Békésmegyei közlöny, 1936 (63. évfolyam) április-június • 76-147. szám

1936-04-30 / 99. szám

Ara 6 fillér BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1936 április 30. csütörtök 63. évfolyam 99. szám j^J API REND ELŐTT Az adó mindig napirenden van. Azokon a számos napokon is, amikor az államhatalom kép­viselői csak kérik — hej, de na­gyon kérik — lőlünk az obu'uso­kat 8 azokon a keveseken is, ami­kor megjelenünk a pénztér feliratú rácsos ablak előtt 8 immel-ámmal, nagyokat nyögve Ieguberéljuk a pengőcskéket. De most, hogy a pénzügyminiszter közzétette az 1934. évi adóstatisztikót, különö­sen napirenden van az adó kér­dése. S bizony nem árt, ha ebből az alkalomból a mélyére pillan­tunk egy kicsit ennek az ügynek. Mert sok minden tanulségos do­log kerül óm ki ezekből a sta­tisztikákból. Mér maguk a puszta számok is fölöttébb beszédesek. Megtudjuk belőlük, hogy 1934 ben összesen, mindenféle, fsjta és ne­mű Rözteherben 993 7 millió pen­gőt fizetett be az állampénztárba a csonkaország népe s ebből a számból az ország minden lako­sára igy 103.63 pengő közteher jut. De még többet mondanak a szá­mok, ha összehasonlítunk. Mert igy kitűnik, hogy az a fejadag nem is olyan régen, 1928-ban még 143.44 pengő volt. Lehet tehát adót lefaragni, közterheken enyhí­teni, ha kell. É® csak annál in­kább szükségesnek tartjuk, hogy a kormány, amely néhány év alatt olyan jelentős mértékben le tudta csökkenteni a közterheket, egy­szerűsítsen az adójog immér át­hatolhatatlan dzsungelján is. Mert a magyar nép 1934-ben is 81 féle cimen fizeti be azt, amit közteher­viselésben teljesít. Értelmiség vizsgálatokat végzett egy tudós pszichológus professzor középiskolás fiuk és leányok szé­zhin és százain. Az újfajta vizs­gálat, amely a lélek és az érte­lem legelrejtettebb kamrőiból is felszínre hozza mindazt, amire a kutató kíváncsi, azt a bizonyságot szolgáltatta, hogy a mai fiatalság nagyon értelmes, nagyon gyors felfogósu. Da azt is kimutatták a vizsgólatok összevetett adatai, hogy az uj generáció ijesztően sok tag­jából hiányzik — a megértés. És ez a kép csak kópia. Eredetije a ma vezető politikusainak lelki al­kata, amelynek — az idézett tu­dós szerint — legjellemzőbb sajá­tossága : a megértés hiánya. Szomorú összevetési Az ideál, amelyben nincs megértés 8 az ifjúság, amely ideóljaihoz hasonul. Szomorú kép a nincs, hogy hová vessük róla a szemünket. Mert hogyan is kívánjuk as utánunk következőkről, hogy megértéssel (A B. K. tudósilója jelenti.) A képviselőház szerdai ülésén le tárgyalták és általánosságban és részleteiben elfogedták a Orszá­gos Földhitelintézet létesítéséről szóló törvényjavaslatot. A javas­latot Petrovácz Gyula és Hermán Antal elfogadta, mi* Eckhardt Ti­bor ellene szólalt fel. Fahinyi Ti­hamér pénzügyminiszter válaszá­ban örömének adott kifejezést, hogy valamennyi felszólaló helyeselte az agrár hi­telintézetek fúzióját. Hangsuhozta, hoay az a prog ramja, hogy a többi intézeteknél is előre haladjunk az egyesítés terén. Kijelentette, hogy nagy súlyt fektet arra, hogy az uj agrár hí telintézet tevékeny központja le­gyen a kisbirtok hiteinek. A mi­niszter beszédét nagy leps és he­lyeslés fogadta. A beszéd után a régebben el­mondott interpellációkra adott írás­beli válaszokat olvasták fel, ez­után áttértek az interpellációk rneg­hallgalósóra. Ruppert Rezső kérte a kormányt, hogy tegyen lépése­ket a népszövetségnél az alkot­mányos kormányzás érdekében. Az interpellációt kiadták az ille­tékeseknek. Éber Antal a keres­kedelmi minisztert kérte, vonja vissza a határidős üzlet betiltására vonatkozó rendelkezését. Winckh­ler Istvőn kereskedelmi miniszter kijelentette, hogy a korrnőny fe­lelőssége tudatában szüntette meg a juliusi határidőjegyzé8t. A ren­delkezésnél szem előtt tartja a me­zőgazdaság érdekeit. Kéthly Anna kérte, vizsgálják fe­lül a villamostarifát, a miniszter kijelentette, hogy a fővőros költ 8égveté8ét most vizsgálják felül. Propper Sándor a helyiérdekű va­sút tarifájának leszállítását kérte. Wichkler miniszter válaszőban ki­fejtette, hogy nincs jogalapja a törvényes beavatkozásra. Andaházi Kasnya Béla a Phö nix bécsi biztosító térsasóg buká­sával kapcsolatos intézkedések tárgyában interpellált. A társaság bukásával széles rétegeket érintő nagy kár erős kihatással van az egész gazdasági életre. Fabinyi Tihamár pénzügyminiszter vála­szában rámutatott arra, hogy ami kor a bécsi Phöriix összeomlősa tudomására jutott, azonnal intéz­kedett, amivel megelőztük a többi államokat. Kiadott rendelete leköti a biztosító intéze­tek ingó és ingatlan va­gyonát és követelését legyenek egymás iránt, ha a pél- ! dák — a „nagyok" életének pél dói mindenre megtanítják őket, csak a megértésre nem. és kizárólag a belföldi biztosítot­tak fedezésére rendeli. Az ingó és ingatlan vagyon lefoglalása meg­történt éa a részvényekről szóló értékpapírok a Pénzintézeti Köz­pontnál vannak elhelyezve. Át­mene'ileg az veszi őt a Phönix ! magyar vagyona feletti intézkedést és a pénzkezelést. Meg kell őlla­pitani, hogy kellő időben megtet­tünk mindent az emberi gondos­ság legmesszebbmenő határáig. A hiány 10 millió pengő körül mozog és nem közelíti meg a többi álla­mok fiókjainál mutatkozó hiányt. (Az elnök több i«ben rendreutasí­totta Buchinger Manót a minisz­ter beszéde alatt használt kifeje­zéseiért s végül is a mentelmi bi­zottsőg elé uiasitotta, mert olyan kifejezést használt, amely sért egy velünk barátságban álló államot.) A pénzügyminiszter beszédét a Ház minden oldalén nagy tapssal és helyesléssel fogadták. A hódmezővásárhelyi nép­egészségügyi kiállitás (A B. K. tudósítója jelenti) Az elmúlt évben Budapesten meg­rendezett Magyar Egészség Hete kiállításáról sokat irtunk. Kellőkép méltattuk azt a nagy fontosságot, amelyet az ott bemutatott ered­ményeknek, s főleg az azokat lét­rehozó széleskörű kutatómunká­nak tulajdonítottunk, amelyek arra voltek hivatva, hogy merészen felszántsák a magyar közegészség­ügy töretlen és járatlan ugarát. De a budapestinél százszorta nagyobb jelentőséget tulajdonítunk annak a munkának, amelynek eredményeit a most megnyílt hód­mezővásárhelyi népegészségügyi kiállitás hozza napvilágra. Nem szívesen nyulunk az éles példák olcsó eszközéhez, de nem lehet nem idézni azt a békésmegyei esetet, amelyben tegnap előtt Ítél­kezett a gyulai törvényszék, súlyos börtönre ítélve az anyát, aki gyer­meke bőrbaját ugy gyógyította, hogy a forró kemencébe dugla a fiút, ahol az megsült. Rengeteg elvégzendő munka vár a népegészségügy felvilágosítása terén a közre. Hiszen, hogy me­gint csak egy kirívó számot em­lítsünk. megdöbbentő, amit Johan Béla dr. államtitkár a hódmező­vásárhelyi kiállítást megnyitó be­szédeben mondott: Magyarorszá­gon tízszer akkora a tifuszbetegek száma, mint az európai átlag. Békéscsaba, amely az utóbbi években tanújelét adta, hogy ezek­nek a kérdéseknek a döntő fon­tosságát felismerte, megint előre­haladt egy lépéssel azon az uton, amely a jobb népegészség felé visz. Két hónap múlva meg­nyílik az egészségvédő intézet. Nem lesz hát érdektelen, ha mór csak ennek az aktualitásnak a kedvéért is, pár szóval beszámo­lunk a vásárhelyi kiállításról és annak nagy sikeréről. A kiállítás tudatosan keresztül­vitt célja az egészségügyi propa ganda. Minden ezt szolgőlja. Kezdve az OTI balesetvédelmi plakőljától Q tanyai házépítkezés régi. egészségtelen vityilóit és az olcsó, de higiénikus kis házakat bemutató modellekig, a kiállítás minden CBoportja a néphez szól, azt óvja, oktatja, figyelmezteti. Sorra felvonulnak a nép­betegségek: tifusz, difté­rié, tuberkulózis, az em­berre veszedelmes állati beteségek mind könnyen érthető, szemléltető áb­rákon, modelleken, le­írásokon. Fontossógéhoz mérten kap helyet a kiállítás termeiben az anya és csecsemővédelem anyaga, az is­kolafogéval, a nemi betegségek, 8 végül a helyes népélelmezés és néptápláikozás, valamint a légvé­delmi berendezkedések. A kiállításnak nagy sikere van. A nép, amelynek a kiállitás szól, megmutatja, hogy fogékony minden jó iránt, amit nyújtanak neki. Hasonlóan nagy sikerük van az előadásoknak is, amelyeket a ki­állitás keretében tartanak. Nem csak az orvosi továbbképző elő­adásoknak van nagy orvosközön­ségük, nemcsak a népszerű ismer­tető előadásokat látogatja a közön­ség, hanem nagy laikus közönség volt dr. Johan Béla államtitkár tulajdonképen csak orvosoknak szánt „Egészségügyi reformok" és dr. Czaka Lajos városi tiszti fő­orvos „Hódmezővásárhely egész­ségügyének mai őllapola" cimü előadásán is. A vásárhelyi népegészségügyi kiállitás megmutatta, hogy van te­rület, ahol a mai nyomorúságos viszonyok között is lehet, kell és érdemes dolgozni. Reméljük, a csabai egészség védő in'ézet követi a megmutatott példát. A Phönix-iigy és egyéb gazdasági kérdések a Ház interpellációs ülésén

Next

/
Thumbnails
Contents