Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) október-december • 221-296. szám

1938-11-30 / 271. szám

ÁRA 1U FILLÉR " [• •I M II Békéscsaba, 1938 november 30. szerda 66. évfolyam 271. szám Lelkesen ünnepelte a tegnap esti NEP értekezlet a kormányzó és az ország bizalmát élvező miniszterelnököt (A B. K. tudósítója jelenti) A Nemzeti Egység Párija tegnap este hét órakor értekezletet tartott, amelyet rerdkivüi nepy érdeklődés előzőit meg. Az értekeslelen lm rédy Béla miniszterelnök vezeté sével megjelent a kormány vala mennyi tagja. A pértértekezletet Szinyei Merse Jenő, a Nsmzeti Egység Párljénak országos alelnöke nyüotta meg, eki a párt meleg ün­neplése közben köst öntötte a mi­niszterelnököt, valamint a kormány tagjait. Szinyei Merse Jenő elnök meg­nyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az crszág bizalma egy­öntetűen Imrédy Béla minszteretnök me lett nyilvánult meg. Sajnálkozással emlékezeti meg Ká nya Kálmán külügyminiszternek kormányból; való kiválásáról. Péchy Láasió megemlékezett ar­ról a bizalomról, amely az egész orsségbsn megnyilvánult a minisz­terelnökkel srembon. Hangoztatta, hogy a nagyszabású reformprogra­mot sikerül megvalósítani anélkül, hogy idegen eszmét követne a kor­mány. Husovszky Tivadar hangoztatta, hogy az Imrédy-kormány politikája Gömbös Gyula állal kijelölt uton halad. A felszólalások után viharos ünneplés köz­ben emelkedett szólásra Imrédy Béla miniszter­elnök, aki elsősorban megköszönte a párt tagjainak a kitartását és kijelen­tette, hogy as utóbbi napokban lé­nyeges változáson ment keresztül az ország népe. Korszerű politikai újítást akar keresztül vinni, de eb­ből nem hajlandó semmit sem en­gedni és eltérni. Bejelentette a mi­niszterelnök, hogy a Hás legköze lebbi ülésén a kormány olyan ja­vaslatot fog beterjeszteni, amely lehetővé teszi a felvidéki képvise­lők behívását, mert ezekre a kép­viselőkre szüksége van a magyar törvényhozásnak. Megemlítette a miniszterelnök, hogy az ország közvélemé­nyeazerőteljesebb jobb­oldali politika mellett foglalt állást. Kitért ezután arra, hogy egyesek azt hangoztatták, hogy a kormány megmozgatta az uccát, holott erre nem voll szükség, itt a nép maga fejezte ki őszinte akaratát. Végül megemlékezel! a minisz­terelnök Darányi Kálmán nyugal­mazott miniszterelnökről és beje lentette, hogy e mai hivatalos lap ban megjelenik a kormányió ur őfőméltóságának legfelsőbb kéz­iraté, amelyben újból a legmele­gebb elismeréséi fejezi ki Darányi Kálmánnal szemben. Kijelentelte a miniszterelnök, hogy Darányi Kálmán az a politikus, aki csen­desen, de céltudatosan dolgozik a haza érdekében, bárhová is állítja a sors. Be*zéde végén Imrédy Béla miniszterelnök példának állí­tottál őt a politikusok elé. VéRüi bejelentette a miniszterei nök, hogy Hóman Bálint nyugal­mazott kultuszminiszter, valamint Tasnády Nagy András igazságügy­minisztereket megbízta a párt újjá­szervezésével kapcsolatos tervezel elkészítésével. A miniszterelnök beszédM nagy tetszéssel fogadták a párt tagjai. Eiulán Szinyei Merse Jflnő al­elnök bejelentette, hogy Preszly Elemér, Rakovszky Ivén és Szilá­gyi Lajos felsőházi tagok kiléptek a Nemzeíi Egység Pártjából. A párt nagy derültséggel fogadia a kilé­pést. Ezt követőlep bejelentette ez alelnök, hogy Pulnoki Móric, Bánó Imre és Merzits László be­jelentenék visszalépésüket a párt­ba, még azelőtt, mielőtt a kor­mányzó kimondotta volna dön­tését. A pártértekezlet után a minisz­terelnök bement az elnöki dolgo­iÓ3sobába, ehol fogadia a sorok­sári küldöttséget. Krüger Áladéra soroksári küldöttség vezetője sza­vai ulén Imrédy Béla miniszterel­nök hosszú beszédet intézett a küldöttség tagjaihos. A párt ezulán közös vacsorán vett részt a Pannóniában. Nagyszabású felvidéki munkaprogramot dolgoztat ki az Imrédy-kormány Tegnap este Imrédy Béla mi­niszterelnök elnökletével minisz­tertanácsot tartottak a kormány tagjai. A minisztertanács nagysza­bású munkaprogramot dolgozott ki a Felvidékkel kapcsolatosan. Elsősorban hid- és utépitésiterver­vekről volt sző. A terveket! Jaross Andor felvidéki miniszter és a melléje beosztott szakbizottságok fogják előké8ziteni. A nagyszabású procramot rövid időn belül végre fogják hajtani. Utakat 6S hidakat tesznek járhatatlanokká Kárpátalján a ruszin felkelők (A B. K. tudósitója jelenti) Prágai jelentés szerint a cseh kor­mány és a sslovák kormány kö­zötti tárgyalások komoly nehézsé gekbe ütköztek. Ugyanis a szlo­vák kormány arra jött ré, hogy a csehek ismételten a lakiikázás hoz folyamodlak és nem akarják beváltani igéreleiket. Prágát igen kellemetlenül érinti, hogy a szlo­vákok nemcsak, hogy teljesen ön­álló közigazgatási, de még szlo­vák felső bíróságot is követelnek, amelynek székhelye Turőcszent­mártonban lenne. Igen nagy gondo! okoz Prágá­nak a halárok elrendezése illetve megvonása^ Silovákia Csehország valamint Kárpátalja és Szlovákia között. Különösen nehéz feladat lesz megvonni a cseh és szlovák területek közötti határt, mert Mor­vaországnak nagyrésze a néme­teknek jutót', mig a keleti rész a szlovákokhoz kiván csatlakozni, r a maradandó nyugati részi csa­tolnák a csehekhes. Nagyszőllős környékén a ruszin felkelők három helyen megron­gálják a széles betonutal, amely­nek kalonai saemponlból rendkí­vüli jelentősége van. Az ulrongá­lés miatt szinte leküzdhetetlen akadályokba ütközik a cseh csa­patok szállítása. Kegyetlenkednek a gytijtötáborok foglyaival Kárpátalján a polgárháború vál­tozatlanul tombol, a lakosság mint dénáron akar szabadulni a cse­hek és az ukránok terrorjától. A lakosság több helyen megtámadta a csendőröket, majd a hegyekbe menekült, mert félt a megtorlástól Homonna környékén a lakosság ugyancsak szembehelyezkedett a csendőrökkel, a csendőrök össze­fogdosták a vezetőket és a ho­monnai gyűjtőtáborba szállították. A gyüjtőtáborokban a legkegyetle­nebbül bánnak a foglyokkal. Az internáló tábor környékét éjsza­kánként fényszórókkal razziázzák végig, mert attól tartanak, hogy a lakosság megtámadja a gyüjtőtá­borokat és a foglyokat igyekszik mejd kiszabadítani. Kassai jelentés szerint Kárpál­alja keleti részén lifusz járvány tört ki és a lakosság teljesen le­hetetlenüli áll a járvánnyal szem­ben, meri a cseh-baretjorvosok elmeneküllek és igy leljesen ma­gára van hagyva a lakosság, ezenkívül a cseh patikusok ia ott­hagyták Kárpátalja keleii részéi, úgyhogy semmilyen gyógyszerhez nem lud jutni a lakosság. Legfelsőbb kitüntetések (A B. K. tudósitója jelenti) A kormányzó ur őfőméltósága a miniszterelnök előterjesztésére igen meleghangú elismerését fejezte ki Darányi Kálmán nyugalmazott miniszterelnöknek, politikai téren az utóbbi napokban kifejtett nagy­értékü szolgálataiért. A kormányzó ur őfőméltósága borsi Szüllő Géza dr. földbirtokos­nak a magyar haza érdekében kifejteit értékes szolgálataiért a magyar királyi titkos tanácsosi címet adományozta. A kormányzó Szüllő Géza dr-t a felsőház örö­kös tagjává ia kinevezte. A kormánysó ur őfőméltósága Pataki Tibor miniszteri osztály­főnököt államtitkárrá kinevezte.

Next

/
Thumbnails
Contents