Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) április-június • 72-145. szám
1937-04-30 / 97. szám
Ára 6 fillér BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1937 április db. pé 64. évfolyam 97. szám A volt magyar párt vezetői a jugoszláv miniszterelnöknél (A B. K. tudósítója jelenti.) A félhivatalos Avala iroda jelentése szerint Sztojadinouics miniszterelnök a miniszterelnökségen fogadta Váradi, Deák és Streliket. a voll magyar párt vezetőit, akiK ismertették a Jugoszláviában élő magyar kisebbség kívánságait. Kérték a miniszterelnököt, hogy tegye lehetővé a magyar gyermekek magyarnyelvű oktatását, a tanítóképzőkben magyar osztályok felállítását, a megüresedett állásokra magyarul tudó tanítókat alkalmazzanak és engedélyezzék a magyar kulturegyesületek alakítását. A miniszterelnök nagy érdeklődéssel hallgatta meg az előterjesztést és megígérte, hogy figyelemmel lesz a kivánségokra. A MÁVAUT-autóbusz és Gyula (A B. K. tudósitója jelenti.) A debreceni MÁV A UT-járlallal kapcsolatban a gyulaiak azt a kívánságukat fejezték ki, hogy az autóbusz minden reggel onnan, a megyeszékhelyről induljon. E kérelemnek nem tehetett eleget a MÁVAUT, ellenben ugy intézkedett, hogy junius 27-től szeptember 15-ig minden vasárnap reggel legyen csatlakozójára! Gyuláról. Ungvári tanácselnököt Szegedre helyezik át (A B. K. tudósitója jelenti.) Ungvári János törvényszéki biró, a gyulai törvényszék büntető tanácsának elnöke 1937 december 31-ével a szegedi törvényszékhez kérte áthelyezését. Az igazságügyminiszter eleget tett a kérelemnek s hir szerint tegnap már megérkeztek Gyulára az áthelyezés aktái. _ Egynémetujság támadása a szerzetesek ellen (A B. K. tudósitója jelenti.) A szexuális bűncselekményekkel vádolt katolikus papok és szerzetesek sorozatos bünperének főtárgyalását legközelebb állítólag mór a német rádió is közvetili. A nemzeti szocialista pórt hivatalos lapja, a Völkischer Beobachter, többek között a következőket írja: — Ha a katolikus egyházi körök részéről továbbra is megkísérlik, hogy a szexuális bűnözőket ártatlan mártíroknak tüntessék fel, nincs kizárva, hogy a katolikus lelkészek és szerzetesek pőrét rádión is közvetítik, mert az egyhőz nem hálálta meg a hatóságok tartózkodó magatartását. Széleskörű vita a Házban a költségvetés tárgyalásának második napján „A nemzet érdekével ellenkeznek a diktaturikus törekvések" (A B. K. tudósítója jelenti.) A képviselőház tegnap folytatta a költségvetés tárgyalásét. Sztranyavszky Sándor elnök 10 órekor nyitotta meg a Ház ülését. A nap első szónoka báró Vojnits Miklós, a Festetics Sándornéféle birtokeladás kérdésével kezdte beszédét, melyet az ezelőtti ülésen Matolcsy Mátyás erős szavakkal kritizált. Elmondotta, hogy gróf Festetics Sándorné a több mint háromezer hold ingatlant felajánlotta a földmivelésügyi minisztériumnak telepítési célokra. A földmüvelésügyi minisztérium egy központi szakértő jelentése alapján ugy halálozott, hogy az egész'birlokot az állam telepítési célokra nem tudja megvásárolni, meri egyrészt a költségvetésben nem volt reá kellő fedezet, másrészt a bír tok igen nagyrésze szikes terület, a harmadik ok pedig az voll, hogy a szomszédos két kSzség lakossága mezőgazdasági munkás, akiket eddig kizárólag ez a nagybirtok tartott el. Ilyen előzmények után adtak engedélyt az egyik nagy bankvállalatnak a birtok megvásárlására. Ezután részletesen ismertette a világháború utáni gazdasági depresszió világjelenségeit. (A beszéd alatt megérkezett az ülésterembe Darányi Kálmán miniszterelnök és Kánya Kálmán mellé ült le.) Vojnits Miklós azzal fejezte be beszédét, hogy mezőgazdasági lakosságunk egy része mindjobban elproletárizálódik és helyettük kialakult a hadseregszállítók, valutások plulokráciéja, melynek az országhoz semmi köze nincs. Homonnay Tivadar volt a következő felszólaló. A költségvetést nem fogadta el. A kölségvetésben még annyil sem kapott, amennyit remélt. Elismeri a kormány jőszóndékál, hogy az egyes társadalmi rétegekről gondoskodni kiván, de helyteleníti, hogy éppen a közszolgálati alkalmazottakról feledkezett meg. A drágaság pedig állandóan emelkedik. Meg keli gátolni azt is, hogy olyan egyesületek, amelyek a közszolgálati alkalmazottak érdekeinek megvédésére működnek, politizáljanak. Azután áttért az alkotmányjogi javaslatokra és elsősorban a miniszterelnöknek a királykérdésről tett nyilatkozatával foglalkozott. Megállapította, hogy a miniszterelnök nem adott ugyan messzebbmenő nyilatkozatot, de ez is több volt annál, mint amit néhai Gömbös Gyula mondott. Számos határozati javaslatot nyújt be a közszolgálati alkalmazottak, vasutasok, nyugdijasok és munkások helyzetének javítása érdekében és a családvédelemmel, valamint az ifjúság kérdéseivel kapcsolatban. Shvoy Kálmán kijelentette, hogy a restauráció kérdése a kormánypártban is viszhangot keltett, de ebben a tekintetben a párt teljesen a kotmány álláspontjára helyezkedik. A tanyai viszonyok ismertetése után a vidéki színészet támogatásét kérte Shvoy Kálmán. Ehhez a fedezetet akként lehelne elérini, — mondolle, — hogy a Nemzeli Színházhoz csak annyi színészt szerződtessenek, ahány játszik. Viszont egyes szerepekre magánszínházakból kell szereplőket szerződtetni. — Sokat beszélnek most a szélsőséges mozgalmakról, — tért ót más témára Shvoy Kálmán — melyeket csak rendőri rendszabályokkal letörni nem lehel. Kenyérkereseti lehetőségeket kell teremteni és szociális intézkedéseket tenni. Mert a nyomor szállása az elégedetlenségnek. Darányi Kálmán Szegeden leszegezte álláspontját. Ezen kell mindenkinek állni, aki a politikáját követi. Buchinger Menó állott fel ezután szólásra. — Olyan költségvetés tárgyalása előtt állunk, — mondotta — mely a tömegeknek nem jelent semmit. A bevételek nagyobb része olyan adókból került ki, amelyek természetüknél fogva az életszükségleti cikkeket megdrágítják. — Egy demokratikus parlamentre van szükség és lehetne segíteni a nyomorgókon, ha ők a parlamenten keresztül nyomást gyakorolhatnának a közvéleményre. El kell törölni az őrlési adót Darányi Kálmán miniszterelnök megjegyezle, hogy meglesz a titkos választójog ebben a naptári évben. — A választójog sorsa Magyarországon siralmas, tragikus. Égetően sürgős feladatok megoldásával állunk szemben. Farkas Elemér állott fel ezután szólásra. — A képviselőházat — mondotta — egy-két év óta főként a szociális kérdések érdeklik. A nemzeti egység nem akarja kizárni a munkásokat magából, mint azt a szociáldemokraták mondják. A titkos választójogot értékesé, nem pedig értéktelenné akarjuk tenni. Nem kívánunk senkit eam kirekeszteni belőle, aki a nemzeti célokat ugy fogja fel, mint a polgári pártok többsége. Megnyugvást ad, hogy pénzügyi és gazdasági politikánk szilárd bázison nyugszik. Nem lehet a nyomor taktikai kihasználásával segíteni. — Ameddig azt látom — folytatta Farkas Elemér — hogy sem az ország, sem a parlament többsége nem tér le a nemzeti és keresztény alkotmányos útról és a kormány becsületesen jár a szociális kormányzás utján : a nemzet érdekével ellentélesnek látok minden totalitást és diktatúrát hangoztató megmozdulást. Ezután azt fejtegette, hogy az adóreformot csak a szociális szempontok figyelembevételével szabad végrehajtani. Elfogadja a költségvetést. Gaál Olivér a következő szónok. A független kisgazdapórt programjáról beszél 8 kijelenti, hogy az a politika, amelyet a pert követ, nemcsak egyes osztályok érdekét kívánja képviselni, hanem az egész nemzet ügyét szolgálja. A továbbiakban arról beszél, hogy a nagytőkének meg vannak a maga feladatai, elsősorban az, , hogy a szociális törekvéseket elősegítse. Elismeri, hogy a kormány szem előtt tartja a szociális szempontokat, de ez nem elég, cselekedni is kell. Gaál Oiivér nem fogadja el a költségvetést. Csizmadia András kérte a kormányi, hogy ne foglalkozzék a védettség eltörlésével. A védettségre még sok gazdának szüksége van, a tavalyi jótermésű esztendőt három rossztermésü esztendő előzte meg. Helyesnek tartja, hogy a kormány a buza őrét minimálta. Áz őrlési adónak, mint a kisembereket leginkább sújtó tehernek, eltörlését kívánja. Majd rómulatott az utépitéu fontosságára. Payr Hugó elismeri Gömbös Gyala államférfiúi érdemeit és jóakaratát, de a kormánynak azt ajánlja, hogy ne folytassa politikáját. A költségvetést megszavazza, a kormányban jóakaratú törekvéseket lót. A zsidő kérdés tényleg meg van, a keresztény fiatalságnak azonban szorgalom, munka és kulturtörekvés tekintetében fel kell venni a zsidókkal a versenyt. Gróf Festetich Domokos visszautasítja Payr Hugónak Gömbös Gyula emlékét sértő kifejezéseit. A falukérdéssel foglalkozott részletesen, amelyhez Gömbös Gyula nyúlt hozzá a legnagyobb szerelettel. A falvak fejlesztésével is kell foglalkozni, nemcsak a városokéval. Az állástalan tanítónőket bele lehetne vonni a zöldkereszt