Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) január-március • 1-72. szám
1938-02-16 / 37. szám
Ára 6 fillér Békéscsaba, 1938 február 16. szerda 65. évfolyam 37. szám A magyar népi összefogásáról beszélt Fabinyi (A B. K. tudósítóid jelenti.) Az OKH tegnapi gyűlése utón a Vigadó nagytermében díszvacsora volt, amelyen megjelent Fabinyi Tihamér pémügyminiszler, aki beszédet mondott. Átérzem ebben a társaságban — mondotta Fabinyi — mekkora szükség ven orra, hogy a falu és a magyar értelmiség találkozzanak. A magyar falu és a nemzeti értelmiség együttműködése meghozza a kivánt eredményeket, s ha ezt az összefogást megfogjuk valósítani, akkor a nehézségeket le fogjuk győzni. Egyre átláthaiatlanabb a román káosz (A B. K. tudósítója jelenti.) Az Evening Standard bukaresti diplomáciai levelezője közli, hogy Romániában a helyzet rosszabbra fordult. A kormány csak azért nem nyújtotta be ezideig lemondását, mert nem akarja megnehezíteni Károly király londoni látogatását. A román haderők a király rendeletére egyes negyobb helyekre koncentráltainak. Hirek szerint, amelyeknek alaposságát a romániai viszonyok mai állása mellett nem lehet ellenőrizi, Romániában a legutóbbi napokban parasztzavargások voltak, amelyek állítólag különösen a moldvai tartományban öltöttek nagyobb méreteket. A magyar növénynemesités bemutatása az Országos Mezőgazdasági Kiállításon (A B. K. tudósítója jelenti.) Az Országos Mezőgazdasági Kiállítás rendezöbüoüsáyónak régi törekvése, hosy a magyar növénynemesítésről évről-évre rendszeresen beszámoljon, A folyó évtől kezdve sikerült ennek a lehetőségét biztosítani, mert e Magyar Növenynemesitők Országos Szövetsége a kiáililási telepen áiiandó jellegű kiállítási csarnokot létesít. A Magyar Növénynemesitők Országot* Szövetsége ebben az uj csarnokban évről-évre be fogja mutatni a magyar növénynemesités haladását. Az idei kiélliiáson résztvesznek az áiiami növénynemesilő telepek és az összes nagyobb magőn növénynemesilő telepek is, hogy a magyar mezőgazdaság fejlesztéséért folyó munkájukról a nagyközönséget is tájékoztassák. Ez a kiállítás sikerrel fogja szolgálni a magyar mezőgazdaság fejlesztését. Ricsóy-Uhlarik Béla dr. főispán közbenjárására Békésvármegye is nagyobb összeget kap szociális intézmények létesitésére (A B. K. iudósitója jelenti.) A nagyobb vállalatok és pénzintézetek — mint már irtuk — három és félmillió pengőt bocsátottak a kormány rendelkezésére néphigiénieilag elmaradt vidékek fejlesztésére. A vármegye főispánja, RicsóyUhlarik Bála dr. közbenjáráséra a kormány jelentős összeget juttat Békésvármegyenek is, szociális és egészségügyi intézmények létesitésére. Ebből az összegből egészséghéiak, napközi otthonok, tanyai orvosi rendelők, orvosi lakások építését tervezik. Eteknél a különösen a tanyavilág szempontjából szükséges újításoknál természetesen a vármegye ée az egyes községek is vállalni fogják a tervezett intézmények létesítési költségeinek egy részét. Kisebb jelentőségű részleteket tárgyalt tegnap a képviselőház fej BH » m icozjogi A képviselőhás közjogi bizottsága tegnap délután Pesthy Pál elnökletével tovébb folytatta vá lösztójogi javaslat részletes tárgyaláséi. Az elnök arra való tekintettel, hogy a bíboros hercegprímás meghívásának eleget téve többen nem jelentek meg a javaslat tárgyalásán, indítványozta, ho^y a bizottság kisebb jelentőségű rész letekkel foglalkozáson. A vita sorén Raesay Károly, Fckhardt Tibor, Saéll József belügyminiszter, Sulyok Dezső. Hu nyadi-Vass Gergely, Meisler Ist /án szólallak fei. A felszólalók a tárgyalás sorén több részletet kisebb módosításokkal, illetve azok nélkül elfogadták. Ecek után ugv határozott a bizottság, hogy 17 én délután folytai ja n javasat tárgyalásét. Még mindig nem adtak hivatalos nyilatkozatot az osztrák—német kancellár-találkozásról (A B. K. tudósítója jelenti.) Schuschnigg kancellár a „Hazafias front" tegnap délu'éni ü^cén részletesen ismertette a Hitler kancellárral való tárgyalása folytén előállott helyzetet. A megbeszélés olyan soká tartott, hogy az este 8 óróra kiirt minisztertanácsot nem kezdhették meg. A megbeszélésekre! Schuschnigg kancellár csak a minisztertanács után kiván hivatalos nyilatkozatot adni, ükkor, amikor már ezt a kérdést részletesen megtárgyalták. Este 9 órakor fejette be a tanácskozást a „Hazafias front" tagjaival Schuschnigg kancellár é* csak ezuién került eor a minisztertanács megtartására, amely a ké«ő éjszakai órákig tartott. Olcsó cukrot követeltek a Ház tegnapi ülésén (A B. K. Iudósitója jelenti.) A Ház tegnap délelőtti üléséi tiz órakor nyitotta meg Korniss Gyula alelnök. Bemutalta a felsőhöz több átiratát, majd bemuiatía a Siurday Róbert halálával megüresedett mandátum uj birtokosénak, Lédermann Mórnak a megbízólevelét, egyben a lemondóleveiét is. Eaután Kornis3 Gyuta alelnök bemutatja Krompsszny Miksa megbízólevelét. aki Lédermann Mór után következik a listán, majd Klein Antal bonyhádi mandátumát végleg igazoltnak jelentette ki. Ezután a Ház áttért a napirendre. Czermann Antal előadó ismertette a biztosító magánvállalatok díjtartalékának elhelyezése tárgyában kiadott pénzügyminiszteri jelentést, en e yhez elsőnek Kertész MiklÓB szociáldemokrata képviselő szólt hozza. Csoór Lajos utén Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter rámutatott arra, hogy a felügyeleti halóság átszervezése lényegileg megtörtént, az ellenőrzést külön állami tisztviselők végzik, igen jó eredménynyel. Tiltakozott 82 ellen, mintha a Phőnix-ügyben nem tettek volna semmit, mert csendben és észrevétlenül ugyan, de rengeteg történt. A rendezés során a fúziók egész sora vitetett keresztül. A Ház a miniszter jelentését tudomásul vette. Czermann Antal előadó ismertette a cukor gyártásáról és eladásáról szóló nemzetközi egyezményt. Kéthly Anna szerint ez a javaslat önkéntes elismerése a nemzetközi utasítások elfogadásának. A cukoradó monopolisztikus rendszere luxuscikket csinált a cukorból. A falusi lakosság táplálkozása még sohasem volt olyan mély szinten, mint most. Nem jótékonysági cukorral kell a cukorhatalmek és ez állam bűneit elreklámozni, hanem hozzáférhetővé kell tenni a cukrot, ezt a fontos tápszert. Matolcsy Mátyás szerint szociális szempontból nagyon fontos volna, hogy a cukortermelés minél intenzivebben történjék. Az alsóbb néprétegek fogyasztásának emelése csak az ár leszállítása révén érhető el. Rakovszky Tibor arról beszélt, hogy az ország számos heiyén a szegény gyermekek nem ismerik a cukrot. Több mint egynegyedmillió gyermek legfeljebb karácsonykor lát cukrot. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter állott fel ezután szólásra. — A londoni cukoregyezményt tárgyaljuk itt — mondotta a pénzügyminiszter. — Ami a kérdés lényegét illeti, világjelenségről van itt szó, hogy egy dezorganizált piacot rendbehozzanak. Ez helyes, okos törekvés és ha ehhez hozzájárulunk, akkor az eredmény az, hogy semmi hátrány nem ér, sőt bizonyos előnyöket teáz lehetségessé számunkra. — A magyar cukorfogyasztást nem lehet ugy beállítani, mintha nálunk volna a legalacsonyabb a fejkvóta. Minél nyugatabbra me- % gyünk, annál olcsóbb a cukor, de a környező államokban a mienkhez hasonló nívón mozog a cukor éra. A kincstéri haszonrészesedésről való lemondásra felelős pénzügyminiszter ma nem vállalkozhalik. A Ház ezután általánosBŐgban és részleteiben is elfogadta a javaslatot. A tegnapi ülés ez interpellációs könyv felolvasása után néhány perccel két óra előtt ért véget. Legközelebbi ülését ma délelőtt 10 órai kezdettel tartja a Ház. Békéscsabára jön Bánky Róbert kamaratársulata (A B. K. tudósítója jelenti.) Bánky Róbert SRinigazgaló, kinek kiváló kamarstársulata az utóbbi esztendőkben minden szezonban ellátogatott Békéscsabára, tizennyolc napra kért játszási engedélyt a város szinügyi bizottságától. A szinügyi bizottság teljesíti Bánky igasgató kérését. A kitűnő staggione-kamaratársulat valószínűleg húsvét táján kezdi meg játékát a Városi Színházban.