Békésmegyei közlöny, 1936 (63. évfolyam) április-június • 76-147. szám
1936-06-06 / 129. szám
1936 junius 14 BEKESMEGYEl KÖZLÖNY 3 és a fővárosi színpadok sztárjainak vendégfellépte SO-én szerdán a aba Mozgó-ban A főispán és alispán jelenlétében, teljes sikerrel zárult az önálló gazdasági népiskola háztartási tanfolyama Hétszázharminc növendék, négy terem és hét hold föld — Ki kell bővíteni az iskolát! (A B. K. tudósítója jelenti.) A m. kir. önálló gazdasási népiskolában pénteken délutőn kezdődtek meg az évvégi vizsgálatok. Tizenegy osztály tanulóinak kell számol adni sz elmúlt évben szerzett ismeretekről, a nagy létszámra való tekintettel a vÍ2sgók két napig larlanak, ma délután fejeződnek be. Már ez is mutatje, hogy milyen tömegekkel dolgozik az iskola, de legjobban i^usztrélja a helyzetet a 730-as létszám (Ebből 480 a lány). S ez az óriási tömeg négy teremben nyert elhelyezést oly módon, hogy reggel nyolc órótói háromnegyed egy őréig tanul az egyik csoport és egy órától hatig a mósik. Méá igy is rengetegen vannak egy teremben s emellett a szellőztetés sem lehet negyed órai szünettel ideófís. A helyzet ezért nem kétségbeejtő, mert ha az uj vágóhidat felépitik, a szomszédos régi vágóhid helyiségeit az iskola kapja meg s igy talán lesz majd elég férőhely. Csak ez a kérdés, mikor szabadulnak fel lekötöttségük alól ezek a helyiségek ? Az iskola gyakorlatilag mutatja be tanulóinak a helyes gazdálkodást. Hét holdas kert és faiskola veszi kőiül a lantermekel, de legalább husz hold kellene, ez a minisztérium kívánsága s emiatt sokszor zaklatják az iskola igazgatóságát és a város vezelőit. A tanulók nagy kedvvel dolgozgatnak egész éven ét egy-egy részükre kiosztott kertszakaszcn, de szép is, liszta is a kert, élvezet végigmenni rejte. A faiskola, a virógkertészet és tehenészet szépen jövedelmez, nem is csoda, értenek hozzá, például három tehenük ad naponta negyven liter tejel. Az iskola különféle tanfolyamokat is tart fenn, igy faápolási, kosárfonó, zöldség- és gyümölcsbefőzési hal heles kurzusokon ismerteti, nagyrészt végzett növendékeiva), a gyakorlati élei követelményeit. A legnépszerűbb a háztartási tanfolyam.amelyre például legutóbb is löbb mint ötvenen jeleni; eztek, de a férőhelyek kevés volta miatt csak tizenhat lányt vetlek fa). Ehhez a tanfolyamhoz ugyanis megfelelő felszerelés szükséges s ez elég drága ehhoz, hogy e yelőra töb bet ne tudjon venni az isko'a. Emellett pedig helye sincs a tanfolyamnak, csak ilyenkor, év vége felé tudják megrendezni, egyszer egy esztendőben. A háítartáai tanfolyam záróvizsgáját tegnap délulán tartották. E őke'ő közönség jelenlétében kérdezte ki Kristóf Andrásné, a tanfolyam vezetője a lányokat. Ott voltak Rcsóy-Uhlarik Béla dr. főispán, Márky B&rna dr. alispán és neje, Jánossy Gyula polgármester, Rmgbauer Károly dr. tanfelügyelő, Medovarszky Máiyés dr. főjegyző, Korniss Gizo dr. kuliurtanícmok. Donner LSSK'Ó dr. tisztifőorvos, Benedek Pál téli mezőgazdasági iskolai igazgató, Tamássy Károly dr. aljegyző, Mózes Imre dr. végóhidi igazgató. Tantó József népmüvelésügyi titkér és még sokén mésok. A főispán az elméleti vizsga meghallgatása után kijelentette, hoxy a tapasztalatok teljes mértékben kielégilik és arra fog törekedni, hogy ezeket e tanfolyamokat egész évben, állandóan megrendelhesse az iskola. A főispán az alispánnal együtt megtekintette a gazdaságot és az egyik lanteremben elhelyezett kiállítást, amelyen a leónynövendékek kézimunkáit, valamint a fiuk fonott kosarait mutatták be. A megye vezetői mindezek faléit élénk tetszéaükei nyilvánították 8 gratuláltak Bocskóy András igaz gatónak, aki leni'ólérsaival együtt sikerrel munkálkodott. (LEIN HENRIKNÉL legolcsóbb beszerzési forrása Hagy választék Andrássy-ut 7 Aranyat és ezüstöt a legmagasabb napi áron veszek A bemutató ulán a háztsrlási tanfolyam növendékei gyakorlati lag is beigazolták iudáeuka!: pom pás u£8orinit tálaltak a vendégek számára. immt ^i Julius 8-én nem nyílhat meg az egészségvédő (A B. K. tudósilója jelenti.) Mini mar többizben jiletstük, uay tervezték, ho^y e csabai egészségvédő intézet junius 1-én nyílik meg. A dátum kissé eltolódik, hogy mennyivel, még nem lehet tudni. A filsőbb hatósági jóvihegyós ugyanis még nani érkezett meg. Hogy mikor kepja kézhez a város a jóváhagyó végzést, egyc'őre nem lehet tudni. Tény, hogy ennek leérkezta után kell nat hét, mig az intései ügyeit irányító bizottuógot megalakítják, u?y, ahogy a jóváhagyó 8 alatt élló szervezési szabályrendelet előirjs. ba kell szerezni a szükséges felszerelési tárgyakat éa meg kell választani, vegy meg kell hívni az intézetnél közreműködő orvosokat. HIREK Az idő fi budapesti meteorológiai intését esti prognózisa Eiénk nyugati szél, sok helyen záporeső és zivatar, egy-két helyen esotteg jígaíí. A hSmérséklüt nyugat fe-81 tovább sülyed. H békéscsabai meteorológiai meflfiayelóáilomásesti jelentése 1936 junius 5 én Hőmérséklet este 9-kor +16.0 C c Hőminímum +120 C» Hőmcsxirnum +22 3 C } Napi átlíig +17.5 C° A föld felszínén +16 3 C<> Légnyomás 756 3 mm Csapadék 0.2 Dini Talajhőií érsáklet (5 cm) +18.4 C 8 Ezen a héten a Lőrinczy és Abonyi gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. — Eltemették Csabai Jánost. Tegnap délután nagy részvét kisérle utolsó útjára Csabai Jánost, a HONSz alelnökét. A temetésen megjelentek a vitézek teljes számban, kivonult a katonazenekar is és a gyászmenelet a Hősök temetőjéig kisérte, ahol Csabai Jánosi örök nyugalomra helyezték. — A polgármester az aratógépek ellen. Jánossy Gyula polgármester, kapcsolatban a képviselőtestüle'ben elhangzott felszólalásokkal, felhívást bocsájtott ki, melyben megállapítja, hogy ez évben fokozottan szükséges a munkások nyári aratási munkához való juttatása. Felhívja tehát a békéscsabai gazdákat, hogy saját érdekükben is kövessenek el mindant, hogy minél több munkás jusson nyőri munkőhoz és hogy az aratógépek üzembe ne helyeztessenek, mert minden aratógép naponta átlag 5 munkásnak veszi el téli kenyerét, a gép üzembentartősához pedig nemes valutáért külföldről behozandó kötőzsineget, olajat és más alkatrészeket kell használni. — Névmagyarosítás. Hajtman András békéscsabai leventeoktató nevét a m. kir. belügyminiszter engedélyével Harmatira változtatta. — Sportorvosi előadás a K40S2-ben. Ma, szombaton este fél 9 órai kezdettel a Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetsége békésciabai csoportjának Széch^nyi-u. 4. sz. a. helyiségében Erdélyi hívén dr. orvos tart előadást Sport és egészség cimen. fiz iskoiai vizsgák hónapia junius Csabán az alsófoku tanintézetek meglehető• sen sietnek az évzáróval: a tanyákon a községi iskolák már mind befejezték az oktatást. Az eredmény figyelemreméltó. A csabai tanyai gyerekek nagy része, legalább nyolcvan százaléka nem tud magyarul hat éves korában és mire az első osztályi kijárják, mindegyik magyarul ir és olvas. Nagy dolog ez igy, önmagában is hátha még hozzávesszük, hogy egy tanító oktatja hat osztály növendékeit, sokszor nyolcvanas létszámmal. Ez teljesítmény ! Nagyszabású folyóirat helyi terjesztéséhez jutalékos üz letszerzőket keresünk. Urak és hölgyek Írásbeli ajánlatát »Kulturmunka* jeligére a kiadóba kérjük — Urnapi körmenet. Folyó hó 11-én, csütörtökön, Űrnapján nyolc órakor ünnepi istentisztelet lesz a róm. kat. plébánia templomban, amelyet Domanek Pál dr. esperesplébános celebrál. Az istentisztelet után körmenet lesz, amely a Szent Ütvén térről indul és az Andrássy uton, majd az Irányiuccán halad és a Verbőczy-uccán ismét a Szent Iatván-térre megy. A környék Orosh&za. Gabnai Sándor községi főorvos kifogásokat tett ez állami elemi iskola ellen. Az egész iskolában alapos takarítást kell végezni, hogy alkalmas le. gyen a látogatásra. — Megállapítják a kőműves munkabéreket. A szegedi kereskedelmi és iparkamara szakbizottságai hétfőn délelőtt a minimális kőműves munkabéreket állapit* jők meg. As ülésre meghivóst kapott a békéscsabai ipartestület. — Kerti ünnepély a szeretetházban. Vasárnap délután az ev. szeretetházban, az Evangélikus Nőegylet a Leányegylettel karöltve, tombolával egybekölött kertiünnepélyt rendez. A tombola-jegy óra 30 fillér és mintegy 200 értékes nyereménytárgyból lehet majd nyerni. Rossz idő esetén egy héttel későbben lesz megtartva a kerti ünnepély. buzakemény Hő Andrássy-ut 19.