Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) október-december • 221-296. szám

1938-10-30 / 246. szám

4 BEKESMEGYEI K0ZL0NV 1938 október 30 «Párisba beszökött az ősz», de a lakosok legtöbbje mezítláb jár még s nem igen van senkinek kedve muzsikálgatni Az őaz andalító színeivel sétálóira, csavargásra készteti az embert. Ó, ősz .. . , ó, ősz . . . ismételtük el magunkban löbbizör, különböző hangon, és elhatároztuk, átruccanunk Párisba néhány telivér őssi színfoltért. (Nem tehetünk róla, hogy csak foltokat láttunk; A nadrágokon, meg a kábátokon.) Míg a vonat vitt, elmerengve a táj fölött, készülődésül rendre elgondoltuk magunkban mindazt, amit erről a vidékről összeírtak a a tollforgatók, Mikor ezzel kész voltunk, rövidesen megérkeztünk. De ciak az „elővárosba". Onnan gyalog kellett folytassuk utunkat Nehogy félreértés támadjon: az AEGV-vel ruccantunk át — Békésre. S ott leszállván gyalogszerrel mentünk tovább — Párisba. A cigányok falujába. Ahogy lépegetünk, egyre apróbbak lesznek a házak (ezek még magyar hózak), aztán egy hatalmas, széles ucca következik (alighanem a Szent Mihály útja) s azon tul már Páris következik. Gyanutlanul, de azért elszántan át akarunk vágni a „felázott", bokátg érő úttesten. Ima azonban két ifjú apacs (illetve „csávó") áll elibénk és sebesan azt mondja karban : — Naccségos ur, egy kis kenyérrevalót, két fillért csak, necsciá os ur, csak két fillért, kenyérrevalói keziccsókolom neccsógos ur, beteg az anyám keziccsókolom, beteg nálunk mindenki, ciak két fillért. . . Áttérve a túlsó olda'ra, megcsap a hamisítatlan párisi levegő. Ahogy Békésen némelyek mondjék — ájer. S ami elénk tárul a szembe jövő sikátorokban, az szintén valódi: mindenki kint van as uccán, álldogálnak ez asszo nyok karjukon a csecsemőkkel (némelyiknek másik keze végén is lóg egy-egy éppen lábrakapó rajkó), némelyek leülve az ut széléről mustrálgatják a felhőket, vagy a szembeni házfalakat. Barna képű emberek. Alázatosan köszöntenek valamennyien. Messziről és előre. Kövér nincs köztük. De mezítlábas az van. Majdnem mindenki mezilláb tapossa a sarat. Megszólítok egy tacskót. — Nam fázik a lábad ? — Fázik a — mondja és értetlenül néz, hogy miért kell ilyesmit kérdezni. Szemügyre veszem a házakatKülönös épi'észeti sli'u«t lehel mes figyelni itt: a kukorica-szárkup ERENDEZES és nagy választékban, kedvező fizetési kapható BUTORHÁZBAM Békéscsaba, Indrássy-ut 25 fizetési feltételek! rendszerrel födött némelyik házra csak messziről lehet ráismerni, hogy na ez iüen ház. Az ember a tetejére nézvést azt hiheti, hogy csomóba hordott kukorica szár. Az álcázás sikerüli. Kiváló az ilyesmi — különösen légitámadás idejére. Még egy érdekessége van ennek az építkezésnek: sehol nincsen küszöb. (Da hál minek i> az, csak belebotlik az ember — mondja az egyik levetlkalapu alázatos „háztulajdonos".) Mendegélve a girbe gurba uccácskákon (néhányan mellém szegődnek) méricskélni kezdem a házak magasságát. Az ablakok többnyire erük térdig érnek, as ereszek legfeljebb ha hónaljig, vállig. Magasépítésről szó »inc». Néhol az ablak is hiányzik. Ha nem állna az ajtóban egy-egy csípőre lelt kezű fehérnép, a szemlélő némi rosszindulattal — ólra gondolhatna. A sikőtor végében jóval vőllon felül érő magasságú házikó néz felénk, amint közeledünk faléje és sárgán, ablaka köröl vörös díszítésekkel kiválik a környező épületek közül. v — Kié az a szép ház — kérdjük némi túlzással. — A birójé — felelik egyszerre löbben. Na azt megnézzük. A cigőnybiró „Horvőth ur" éppen az imént érkezett haza laposztósból. Az eresz alatt álldogál, kenyér, szalonna a kezében s jó ízűen mBjszol. Cserzeti, barna képe van neki is, mint minden alattvalójának. Az alázat benne valamivel kisebb, mint a többiekben, da azért nagyon barótságosan fogad. Megkérdem: — Mongya már, mit jelent az, hogy Páris. Lanyeli a falatot • válaszol. — Azt, hogy cigánylakósok, kérem. — S maga itt a biró. — ÉT a biró. Az vagyok én — ujabb falatok púposodnak ki arcbőrén, majd folytatja — tizenkét ezüstöt húzok havonta a késségtől eíért a munkőmért. Tepsis ví nék én máskülönben, dehát nem megy mindig jól a szakma, minden dokol el kell vállalni. Máma tapnztottam. Azért a tizenkét pengőért be-behívnak engem a kösséghétéra, mr -t nekem kell felelni az egér^ telepért. — Hányan leknak itt ? Ujabb nyelés. — Több mint nyolcszér^n, kérem. Ha valaki ide akar jönni kö zénk, tőlem kell neki engedélyt kérni. C-akis ugy maradhat itt. — Aztán régi már ez a Páris ? Mo olyog. Falemeli bicskás jobbkezét, fejét hátraveti, mintha tüszszenteni akarna. — Ajaj— legyint fölényesen — nagyon régi. Mőn az öregapám se vélekedett rá, hogy mikor gyöttek ide a mi őseink. — Vannak itt — folytatja — magyarok ÍJ, magyar asszonyok. Nagyon jól megférünk. Minden hőrom négy héten kigyön ez orvos ur a kösiégtől. Da nincs baj. Nincs, Akkor vót csak riadás, mikor hajvágás vót. Végig, minden hajban. A tetvesség miatt. Régen vót. — A magyarokkal jól megvagyunk, ciak néha akad baj velük. Azért mondom, mert én vegyek a felelős értük is. Tizenegyedik éve vagyok biró. hót mondhatom. AkEGRY IRÉN Zsarátnokot dobott az Ur Kapisztrán Jánoi csodálatos élete köré szövődik ez a száguldó fantáziával megirt regény. Uj magyar írónő első, hatalmas müve. Ára 4 pengő, egész vászonkötésben 6 P. Megtekinthető minden könyvesboltban. kor van baj velük, mikor lopnak. Ugy ám. Itt a kerítésen akármit kinn lehet hagyni éccaka. Nam vész el. Csakhát némelyik magyar . . . — Más baj nincien ? Gondolkozik egy keveset. — De van — mondja rövid töprengés után — van. Baj van mostan itten a katonaság körül. Nem is a katonaságnál van a baj, hanem az itthsnmaradotlaknál. Af a baj, hogy csak az kap segélyt, akinek hites ura van oda. Az a baj osztán, hogy sokan nem éllek annakelőtte hités élete'. Aki ugy élt, az most tejbe-vajba fürdik, annyi pénzt kap. Búcsúzóban megjegyzem még : — Mingyárt láttam, hogy maga a biró. Olyan «zép háza van. — Hát van — feleli szerényen. — Szépen ki van piktorolva. — Az ám — feleli — könnyű, mert nagy lény van a háznál. * Járkálok még egyet az őtz Páris uccáin. Az eső kitartóan szíté'. Ide alapoian beszökött az ősz — gondolom magamban. Apró kertek sorakoznak korcs fákkal a törpe viskók körül. A kanvargós utacskók mellett (csupa sár minden) vízzel teli mély gödrök csillognak. Igen, valamikor sokezer vályogot termeltek ki ebből a földből, azért a sok nagy gödör. A cigányok emiatt kapták ezt a területet lakóhelyül — ingyyen. A magyarok inkább a telep izéién húzódnak meg. Sölét proletér életet élő magyarok ezek. A jobb sorshoz és a mogyer fajtóhoz való görciös ragaszkodásuk t és visszatérésük reményének jele az, hogy szélül helyezkedtek el. Minden pillanatban készek, hogy meneküljenek innen. Beszélgetünk néhánnyal. Mindannyian nagy örömet mulatnak, hogy „fehér ember" szóba elegyedik velük. Alacsony házaik előtt álldogálva jóizüt panaszkodnak. * Lassan besötétedett. Az eső lepi a házikókat. Visszaindulunk a kanyargó szük sikátorokon. Páris határán a széles uccában egy lámpa világit. Odahagyjuk a „lakásokat". ahol egy-egy szobában, házban 8—10 száj szivja az őszi idő beállta után a levegőt. Kiérve a kövesutra, nem fordulünk hátra, hogy kendőlobogtatással, meghatottan bucsuzunk — Páriától. (pt) TELEFONSZAMUNK: 176.