Békésmegyei közlöny, 1936 (63. évfolyam) október-december • 224-298. szám

1936-11-15 / 262. szám

1936 november 12 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 3 Utolsó napok! A M. Kir. Jótékonycélu Államsorsjáték húzását december 4-én tartják meg. Még nem késett el, még vehet sors­jegyet. Kapható osztálysorsjegy főáru­sitóknál és dohánytőzsdékben Sorsjegy ára : Egész: ar. P Fél: ar. P 3*- 1-50 állotta, nem birta egyik a másikat. De a válság a gazdákat a zsel­lérekkel egy siralomházba zárta s az országos gyűlés, rr it a két párt legutóbb együttesen tar'o'f, már elfogadta, postulótumként elfogadta azt a határozati javaslatot, mely a latifundiumok elkobzását sür­geti. Több, ez év május elején a bojuvkiak — igy nevezi magét ujabban gazdák s a zsellérek pártja — a szocialistákkal együtt Külpolitikai szemle írja t Lustig Géza 1918. november 11 én Compl­egne erdejében, azon a tisztáson, ahol Lejfs, a napkirály udvaron­caival gyakorta sütkérezett, felhar­sant a kürt és rivallaléra össze­omlott a büszke épület, mit a vas­kancellár emelt. A romok között prédára éhes zsebrákok vertek ta­nyát. É« megkezdődölt az általá­nos fosztogatás. Elsass-Lotharin­gia, Schleswig-Holstein, Posen, sőt Szilézia jóresze sorra levált a har­madik birodalomról s félni lehe­tett, hogy Brandenburgot is eléri a végzet, amit Mária Terézia jö­vendölt neki. Hogy Franciaország sokad magável lebírta, azt még elviselte volna a német gőg. De fájt, hasogetóan föjt, a porosz jun­kernak a seb, amit a lefitymált polyákok ütöttek hiuságukon. Alig kezdődött meg a nemtelen halotti tor, amit Versaillesben laktak a győzők, Sapieha máris bejelentette, hosy Lengyelország jussot formál nemcsak arra, amit a Hohenzol­lernek állítólag eloroztak tőle, de mindarra, amit a Jagellók valaha birtokoltak, az Elba-menti összes tartományokra. Mint üldözött vad, ha szíven éri a kopja, egész Németország felbődült erre az igénybejelentésre. Hogyan — süvöltötte Brockdorff­Rantzau, — hát élve akarnak ben­nünket eltemetni ? És isten-uccse, cudar vége lesz a dolognak, ha Pdsudski jobbiK esze, egy bizo­nyos Rydz-Smigli közbe nem lép és Sapieha-val takarodót nem fu vet. Az egykori művésznövendék éles szemével gyorsan felismerte, milyen kórhozat szérmazhalik ab­ból, ha nyugaton is lecsap a menykő. Mert keleten lecsapott. A bolsevisták végtére megunták, hogy szüntelenül az orrukra kop­pirítsanak a lengyelek. Es 1920. juniusának első napjaiban Bud­jonnii kozákjai áttörték a Dnyepsr vonalat, Tuchacsevszkij pedig a Duna felől gyors iramban előre haladva, a pripjeli mocsarakba szorítja a légionáriusokat. A várat­lan tamadás nyomán eszét veszejti mindenki. Egyedül, egyes-egyedül Rydz Smigli őrzi meg a szükséges lélekjelenlétét és Ukrajnán keres/, tűi Galíciába menti a gondjaira bízott csapatokat. Mint csatakor viz, ha a jég zajlani kezd, ugy özönlik a moszkó ellenállhatatlanul Varsó alé. A fővéros apraja­nagyja remegve várja az ősi el­lenséget. Ám aki teheti, menekül, amerre lát. A diplomaták közül csupán a nuncius, Ratii, a ké­sőbbi szent életű pápa, marad silbakján, no, meg az angol követ, a hetyke Cárion de Wiart. Mér Radzymin is elesett, már Prága is ég. Augusztus 15-én, Nagyboldog­asszony ünnepén, kozák lovak patkóinak zaja veti fel a Navelski városrészt, a ghet!ót. A szomorú hírre a diétika elnöke, Tromp­czinszky, gyászruhát ölt és készül a barbár hódiló elébe, Ám ugyan­akkor, amikor szinte minden veszni •Átszőtt, hirtelen fordul a kocka. Üzenet jön, hogy Weigand Rydz­Smiglivel együtt döntő csapőst mért a bolsevikokra. Mert nem hiába ruházta fal népe Rydzet a Smigli becenévvel, ami „gyorsat" jelent, Alig szedle ugyanis ráncba a seregét ama mesteri futás nyo­mán, amelv Ukrajnából Galíciába iramitotta, Rydz Smigli julius 17-én máris felsorakozott a Zbruca—Styr vonalon, minekutánna Pilsudszki a déli haderők vezéri tisztjébe ül­tette. Juiius 29 én Brodynél alaposan elnáspágolja Juli Budjonnijt és egy csapásra felszabadítja a szoron­gatott Lembergel. Majd észak fe­lől csap le héjjaként az oroszokra és Horochovnál ugyancsak ellátja a bajukat. Augusztus 16-án Varsó alatt terem és Weygand utasítá­sára Bialistoknál Tuchacsevszkijt ropogtatja. Az orosz lavina meg­áll. Megáll és lassan szerteporlad. Szeptember 22-én a litvánok fel­adják Sejnyt és Pilsudski kopója — igy dédelgetik a lengyel bakák Rydz Smiglit — megszállja Gord­nót, ahonnan Íziben átkel a Nie­menen s mint a perzselő isten­nyila, előre halol egészen Szcie­zaráig. A rigai béke tehát, amely Lengyelországot, illetve határait 5csövesnagysupe? /1foráz6 push-pull kapcsolás, színváltó óriásskála, nagyméretű dynamikus hangszóró, szab. bej. ujrendszerü óriás forgó, hang­korrekció, Különleges világvevö, mert rövidhullámon ippal is teljes hangerővel hozza a tá­•li adóállomások exotikus műsorait na vo MINDEN ORION R A D I 0 K E R E S K E D 0 N E L KAPHATÓ Fenti készülék kapható Hirsch Jánosnál Békéscsaba, Andrássy-ut 6. Fenti rádió kapható ROSENBAUM -nál széles glecísval övezi, nagyréstben Rydz.-Smigli müve. Es a lengyelség csak a hála köteles edóját rótta le, amikor a napokban Pilsudski örökébe iktatta. Mondanunk sem kell, hogv Ber­lin csakúgy mint Párizs, IPórizs csakúgy mint London, de legfő­ként Moszkva feszülten vár. Mi készül a Visztula partjfn? Merre hajlik, merre inog a ser­penyő, jobbra, avagy balra? Persze, ez vagy az nem egye­dül az újdonsült marsall akaratán muiik. A Manchester Guardian usyan figyelmeztet arra, hogy a leyu'óbbi községi választások or­szág íz-rint a szocialistákat ültet­ték a nyeregbe. Ebből azonban semmik* p nem következik az, amit a jeles újság insinuál. sem­mikép nem következik, hogy a pórt, melyet Sapieha és Radciwill hercegek vezetnek, inarokkant volne. A latifundiumok urai, a slachc cok, ma is roppant hatalmat gyakorolnak, ugyanolyatfélét, mint a cárizmuB idejében. Án időköz­ben a parasztság is öntudatra ébredett » mint ta/ászkor a ga­bona, a fejéi hőnyja. Annől in­kább, mert az összes lakossőg hetven százalékét alkotja. S annál inkább, mert elképesztő nyomor­ban sínylődik. Csak évekkel ez­előtt még a Pia«t, hol a gazdák tömörültek s a Wyzwolenie, holott a zsellérek csoportosultak nem

Next

/
Thumbnails
Contents