Békésmegyei közlöny, 1936 (63. évfolyam) január-március • 1-75. szám

1936-01-16 / 12. szám

Ara Ö fillér ^^ r w BEIESME I KÖZLÖNY Békéscsaba, 1936 Január 16, csütörtök 63. éwfuiyam 92. szám Veszedelmes gabona­tolvajokat tett ártalmat lanná a békéscsabai csendörörs sikeres nyomozása Ket napi munka — kettős eredmény (A B. K. tudósítója jelenti.) Megirtuk pár nappal ezelőtt, hogy ismeretlen tettesek megfúrták öitv. Kiiment Andrésné fenyesi tanyá­iénak magiéról és az igy támadt nyíláson kérésziül lopták ei a ga bonét. A csendőrség azóta kitár tóan nyomozott az ügyben. Köz­ben egy másik jelen'.ős bűneset tetteseit fogtál-: el a járőrök. Ez mér a második szerencsés fo­gás a nyomozás során, mert a magtárfurók keresése közben lep­lezték íe a»t a bűnszövetkezetet is, amely a békéscsabai piacokon és vásárokon foeztosatolt. A csendőri nyomozás kideritette, hogy Leszkó Istvén telekgerendási kereskedő árpát vásárolt Hra­bovszky János telekgerendási gaz­datól. A csendőrség furcsának találta, hogy a két holdas kisgazda még januárban is tud 45 kiló ár­pát eladni és vallatóra fogta Hra­bovszkyt, aki azt mondotta, ez árpát Vantara János telekgeren­dási gazdasági cselédíől kapta csizmajavitásért. Vantara János Református-Kovécsházán szolgált, a csendőröknek erte kellett men­niök, hogy kihallgathassák. Van­tara János beismerte, hogy szol­gálatadójától, Zsugán Mihály te­lekgerendási kisgazdától lopta az 50 kg. árpát — Hrabovszky János felbujtására. Nemcsak árpát, ha­nem 1935 juliusban fél mázsa búzát, októberben ugyanannyi csö­ves tengerit lopott és a terménye­ket minden alkalommal Hrabovszky Jánosnak adta át értékesítés vé­gett. Hrabovszky János a búzát Csorváson megőröltette, a tengerit sertéseivel megetette, míg az árpát Leszkó Istvánnak adta el azzal, hogy az érte ka­pott pénzen majd megegyeznek. Leszkó Istvén annak tudatéban, hogy Hrabovszky János lopásból származó órpét visz neki, meg­vette a terményt, de ugyanígy veti Zahorán Mihálytól 160 kg., Csarés Páltól 30 kg. morzsolt tengerit, Darida Mártontól 35 kg., Tadanaj Jánostól 51 kg. csöves tengerit; ezek a fiatal gazdalegények vala mennyien szüleiktől lop'ók a ga bonét és erről Leszkó Istvén lu­doil, amit i«azo! az is, hogy több izben éjjel 8záliitotték hozzá a terményeket. A tikeres nyomozás szerdára befejeződött. A gabonatolvajokat a csendőrség nem tartóztatta le, tekintetlel arra, hogy bejelentett lakással rendelkezik mindegyik. Az iratoka* áttették a gyulai ügyészséghez. A halálfejes szervezet húszezer pengőt kért Ziegler Mór mező­berényi szövőgyárostól (A B. K. tudósítója jelenti.) Ziegler Mór szövőgyéros Mező­berényben névtelen levelet ka­pott. írója megható módon cse­kély szívességet kér! a cimaettő!: húszezer p;ngől. A pénat az uta­silés szerint a berényi vásártéri kut tövében kellett el ásni. A levél szankciókról is gondos­kodott arra az esetre, ha Ziegler Mór nem tenne eleget e kére­lemnek, mert akkor „a halál fia lesz.' Az aláírás is ritkaszép. a halálfejesek szervezete. Ziegler Mór a vásártéri kut helyett a csendőrségre sietett, ehol azt tanácsolták neki, hogy helyeztessen el a jelzett helyen egv üres üveget, hátha ezzel lépre lehet csalni a tettest. Igy is tör­tént. Éjszaka egy csendőr a vá­sártéri kutnái figyelt állandóan. Azonban — hiába. Dem jelentkezett senki. Ezek után lehetségesnek tartják, hogy a levél csak rossz tréfa volt. A csendőrség azonban tovább folytatja a nyomozást és a név­telen levelet beküldte a gyulai ügyészségre. II állás — 146 pályázó Földművesek, iparosok, tisztviselők, állástalan tanár, kereskedők, leventeoktatók az eskiidti állások pályázói között (A B. K. tudósítója jelenti.) Szerda délben járt le a városi es­küdti állásra meghirdetett pályá­zat határideje. Az iktató hivatalba szerda délig 146 pályázat érkezett be, ez a szám azonban még jelentősen növekedni fog, részben azokkal a kérvényekkel, amelyek ma reggel postőn érkez­nek a várcshőzára, részben pedig azokkal, amelyek az alispáni hi­vatalhoz futottak be. Utóbbiak szá­mát hatvanra becsülik. A békéscsabai pályázók foglal­kozás szerinti megoszlása nagyon változatos. Legnagyobb tömegben a hadviselt földművesek, illetőleg napszámosok, azután iparosok, tisztviselők, városi munkások, ke­reskedők, leventeoktatók jelent­keztek, da akad felső ipariskolát végzett műszaki rajzoló, gyógy­szerészsegéd és állásnélküli tanár is a pályázók között. Az elmúlt hat évben szolgála­tot teljesítő esküdlek közül öt pá­lyázott. A városhoz szerda délig befu­tott pályázók névsora a következő: Marton Kálmán, Kazár Pál, Le­pény András. Farkas János, Lend­vai Mihály, Gergely Istvén, Molnár András, Benczúr János, Gajdács János, Aradsski Mihály, Turcsán György, Molnár János, Farkas György, Varga Mihály, Hankó György, ifj. Őri János, Kaczkó Pál, Francziszky György, Popovics Pál, Krnács Györurv, Bátori Sándor, Csicsely Pál, Hegedűs Antal, Dras­kóczv Béla, Gajdács Pál, Szemen­kár György, Zsilinazki Pál, Kazár Mihály, Hrabóvszki György, Da­rabos Mihály, B'askó János, Be reczki József, Keczkó György, Morauvszki Ferenc, Hrabóvszki Já­nos, Vantara György, ifj. Patay András, Csjernyik András, Galli Gyula, Kerepeczki János, Zeiro3 György, ifj. Bakos Mihály, Pepó János, Kovács P. András, Uhrin Tamás, Prisztavok András, Papp László, Stefanik Mihály, Lonovics János, Salamon Pál. Bognár Ist­ván, Aradszki Mihály, Mazan Já­nos, Ötvös János, Drogan György, Szebenyi György, Faió Mátyás, Gyebnár György, Szák János, Pepó Emil, Kerepeciki Pál, Vasas Pál, Sólyom László, Mokoa János, vitéz Csabai János, Kinder Pál, Kiiment György, Szék K. Mihály, Krizsán György, Balázs András, Maulis Mihály, Mogyorósi Lajoa, Kovács János, Csernok András, Szása Pál, Pataj György, Párti János, Arcsin István, Evanics János, Sziivási József, Hrdiicska László, Kere­peczki Pál, Salát János. Uhrin Pál, Kvasz Miháiy. Tóth C. Márton, Ssékely Ferenc, Bogár János, Biaskó András, Ferencsik Mihály, Dorkovics Mihály, Horváth János, Szák György, Farisz János, Péli Mihály. Varga K. György, Penyaska Pál, Pauló János, Bányei Pál, Hrabóvszki János, Tóth István, Kvasz Pál, Szlávik György, Kovács Z. Pál, Kutiila Pál, Bálint Ferenc, Gyulai Andrés, Beienta Bertalan, Berényi György, Sipiczki K. György, Barcs Béla, Papp Mihály, Varga Pál, Randai András, Jancsó Mi­hály, Bajusz Márton, Ratay János, Sajben János, Ancsin Mátyás, Kovács Sándor, Gvurkó János, Gajdács Mátyás, Tóth András, Laurinyecz János, ifj. Pribojszki György, Kiszuly János, Gélik Já­nos, Brhlik György, Pribojszki Má­tyás, Lsnhardt György, Farkas Mátyás. Sajben György, Tokaji János, Lipták P. György, ifj. Wieg­mann György, Laczó N. György, B. Drugan János, ifj. Maczák György, Szabó Péter, Biró Albert, Mazan Mihály, Dukát András, Lipták L. Károly, Leszkó György, Zsibrita Ándrős, Tomann Ferenc, Kinevezték az okta­tásügyi tanácsok elnökeit (A B. K. tudósítója jelenti.) A kormányzó a vallás és közokta­tásügyi miniszter előterjesztésére Sí ily Kálmán dr. államtitkárt, az Országos Felsőoktatási Tanács elnökévé, gróf Teleky Pál, volt miniszterelnököt, a József nádor műszaki é« gazdasági tudomány­egyetem tanérát az Országos Köz­oktatásügyi Tanács einókévé ne­vezte ki. Gróf Teleky Pál volt mi­niszterelnököt az Országos Öaz-

Next

/
Thumbnails
Contents