Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) október-december • 223-297. szám
1937-10-24 / 242. szám
6 a BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1937 október 31 EBEEEHISKKHEES: avatkozó*, mert erre konkrét büncselekmény Irányában ok sircs és igy a leheiőság is hiányzik, habár a nép i!yen ígéretekkel való óltatósa nem egyéb, mint lélekrablés és kutmérgezés. Ma, sajnos <z' a propagandatevékenységet gyökeres'ü! kiirtani képtelenség, de ellensúlyozni lehet és kell is, az ország és polgérai nyugalma érdekében, mfgpedig oíyan formában, hogy a mér jól bevált „iskolánkivüii népművelési" akciót ólíitsák az illetékesek ellenpropaganda kifejtésére a sorompóba. Különösen ott (mint megyénkben i») ahol ez az agitáció erősen és rombolóan tevékenykedik. KÍB költséggel, de sok jóakarattal meg lehet oldani a kérdést, mert a nem emberhez méltó tétlen tespedé?, melyre ez az osztály télidében kárhoztatva van, a melegágya minden rendbontó és kártékony törekvésnek. -b -I. Eladó Jókai-ucca 16. számú ház egy 3 szobás és egy 2 szobás lakással, magtárral, nagy telekkel Fatelep, gabonakereskedés vagy ipari üzem cé jára klváiően alkalmas Megbizott dr. Brülier Endre ügyvéd Munkácsy u. 6. az anyja. Az anyák mindig sóhajtanak. Az apja elég jól keres. Állandó munkája van. Pengőhatvan napszám. Szűkösen, de valahogy kijönnek belőle. Tiz év múlva ő lesz az a „jó házból való fiatalember", akit a hirdetések keresnek. Szőke haja is sugározza a szelídséget. Férjnek kiváló lesz, de lesz-e több annál. Ha vinné valamire (az anyja nedves szemmel sóhajtja: Istenem...) temetésén a búcsúztató pap, vagy hivatal főnöke, kinek ez alkalomra kifáradni méltóztatott, igy jellemezné: szegény, de tisztességes család gyermeke volt . . . * Most még iskolába járnak. Ha szünetben az udvaron játszanak, a napos oldalra húzódva, futkározésban és birkózásban szinte egyformák. Az uccán, ha meglök dösik a jövő-menőket: gazemberek, mondja a haragos száj öklöt mulatva feléjük. Lókölők, mondja a reménykedő. Ma még velük vannak tele az iskolák. Tőlük hangos a Szlraka, a Vizét, a Kisrét meg a Dombos ucca vidéke. Husz év múlva az ő kezekben az ekeszBrv és a munka. Ok ülnek a hivatalokban és a börtönökben. Tizenkétévesek. Dépizgatást i/a Lassan téliesre fordul az idő és megszaporodnak a gondok. Külö nősen a falusi perifériákon iekó nincstelen embereké, kik munka nélkül, tétlen tespedésben kénytelenek várni a tavaszt, sokszor fü tetlen szobában és vigasztalan sötétben világitó8 nélkül. Szomorú, dagondolkodásra késztető probléma ez, mert az igy sajőt hibáján kivül nyomorogni kényszerült népréteg a legalkalmasabb anyag minden szélsőséges agitáció számára. Ott, hol ez a szélsőséges agitéció szervezetten megjelenik és munkába veszi a nincstelen tömeget, a saját szempontjából kielégítő munkát is végez, mert ha fantasztikus az igéret, de mézesmadzagként hat, mely ulén a nyál is kicsordul a szegényember szójaszélén. A szervezők és agitátorok fel is ismerték ezt a nagyszerű propaganda lehetőséget és ilyenkor télelőtőján kezdenek belterjesen dolgozni. Vizsgáljuk a kérdést a beszervezendő anyag szempontjából. Beható szemlélődés utón ró kell eszmélnünk való és sivér helyzetére. A nincstelenségtől a falvak peri gy népmüuelést férióira szémüzötten, szinte elvágva az éleitől (hiszen a hírszolgálat is csak néhanapján az egyes községi rendelkezést dobszóval hirdető kisbíró képében jelenik meg részére), de szívesen vesz mindent, ami őt a tetpedésből lelrázni képes. Megy, ha hívják, szomszédolni vagy a füstös kocsmeivóba, ahol alka'omszerűen egy kis savanyu lőre is kijár az obligát szívnivaló m^llé. Mindezeket oly igen és régen nélkülözi és nélkülözi a hovaícr'ozss igen fontos és felemelő emb ri érzését, amit ilt meg is kap. lóisaós Ígéretek formájában, az agitátortól, aki szerint ő és osztélya az „elhivatott". Rá van alepitva a jövő, melyben a halalom birtoklásának részese lesz. Es mindenesetre „nyári éjszakénak ólma" minden nincafe' n r szére a zúzmarás télnek kö ep-'.e és ez neveli őt önlud-s'os szélsőséges eiemmé, aki btr mit som veszthet, de mindent megkepha'. Tagadhatatlant, időben éo eszközben jól megválasztott és keresztülvezetett propagandatény a tömeg ilyenténvaiő megszervezése. Ügyesen csinálják az agitáció exponensei, de nem ic nehéz a dolguk, mert adva van a tél, a nincstelenség és a hatósőgi be nem A RÓKA M1KLYA JÁNOS ELBESZÉLÉSE Már vetkőzött a kiserdő s lábunk alatt halkan felsírt a sárga levélszőnyeg, amint haladtunk egyre beljebb. A késő októberi nap déli sugarai cirógatták az izgalomtól kipirult arcunkat. Jót kuncogtunk rajta, hogy az öregek nem vették észre, amikor kiszöktünk a szobából. Sohasem szerettem a rokoni látogatásokat. Mindenkor álmosítóan unalmasok voltak ezek. Most is egymásmellé ülteitek en gem és Gittát, aki szintén vendégségben volt ezen a napon a nagybácsimnál. Hallgatást parancsoltak ránk az öregek. Néha minden ok nélkül feltört belőlünk a nevetés: — Ejnye gyerekek, nem tudlok csendben lenni — méltatlankodtak mindannyian. Gitta ilyenkor szomorúan emelte róm nagy kék szemeit. — Itt lenni kell valamit — gondoltam. A szerencse kedvezett. Az öregek ótmentek a másik szobába megnézni az uj húzós függönyöket. Ránk parancsollak, hogy marad junk, de alig lépték át a küsxöböt, mi ketten mór az ajtónál voltunk. Kiosontunk a szabadba. Alig néhány százméternyire vo!t a kiserdő, oda mentünk. Gitta szepegett. — xNem esznek meg a farkasok? Ipyekeztem megnyugtatni. — Itt nincsen, caak róka. — Jaj én félek a rókatói — sí költött fel és szorosan hozzám bujt. Szomorú nagy szemeivel vé delmet kért tőlem. Én nagy hősnek éreztem magam, mert hiszen azt sosem hallottam, hogy a kiserdőben fácánokon és a kisebb madarakon kivül lenne valami felelmetes állat. — Majd én megfogom a rókőt, igy I — mutattam a kezemmel Pár pillanatig néztem Gitta rózsás arcát. Tizenegy éves voltam és álmodozó, ábrándos képzeletem gyakran elcsatangott az almok birodalmának rejteimeaségében. Amint neztem Gitta baba arcát, hevesebben kezdett dobogni a szivem. Elltünk fácánok repültek fel nagy zajjal. Gitta közelebb húzódott hozzám. Szörnyen büszke voltam, amiért olytn bátornak tekint. — Meg fogom ijeszteni — határoztam el magamban és néhány pillanat múlva fontoskodva meg álltam. Hallgatóztam. — Jön a róka — suglam halkan. Gitta hozzám ugrott, remegő kis karjaival óifogta a nyakamat. Jaj... Talán két percig is álllunk igy. Végtelenül boldog voltam. Hirtelen eszembe jutott, hogy hátha mégin van róka az erdőben. Ettől megszeppentem, mert egyszer hallottam, hogy a róka még a gyerekekel is megtámadja, ha éhes. Nem ok nélkül féltem, mert a következő pillanatban megzörrent az avar és a bokrok közül egy hatalmas róka szökkent elő, szájában egy tyúk kapélódzottRémülten engedtem ki karjaimból Gittót. Gitta ujongott és lapsolt örömében. — Milyen érdekes kutya — kiáltotta. En sarkon fordultam és kifelé iramodtam az erdőből. Ekkorra a róka már kitudja merre járt. Néhány lépés után a nagybácsim karjába futottam. — Mi bajod van? — kérdezte ijedten. — Láttam a rókát — ordítoztam. Ezt Gitais meghallotta és nyomban sírva fakadt. Az öregek a rókahistórián olyan jót neveltek, hogy elfelejtettek megverni, amiért kiszöktünk a szobábólPipacsos mezőn Elbolyongok és föl-fölnyögök fonnyadozó düllők közölt.. Mesgyéken pipacsok alszanak. Lass.an kinyiinak és lüzes késként aprítják a halárt. Látni ahogy csurog a véres gyújtó szin tovább . . . tovább . . , Néhol már befut az égés a tanyák közé és fölfalja a szorgalom zöldjét és zsugorítja a parasztizmokat. Az izmoktól ágyékokra ront. A pipacsdüh folylon lerjed: a kisded arc már lázvörös, a béresszem is tüzet lenget, a lányok ajka müpiros — a pipacs győz már mindenült I Pipacs a mezőn, pipacs a vérben, pipacsos szivvel remegve kérdem Í mi lesz? A Hold reémvörösül, a keleti táj pirosba gyul — s én dalolok olthatatlanul, mint őrült, ki a lángokkal pörfit. Bakó JÓBMÍ
