Békésmegyei közlöny, 1935 (62. évfolyam) április-június • 75-146. szám

1935-04-10 / 82. szám

378 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1935 április 11 NEM LESZ GONDJA, ha tavaszi selyemharisnya, gyermekzokni, divatkeztyü stb. szükségletét a durvasága és Pécsiné biztatása adták kezembe a fegyvert (A B. K. tudósitója jelenti.) Ma kezdte tárgyalni a budapesti törvényszék BoQnár Ialvánné, a férjgyilkos alagi asszony bűnügyét. A törvényszék épületét mér kora reggel feltűnő nagy tömegek lepték el. Kilenc óra utén vezették elő a a vádlottakat, özv. Bognár István­nét és Pécsi Sándornél, aki mint bünsegédi bűnrészes került az ügybe. A vádirat szerint Bognárné 1933. december 27 én férjét előre megfontolt szándékkal álmában előbb kétszer fejbelőtte, majd bárddal több ülést mért a fejére, a holttestet feldarabolta s annak egyes részeit Alsógödön és Alagon dobta el. Pécsiné a puskái öl tölténnyel együtt annak tudaté­ban adta át, hogy Bognárné azzal fogja férjél elpusztítani. Bognárné az elnök kérdésére kijelenti, hogy bűnösnek érzi magát, de a gyilkosságot nem fontolta meg előre. Arról beszél, hogy az ura durván bánt vele, nem ekart dolgozni, mulatozni járt és többször megverte. Az elnök a vallomások és az or­vosi vélemények alapján elébe­tárja, hogy ő verle meg az urát, 1921-ben egyszer ugy összevissza rugdosta, hogy az munkaképtelen lett. Az asszony volt összeférhe­tetlen. A vádlott azt mondja az elnök kérdésére, tény, hogy 1933. december 16 án jutott arra a gon­dolatra. hogy az urát elteszi láb alól. Vagyis a gyilkosság elölt liz nappal, mondja az elnök. Bognárné azt mondja, hogy többször pa­naszkodott Pécsinének, férj 9 hogy bánik vele s Pécsiné kijelentette, hogy ő nem tűrné ezt, Gu'w'll Andrássy-ut 6. szerzi be ö már régen lelőtte volna az ilyen embert. Az elnök figyelmezteti, jól gon­dolja meg mielőtt valakit ilyen súlyos váddal illet. Eddig azt val­lotta, azzal kérte el a fagy vari, hogy férje akar vadászni vele. Bognárné megmarad amellett, Pécsiné az ura lelövésére adla át a fegyvert. Arra a kérdésre, miérl nem mon­dotta ezt eddig, azt válaszolta, ne TI akart mást is belekeverni ebbe az ügybe. Pécsiné mutatta meg neki, hogyan kell bánni a f-gwerrel. A nyolc osztályú elemi iskola problémája a csabai tanítók közgyűlésén (A B. K. tudósitója jelenti.) A békésvérmegyei állalános tanító­egyesület békéscsabai járásköre ma reggel nyolc órakor tartotta évi rendes közgyűlését az Irányi­utcai elemi iskolában. A nagyszámban megjelent la­nitógárda előtt Karsai István esrve­sületi elnök tartott megnyitót. Elő­ször a Rákóczi-évről beBzéll. Em lékezzütik — mondolla —, hogy hitet, reményt merítsünk egy uj reformkorszakhoz és kuruc*ághoz. Csodálatos világ a kurucvilág. A római közmondás is azt mondja, hogv fegyverek csörgése között hallgatnak a múzsák s ime, a kuruc szabadságharc vérzivatarosévtizedének eredménye a kuruc nép­költészet. Fes háztartási cikkeket piperét legnagyobb legjobbat legolcsóbban Erayer E. és Társ Lakk- Festékgyár fiókjánál vásárolhat Békéscsabán a Csaba szálloda sarkán Telefonszám 425. Nagy húsvéti kölnivíz locsoló vásár! amelynek a világirodalomban nincs párja. Ezután a nemsokára sorrakerülő egyetemes lanitőayülésen megvi­tatandó problémákról beszélt Kar­sai István. A legégetőbb kérdések a nyolc osztályú elemi is­kola és az egyetemi ta­nítóképzés, továbbá az anyagiak rendezése. Végül Karsai István megemlé­kezett Molnár János igazgató tanitó kitüntetéséről, Mészáros Gyuláról éa nejéről, továbbá Brózik Emil­ről, akik nyugalombavonuliak és Pelz Józsefről, Varga Lászlóról, akik az év folyamán meghaltak. Emléküket jegyzőkönyvben örö­kítik meg. Hursan János pénz­téri jelentéséből kitűnt, hogy a já­ráskor taglétszáma 122. A jelentés tudomásulvétele után az elnök az ülést berekesztette s pár perces szünetet tartottak, majd sor került n pedneógiai szemináriumra. Itt Jung Miklós tanfalügyelő »artott megnyitót. Megemlékezett Rákó­cziról, majd igy folytatta : — Korunk problémája a gyer­mek. Lelki világa külső behatá­sokból épül fel. Ma más a világ, mint volt. Nem alkalmazható az a mérték, amellyel minket nevel tek. Az iskolának is alkalmazkodni kell a változott viszonyokhoz. Életet akarunk vinni az iskolába és az iskolát ki akarjuk vinni az életbe, a nagy természetbe, hogy a gyermek mindent közvet­lenül ismerjen meg. A továbbiakban azt hangsúlyozta, hogy az értelmi nevelés mel­lett sohasem szabad el­hanyagolni az érzelmi nevelést sem. Ezután megkezdődtek az egyes előadások. Ambrózy József igaz­gató Beszéd és értelemgyakorlat a IV. osztályban cimmel, Némedi Béla Emlékezés II. Rákóczi Ferenc­ről cimmel, Szilágyi Károly békési tanitó Az oiuasds és olvasmány­tárgyalás módjáról cimmel, Sala­mon Emília békési tanítónő Olvas­mánytárgyalás a IV. osztályban címmel, Hrabovszki Mihály A ta­nitó és a táblai rajz cimmel, végül Paulai Mihály Fodor Ferencnek A magyar elemi iskolai földrajz­oktatás cimü könyvéről tarlottak előadásokat. A mezömegyeri Stefánia költségeit Pongrácz Jenő gróf vállalja (A B. K. tudósitója jelenti.) Békésvérmegye kisgyülése ma dél­előtt Fáy István dr. főispán elnök­letével larlotta rendes havi ülését. Az ülésen a lagok feltűnően nagy számban jelentek meg, padig a tárgysorozat C3ak harminchét s jobbára érdektelen pontból állott. A megyeháza garázsépületének renoválására 3700 pengőt szavaz­lak meg s nem járultak hozzá Földessy Zoltán szentetornyai jegy­ző megjutalmazásához. Orosháza 51.000 pengős függőkölcsönét meg­hosszabbították s egész sereg oros­házi járásbeli ügyet tárgyaltak még. Amikor az előadó beterjesztette, hogy a mezőmegyeri Stefánia ré­szére caecsemőmérleg és egyéb szükségletek beszerzésének a költ­ségeit a vármegye fedezi, falállt gróf Pongrácz Jenő, Gyula ország­gyűlési képviselője s bejelentette, hogy ezeket a kiadásokat seját pénztáréból fizeti. A kisgyűlés él­jenzéssel vette tudomásul a beje­lentést. Eltörlik az ipartörvény sérelmes 47. §-át Ismeretes az az elkeseredett harc, amelyet az iparosság már hodszu évek óta folytat az ipar­törvénynovella 4. és 47. §-ai ellen, amelyek lehetővé tették, hogy a kereskedő kereskedelmi szakmára szóló iparigazolványa alapján az üzletkörébe tartozó áruk el­készítésére megrendeléseket vehet át, ai általa eladott áruk átalakítását, javítását elvállalhatja éa ebből a célból mértéket is vehet. A Békéscsabai Ipartestület min­denkor az első sorokban küzdött ezen sérelmas törvényszakaszok megváltoztatásáért s épen a kö­zelmúltban volt országosan irány­szabó az a nagyarányú akciója, amelynek nyomén o minisztérium az emiitett törvényszakaszok mó­dosítására rendelettervezetet készí­tett és azt véleményezés végeit az összes érdekképviseleteknek meg­küldött. A Békéscsabai Ipartestület elöl­járósága április 1 l-l ülésén foglal­kozik a rendelettervezettel. Veszedelmes méreteket öltenek a romániai diákzavargások (A B. K. tudósitója jelenti.) A diákok zavargásai tovább tartanak. A rendőrség csak nehezen tudta megfékezni őkel, mert ha nagyobb egy l Olcsó és Jó bor kapható húsvétra gr. Tisza István ut 12. szám alatt. J TISZTI ES GAZDA CSIZMA é»JWanottyenál , ... ,, Andrássy-ut 19. scán alatt, mérték ut&u .Csaba- hiteliroda kebelében.

Next

/
Thumbnails
Contents