Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) január-március • 1-72. szám
1938-01-23 / 18. szám
1938 január 23 bekesmeoyei közlöny 5 SZÉPET ÉS JÓT OLCSÓM VÁSÁROLHAT FIZETESI KEDVEZ ME NKYEL BÚTORT DEBRECZENI ISTVÁN BÚTORÜZLETÉBEN (KASZÁRNYÁVAL SZEMBEN) ANDRÁSSY-UT 77. Több emberre! beszélgetek,mind egyik más, de éle'ük sok dologban egyezik. Nincsen bennük érdekesség, siürkék s egyformák, mint a nBpjaik s csupán akkor éreznek változást, ha gazdát cserélnek. Hogyan lehet két pengőt keresni Mint mindenütt, itt is akadnak olyan emberek is, akik kihasználják az alkalmat a könnyű pénzkeresésre. Nincsen nagy összegről szó, de mivel gyakran előfordul, be kell számolni ezekről a csalásokról. Többnyire szokás, hoi?y amikor a gazda megegyezik az uj béressel, kanásssjal olb. foglalót is nyom az uj cseléd maikéba. Ezt aaulán többen arra használják fel. hogy anélkül, hoRy komoly szándékukba lenne elszegődni, tárgyalnak a gazdával és „megegyeznek" uiána 1 -2 pengő foglalót is kérnek. Vannak, akik még munkekönyvet adnak, de sok csak az emberségre veszi fel a pénzt, azonban nem jelentkezik többé a gazdánál. Számtalan esetben előfordul, hoay a becsapott gazdák a hatóságokhoz beszolgáltatnak munkakönyveket, amelyek a fenti módon kerültek hozzájuk. * Végül Mkerestem hivatali szobájában Ásudnyi Józsefet, a városi munkásközvetitő hivalal főnökét. Több szerződésnek láttamozásával volt elfoglalva. Magtudom, hogy minden szerződést láttamozni kell, mert aki ezt elmulasztja, kihágást követ el és 100 pengőig terjedő pénzbírságot saabhatnak ki rá. Etzel szemben azoknak, akiknek szerződését a hatóság (láttamozta, panasz esetén ingyen jogsegélyt nyújtanak. Sokan vannak még Békéscsabán, akik ezt tarlják, hogy egyezéshez elég az adolt szó, de egyre többen lesznek azok, akik azt tartják, hogy mégis csak biztosabb a hatóság elölt kötött szerződés, meri a szavakból egy év alatt könnyen lekopik valami. Mátray-Miklya Jínos Elegáns és divatos öltönyt, felöltőés téli kabátot készít Krasznai Mihály urlszabó, Ferenc József tér 20. sz. Tegyen próbarendelést Egészségvédelem előfeltétele a fajés honvédelemnek A földmunkások vállalkozó szövetkezetei, melyek az 0. K. H kötelékében dr. Steuer György vezetése alatt működnek, a közmunkák elvállalásalés végrehajtása mellett szociális és egészségügyi faladatokat is betöltenek. A munkások gyermekeit orvosile.g megvizsgáltatják és azok gyógykezeltetése iránt intézkednek. A földmunká88zövotkezetek 15.000 munkésgyermeket vizsgál taltak meg orvosilag és a vizsgálat eredményéről dr. Steuar György „Munkéssyermekeink orvosi vizs gáláiéról" cim alatt irt tanulmányában részletesen beszámolt. A munkásgyermskek egészségEgy emberöltő bizonysága áll az Aspirin-tabletták jóhirneve mögött. Az Aspirin 40 év alatt bizonyságot szolgáltatott az egész világ előtt arról is, hogy tökéletesen ártalmatlan. Még állandó használat mellett,évek multán sem hat károsan a szervezetre, amellett, hogy gyógyít s fájdalmat enyhit. ASPIRIN TABLETTÁK u 3 DE ÜGYELJÜNK MINDIG A BAYER-KERESZTREI DE ÜGYELJÜNK MINDIG A 8AYER-KERESZTREJ Q < CD < o o" z s 5Z z. o ügyi állapota rendkívül elszomorító és viiszatükrözteti a létminimumot el ním érő iáén alacsony munkabéreket, az egészségtelen lakásügyi viszonyokat, az elégleien Sáplélkozásl, a lej- és cukorfogyasztás teljes hiányát. Az egészségvédalem érdekében, mely előfeltétele a fajvédalemnek és a honvédelemnek, a munkáitömegek tisztességes megélhatését, a munkabérek javításával és egészséges lakásokkal mielőbb biztosítanunk kell. Emellett a szociőlpoIiiikét tényleg végra kell hajtani. A különböző szociális intézményekbe, azok egységesítésével és a munkőstöma^ek életviszonyai! ismerő hivatolt gyakorlati szakemberek bevonás va', életet kell bevinni. Az éveken keresztül javasolt és sürgetett munkásüstyi és szociális intézkad ísaket psdigamunkéstömegak maama-itése és megnyu?tatása érdakében mialőbb végre kall hajtani. ost vásároljon 2 mtr zsinórral, kitűnő minőségben — — — — Ámpolna nyitott, csodaszép nikkel rúdon — — — Ugyanaz marvanyos — 5-40 8-— 10-— 3-1-1 lángú csillár — — szép ebédlő 17' Állólámpa massiv kivitel 4'50-től Bakelit olvasó lámpa izzóval _____ 3 B40-től Izzólámpák már 98 fillértől, vasaló, termofor kiárusitási áron Rádiók Gramofonok A legújabb lemezek óriási választékban Hirsch Andrássy-uf 6. „Takarékosság" Hatszáz amazon a harctérre vágyik... Maxhide hercegnő, az albán király huga, ezredet alapít a legvitézebb albán családok lányaiból — Albániában a nők fegyverrel és lóháton harcolnak az egyenjogositásukért — Mtt tanult a királyksasszonj Kemál pasa ankarai udvarában? — Az albán amazon regiment első bemutatkozása. Riport egy regimentrőlamelynek vitézei nemcsak a marsallbotot hordják a hátizsákjukban, hanem — a púdert és a rúzst is... Büszkén hirdetik ennek az országnak prospektusai, amelyek az idegeneket csábítják Zogu országába : Albánia átugrotta a XX. század technikájának csodáit. A bániában nincsen vasúti Csak repülőgépen és eulókon közlekedünk. Az ökrösfogat utón az aerop'án következett nádunk. Remek utak éi szerte az országban repülőierek ..." Egy évvel ezelőtt még háremekben éltek ez albán nők és sürü fátyol feJte az arcukat. Az albán parasztnak ez volt a véleménye az asszonyáról: „Valamivel többet ér, mint a kutyőm, de kevesebbet, mint a lovam . . . És azlán: tavaly, március 25ikén — minden forradalmi lépés márciusban történik — megjeleni Zo?u király dekrétuma, amely a rőt egyenrangúvá lelte a férfivel. Ez a királyi parancs örökre száműzte a fálvlat és megszüntette a háremet. És ugyanazon a napon, amelyen a fiatal albán király erre a forradalmi lépésre szánta el magát, öt huga elegáns autón robogott végig Tirana utcáin, mindegyiken a legújabb párisi divat remekei, szebbnél szebb kalapok és álomszerű tavaszi kosztümök. A szűk utcákban a marhahajcsárok, ötvösök és kávét főző muzulmőnok ijsdien néztek egymásra. ... Elkövetkezett a világ vége ... Délalbániában felkelésre készül lek az igazhitűek . .. Gyűléseken arról beszéllek a szónokok, hogy a reformok ellen minden albánnak utolsó leheletéig küzdenie kell. Pár nappal később a tiranai fshér királyi kastélyban legfiatalabb huga. Maxhide hercegnő kereste bátyját, a kirá'yl. Azt kérte lőla : engedje meg, hogy a nők ma?uk védjék meg fegyverrel jogaikat. Albániában nem lehet érvekkel küzdeni: csak karddal és puskával. A király teljesítette a huga kéréséi és igy alakult meg az amazonok ezrede. Hatszáz válogatott hajadon, valamennyi Albánia lagvitézabb famíliájának a sarja. Mindegyik kitűnően üli meg a lovat. Á« uniformisuk : világos vörös buggyos nadrág, alatta térdig érő sárga lovagló csizma, sötétbarna paroli a bluzszerü kabáton, hoszszu ellenzős sapka az éjfekete hajfürlök falett és — a torniszterTéli vásár Teschernél Tiszta gyapjú , __ _ __ _ __ _ __ „„ divat puliover 4 90, 5 90, 8 80, 9'20, 10-20 Hosszú ujju pulóver szép mintákban 290