Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) október-december • 221-296. szám

1938-12-13 / 281. szám

2 BEKESMEGYEI K0ZL0NY 1938 december 13 — A Felsövégi Tehénlegelte­tetők közgyűlése. A Felsővégi Tehénlegelletők egyesülete hétfőn délelőt* rendkívüli kőig} ülést tar tolt Medovarszki Mihály elnökle­tével. A érmentesitő társulat 150 négyszögölnyi teiület átadását kérte az egyesülettől, amely, mint hangoztatja egyébként is a város tulajdona. A közgjü'és halároza­lilag kimondotta, hogy a szóban forgó területről nem mond le, an­nál is inkább, mert a város nem tart rá igényt. Az ügy valószínű­leg biróság elé kerül. Határozlak arról ir, hogy mi történjék a tár­sulat ezévi nyereségével. A tarta­lékolásra vonatkozó irdilványt el­vetették és ugy döntöltek, hogy holdrésserként 26 psnső osztalé­kot ódnak ki, amtl e hó 19 és 20 án fizetnek as érdekeltek ke­séhez. * környék Dévaványa. Herceg Erzsébet, egy csizmadiasegéd tizhónepos kisleánya ré­szére édesanyja teát készített. Mig édes­anyja egy pillanatra elfordult, hirtelen magára rántotta a gyermek a forró teát. Olyan súlyosan összeégette a kislány a nyakát és a mellét, hogy a további ke­zelés végett a gyulai állami kói házba kellett szállítani. Siarni Megalakult a községben a Fiatal Magyarság Mozgalom. — Jövő év juniusában leplezik le a szarvasi Nagy­Magyarország közepe emlékmüvét. Tétkomléa. A kormánypártból kilépett képviselők kiáltványát akarták terjeszteni a községben. A csendőrség elkobozta a röpiratokat. Békés. Véri Jánosné, elmegyógyin­tézetben járt nő meszelés közben össze­veszett a férjével. Vérben forgó szemmel rátámadt és meg akarta ölni. Beszállí­tották a gyulai elmegyógyintézetben. Orosháza. A főszolgabiróság kihágási bírája 100 pengő pénzbüntetésre ítélt egy mészárost, mert feríőzött hust csempészett ki a vádóhidról, 60 pengőre büntetlek egy péket, mert rendetlen voll a mű­helye. Bébéaizsntandi ás. A község képvi­selőtestülete már régebben elhatározta, hogy a főbb utvonalakat betonjárdával látja el. A betonjárdák építéséhez mér a mult héten hozzá is fogtak. — Szerencsésvégü autó motor összeütközés. Vasárnap reggel könnyen végzetessé válható autó­motor össseütközés történt a Bé­kéli és Berényi ut sarkán. Autó­ján jött Körösladány felől Csáky Imre gróf a békési országúton. A Berényi-ütnél találkozott a reg­geli békési motorral, azonben nem vette idejében éscre s mér nem birta kellően leállítani gépel, ugy az összeütközés nem volt elkerül­hető. Szerencsére azonban senki nem sérült meg, csak azeutóvóit hasznavehetetlenné. A nyomozás folyik az ügy össses körülményei­nek tisztázáséra. fti awii| Kanágota. Rácz Teréz kunágotai asz­szony 4 éves Sándor nevü kisfia ma­gára rántotta a forró vízzel telt fazekat é« olyan sulyas sebeket szenvedett, hogy belehalt sérülésébe. A törvényszék 8 napi fogházra itélte Rácz Terézt, az Ítélet vég­rehajtását azonban felfüggesztette. — Éveken ét azekszor uiá» ban szenvedő egyének gyakran meglepő rövid idő alatt rendbe­jönnek, ha reggelenként felkelés­kor és esetleg este lefekvés előtt is egy-egy félpohér természetes „Ferenc József" keserüvizet isz­nak. Kérdezze meg orvosát. — Aki egész nap ott görnyed az iróasz.at mellett, igyék reg­gelenként felkeléskor egy kis po­hár természetes „Ferenc József" keserüvizet, mert az a bélmükö dést szabályozza és a munkáké pességet fokozza. — Békéscsabai anyakSnyi hirek. Születések : Varga Pálnak Pál, Krajcsó Jánosnak Mária, Ancain Istvánnak Er­zsébet, Priskin Jánosnak Jáno», Nagy Bertalannak Urbán Pálnak László Pál, Sulyák Mihálynak Árpád László, Liker Károlynak Ilona, Godó Jánosnak Mária, Ivanov'cs Máriának József, Gsjáki Pál­nak Katalin, Házasságot kötöttek : Ande­leen János Purcsi Máriával, Susánszky György Ssjben Judittal, Sztankó György Hankó Erzsébettel. Marik János Tuska Máriával, Sueánszki András Bota Máriá­val, Balázs Imre Knyihár Ilonával. Málé Mihály Kolarovszki Sipiczki Máriával, Talács Bertalan Galovszki Judittal, Pász­tori Mihály Zsarnov8zki Annával, Balog Balázs Nóvák Máriával, Uhrin Lajos Kovács Judittal, Pribelszki János Gyüre Juliánná Évek Emmával. Halálozások: Zelenyánszki János 24 éves, özv. Koltán Ferencné 80 éves, Fájó András 11 napos, Krizsán János 67 éves, Klein Rudolfné 70 éves. Lepény Károly 25 éves, özv. Me­liska Mihályné 72 éves, Szűcs András 76 éves. Hantos Pát 51 éves. TELEFONSZÁMUNK: 176. T«rményl6xsde Nyitás 64.1/2 67.3/8 76.— 53.­28.5/8 Közép Chicago Buza : 64 5/8 67.5/8 167 1/8 Tengert: 51 1/8 53.­53.5/8 Zabi 28.1/2 28.1/2 27.3/4 Rozs : Zárlat alig tartott 64-64.1/8 66.7/8-3/4 66 1/2-3/8 alig lertott 51.1/2 52.3/4 53 3/8 szilárd 28 5/8 28.1/2 27.3/4 45 5/8 64.­64.3/4 45 3/4 46.­Winnipegi 62 1/8 64.1/8 64.3/4 lerto'1 42.3/8 45.1/4 45.1/2 tartott 613/4 64.1/8 64 5/8 370­Rotterdam i 390.- 412.5 422 5 mAvaut $ utó buszmenetrend Érvényes 1938 október 2-től május 14-ig. Békéscaa ba—Gj ot* 820 12*5 ind. Békéscsaba .Csaba'-szálló érk. 1100 1310 850 1 310 érk. Gyula városháza ind. 1025 1240 Menetjegy: P 1.10 — Menettértijegy; P 1.90 x Békéacsaba—Szarvai x 1320 ind. Békéscsaba „Csabai-szálló érk. 800 1414 é rk. Kondoros ind. 7" 14 5 5 érk. Szarvas ind. 6 3 0 1530 érk. Öcsöd ind. 555 Menetjegy: Kondorosra P 2.20, Szarvasra P 3 40 — Menettértijegy: Kondorosra P 3.80, Szarvasra P 5.50 Békéacsaba—Szeghalom—Püspökladány—Hajdmxobotiló—Debrecen — — ind. Békéscsaba MÁV p. u. érk. — 1805 600 1320 ind. Békéscsaba .Csaba"-sz. érk. 810 1800 6" 1337 érk. Békés ind. 753 1 743 635 1 355 é,k. Mezőberény ind. 729 1725 J22 1441 érk. Szeghalom p. u. ind. 644 1638 753 1 505 érk. Füzesgyarmat ind. 620 1610 840 — érk. Püspökladány Rákóczi ind. — 1523 9'9 — érk. Hajdúszoboszló ind. — 1445 955 — érk. Debrecen Arany Bika-sz. ind. — 1410 Menetjegy: Békésre P 1.—, Mezőberénybe P 1.50, Szeghalomra P 3.20, Fgyarmatra P 3.80, Hszoboszlóra P 6.30, Debrecenbe P 7.50. — Menettértijegy: Békésre P —.—, Mezőberénybe P 2.50, Szeghalomra P 5.50, Fgyarmatra P 6.70, Hszoboszlóra P 11.—. Debrecenbe P 13.— Békéscsaba—Szeghalom—Berettyóújfalu — ind. Békéscsaba MÁV p. u. érk. 1805 600 ind. Békéscsaba Csaba-sz. érk. 1800 722 érk. Szeghalom p. u. ind. 1544 857 érk, Berettyóújfalu p. u. ind. 1400 903 érk. Berettyóújfalu községh. ind. 1350 Béfc éecsaba—Gyula — Kétegyhása—Elek 1245 jnd. Békéscsaba „Csaba'-szálló érk. tl°0 i320 ind. Gyula városháza érk. 745 1355 érk. Kétegyháza p. u. ind. 710 1425 érk. Élek ind. 640 Békéscaaba—Dobos Csak hétkö?nap, iskolai szünnapokon esek szerdán és szombaton közlekedik. x x - 1239 ind. x x érk. 732 1607 Békéscsaba pu, 625 1345 jnd. Békéscsaba „Csaba"-sz. érk. 727 1 602 652 1412 érfe. Doboz községháza ind. 700 1535 x Csak hétköznap. Felvilágoaitások a MÁVAUT kirendeltségénél: Békéscsaba, II., Ferenc J6ssef-tér 2. s-t Telefon : 2—33. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP OROSZLÁNY GÁBOR Kiadótulajdonos : GRUBER ISTVÁN A Corvina-nyomda nyomása Felelősszerkesztő Szerkesztőség és kiadóhivatal : Békéscsaba, Fererc József-tér 20. szám. Telefon : 176. Elcfizeíési éra : 1 hóra 2, negyedévre 6 P. Vidékre postán küldve 1 híra 2 30, negyed­évre 6.90 P. Hirdetési dijak : milliméter soronként 5 fillér, vasárnap 7 fillér. Tartam enged­mény. Apróhirdetés !0 szóig 50 fillér, ve­sárnap 70 fillér, vastagon szedett szavak kétszeresen számitódnak. Notic soronként 1 pengő. Előadások kezdete hétköznap 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3—5—7—9 órakor Ezen a héten a Réthy és dr. Slldy gyógyszertárak tartanak éjjeli szol­gálatot. Szinház Heti műsor: Kedden este 8 órakor: Vőlegé­nyem a gazember. Szerdán este 8 órakor,- Szere­lemről scó sincs. Csütörtökön este 8 órakor: Jé­susfaragó ember. Fénteken este 8 órakor: Egyet­len éjszakára. SPORT Győzött a csabai alosztály, kikapott a MÁV, első a Törekvés A szegedi sajtóban vasárnap kolumnás cikkek láttak napvilágot a szegedi és csabai alosztály ösi­szecsapósáról. A lapok egyönte­tűen ama reménvüknek adtak ki­fejezést, hogy a Csabán elszenve­dett vereségek és döntetlenek u'án most végre Sxeged következik és revánsot vesz. A reváns ezúttal elmaradt, mert a csabai alosztály csapata mindvégig kezében tar­totta a mérkőzés sorsát és nagy akarással, nivós, szép küzdelem­ben, biztosan kényszeritette meg­adásra a szegedi válogatottal. — Eredmény 2:1 (2:0). A MÁV Tarhoson otthagyta mind­két pontot. A vasutasok igencsak letörtek szezon végére. Annál job­ban futballozott a TSC, mely 2:0 (0:0) arányban győzedelmeskedett. A Törekvés nem játszott, sikere azonban igy is teljes: egyelőre csak gólaránnyal ugyan, de a táb­lázat élére került és nagyon va­lószínű végleges őszi helyezése is ez marad. ••••••••••••••^•••IH 5 RAdió December 13, kedd 6.45 Torna. Utána Hanglemezek. 10-' Hirek. 10.20 felolvasás.) 10.45 Előadás. 11.10 Nemzetközi vizjélzöszolgálat. 12 Déli harangszó az Egyetemi templomból. 12.10 Kerpey Jenő gordokázik. 1 Hangleme­zek. 1.20 Időjelzés. 2 35 Hirek. 2.50 Mü­sorismertetés. 3 Árfolyamhirek. 4.10 Asz­szonyok tanácsadója. 4.45 Időjelzés. 5 Felolvasás 5.15 Éneklő ifjúság. 5.45 „Med­vevadász-1". 6,10 Szécsi Magda hegedül. 6.40 Felolvasás. 7 Hirek. 7.05 Hirek szlovák és ruszin nyelven. 7.20 Pertis Pali és cigányzenekara muzsikál. 8.30 „Karácsonyi virág". 10 A rádió szalon­zenekara. 11 Hirek. 11.10 Back-hangver­seny. 12 05 Hiiek. Apróhirdetések Szép házhely fűtőháznál eladó. Pár­kény, Horthy M.-ut 70. Ablakok, virágállvány, gyermekágy ol­csón eladó. Frisch Ábrahám, gróf Tisza tslván-ul 9.

Next

/
Thumbnails
Contents