Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) április-június • 72-145. szám

1937-04-29 / 96. szám

456 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1937 április 30 T&V&SSZ&Í van az ideje a szokásos vértisz­titó kúrának. A Darmo! has­hajtót milliók használják, mert hatása kitűnő. Használata után az ember mintha ujja születne. Használja ezért ön is. ják az egyesületek felelt való őr­ködést. A rendőrség csak megtette a szükséges intézkedéseket, amit a rend és a nyugalom biztosítása érdekében kötelessége volt meg­tenni. A belügyminiszter amikor meggyőződött arról, hogy nemcsak alapos gyanuokok, de bizonyítékok is vannak az alakulat ellen, az állam rendjét veszélyeztető tevé­kenységről szükségesnek érezte, hogy meghozza döntését a párt működésének betiltására és vagyo­nának elkobzására vonatkozólag. Nem osztja azt a felfogóst, hogy a rendészeti hatóságoknak nincs joguk rendszabályokhoz nyúlni. Ami azt a kérdést illeti, hogy mi o felfogása a kormánynak a poli­tikai szervezkedés tekintetében, kijelenti, a kormány a politikai szervezkedés szabadságát alkot­mányosan fogja kezelni, de ilyen esetben kötelessége közbelépni. A rendőrség intézkedéséért vállalja a felelősséget. Csoőr Lajos viszon­válasza ulán a Ház tudomásul vette a miniszter válaszát. Az ülés fél 9 órakor ért véget. Szálasi szabadlábra­helyezése ügyében hivatalos jelentést adott ki az ügyészség (A B. K. tudósitója jelenít) Megírtuk, hogy a királyi ítélőtábla isárt ülésben foglalkozott Szálasi Ferenc nyugalmazott őrnagy fel­folyamodásával és ugy döntött, hogy Szálasit szabadlábra helyezi. Baróthy Pál dr. királyi főügyész, a budapesti királyi ügyészség el­nöke tegnap Szálasi ügyévei kap­csolatban azután a következő hi­vatalos közlést adta ki a nyil­vánosság számára: — Az állam és társadalom tör­vényes rendjének erőszakom fel­forgatására, vagy megsemmisíté­sére irányuló szervezkedés bün­tette miatt terhelt Szálasi Ferencet a büntetőtörvényszék védtanácsa a vizsgálóbíró határozatának meg­változtatásával előzetes letartózta­tásba helyezte. Ezen határozat el­len Szálasi Ferenc felfolyamodással élt és a királyi ítélőtábla tegnap délben hozott határozatéval Szá­lasi Ferenc szabadlábrahelyezését rendelte el, mert nevezett állandó tartózkodási helyet és rendes kereseti forrást igazolt. Ezen határozat az ügy érdemi el­bírálását nem befolyásolja és a királyi ügyészség természetesen Szálasi Ferenc ellen a bűnvádi el­járást tovább folytatja. Ezen ügy­től függetlenül a budapesti királyi törvényszék 1937 április 23. nap ján nyilvánosan megtartott főtár­gyalás adatai alapján Szálasi Fe­rencet az állam és társadalom tör­vényes rendjének erőszakos felfor­«a!ására irányuló és hilfelekezet elleni izgatás vétsége miatt három­hónapi fogházbüntetésre ítélte­— Ez ítélet ellen a felek felleb­bezéssel éltek és ez az ügy a'kir. ítélőtáblához még ezideig nem ter­jesztetett fel. A népszövetség pénzügyi bizottsága az ország gazdasági helyzetét tárgyalta (A B. K. tudósitója jelenti.) A népszövetség pénzügyi bizott­sága a szerdai napot Magyaror­szág pénzügyi helyzetének tanul­mányozására szentelte. Délelőtt Tyler népszövetségi megbízott je­lentésót hallgatta meg, aki ismer­tette negyed évi jelentését Ma­gyarország pénzügyi és gazdasági helyzetére vonatkozólag. A pénz­ügyi bizottság délutáni ülésén megjelent Fabinyi Tihamér pénz­ügyminiszter is, aki háromnegyed órás angol nyelvű előterjesztésé­ben ismertette Magyarország pénz­ügyi és gazdasági viszonyait. Részletesen foglalkozott a kor­mány gazdasági és szociális poli­tikájával és megemlékezett a több­gyermekes tisztviselők családi pót­lékának felemeléséről, valamint az értelmiségi munkanélküliség leküzdésére irányuló törekvésekről. Szólt a földreform során föld­höz és házhelyhez jutot­tak terheinek csökken­téséről, a mezőgazdasági munkások megsegítésé­ről, az alföldi fásításról és az öntözés kérdé­seiről. A pénzüayi bizottság nagy érdek­lődéssel fogadta a miniszter fejte­getései', mely ulán eszmecsere in­dult meg és ennek során a bizott­ság elnöke és tagjai több kérdést tettek fel, amelyekre a pénzügy­miniszter részletes választ adott. Vésül a bizottság zárt ülést tartott. Fabinyi Tihamér pénzügyminisz­ter genfi benyomásairól a követ­kezőket jelentette ki; — Részletes tájékoztatást nyúj­tottam a népszövetség pénzügyi bizottságának. Örömmel tapasztal­tam a feltett sok mélyreható kér désből, hogy a pénzügyi bizottság szakértői érdeklődéssel kezelik a magyar ügyeket és nagy megértést tanúsítanak a pénzügyi, gazdasági és szociális kérdések iránt, ame­lyek megvilágilására nagy súlyt faktettem. Háromszáz éves talált pénzt maira akart átváltani egy dobozi magyar Csengő arany és ezüst a föld mélyében (A B. K. tudósitója jelenti.) Szerdán délfelé dobozi parasztem­ber állított be a Bákésmegyei Ál­talános Takarékpénztár helviségé be. Illedelmesen köszönt, elővette az iszákct s kiborította tartalmát. Csengő pénzdarabok váltak látha­tóvá, szerte gurultak a nagy asz­talon. Dudás János, mert igy hivták emberünket, meskérdezte: — Mennyit adnak ezért? A tisztviselő, aki Dudást fogadta, röglön látta, hogy olyan pénzt kí­nálnak a bank részére, amelynek ma már a forgalomban nir.cs ér­téke. Kifaggatták Dudást, hogyan jutott a régi pénzekhez. — Mélyszántást csináltam — felelte — földemen s közben az eke kemény valamibe akadt. Ez a csomó pénz volt. A tisztviselők mególlapitotték, hogy három velencei arany és har mincesy ismeretlen eredetű ezüst pénz Dudás János tulajdona, mind egyiket 1620 és 1680 közölt bo csájtották ki. Mindez azonban nem változta­tott a helyzeten, a csengő arany és ezüst visszakerült az iszákba 8 a tisztviselők megmagyarázták a csodálkozó magyarnak, hogy eb­ből pénzt csak ugy lét, ha beje­lenti a községi elöljáróságnak, hogy mit talált, az arany és ezüst mint lelet felkerül a Nemzeti Muzeumba 8 o>t bírálják el, mi ez értéke. Kicsit nekibúsulva köszönt el Dudás János, mert, mint távozás­kor bevallotta, arra gondolt, hosy elseje után már ebből fizet majd adót. — Ilyen a szegény ember sze rencséja — mondotta kesernyésen — van pénze és mégsincs. Pedig mit lehet ludni ? Hátha ez a harmincnégy aranv-ezüst ala­pozza majd meg Dudás János szerencséjét... Losonczy István kamarai elnök a külön kamara ellenfoglalt állást (A B. K. tudósitója jelenti.) Losonczy István dr., a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara uj elnöke nyilatkozatot tett arról az elszaka­dási mozgalomról, amelyet Békés­megye kezdeményezett eay külön kamara felállítása érdekében. — Én szolnokmegyei vagyok — A Villamosmü háztartási bemutatóterme ezentúl minden héten szerdán d. u. J- 6-ig van nyitva Tekintse meg a Villamosmü háztartási bemutatótermét (Széchenyi-u. 2. sz.) Belépés dijtalan! Németh és Gyebrovszky fértí- és nöiszabók Andrássy-ut 7. (Kocziszky-palota) Tel.: 78 Nagy választék hazai- és külföldi szövetkülönlegességekben 1 mondotta az elnök — tudom, hogy sni fáj Békésnek. Hangsu'yozom, hogy a kamara a Tiszántúlon *gy­8éges gazdaérdekeket szolgál. Nem tarlom kereszlülvihetőnek a külön kamara tervét... — Elismerem, hogy Békés és Csongrád érdeke ütközik Szabolcs­csal, a feladat tehát: össze kell hangolni az érdekeket. — Tény. hogy én programba vettem az egész Tiszántúl felka­rolását, de a külön kamarát nem tudom elképzelni. Békésmegye egyedül nem tudja azt megcsi­nálni. Ami padig a kéréseket illeti, mindenhová küldjük a kamara tisztvise'cit. sőt közölhetem, hogy én magam is vésinjárom a Tiszán­túlt, elsősorban Békésm*t?vébe me­gyek, mégpedig május 22 én Szeg­halomba, ahol az állatkiállitást te­kintem meg. Azután Szarvasra, Békésre, Békéscsabára és Gyulára látogatok el. HIREK Az idő fi budapesti meteorológiát intézet esti prognózisé Mérsékelt éssaki azé!, váltósé fel­hőzet, helyenként, inkább ciak dé­len záporesS, esetleg zivatar, éjjel főként még keleten talajmenti fagy, n nappali hőmérséklet nem változik, északon és nyugaton kissé emelke­dik. F! békéscsabai meteorologiai megfigyelSáüomáses ti jelentés* 1087 április 28 án Hőmérséklet este 9 órakor +11.7 C, Hőminimum +7.0 C, Hőmaximum +18.6 C, Napi átlag +13 3 C.' A föld felszínén +6.0 C, Légnyomás 758 9 mm Csapadék 0.0 fflS Talajhőmérséklet (5 cm) +14 0 C" Ezen a héten a Dolesch és Varga gyógyszertárak tartanak éjjeli szol­gálatot. A gyógytárak szolgálata vasár­nap délután fél 1 órakor kezdődik és a következő héten reggel 8 órakor végződik. — Szombaton jön haza a pol­gármester. Jánossy Gyula polgár­mester tegnap résztvett Szalay Jó­zsef dr. ny. rendőrfőkapitány te­metésén 8 azután Egerbe utazott, ahol az apci kőbánya igazgatósági ülésén jelenik meg. A polgármes­ter szombaton tér vissza Békés­csabára. — Választmányi ülés az OTI­nál. Az OTI kerületi választmánya folyó hó 30-án, pénteken délután Gyulán, a városháza közgyűlési termében tartja rendes havi ülését. — Békéscsabai küldöttség az iparügyi minisztériumban. Isme­retes, hogy a legkisebb munkabé­reket a kötszövőiparban is meg­állapították, azonban Budapest és a vidék között olyan elenyészően csekély a differencia, hogy a vi­déki ipar emiatt versenyképtelen a fővárosival szemben. Ez ügyben egy békéscsabai küldöttség utazott fel Budapestre Bornemisza ipar­ügyi miniszterhez, aki nagy érdek­lődéssel hallgatta meg a panaszt 8 nyomban intézkedett, hogy a sérelmet kellőképen orvosolják.

Next

/
Thumbnails
Contents