Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) január-március • 1-71. szám
1937-01-13 / 9. szám
4 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1937 január 10 CIPÓ ÚRI ÉS NÖIDIVAT szakmában jártas jómegjelenésü segéd alkalmazás! nyer BALASSA JÓZSEF üzletében Hódmezővásárhelyen Értekezlet a vármegyei választásokkal kapcsolatban (A B. K. tudósitója jelenti.) A februárban sorrakerülő és a szarvasi főszolgabírói stallumot, valamint az esetleg ezzel meg* üresedő másodfőjegyzői állás betöltését elhatározó törvényhatósági bizottsági gyűlés előkészítése végett Márky Barna dr. alispán tegnap délután Békéscsabán járt és a városházán a választásokkal kapcsolatban megbeszélést tartott a helybeli törvényhatósági bizottsági tagokkal. Az értekezlet bizalmas jellegű volt. Vasárnap óta három csendőrrel nagyobb a békéscsabai őrs létszáma (A B. K. tudósitója jelenti.) A képviselőtestület ülésén hosszú idők óta elhangzottak olyan felszólalások a polgármesteri jelentéstel kapcsolatban, melyek a lanyavilág laza közbiztonsági állapotairól szóló híreket támasztották alá. A felszólalók mindegyikének azonos kívánsága volt: ki kell bővíteni a csendőrség létszámát. A polgármester nagy nehézségek, hosszú utánjárás után in tézte el, hogy a felszólalók és a tanya népe kívánsága teljesüljön. Tegnap délelőtt a rendőrségtől átírat érkezett a városhoz, amely közli, hogy a szegedi csendőrkerületi parancsnokság a csabai csendőrörs létszámát három járőrrel felemelte. A három csendőr már vasárnap bevonult a békéscsabai őrshöz, azóta teljesítenek uj állomáshelyükön szolgálatot. tmmn Folytatódnak a kihallgatások a választást követő feljelentések ügyében (A B. K. tudósitója ielenti.) Az 1935. évi képviselőválasztások után Saller Ferenc dr. és társai fegyelmit kérő feljelentést adtak be Reisz József dr., Tantó József és Koltay Pál választási elnökök ellen s arra hivatkoztak, hogy nevezettek — szerintük — szavazás közben követett eljárásukkal megsértették a törvényt. A feljelentések a közigazgatási bizottság elutaiitó határozatai után a közigazgatási bíróság elé kerültek, mely Reisz József dr. és Tantó József ellen elrendelte a fegyelmi eljárás megindítását, míg Koltay Pál ügyében határozata előti előzetes tanúkihallgatásokat kért foganatosítani. A közigazgatási bizottság megbízásából Pánczél József dr. vm. főjegyző mór kihallgatta Tantó József ügyében a tanukat, mig a Reisz József dr. elleni eljórós tanúkihallgatásait csütörtökön és pénteken itt Békéscsabán, a városházán ejti meg. A fegyelmi ügyekben a közigazgatási bizottság fegyelmi albizottsága fog dönteni. Eckhardt részlvesz a független kisgazdapárt békéscsabai nagygyűlésén (A B. K. tudósítója jelenti.) I A független kisgazdapárt békéscsabai szervezete már régebben • kérte országos vezéréi, Eckhardt Tibort, hogy jöjjön le a kerületbe. Eckhardt Tibor legutóbb Köröstárcsán, Tildy Zoltán oltani programbeszéde alkalmával tett fix ígéretet békéscsabai látogatására vonatkozólag, de terminust még nem közölt. Tegnap azután a párt központjától megérkezett a levél, mely szerint Eckhardt Tibor Tildy Zoltán, Andaházy Kasnya Béla országgyűlési képviselők, Szakáls Andor volt képviselő és Mandorff Emil dr. volt képviselőjelölt, főszerkesztő társaságában folyó hó 23-án, szombaton este Mezőberényből autón Békéscsabára érkezik. Az éjszakéi itt töltik s másnap, vasárnap délelőtt résztvesznek a helyi tervezet nasygyülésén, melyen Eckhardt Tibor és társai beszámolnak a politikai helyzetről. A független kisgazdapárt helyi szervezete ugy tervezi, hogy a nagygyűlést a Vigadóban tartji meg mégpedig valószínűleg 11 órai kezdetlel. A (.yülés végleges helye és időpontja a kiadandó rendőrségi engedélytől fagg. A nagygyüléB után Eckhardt Tibor tiszteletére bankett lesz. Egyesül a keresztény gazdasági és a nemzeti néppárt (A B. K. tudósitója jelenti.) A keresztény gazdasági és szociálispárt és a nemzeti néppárt kedden este együttes nyilatkozatot adtak ki. A hétfői napon folytatott együttes megbeszélés eredményeképen a keresztény gazdasági és szoc'alispárt és a nemzeti néppárt elhatározta egyesülését és hogy uj nevet kívánnak felvenni: egyesült kereszténypárt. A tárgyalások tehát nem pártba való belépésre, hanem u] párt alakítására irányultak. A tárgyalásokban a Frledrich litván vezetése alatt álló keresztény ellenzék is résztvett. A megbeszélések etekintelben nincsenek lezárva. A párthoz való csatlakozást már bejelentette több pártonkívüli képviselő és fiisőházl tag is. Minden remény meg van arra—hangoztatja a nyilatkozat —, hoiy Friedrich és mások ii részlvesznek az uj pórtalakitásban és ezáltal a keresztény népies és szociális front teljes összefogása megtörténik a siker jegyében. Vita nélkül döntött a kisgyűlés a békéscsabai képviselőtestületi ülések időpontjáról Az ülés mindössze harminc percig tartott (A B. K. tudósítója jelenti.) A vármegye kisgyülése RicsóyUhlarik Béla dr. főispán elnökletével tegnap délelőtt tartotta rendes havi ülését. Az egyetlen csabai ügyel Heinrich Dázső dr. Ib. főszolgabíró referálta, minthogy Ugrin László dr. másodfőjegyző azóta mór Starvason tartózkodik, mint behelyettesített járási főszolgabiró. Heinrich Dezső dr. részletesen ismertette Vandlik Mátyásinditványát BT, ülések délelőttre való óthelyezése|ügyében, majd a képviselőtestület ha tározatát, mely szerint egyhangú lag kimondották, hogy az a világítási és fűtési többletkiadás, amit a délutáni ülések jelenlenek, nem számottevő, másrészt érdeke a városháza ügyrendjének a jelenlegi időpont, mert különben a tisztviselőket egy munkanaplói vonná el az ülésezés. Utal a határozat végül arra is, hogy a szabályrendelet módosítását a képviselőtestület annak idején egyhangúlag hozta meg. Az alispán javasolta a fellebbezés elutasítását azzal az indokolással, hogy az ülés időpontjának megválasztása a képviselőtestület belső ügye. A kisgyűlés a tagok helyeslése közepette, vita nélkül hagyta jóvá az alispán javaslatát. Békés község a polgári leányiskola tornatermi építkezését ifj. Darida Jánosnak ítélte oda még 1936 derekán. Közben a kereskedelmi miniszter rendeletet adott ki az építőmunkások minimális munkabéréről, melynek figyelembevételével az előbb megállapított építési összeghez még négyezer pengőt szavazott meg Békés képvisslőtestülete. E határozat ellen a békési ipartestület építőipari szakosztálya fellebbezést jelentett be arra hivatkozva, hogy törvény szerint nem szabad pótszerződést kötni 8 ez igy megdrágult csabai ajánlat már nem olcsóbb a békésiekkel szemben több mint hat százalékkal. A kisgyűlés megállapította, hogy a fellebbezés nem állja rreg helyét s azt az alispán javaslatára elutasította. Körösladány község bérbe akarta adni a vásári és piaci helypénzjövedelmet három esztendőn keresztül, évi 600 pengőért. A kisgyűlés feloldotta a képviselőtestület határozatát azzal, hogy a házikezelés a me^ye többi községeiben folytatott gyakor'at szerint sokkal jövedelmezőbb. Hozzájárultak ahhoz, hogy Békés község a Telefonhírmondó rt.vel megállapodást kösiőn, melynek értelmében a község belterületén kit kivilágítható óraoszlopot állítanak fel. Ameddig Békés község vezetőjegyzője személyi pótlékának ügye a belügyminisztériumban nem intéződik el, a békési képviselőtes< tület részére havi 120 pengő munkapótlékot szavazott meg, amit a kisgyűlés tudomásul vett. A kisgyűlés ezúttal is rendkívül gyor»an végzel! a különben sem nagy, összesen 63 pontból álló rendes és pót-térgysorozatla', harminc percig tartottak a referátumok, majd a főispán éljenzés közepette rekesztette be a gyűlést. Körmend is díszpolgárává választja Kozma belügyminisztert (A B. K. tudósitója jelenti.) Körmend nagyközség képviselő* tettülelének tegnapi közgyűlésén ísovics István ipartestületi elnök a következő indítványt jegyezte be : — Körmend képviselőtestülete őszinte hálával és igaz megbecsüléssel emlékezik meg arról a nagyértékű munkásságról, melyei Kozma Miklós belügyminiszter az ország érdekében és különösen a közegészségügy felkarolása terén kifejtett és amely működésével Körmend nagyközséget is részesítette. Kozma Miklós belügyminiszter iránt éppen mos>, a személye ellen irányuló támadások idején Körmend nagyközség ugy juttatja kifejezésre legőszintébb elismerését és igaz háláját, hogy a község díszpolgárává választja. Az indítványt egyhangú lelkesedéssel fogadta el a képviselőtestület. Mussolini — katonai pilóta (A B. K. tudósilója jelenti.) Mussolini miniszterelnök megszerezte a katonai pilóta jelvényt. A jelvény átadása a római repülőtéren ünnepélyes formában történt meg. Martino alezredes megállapította, hogy Mussolini elvégezte az előirt feladatokat, a Duce több órán át egyedül repült és elérte a 4500 méter magasságot. A Dúcénak Valle légügyi államtitkár nyújtotta át a katonai pilóták jelvényét. Felakasztotta magát egy gyulai telekkönywezető (A B. K. tudósitója jelenti.) Az utóbbi időben rengeteg levéllel árasztották el a gyulai hatóságokat, amelyekben megrágalmazták Lendoai Sándor 60 éves telekkönyvvezetőt. A telekkönyvvezelőt a rága Iomhadjérat annyira elkeserítette, hogy felakasztotta magát és mire észrevették, mér halott volt. Fizessen elő a Békésmegyei Közlönyre