Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) október-december • 221-296. szám

1938-11-11 / 255. szám

4 BEKESMECJYEI KÖZLÖNY 1938 november 18 Telefon > 31. PenSek—isombal Hol voltál az éjszaka ? Előadások kezdete hétköznap 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3—5—7—9 órakor r % környék Battonya. A községben tegnapelőtt zajlott le a biróvélasztés. A községi bírói méltóságra három jelöltet állítottak, komoly küzdelem azonban csak az ed­digi község'i bíró, Gregor Gábor és ellen­jelöltje, Varga Szilveszter között folyt. 311 szavazatot adtek le, amelyből Varga Szilveszter 245, Gregor Gábor 65 szava­zatot kapott. VéutS. Lélekemelő ünnepély volt Vésztőn a Felvidék visszacsatolásának örf mére. Csütörtök este a zsúfolásig meg­telt református templomban Gönczy Béla lelkész tartott lelkes beszédet, utána fák­lyás menet vonult végig a fényesen ki­világított községen. Gyula. Rácz Karcsi, a nemrég elhunyt hires gyulai cigányprímás barátai társa­dalmi uton akciót kezdeményeztek em­lékének megörökítése céljából. A sír­emlék most készen áll és nemsokára felállítják Rácz Karcsi sírján. — Felhívás. A Kereskedelmi Csarnok felkéri a kereskedőkel, hogy folyó hó 11 én, pénteken délelőtt 11 órakor a kassai ünne­pélyes bevonulás alkalmával an­nak ez örömnek a kifejezéséül, amely az ország kereskedő tár­sadalmát minden magyarral együtt élhatje, üzleteiket kettő percen át bezárni és a redőnyöket is le­húzni szíveskedjenek. — Az Auróra kör közgyűlése. Az Auróra kör nov. hó i6-án szerdán délulén 6 órakor tarija a Közművelődés házában 25 ik évi rendes közgyűlését, me yreezu'on hivja meg a kör tegjait az El­nökség. Jta őt vilégréw fostanba?. Kemál Atatürk elnök teg­nap reggel 9 óra 05 perckor meghalt. — Féloldali hüdéslten szenvedő betegeknek gyakran igen négy megkönnyebbülést szerez egy kis pohár természetes „Ferenc Jó­zsef" keserűvíz azért, mert enéi­kül, hogy a bategnek a legcseké­lyebb méríékben is erőlködnie kellene* a beleket aleposan ki­tisztítja és ez egísz anyagcserét előmozdítja. Kérdezze meg or­vosát. Rongyért hulladék­papirt ad a Corvina-nyomda — Békéscsabai anyakönyvi bireb. Születtek: Tóth Pálnak halvaszületett fia, Flender Jánosnak Judit, Zsíros Já­nosnak János, Hegedűs Istvánnak Vik­tória, Bede Lászlónak Zsuzsanna, Veres Istvánnak Mária, Sudák Andrásnak And­rás, Mladonyiczky Györgynek Dorottya, Nóvé Istvánnak Judit. — Házasságot kötöttek : Andó Pál Varga Dorottyával, Tadanaj K. György Sipiczky K. Máriával, Zahorán András Szlávik Zsófiával, Uhrin György Hankó Jnditta), Unyatyinszky Pál Krnács Máriával, Mázán János Poliok Judittal, Künkre György Korcsok Judittal. Elhaltak : Zelenyánszky Ilona 2 hónapos, Mányik János 63 éves, Xárnyáczky Fe­renc 31 éves, Hankó György 6 napos, őív. Fodor Józsefné 75 éves, Schlesinger Adolfné 76 éves, Paulis János 81 éves, özv. Briezsnyik Andrásné 93 éves, Sza­szák Judit 14 napos, Bartyik Jakabné 58 éves, özv. Stern Józsefné 74 éves. Pusz­tai Pálné 71 éves, Petrovszky Jánosné 33 éves, Zsiros János 3 napos, Styop György 56 éves. T«pinényt5xid« Nyitás 65.1/2 64.7/8 441/8 Chicago Közép Buza : 63.7/8 65.-* 65 7/8 Tengeri: 44.1/2 Zárlat tartott 643/4-5/8 66.5/8-3/4 65 1/4-3/4 jól tartott 465/8 47.3/4 49.­40.7/8 43.1/8^ 56.3/4 60.1/4 60.1/2 48.1/4 49.3/4 Zabi 25.­26.­Rozs : 41.­43.3/4 Winnipegi 57.1/4 60 1/4 61.1/4 51.3/8 52 1/2 tartott 25 5/8 26 1/2 27.1/8 jól tartott 42.1/8 445/8 44.1/4 tartott 58.­61.­61.7/8 Rotterdam i 317.1/2 325.- 337.1/2 347.1/2 8udflip««4 bstáridüi. Irányzat lanyha, forgalom élénk. Készáropiac. Irányzat gyengébb, forgaiom csendes. Ferencvárosi árak* nehéz 109—114. közép 107—110, silány 94-100, Valuták i Cseh korona 7.50-10 00, dinár 7.15—7.70, francia frank 9.00—9.20, leu 3.00-3.45, líra 16.90—17.90, svájci frank 77.00-77.90, angol font 16.15—16 35, dollár 339.00—343.00. holl. frt. 184.55­186.55. Devizák s Amszterdam 184.85 ­186 45. London 16.16-16.32. WSÁVAUT üUTQíBUSZRiENETREND Érvényes 1938 október 2 ' tői május 14-ig. Békéscsaba—Gyol* 820 1 2® Ind. Békéscsaba „C»ata"-8zálló érk. 1100 1310 850 1310 érk. Gyula városháza ind. 1025 1240 Menetjegy: P 1.10 — Menettértijegy; P 1.90 x Békéscsaba—Szarvas x 1320 ind. Békéscsaba „Csfiba"-szálló érk. 80° 1414 í rk. Kondoros ind. 7" 1455 érk. Szarvas ind. 63° 1530 érk. Öcsöd ind. 555 Menetjegy: Kondorosra P 2.20, Szarvasra P 3 40 — Menettértijegy: Kondorosra P 3.80, Szarvasra P 5.50 Bítéseeafca—Ssegbaiom—Püspökladány—Ha)dti3sobosz!<&—Debrecen — - ind. Békéscsaba MÁV p. u. érk. 1805 600 1320 ind. Békéscsaba „Csaba"-3Z. érk. 8io 1800 6'7 1337 érk. Békés ind. 753 1743 635 1355 éik. Mezőberény ind. 729 1725 722 1441 érk. Szeghalom p. u. ind. 644 1638 753 1505 érk. Füzesgyarmat ind. 620 1610 840 — érk. Püspökladány Rákóczi ind. — 1523 919 — érk. Hajdúszoboszló ind. — 1445 955 — érk. Debrecen Arany Bika-sz. ind. — 1410 Menetjegy: Békésre P 1.—, Me?őberénybe P 1.50, Szeghalomra P 3.20, Fgyarmatra P 3.80, Hszoboszlóra P 6.30, Debrecenbe P 7.50. — Menettértijegy: Békésre P —.—, Mezőberénybe P 2.50, Szeghalomra P 5.50, Fgyarmatra P 6.70, Hszoboszlóra P 11.—, Debrecenbe P 13.— * B ékéscsaba—Szeg ha lom—Berettyóújfalu — ind. Békéscseba MÁV p. u. érk. 1805 600 ind. Békéscsaba Csaba-sz. érk. 1800 722 érk. Szeghalom p. u. ind. 1544 857 érk. Berettyóújfalu p. u. ind. 1400 903 érk. Berettyóújfalu községh. ind. 1350 Eiéfc éecsefeo—Gyula — Kéiegyh&ssa—Elek 12® ind. Békéscsaba „Csaba'-szálló érk. 1100 i320 ind. Gyula városháza érk. 745 1355 érk. Kétegyháza p. u. ind. 710 1425 érk. Elek ind. 640 Sík ésrsaba—Dobos Csak hétköine.p, iskolai szünnapokon csak szerdán és szombaton közlekedik. x x érk. 732 1607 érk. 727 1602 ind. 700 1 535 625 652 x 1239 I3<5 1412 ind. ind. érk. Békéscsaba pu. Békéscsaba „Csaba"-sz. Doboz községháza x Csak hétköznap. Felvilágosítások a MÁVAUT kirendeltségénél s Békéscsaba, 11., Ferenc Jácsof-tér 2. s—s Taísion : 2—33. Központban két lakással, üzlethelyiségekkel eladó Felvilágosítást ad: Dr. Erdélyt György ügyv. Szent István-tér 3. «z. Kisorsolták az elmaradt CsAK MÁV, Törekvés­OMTK és a Törekvés­BTE I. o. bajnoki mér­kőzések uj terminusét Sajó Jenő dr. egyesbiró kisor­solta az elmaradt mérkőzéseket. November 20 án CsAK—MÁV és Törekvés- OV4TK. November 27­én Törekvés—BTE mérkőzések kerülnek lejátszásra. Elmarad a vasárnapra kitűzött MAFC—CsAK ifi mérkőzés A MAFC vezetősége értesítette a CsAK vezeíőségét, hogy vasár­nap nem tud kiállani az ifjueégi döntőre. Ejyben tudatta, hogy csak tavasszal van szabad ideje­Korim és Oláh 2 hónapi eltiltást kapott Mint ismeretes, a mult vasár­napi CsAK-GyTE mérkőzésen Hidvéci biró Korim (CsAK) és Oláh (GyTE) játékosokat kizárta a játékból. Körmendi egyesbiró 2-2 hónapig eltiltotta a játéktól a nevezett játékosokat. November II, péntek 6.45 Torna. Utána Hanglemezek, lö­Hirek. 10.20 felolvasás.) 10.45 Előadás. 11.10 Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12 Déli harangszó az Egyetemi templomból. 12.05 Bókai Antal hegedül, Lux József énekel zongorakísérettel. 12 30 Hirek. 13.30 A rádió szalonzenekara. 14.35 Hirek. 16.45 Időjelzés, időjárás, hirek. 17.25 Sport­közlemények. 18.30 Dénés József cigány­zenekara. 19 Hirek. 20 A lengyel rádió ünnepi műsora. 21.05 Hirek. 2130 József nádor 2. honvéd gyalogezred zenekara. 22.40 Olasz dalok (hanglemezről). 23.10 Operettnyitányok és keringők. Apróhirdetések Főbédeti egyszobás konyhás lakást ke­resek. < ím a kiadóban. Egy ebédlőszekrény, dívány és több bútordarab eladó- Ferenc József-tér 20. Egy kisebb könnyű stáfkocsit megvé­telre keresek. Takarmányüzlet, Ándrássy­ut 31. Szerkesztőség és kiadóhivatal t Békéscsaba, Ferenc József tér 20. Telefon : 176 Előfizetési ára : 1 hóra 2, 7* évre 6 P. Vidékre postán küldve 1 hóra 2.30, V4 évre 6.90 P. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Felelősszerkesztő : ERDÉLYI GYÖRGY DR. Főmunkatárs : OROSZLÁNY GÁBOR Kiadótulajdonos i GRUBER ISTVÁN A Corvina nyomda nyomása. Hirdetési dijak : milliméter soron- 1 ként 5 fillér, vasárnap 7 fillér. Tartam engedmény. Apróhirdetés 10 szóig 50 fillér, vasárnap 70 fillér, vastagon szedett szavak két­szeresen számitódnak. Notic so­ronként 1 pengő.

Next

/
Thumbnails
Contents