Békésmegyei közlöny, 1935 (62. évfolyam) április-június • 75-146. szám
1935-05-25 / 119. szám
1935 május 25 BEKESMEGYEI KOzLONV Külpolitika Póris. Flendin miniszterelnök a pénzügyi helyzet növekvő bonyodalmaira való tekintettel elhatározta, hogy nem pünkösd után, hanem mindjárt az ülésszak első napján fogja a pénzügyi teljhatalom megadását kérni. Az Echo de Paris londoni levelezője szerint londoni politikai körökben arra gondolnak, hogy nj békeértekezletet hívjanak össze Hollandiába, amelyen teljesítenék a németek követeléseit. Énnek az értekezletnek az összehívása a revizlonizmus diadalát jelentené. Németországból London bizonyos pontokra előzetes felvilágosítást fog kérni. Genf. Ugy tudják, hogy Mussolini nem fogadja el azt a megoldási javaslatot, amelyet Rómában és Abessziniában terjesztettek elő. Az elutasító magatartás következtében még egy megoldási módot terjesztenek elő a két ország fővárosaiban. A népszövetség csütörtöki tanácsülésén nem tárgyalták a magyar-jugoszláv ügyet, mivel Eden lord pecsétőr eddigi elsimításra irányuló fáradozásai még nem jártak teljes sikerrel. A népszövetség tanácsának délelőtt fél 11 órára kitűzött ülését délután 5 órára halasztották. Napi renden a danzigi kérdés és més jelentéktelen ügyek szerepelnek. A délelőtti elhalasztás időt és al kaimat nyújt arra, hogy a két legfontosabb kérdést, a magyar-jugoszláv vitát és az olasz abesszin viszályt megtárgyalják. London. A jugoszláv választások által előidézett politikai feszültség súlyos — állapítja meg a Temps. A választások mutatják az ellenzék nagy erejét, amelyet a választási adatok nem fejeznek ki eléggé, mert a valóságnak megfelelően az ellenzék 100 ezer szavazattal többet kapott, mint amennyit a kormány bejelentett. Az a lény, hogy Jeflics elhalasztotta római utjét, mutatja a helyzet súlyosságát. Lesti Andor bosszúból, előre megfontoltan gyilkolta meg áldozatát, azután kirabolta (A B. K. tudósítója jelenti.) Lesti Andort, Matyasovszky Kaszszién gyilkosét már a budapes'i rendőrség vallatja. Vallomása szerint régen feszült viszonyban volt a főigazgatóval. Legutóbb a hőmérő miatt különböztek össze és ő elhatározta, hogy bosszút áll. A kiélesitett baltát köténye alatt tartotta és amikor egy szegei kellett a falba vernie ezt az alkalmat használta fel arra, hogy a főigazgatót hátulról fejbevágja. Ezután kivette Matyasovszky zsebéből a pénzszekrény kulcsát, teletömte zsebeit 10 és 20 pengősökkel, utána taxira ülve Kelenföldre hajtatott, ahol sörözött. Összesen 200 pengőt Kézzel varrott divatcipö Felber és Marottyenál Csaba Hiteliroda kebelében. Andrássv-nt 19. sz&m alatt. vitt magával. Onnan a Nyugatihoz ment taxin, majd Nyíregyházára megérkezve egy pincérleánnyal szórakozott. A pincérleánynél a'udt, akinek 15 pengőt adotl és ott fogta el a rendőrség. Lesti a rendőrségen nvu^talanul töltötte az éjszakát. Rémképek gyötörték, jajgatott és térden állva olyan hangosan imádkozta a Mityánkot, hogy a fo'yosóra is kihallatszott. Körzeti nagygyűlést tartanak a szabók (A B. K. tudósítója jelenti.) Junius 10 én, Dünkösd hétfőn a szepedi kamarai körzet szabóiparónai az orosházi ipartestület ruházati szakosztályának rendezésében, az orosházi ipartestületben nagygyűlést tartanak , amelyen az iparos nyuedijüggvel, «7. ipartörvénynoveüa 4. én 47. § ónak módosításával, a szakmai továbbképzéssel, a bajbajutott kisiparosság megsegítésével, az irányárak mesállapításával és szövetkezetek alapításának tervével (a kamarai körzet területén), a kontárügyekkel é« közizéllitásokban való részvétel ügyével foglalkoznak. Az előadók valószínűleg ca körzet nagyobb városaiból, Szegedről, Vá»árhslyről. Csabáról, Orosházáról, Gyuláról kerülnek ki. A nacygvülést me^e'ő/őleg, junius 3 án. h álfőn esfe 8 órakor a békéscsabai iparosié!*házban a helyi szabószakosr.lálv értekezletet tart, amelyen az orosházi gyű* lés halározali javaslatait vüatják meg. ÍREK Élénk, többnyire dé keleti, majd déli és délnyugati szil, holnap valószínűleg isnu't TÍTit«f, a hőmérséklet nem változik lényegesei. Ezen a héten a Lőrinczy és Abonyi gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. •— Ünnepi istentisztelet. Az aut. ort. izr. hifkö*»>éc f. hó 26-án vasérnap délelölt 10.15 órakor a Lulher-utcai templomban a hősök emlékére ünnepi istentiszteletet tart, melyre az állami és önkormányzati hivatalokat s a m. kir. honvédség és közbiztonsági fegyveres testületeket ezúton meghívja, Amegye Gyula. A városi kertészet 5000 facsemetét ültetett ki tavasszal a város utcáin és terein. Tótkomlós. Szegénysége miatt f lakasztotta magát Morauszki Pál 82 éves ember. Mire észrevették, már halott volt. — Névmagyarosítás. Kirchner József MÁV irodasegédtíazt. valamint József-Aladár. Mária-Róza, Aladár Árpád, Irma-Júlia és RózaIlona gyermekei nevüket a belügyminiszter engedélyével Kassaira változtatták. r*n3xs3g T. Ta= > ,-numm i a i na iis h i Frrsk ó öltöny és ragián különlegességek Németh Árpádnál .Bizalom" hitelirodn keretében — Uj törvényhatósági bizottsági tagok. Az alispán az elhalálozott Tobak István dr. békés8zentandrési virilis, Pajtás Gyula békésazentadrási lakos és Kunos István ny. orosházi főj igyző, törvényhatósági bizottsági tagok helyeit behívta Uhrin Mihály békéscsabai, Aszódi Istvén békésszentandrési, éa Finta Albert jegyző, endrődi lakosokat. — Balkényi Kálmán Békéscsabán. Balkányi Kálmándr.,az OMKE igazgatója e hó 27-én, hétfőn este félkilenc órakor tartja előadását a kereskedelem aktuális kérdéseiről a Kereskedelmi Csarnokban. Belépés díjtalan, vendégeket szívesen látnak. — Hősök emléke a kongr. izr. templomban. F. hó 26-án, vasárnap d. e. 9 órakor istentisztelet lesz a világháborúban eleseit hősök emlékére, utána 10 órakor a Szentegylet rendezésében gyászünnepély lesz a temetőben, melyre az elöljáróság ezúton hívja meg az állami és önkormányzati hivatalokat, a m. kir. honvédség és közbiztonsági fegyveres testületek helyi alakulatait, egyesületeket és a híveket. — Bemutató hangverseny. Weiser Lajos zongora és Paukert Hugó hegedű tanítványai május 3 án, feltizenegykor tartják bemutató hangversenyüket a Rudolfgimnázium tornatermében. BeléDődij nincs, vendégeket szívesen látnak. ífüiHs Kosánál A legegészségesebb sport. A legkellemesebb szórakozás. Kitűnő csónakok. — A kereskedelemügyi miniszter a könyvnepért. Junius 4. 5 és 6-án tartják meg a magyar könyvnapot. Bornemissza kereskedelemügyi miniszter ezzel kapcsolatban azzal a kéréssel fordult a városokhoz, hogy támogassák az akciót. A miniszter körrendeletet is intézett az alispánokon keresztül a városokhoz és ebben tudatja, hogy a három könyvnapon az üzletek és sátrak hétig lehetnek nyitva ; egyben elvárja, hogy az üzlettulajdonosok az alkalmazottak túlórázását megfelelően méltányolni fogják. SZOMBATON ESTE NYÍLIK MEG A KIS PIPA KELLEMESEN, ÍZLÉSESEN BERENDEZETT KEBTHELYI8ÉGE KONKOLY TIHAMÉR MUZSIKÁL. - FATÁNYÉROS KÜLÖNLEGESSÉG. - OSZKÁR AZ ÉNEKES PRÍMÁS EZER EV MAGYAR HUMORA A LEGVIDÁMABB MAGYAR KÖNYV 800 OLDAL KŐNYVNAPl ÁRA 5 PENGŐ SINGER ES W0LFNER KIADÁSA *z ország Budapest. Az óbudai plébániatemplomban bstörők jártak. Elvitték az összes aranykelyheket, az ezüstöket széttördelve eldobálták, a tabernaculumból kiemelték a súlyos szentségtartót. Gumikeztyüt használtak, nyomuk nem maradt, — Háromévi szigorított dologházra Ítélte a pestvidéki törvényszék Wittwindisch Mária 21 éves gyári munkás nőt, aki Újpesten a kisgyer mekeket fosztogatta. — Hász Istvén dr tábori püspök fölszentelte Kapisztrán Já nos szobrát a Várban. — Kenyeres-Kauf mann Miklós Mózes képviselőt meglátó* gatta édesapja Kaufmann Náthán béli főrabbi feleségével ."Az öreg főrabbi csak néhány órát töltött Budapesten, majd ismét vonatra ült. — A csepeli posztógyár munkásai megegyeztek munkaadójukkal és ma délután megkezdik a munkát. Hódmezővásárhely. Két unokatestvért szállítottak a kórházba, az egyik Süli Mihály, akinek a szecskavágó roncsolta öszsze a balkezét, a másik Lele Erzsébet, akinek a kendergyár gépe törte össze ugyancsak a balkezét. Szeged. A szellemi munkanélküliek egy csoportja hétfőn müvészestélyt rendezett a szellemi ínségesek javára. Az estélynek nagy művészi és anyagi sikere volt. Az elszámoláskor bajok keletkeztek, mert rájöttek, hogy hamis fellépti dijakat számoltak el és a tekintélyes felülfizetésekből is sok hiányzott. Feljelentésre a rendőrség nyomozást indított. — Egyhónapi fogházra ítélte a bíróság ifj. Czintai György makói mészárost, aki kocsijával halálra gázolta Ápjok András 82 éves földmivest. — A keréskedők szombaton küldöttséget menesztenek a kereskedelmi miniszterhez a hatóraí zárás elrendelése érdekében. Debrecen. Hitelezési csalásért jelentette fel két szálló gazdája Gróh Ferenc budapesti kertészeti főiskolai hallgatót, mert nem tudta számláját kifizetni. A járásbíróság megszüntette az eljárást azon a címen, hogy Gróh bebizonyitottan öngyilkossági szándékkal jött Debrecenbe és nem is gondolt arra, hogy valakit megkárosítson. — A kisgyűlés amellett döntött, hogy Vásáry polgármester fegyelmi ítéletét megfellebbezi súlyosbítás végett. Székesfehérvár. Keresztes József dr., a járásbíróság elnökhelyettese tárgyalás közben összerogyott és pár pillanat alatt meghalt. 53 éves, székely menekült volt. — Áramszünet. A villamosmü igazgatósága értesiti a közönséget, hogy vasárnap reggel félnégytől délig kéménytakaritási munkák miatt az áramszolgáltatás szünetel.