igazi szellemét és lelkületét. Bizonyos vadság, féktelenség jut e munkáknál kifejezésre, erőteljes szinek: zöld, vörös, kék, szürke és arany olyan összeállításban, melynek merészsége valami egészen elementáris és eredeti. Pöstyén és Nyitra környékeiről akad himzés, faragvány és cserépedény, melyek formájukban, színükben, díszítésük elrendezésében kitűnően jellemzik a szlovákiai népművészet munkáit. Ahogy különbőzők Szlovákia népaz ősöktől kapott kincseket, mintha éreznék, hogy nagy -érték és erre vigyázni kel), nekik: mindenük. Már az utolsó simításokat végzem tanításomon, amikor Böske feláll ingadozva, óvatosan, szemlesütve, ingj rkedőn a mosolyával. — Tanitó bácsi kérem, miért csinálhatta »Bábi«. mikor szoptam a tőpyét és jött anyukám, nekiment és elkergette ? . .. — Biztosan a fiának képzelt — dobja a rejtelmes választ az éieseszü Béla. — - Nem tudom kisleányom. Lehet, hogy Bélának van igaza — válaszoltam a lepkomo'yabb csendben. Senki se nevetett, csak tűnődött a megoldás ölött, hogyan lehet az édesanyát el kergetni a gyermekétől, mikor félti, mikor óvni akarja a veszedelemtől. Azért senki sem merte elitélni bábit se. mert anyának képzelte magát, csak tanácskoztak a tekintetek, mintha a titkok palotája élőit járkálnának... — Mit szólt édesanyád? — kérdezem ingadozó óvatossággal. — Futott is, mosolygott is. Aztán elkezdett csalogatni, de én visszamentem és tovább szoptam a tehenet.. Most se nevetett senki. Csak merengtek a gyermekes-komoly szemek a falra szegezett szemléltető képan, melyről egy szoptatós tehén tekintett feléjük hívogatóan. Megoldatlan talány maradt az eset. Megbuktam a tanítóságban, elgán csolt a rejtelmes élet, nem tudtam megfejteni, miért féitette az anyatehén az iskolába járó bocikáját: Böskét... Bakó József