Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) április-június • 72-145. szám
1937-04-28 / 95. szám
1937 április 28 BEKESMEGYEI K0ZL0NY 3 HIRADO A „Vőllalkozős-Épitkezés" igy ir a sajtóhibákról: Multheti számunk egyik hire a miskolci főnyomócBŐról szólott. A ezedőszekrény ördöge azonban pokoli tréfét követett e', mert a kinyomott lappéldányokban főnyomócső helyeit „lónyomócső" — egy eddig még ismeretlen szakkifejezés — díszelgett. Mikor a nyomdászt felelősségre vontuk, hitelesen igazolta a korrektura ivekkel, hogy az eredeti szöveg helyett „lónyomóerőt" szedtek, gondolván, ha van lóerő, ugy bizonyéra lónyomóerő is van. Később jobban megnézték a kéziratot és látták, nem erő, hanem c»ő. Ki is javi tolták, csak a lovat hagyták benne. Azzal vigasztalódunk, hogy meg. estek már ennél mulatságosabb sajtóhibák is. E sorok irója, aki az egyik na piiap kötelékében gyönyörű közgazdasági cikket irt a magyar kir. állami jegyintézet igazgatójőról, majd elájult, mikor a friss lappéi dónyban jegyintézet helyeit „fegyintézetet" olvasott. Az, hojjv az öreg excellenciás sokéig nem fogadta a köszönését, az természe tes volt. Egy másik kollegánkkal, aki egy vidéki napilapnál dolgozol!, a következő eset Sörtént: Hevesen udvarolt a helybeli színház primadonnájának és a vasárnapi lapszámban igy akarta bekonferálni szive hölgyét: „Városunk büvöshangu csalogánya e héten ismét énekelni fog..." A szedőszekrény ördöge azonban keresztülhúzta a snámüésait, két betűt felcserélt és a lírai hangú bekonferálás a következő szöveggel jelent meg: „Vörösünk bűvös hangú csalogánya „e tehén" ismét énekelni fog..." Eiekután nincs mit szégyenkeznünk a lónyomócsövünkkel... A napokban csempészuton 150 harci kakas érkezett Angolországból Franciaországba. A kakasok egész napon ál tartó viadalban vettek részt a francia kakasok ellen egy calaísi szállodában. A francia kakasok felkoncolták az angolokat. Ennek következtében a francia fogadók rendkívüli összegeket kerestek. A kakasviadal Angliában és Franciaországban egyaránt tilos, de azérl a viadalokat minden akadály nélkül megtartották. Utólag indult meg a nyomozás mindkét országban. Mos! érkezett Angliába afrikai vadászköruljáról Thomas Balénline fiatal amerikai millomos. Elmondotta, hogy nem érdemes mór Afrikában nagy vadakat hajszolni, mert a vadászatot üzletszerűen megkönnyítik. Ha az ember például elefántot akar lőni, szól egy fehér vadászügynöknek, az szól a legközelebbi törzsfőnöknek, hogy dzsungel egy bizonyos pontjára egy bizonyos időbén milyen elefántot szállítson. Meg lehet szabni az elefónt méreteit is. Ezután az ügynök ötlfont napidíj ellenében elkíséri a vadászt a megadott helyre, ahol a szelídített elefánt már várakozik rá. Az ügynök ugy teBz, mintha nagyon izgatott lenne, a vadász pedig akadálytalul leteríti a szelíden álldogáló elefántot. Padlóját csakis Medvelakkal fesse A legjobb és legolcsóbb, mert a doboz tisztán 1 kilót tartalmaz. — Kapható : FRISCH fesléküzletekben Luther-ucca 9. és gróf Tisza István-ut 11. Bonyodalom egy agyonvert macska körül (A B. K. tudósitóia jelenti.) Elekes Rozália ujkigyósi napszámos leány becsületsértéssel vádolva állott tegnap délelőtt a bé késcsabai kir. jérásbirósóg büntetőbirája előtt. A leánv több tanú előtt azzal vádolta Bozó Margit községbeli leányt, hogy levágta macskájának farkát, majd agyonütötte a macskát és ezzel kapcsolatban súlyos becsületsértő szavakat használt. A biró békü'.ésre hivta fel a feleket, minthogy azonban Bozó Margit nem volt hajlandó megbocsátani a vádlottnak, megkezdődött a tárpvalás. Elekes Rozália beismerte, hogy megsértette a főmagánvádlót, de azzal védekezett, hogy Bozó Margit, aki három év óta haragosa, bosszúból levágta macskájának farkát, majd agyonütötte az állatot. Elek Jőnosné tanú előadta, hogy a szidalmakat ő is hallotta. Bozó Margit tagadta, hogy ő agyonütötte volna a macskát. Biró: Elekes ROZÓIÍB, látta maga, amikor Bozó Margit agyonütötte a macskát? — Nam láttam, de csak ő követhette el, meri haragszik rém. Ezután Bozó Margitot megeskették vallomására, majd a büntetőbíró becnületsértéa vét«égében mondotta ki bünönnek E'ekes Rozáliát és ezért 15 pengő pénzbüntetésre, nemfizetés esetén 5 napi fogházra ítélte. Az ítélet jogerős. H I R 1E KI fi csorda premierje Az üzleteket éppen zárták és a roltók zörgésébe egymásután hatot kongatott bele a templomára, amikor a Kossulh-tér sarkáról a Szécsenyi-uccai Körös hidfelé pillantunk. A hidon rengeteg ember járkált, rikító színű kötényekben feltűnően sok leány. Katasztrófát sejtettünk a lázas sürgés forgás mögött. Egy szenzáció: valaki a Körösbe ölte magát? Mosoluoqnunk kell, a térdigérő vízben? Da hajt a kíváncsiság, a riporter vér, mert annyi bizonyos, hogy az a sok ember nem hiába izeg-mozog a hidon . . . Amikor lihegve megálltunk a tömeg kellős közepén, azonnyomban láttuk, hogy nem történt semmi baj, azaz . . . altg százméternyire hatalmas porfelhőben jött a lehéncsordq; Ezt várta a tömeg. Mi nem. Ősszel elbúcsúztunk a jámbor állatoktól és nem is haragszunk rájuk, hiszen bizonyára közöttük van az is, amely a mi szűkös vacsoránkat, vagy reggelinket szállítja, de már elfe lejtettük látványos keresztülvonulásukat a főtéren és bevalljuk, el tudtuk volna végkép felejteni . . . Tegnap este mérsékelt sikerrel lezajlott a tehéncsorda premierje, ennek ellenére kénytelenek leszünk megnézni a kétszázadik elvonulást is . . . Az idő fi budapesti meteorológiai intézet esti prognózisa Gyenge izél, változó felhőzet, több helyen, főként az ország nyugati és dili részein faló zápoteső, esetleg zivatar,a nappali hőmérséklet tovább emelkedik, éjjel a mélyebb fekvésű helyeken talajmenti fagy. n békéscsabai meteoroíogla! megfigyetSállomásesH jelentés* 1987 április 27 én Hőmérséklet este 9 órakor +12.6 C, Hőminimum +5.2 C, Hőmaximum +18.0 C, Napi átlag +12 0 C, A föld felszínén +4.5 C, Légnyomás 760.3 mis Csapadék 0.0 ffln Talajhőmérséklet (5 cm) +14 5 C" Ezen a héten a Dolesch és Varga gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. A Rvógytárak szolgálata vasárnap délután fél 1 órakor kezdődik és a következő héten reggel 8 órakor végződik. Rakett hurozás és jawitás Márkás ütök és labdák! Szenzációs olcsó áron rwaldnál Lnther-ucca S. szám — Áthelyezés. A föMmivelésügyi miniszter Heinrich Dezső dr. tb. vármegyei főjegyzőt szolgálattételre május 1 i hatállyal a föld mivelésügyi minisztériumba berendelte. — Vallásos est. A béké*c»abei izr. egvházközség éuisrei alatt működő OVIIKÉ folyó hő 29-*n d. u. fél hat órakor a hitközség téli templomában vallásom e»télvt rendes. Előadnak : Silberfeld Jskib dr. főrabbi, Kepes Erzsébet, Steinberqer Magda, Knoll I'ona, Gábor Éva, Farkas Endre, S'ern Zoltán, Stern Oszkár. Békéscsaba érdekeiért küzd, a lakosság minden bafának-gondjának bátor szócsöve a helyi sajtó. Ceabei palgár helyi újságot olvas I készülnek kosztümök raglánok köpenyek öltönyök Kifogástalanul angolSzövetraktár nagy választékban — Bizalom 1 Irimy és Qlláry, Szent István-tér 12. sz. Szombathely. Deme László nyugalmazott szá'ados egv röpiratban irt cikkével súlyosan vétett a magyar nemzet megbecsülése ellen. A tőrvényszék 6 hónapi fogházbüntetésre Ítélte s ezt az ítéletet a győri tábla is jóváhagyta és most a kúria jogerőre emelte. Székesfehérvár. Gyunya Sándor sportrepülő gépével Sóstó nádasai fölött lezuhant és szörnyet halt. A zuhanást látta Feldmann Kálmán 26 éves kereskedelmi ügynök is, aki motorkerékpáron igyekezett a szerencsétlenség színhelyére és egy útkereszteződésnél belerohant a repülőtéri mentőautóba és az összeütközésnél halálos sérüléseket szenvedett. Budapest. Bobory György belügyi államtitkárrá való kinevezése folytán a Ház alelnöki méltóságéba Tahy László miniszterelnökség; államtitkárt választották megDebrecen. Nu<zbaum Jenő debreceni szesznagykereskedő 15 éves gimnazista fia az intőkonferencia eredménye miatt sztrichuinnel megmérgezte magát. Kerületi képviselő: KULCSÁR ÉS SCHWARTZ ÉSSZABÓPÉTER BÉKÉSCSABA — Erős, vérbő, kövér emberek igyanak naponként, reggel éhgyomorra egv kia pohár természetes „Ferenc Jóxsef" keserüvizet, mert ez rendes gyomor é» bélmüködést biztosit, számottevően előmozdítja az emésztest és kitűnően szabályozna a vérkeringést. Szőmos szakorvosi nyilatkozat tanúsítja, hogv a Ferenc József viz síiv- és idagbajosoknak, vese- és cukorbetegeknek, valamint köszvényben és csuzban szenvedőknek is nagyon jót tesz. Az orvosok ajánlják. h feSrnyék Orosháza. A multheti gátszakadás miatt néhány napos késedelemmel oda jutottak a gyopárositó kiszivattyuzási munkálatai, hogy a meder tisztítását 15 munkással megkezdték. — Dénes István dr. volt országgyűlési képviselő Békéssámsonban engedélynélküli gyűlést tartott, ezenkívül „Végzetes szanálás" cimü könyvét engedély nélkül uccán ót terjesztette. Az orosházi főszolgabíró ezért 30 napi elzárásra itélte Dénes dr-t, aki megfellebbezte az ítéletet. KSrösladány. A körösladányi országos vásárt május 10-én tartják meg. Értesítem a né. közönséget, hogy az idei csónakázó szezon megkezdődött Kellemes szórakozás, olcsó árak Kósa György csónakkölcsönző — Nem tárgyalta a közgyűlés a Szanatórium Egylet kérelmét. A városi közgyűlés tárgysorozatában szerepelt a Tődőbeteg Szanatórium Egylet kérelme segély iránt. Tudvalevőleg tavaly, amikor a költségvetést összeállították, ugy volt, hogy ősszel már megnyílik az egészségvédő intézet, amelyet az OTI-val és a Szanatórium Egylettel munkaközösségben létesített volna a véros. Ezért nem vették fel a költségvetésbe az egylet évi segélyét, amely most, amikor az EVI sincs meg, nagyon hiányzik. A kérelmet mégsem tárgyalták, mert lehet, hogy már egy hónanapon belül eldől az EVI ügye, de a polgármester biztosította a képviselőtestületet, hogy az egyesület addigi működésében sem lesz fennakadás. Tiszta, mosott géptörlőrongyért ad hulladékpapirt a CORVINA>NYOMDA