Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) július-szeptember • 145-220. szám

1938-08-17 / 184. szám

4 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1938 augusztus 17 SPORT Gyulán győzött a CsAK a GyAC ellen I A Törekvés 8:l-re verte a GyTE-t! Kikapott a MÁV Sarkadon! Nagy meglepetéseket hoztak a vasárnapi barátságos mérkőzések a csabai csapatoknak. A CsAK a mullheti 6: l-es vereség után Gyu­lán 3:l-re győzött a GyAC ellen, örvendetesen javult a csapat kon­díciója és amellett szép fegyelme­zett játékával nagy sikert aratott Gyulán a CsAK. Hengerelt a Törekvés A Törekvés a mult heti 4:3-as győzelmére ráduplőzott, most 8 góit rúgtak a GyTE-nek és cBak egyet kaptak. Ha igy folytatják a bajnoki mérkőzéseiken is, akkor nem lesz baj a csabai futballal. A mérkőzést nagyon rossz álla­potban lévő pályán játszották, ez­ért egy negyedórával hamarább abba is hagyták a játékot. A tartalékos NIÁV nem birt a CASS-al A MÁV ezúttal is nagyon tar­talékosén állt ki és emellett még a biró sújtotta őket, igy 4:3 arány­ban vereséget szenvedlek. ÚSZÁS Hódmezővásárhely úszói nem érkeztek meg, igy is szép verseny volt Orosháza Győzött a pontversenyben Vasárnap zajlott le a Magyar— Olass Bank vándordíjáért folyó verseny Orosháza és Békéscsaba ustói között. Hódmezővásárhely uaiói nem érkeztek meg, ami saj­nálatos annyiban, hogy részvéte­lükkel még jobban fokozták volna a verseny érdekességét. Igy is vé­gig izgalmas küzdelem voit, amely­ből végül kis pontkülönbséggel Orosháza úszói kerültek ki győz­tesként. A kitűnően megrendezett ver­seny nagy propagandát jelentett az uszósportnak és ezért a CsUE lelkes vezetői dicséretet érdemel­nek. A verseny ulán a vándordijat Szladovlts Géza, a Magyar-Olasz Benk helyi fiókjának h. főnöke adta át a győztes csapatnak. Az eredmények ez alábbiak voltak : Férfi számok: 100 m gyors: 1. Jó házból való 15 évesfiu, négy polgárit végzett tanú!ön ak felvétetik Corvina-nyomda Békéscsaba Asztalos CsUE 1"13, 2 Puwtai OUE T13.8. 3 Ins'itória C»UE H5. 109 m mell: 1. Bogár GUE 125, 2. Birkás OUE 1 31 2, 3. Vdési OUE 1'32. 100 m hál: 1. Bánki OUE 1.24, 2. Síu'iTién CsUE 1 25.5, 3 B»n­kő OUE 1.35. 800 m gyors: 1. Ném*t C*UE 14'33 02, 2. Kiszely CsUE 14 52, 3. A dó mi CsUE 15 12. 4x100 m-es gyors-ateféta: 1. Bé késcseba 5 048, 2. Orosháza. Vizipo'ó: OUE—GUE 9.4 (32), Hölgy-ízámok: 100 m pyors: 1. Sebestyén GUE 1.28, 2 Wo f OUE 1 30. 100 m mell: 1. Székely OUE T452, 2. Kovéc* OUE, 145 8, 3. Hrabovsiky GUE 150.5. 100 m hál: 1. S?ékelv OUE 153, 2. Weisz CsUE 2 07,3. Hm­bovsaky GUE 2 29. 3x100 m es vegyes-staféta: 1. Orosháza 414, 2. Békéscsaba 4 24 5. A pontversenyt 162:140 arányban Orosháza nyerle. Az OMTK nem állt ki, igy a BISE jutott az első osztályba ! Vasárnap kelleit volna megis­mételni O/osházén az OMTK— BISE mérkőzést, de az OMTK nem állt ki a mérkőzésre. A BISE igy játék nélkül ju'ott sz eliőosz­tályba. Bizonyára lesz még foly­tatása ennek az érdekes ügynek akkor, amikor mér megkezdőd­nek a bajnoki küzdelmek, Zahorán, a Törekvés kapusa súlyos betegen fekszik Zahorán, a Törekvés fiatal ka­pusa súlyos tüdőgyulladást kapott, igy hoeszu ideig harcképtelen les/. Az egész sportlérsedalom szere­tettel fordul a kedvenc futballista betegágyéhoz, abban a remény­ben, hogy mihamarabb felépül és elfoglalja helyéi csapatában. November 30-án lesz a skót—magyar válogatott Az MLSz tanácsa tegnap fog­lalkozott a skót fulballszövetség meghíváséval és közölte a skót szövetséggel, hogy november 30 ra elfogadja a meghívást. Miután a skót szövetség a magyarokra bízta ez időpont kitűzését, ugy a fenti időben Glesgtwban tartják meg a skó»—rragyar válogatott mérkő­zést. Ugyancsak elhatározta a ta­nács, hogy a francia szövetség megkeresésére a délnyugati szö­velség vé !ogelotlját ejáolja ellen­felül. MAVAUT AUTOBUSZMEÜETREND Érvényes 1938 junius 26-től szept, 9-ig * Békéscsaba—Gyula f 820 1 245 1915 ind. Békéscsaba „C»aba"-szálló érk. 555 noo 1310 850 1310 1940 érk. Gyula városháza ind. 530 1 025 1 240 Menetjegy: P 1.10 — Menettértijegy: P 1.90 * VI. 4-töt szombaton és ünnep előtti hétköznap közlekedik, t VI. 5-tól vas. és ünnepnap közlekedik. § f Békéscsaba—Szarvas 1320 1 830 ind. Békéscsaba „Csaba'-szálló érk. 818 14'4 1918 érk. Kondoros ind. 729 1455 2002 érk. Szarvas ind. 645 1530 2040 érk. Öcsöd ind. 612 Menetjegy: Kondorosra P 2.20, Szarvasra P 3.40 — Menettértijegy: Kondorosra P 3.80, Szarvasra P 5.50 Békéscsaba—SzegbaJons—Püspök'adó ny—Hajdúszoboszló—Debrecen — ind. Békéscsaba MÁV p. u. érk. § 1805 t 2125 600 1320 ind. Békéscsaba „Csaba"-sz. érk. 810 1800 2120 6«7 1337 érk. Békés ind. 753 1743 2103 635 1355 érk. Mezőberény ind. 735 1725 2045 722 1441 érk. Szeghalom p. u. ind. 648 1638 1958 753 1505 érk. Füzesgyarmat ind. 622 1610 1930 840 — érk. Püspökladány Rákóczi ind. 1523 1843 919 — érk. Hajdúszoboszló ind. — 1445 1805 955 — érk. Debrecen Arany Bika-sz. ind. — 1410 1730 Menetjegy: Békésre P 1.—, Meiőberénybe P 1.50, Szeghalomra P 3.20, Fgyarmatra P 3.80, Hszoboszlóra P 6.30, Debrecenbe P 7.50. — Menettértijegy: Békésre P —.—, Mezőberén\be P 2.50, Szeghalomra P 5.50, Fgyarmatra P 6.70, Hszoboszlóra P 11.—, Debrecenbe P 13.— Békécccaba—Szeghalom—Berettyóújfalu § t — ind. Békéscsaba MÁV p. u. érk. 18°5 — 600 i nd. Békéscsaba Csaba-sz. érk. 1800 _ 722 érk. Szeghalom p. u. ind. 1638 2044 857 érk. Berettyóújfalu p. u. ind. 1400 1911 603 érk. Berettyóújfalu községh. ind. 1350' 1905 Béli éscsaba—Gyula — KétegyMaa—Elek 1245 ind. Békéscsaba „Csaba"-szálló érk. 1199 »320 ind. Gyula városháza érk. 7 4= 1355 érk. Kétegyhéza p. u. ind. 710 1425 érk. Elek ind. 640 « 1 Békéscsaba—Doboz * * VI. 19-től IX. 4-ig csak szerdán és szombaton közlekedik. — 1233 i nd. Békéscsaba pu. érk. 732 16 C7 625 1320 l nd. Békéscsaba „Csaba"-sz. érk. 727 1 602 652 1347 érk. Doboz községháza ind. 700 1535 § Csak hétköznap; t Csak vasárnap és ünnepnap közlekedik. FeívíSágoeítégok a MÁVAUT kirendeltségénél: Békéscsaba, II,, Ferenc JfesaMír 2. t-i Teleion s 2—33. Telefon 1 91. Augusztus 17-18 Nyitott ÍBtŐ Harapós férj Moszkva-Sanghai Előadások kezdete hétköznap 6 és 9, vasárnap 3—6—9 órakor Még mindig a Bindea-ügy A KK bizottság tudomásul vette az MLSz döntését a Bindea ügy­ben. azonban felkérte a bizottság az MLSzt, hogy még folytasson le további vizsgálatot, mert Korá­nyin kivül még más játékosok is bántalmazták Bindeát. Az IHlLSz uj elnökének beiktatása A tegnap esti tanács elhatároz­ta, hogy az MLSz uj elnökét, Fel­Icai Ferenc tanácsnokot augusztus 26 én iktatják be tisztségébe. Kijelölték a KK döntő­jének időpontját A KK bizottság kijelölte a KK dönlőmérkőzés pontos időpontját. Szeptember 4 én Budapesten ját­szik a Ferencváros a Sláviővai, Prágában szeptember 11-én kerül lejátszásra a döntő második mér­kőzése. Augusztus 17, szerda 6.45 Torna, — Utána Hanglemezeké 7.20 Étrend, közlemények. 10.00 Hirek. 10.45 Felolvasás. 11.10 Vizjelzés. 12 Déli harangszó az Egyetemi templomból. 12.05 A Magyarok Világkongresszusa ülésén vi­téz leveldi Kozma Miklós m. kir. titkos lanác'os beszéde. 12.35 Hirek. 1 Állásta­lan Zenészek Szimfónikus Zenekara. 2.35 Hirek. 4.15 A rádió diákfélórája. 4.45 Hi­Hirek. 5 Suki Tóni cigányzenekara mu­zsikál. 5.45 „Festészetünk magyarsága." Farkas Zoltán előadása. 6.15 Táncleme­zek. 7.15 A rádió külügyi negyedórája. 7.30 Zsurka Péter hegedül, zongorakísé­rettel. 8 „Bumeráng." Vidám hangjáték. 8.50 Hirek. 9.10 Csóka Béla régi magyar dalokat énekel, zongorakísérettel. 9.40 Időjárásjelentés. 10.05 A rádió szalonze­nekara. 11 Hírek angol és francia nyel­ven. 11.10 Bura Sándor és cigányzene­kara játszik. 0.05 Hirek külföldi magyarok számára. Apróhirdetések Ruhaszekrény, 2 drb kisszekrény, ágy­sodrony eladó. Ferenc József-tér 20. Háromszobás komfortos lakás azon­nalra átadó. Érdeklődni Széchenyi-u. 5. III. em. 7. Egy Remington Írógép, kézikassza és egy fapad eladó. Cim a kiadóban. Egy udvari lakás szeptember l-re ki­adó. Gróf Tisza István ut 30. Kamilla teát szépen szárítódat ven­nék. Cim : II., Ferenc József tér 28. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Békéscsaba, Ferenc József tér 20. Telefon i 176. <«•> Előfizetési ára : 1 hóra 2, 7* évre 6 P. Vidékre postán küldve 1 hóra 2.30, 74 évre 6.90 P. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Felelősszerkesztő : ERDÉLYI GYÖRGY DR. Kiadótulajdonos : GRUBER ÍSTVÁN A Corvina-nyomda nyomása, Hirdetési dijak E milliméter soron­ként 5 fillér, vasárnap 7 fillér. Tartam engedmény. Apróhirdetés 10 szóig 50 fillér, vasárnap 70 fillér, vastagon szedett szavak két­szeresen számitódnak. Notic so­ronként 1 pengő.

Next

/
Thumbnails
Contents