Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) július-szeptember • 146-222. szám

1937-07-10 / 154. szám

^éké&csaba y 1937 jyiius 10. szombat 64. éwfolyam 154, szám N APIREND ELŐTT Elégedettséggel, büszkeség­gel olvassa az ember, hogy ina megkezdi működését a rég várt nemzeti önélió&iiási alep. Az ál­lástalan — különösen a diplomás — ifjúság helyzetéről elhangzott annyi s oly szép nyilatkozat utén őszinte örömmel kell hírt adnunk arról a tényről, hogy most a ki­látásba helyezett sok jóakaraton kivül pénz is rendelkezésére áll azoknak, akik magasabb képzett* Bégüknek megfelelő megélhetést kívánnak maguknak teremteni, de azt eddig — anyagiak hiányában — nem tehették meg. Amikor most örömmel látjuk azt a komoly segítséget, amelyet „indításul" kapnak a fiatalok, pró­báljuk egy kissé mélyebben meg­ragadni a kérdést, az ifjúság kér­dését: vájjon az volt-e az egye­düli hibB, hogy a meginduláshoz szükséges tőke nem állott a fia­talok rendelkezésére? Erre a kér­désre csak nem-mei lehet felelni. Minden élethivatásban tömege­sen taiálunk példát aira, hogy a kezdet nehézségein már régen túl­esett, — sőt gyakran tekintélyes múltra visszatekintő pályatársak dőltek ki a küzdelmekből. A pél­dák act is mutatják, hogy gyak­ran kiváló képzettségű, talpig be­csületes, szorgalmas művelői hi­vatásuknak azok, akik munkában eltöltött évek, vagy évtizedek után adják fel a versenyt. Kérdés tehát éspedig súlyos kérdés, hogy ele­gendő e a „begyújtás", amelyet pályája kezdetéhez kap az induló orvos, ügyvéd, mérnök vagy más szakember, — elegendő-e különö­sen olyan pályákon és olyan idők­ben, ahol és amikor már ma is kevés a kenyér az olt működőknek. Azt a különvéleményt kockáz­tatjuk meg, hogy okos szociális érzékre valló intézkedés volt az önállósitási alap megteremtése, de ez — nem elegendő. Nem aka­runk félreértésre alkalmat adni: nem arra célzunk, hogy biztosí­tani kell a további megélhetést is, mert ez megvalósíthatatlan. De az egyes pályák túlterheltségén ép­pen nem segit, ha ez a túlterhelt­ség növeksatik. Segítséglenna azon­ban pi. a munkaalkalmak igazsá­gosabb megosztása, felszabadítása (szabad orvosválasztás, stb.), ami több és jobbén megoszió kenye­ret jelentene. Addig azonban örül­jünk annak, ami már megtörtént * ami legalőbb lehetővé teszi, hogy - a. versenyzők egyforma lehető­ikkel állhassanak starthoz. Grandi kifejtette Olaszország álláspontját a be nem auat­kozási bizottság ülésén Heues összecsapás Ribbentropp és a szoujetköuet között (A B. K. iudóaitója jelenti.) A be nem avalkozási bizottság teg­napi londoni teljes ülése a holland követ javaslatéra megállapodott abban, hogy felkérik Anglia kép­viselőjét. lord Plimouth ot, a bi­zottság elnökét arra a feladatra : találja meg a nehézségek leküz­désének módját. Ilyen módon Ang­liát kérik fel a közvetilő szere­pere. Grandi olasz nagykővef, a be nem avalkozási bizottság üléhén kijelentette, hogy a francia és an­gol javaslat a spanyol pattok el­lenőrzését Anglia és Franciaország ellenőrzésére akerja bízni. Ez a terv az ellenőrzés rendszerét megsemmisíti. Ismertette a tengeri ellenőrzés hiá­nyosságét. Olaszország és Német­ország elhatérocta, hogy továbbra is fenntartja a be nem avatkozás elvét. A fasiszta kormány nincsen megelégedve a szárazföldi ellen­őrzéssel, mert annak hiányosságai vannak. Bizonyítani tudja, hogy hadianyagszállitások folynak a vö­rös spanyolok számára. Ami az ön­kéntesek kérdését illeti, be tudja bizonyítani, hogy olasz önkéntes az egyez­ség aláírása óla nem lé­pett spanyol területre. A fasiszta kormány volt az első, mely állást foglalt Spanyolország teljes területi sérthetetlensége mel­lett. Olaszország politikája szerint: Spanyolország a spanyoloké és nem szabad hozzánvulni a spa* nyo' területi épséghez. Olaszország mindent megtesz, hogy a polgár­háborút spanyol területre korlá­tozta. ' Ah ülésen Ribbentropp német és Maiski szovjet követ között összetűzésre került sor, Maiski durván megtámadta Némelorsző­got és Olaszországot, Ribbentropp erélyesen visszautasította a táma­dást és felvilágosítást adott Orosz­országnak a spanyol polgárhábo­rúban való szerepéről. Lord Piimouth a délutáni ülésen hossEabb beszédben vázolta An­golorssiág álláspontját és kijelen­tette, hogy ugy látja : egyesek bi­zonyos kételkedéssel nézik Anglia szerepét. Az angol kormány kész bármely állam megfigye­lőjét hajóira engedni. Anglia felismeri a helyzet súlyos­ságát, de minthogy az egész világ egyhangúlag bizta rá a kérdés megoldását, azt hajlandó elvállalni. Kész az uj ülésre a bizottságot akár sürgősen összehívni, hogy közölje majd az erőfeszítések ered­ményét. Összeütközött két segédmotoros kerékpár az Andrássy-uton (A B. K. tudósítója jelenti) Nagy riadalmat okozott a város­ban tegnap délelőtt 11 órakor egy motorkerék pár-karamból, azonban kiderült, hogy különös szerencse folytán nem történt életveszélyes sérülés. Az Irányi uccábol meglehetős sebességgel jött az Andréssy-utra Csepel-gyártmányú segédmotoros kerékpárján Hegedűs Lajos erzsé­bethelyi vendéglős. Ebben a pil­lanatban ért oda Bazsó Tamás SHB gyártmányú segédmotorosán és a két kerékpár egymáebarohent, a vezetők hatalmas Ív­ben repültek ki a nye­regből és véresen terültek el a köveze­ten. Az esetnek több szemtanuja is volt, akik odarohanlak a szeren­csétlenül járt kerékpárotokhoz, de Hegedűs és Bazsó a msguk ere­jéből is talpra tudtak állni s nyom­ban egy közeli orvoshoz siettek, aki elsősegélyben részesítette őket. Néhány perc múlva a rendőrség részéről megjelent két detektív, akik az orvosnál kihallgatták a sérülteket a baleset körülményei­ről, majd több felvételt is készí­tettek a kerékpárok helyzetérői. Az orvosi vizsgálat során kide­rült, hogy Hegedűs Lajos a hom­lokán sérült meg komolyabban, mig Bessó Temáa könnyebb hor­zsolásokat szenvedett. A kerék­párok kö.ül az SHB gyártmányú erősen mes rongálódott. A szerencsétlenség ügyében meg­indult a nyomozás. Kinevezések a földmivelésügyi tárcánál (A B. K. tudósítója jelenti.) A Budapesti Közlöny mai száma közli a földmivelésügyi tárca kö­rében történt kinevezésekel. A ki­nevezések során Szotyory-Nagy Jenőnek, az orosházi járás sjer.da­sági főfelügyelőjének, a VIII. fize­tési osztályba sorolt gazdasági fel­ügyelőnek a VII. fizetési osztályt és jelleget, Torry Pál dr. volt bé­késmegyei törvényhatósági főéi­latorvosnak a m. kir. állategész­ségügyi tanácsosi címet és jelleget adományozta, Bujdosó Lajos dr.-t, Békéovármegye törvényhatósági ál­latorvosát a VII. fizetési osztályba m. kir. főáliatorvossá nevezte ki a földmivelésügyi miniszter. Az Iparos Dalkör választmányi ülése (A B. K- tudósítója jelenti.) Az iparos dalkör választmánya tegnap este 9 órei kezdettel Gálik Pál iparos Íanonciíkolai igazgató ügy veszető alelnök vezetésével ülést tartóit, amelyen az augusztus 8 án tartandó miskolci országos dalos­versenyen való részvétel és az odautazás ügyével foglalkoztak. A vélasfctrnány ugy határozott, hogy a daiosversenyra autóbuszon utazik el es a költségek előterem­tése céljából julius 31-én bemu­lató hangversenyt rendez a Szé­chenyi ligetben, atr.ely alkalom­mal az országos dalosversenyen előadásra kerülő darabokat ének­lik. Peredy János titkár javaslatára a vigalmi bizottság elnökének a válaszimány megadta a felhatal­mazást a hangverseny előkészíté­sére. Reméljük, hogy a békéscsabai műértő közönség nagyszámú meg­jelenésével elősegíti Békéscsaba eme kiváló dalegyüttesét, hogy Miskolcon öregbítse városunk dal­kuiturájának jó hírnevét. Az ülés fél tizenegykor ért véget* Meghalt Arany Gusztáv, Köröstarcsa ref. lelkésze (A B. K. tudósítója jelenti.) Arany Gusztáv, Köröstarcsa refor­mátus lelkésze péntek reggel 65 éves koiában elhunyt. Arany Gusz­táv, aki tagja volt a törvényható­sági bizottságnak, az utóbbi idő­ben sokat betegeskedett. Elhuny­tát a caaknem teljesen református Köröstarcsán kivül népes családja gyászolja. Tiz évvel ezelőtt került a községbe, ezelőtt szerb megszál­lott területen, Pacsér községben lelkészkedeit és nagy szolgálatot tett a msgyarságnak. Vasárnap te­metik a református templomból, ahol holttestét felravatalozták. •

Next

/
Thumbnails
Contents