Békésmegyei közlöny, 1935 (62. évfolyam) január-március • 1-74. szám
1935-03-27 / 70. szám
1935 március 24 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 27 Éjféli fürdő szmokingban Szombaton este az egyik helyi vendéglőben két jólöltözött fiatal ur mulatott, eay feltűnően csinos hölgy társaságában. Beszélgetésükből meglehetett állapítani, hogy vidékiek és most ..kisebb" kirucca nást rendeztek Csabán. Mindegyik fiatalembert nyilván bosszantotta a másik jelenléte, mert rövid tanácskozás után fizettek és eltávoztak a vendéglőből. Az egyik, a jampeces kinézésű szmokingos fiatalember nyíltan meg is mondta, hoijy ő kettesben óhajt Csiával — igu becézték a nőt — mulatni. Azonban a másik, valamivel idősebb, tisztviselő forma férfi szintén ragaszkodott a hölgyhöz, mert eredetileg hármasban tervezték a kirándulást. Heves vitázás kö?ben kiértek a Köröspartra és a Rosenthal malommal szemben megálltak. A holdvilág éppen kibujt egy felhőfoszlány mögül A jampec arra a hidra mutatott, amelyen keresztül az AEGV sinjei futnak a malomba és azt indítványozta, hogy a hid két szélén lévő keskeny párkányon fussanak versenyt. Az. aki „lelépés nélkül" elsőnek ér a másik oldalra, bir'n továbbra Csia kegyeit. Őnagysága tapsolt örömében az előreláthatóan izgalmas eseménynek. A másik férfi kissé habozott, de a nő érdeklődése bátorságot öntött beléje. Tapsra indultak. Fölötte izgalmas látvány volt, amint bizonytalan léptekkel igyekeztek mihamarabb átérni a másik oldalra, ami annál is nehezebben ment, mert a szürke befonpárkánu elmosódott a félhomályban. Körülbelül a hid közepén lehettek, amikor a jampec egyei kapálódzott, ordítva lefordult a párkányról s nagy loccsanással pottuant a vizbe. Mindez olyan hirtelen történt, hogy a hölgy még sikoltani sem tudott ijedtében, de nevetni azután annál inkább, miközben a másik szerencsés versenvzővel úszásra biztatták a prüszkölő jampecet. Nemsokára elcsendesedett a Köröspart. Ezt a mi fiatalemberünk is észrevehette, mert nem a legszalon képesebb modorban adott kifejezést afeletti dühének, hogy őt társai alaposan vizbenhagyták. Mire csuromvizesen kimászott a Körösből, Csiát és szerencsés lovagját már nem látta sehol. Valamennyire kicsavarta ruháját s azután fogvacogva sietett el a színről és néhány perc múlva őt is^elnyelte az éjszaka. (M. J.) Az ajánlások pótlására utasították Békésen Böszörményit XA B. K tudósitója jelenti.) Böszörményi Zoltán kaszáskeresztes jelölt ajánlói közül a békési kerületben a választási biztos annyi ajánlást törölt, hogy a megmaradt ajánlók száma nem éri el a törvény szerint szükséges mértéket, ezért Böszörményit felszólították az ajánlások pótlására. I Ha elegánsan, olcs&n és 161 akir ruházkodni, szükségletét szerezze be nálunk Irimy és Olláry urisz&b&k. Szent István-tér 12. szám. „Bizalom" hiteliroda kebelében. HIREK IdSiirásjsImtés Északnyugati, északi lé ráramlás, ujbM fa'hősabb i 18, halrenkiat, d> inkább cs«k északon «sö lehatsáa hStnérséklat kissé emelkedik, éjjel azonban még gyenge talajmenti iagy. fi békéscsabai meteorologiai intézet jelentése 1935 március 23 án délben Hőminimum . . . +3.0 C° Hőmaximum . . . +19 2 C° A föld felszínén . . ±1 6 C° Légnyomás . . . 765 1 mm Csapadék ... 0.0 mm Ezen a héten a Réthy, Südy és Dolesch gyógyszertárak tartanak éjj -ll szolgálatot. — A választások és a névmagyarosítás. Kozma belügyminiszter rendeletet küldött a törvényhatóságokhoz. A rendeletben megállapilja a miniszter, hogy az utóbbi időben nagyon élénk névmagyarosítás!' mozgalom következményeként legtöbbször bejelentés hiányában előfordul az, hogy az érdekelt polgár még régi nevén ven benl a választói névjegyzékben. Azérl hogy ebből félreértések, zavarok ne származzanak, a miniszter megállapítja, hogy a személyi adatok, foglalkozás stb. egyezése esetén a régi és az uj név különbözősége ellenére is el kell fogadni a választó személyazonosságát és az választói jogát pvakorolhalja. A megye Orosháza. Bezárták a fiu és leény iparoslanonciskolákat is, C?orváson a római katholikus és az ismétlőiskolát, Pusztafö'dváron az összes elemi iskolát az egyre terjedő influenzajárvány miatt. — A vármegyei tisztviselők gyopárosi üdülőháza ügyében az ál'amépités*eti hivatal szombaton a helyszínen felméréseket eszközölt. Gyula. Április 7-én előadást tart Sik Sándor szegedi egyetemi tanár, a Kisfaludi-társaság tagja. Békés. Z. Bereczki Mihály gazda találkozott régi haragosaival, Kiss Gergellyel és Gogán Jánossal, akik alaposan összeverték éa megkötözve vitték be a községházára. Z. Bereczkit a gyulai kórházba szállitot'ák, Kiss és Gagán ellen megindult az eljárás. UPLASPIRALL AMPA — Ha fáredt és izgatott, ha a hasban feszülés érzése kínozza és gyakori félelemérzetben szenved, ekkor igyék reggelenként éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József keserüvizet, meri pz megszünteti az emésztési zavarok okait, csökkenti a mérges bél^ázfejlődést 8 elhárítja a vértóduíásokat. — Névmagyarosítások. Uhrin László békéscsabai születésű budapesti távírász UgaroB-ra, Gerber Diíső csabai polgári iskolai lanár és Dezső Szilárd nevü gyermeke Maraiitai ra változtatták nevüket. Féifi 81i8ny és felSltS különlegességek Németh Árpádnál .Bizalom" hiteliroda keretében — Közérdekű szemészeti előadás a nagyközönség számára. Az orvosszövetség békésmegyei fiókja rendezésében — mint mér hirül adiuk — március 30 án, szombaton este hat órakor Békéscsabán a Kultúrpalota nagytermében Kreik Aladár dr. debreceni egyetemi szemésztanér két előadást tar! a nagyközönség számára. Az első : A színekről tudományos és művészi szempontból — vetített képekkel, a második: A szemre helyezhető láthatatlan pripiszemről. Bevezetőt mond kaali Nagy Sándor dr. békéscsabai szemorvos. Az összes nagyobb magyar városokban rendezett riépszerü-tudományos előadásokhoz hasonlóan a szombati is ingyenes lesz. HÚSVÉTRA KIVÁLÓ, FINOM, SZIGORÚ AN ORTH. KÓSER LEGOLCSÓBBAV KAPHATÓ GR. TISZA I.-UT 12. SZ. 13 van a kis Holczerrel, aki eltűnt, de mégsem tiint el? (A B. K. tudósitója jelenti.) Holczer Jenő békéscsabai piaci árus bejelentelte a rendőrségen, hogy Sándor nevü 10 éves fia szombaton eltűnt lakáséról és azóta nem került elő. A B. K. munkatársa kintjárt Holczer Jenő Luther u!ca 12 szám alatti lakásán, de senkii nem talált otthon, az ajtók zárva voltak. A szomszéd lakásban Faust József kalaposmester érdeklődésünkre elmondotta, hogy szombaton kérdezték Holczert, hova lett a Sándor, mire ilyen feleletet kaptak: „Elment az anvjéhoz, tartsa egy ideig most ő." Holczer ugyanis már több évvel ezelőtt elvált feleségétől 8 a biróség ítélete szerint nagyobbik fiát az anyának, a kisebbik fiát neki kell eltartani. Éppen ezérl Faust József érthetetlennek találta, hogy miért ment Holczer a rendőrségre. >i orsacég Budapest. Javitás közben megindult az autó motorja és a kocsi előtt szerelő soífőrt elgázolta. — Vasárnap a főváros megszüntette féli melegedőszobáinak üzeméf. — Sióagárdi Zöld Márton, nyugalmazott tábornokot egy taxi elütötte. A tábornok könnyebb természetű zuzódésokat szenvedett. — A farkasréti erdőben egy negyven év körüli nő holttestét találták. A mellette levő levélből kitűnt, hogy öngyilkos lett és holttestét Verebély fanárra hagyta. — A feloszlatott parlamentben tizenhárom olyan képviselő volt, aki a közel öt esztendő alatt egyetlín egyszer sem szólalt fet. Eger. A hevesmegyei Feldebrő község kocsmájában összeverekedtek a cigányok. A prímás vasvillával agyonütötte a nagybőgőst. Újpest. A katolikus plébánia templomban a padok alatt egy csecsemőt találtak, pólyáján egy cédulával: született március 5-én. Menhelyen helyezték el. Szente-. Csalásért 15 napi fogházra itélt a biróség egy özvegyasszonyt, aki újbóli fé jhezmenetele után is még négy évig felvette az első férje után járó hadiözvegyjáradákot. D -brecen. Hajdúszoboszlói hatóságok értesítése szerint Sándor Istvánná 34 éves asszony meghalt. A gyanú szerint Sándor Istvánná arzénes gyilkosságnak lett áldozata. — Lábos B;la táblabíró hivatalszobájának ablakán ismeretlen tettes FÉG puskával belőtt. — Makkai Sándor erdélyi református püspök e hó 25—28-a között Debrecenben tartózkodik, ahol több előadást is tart. — Debrecenben az elmúlt évben 152.278 kg. cserebogarat irtottak ki. Az irtási munkálatok 17549 pengőbe kerültek. Szeged. Hosszú, tudományosnak beillő, szakértői és ellenőrzőszakértői vélemények utén e> törvényszék felmentette a véd alól Rablóczky Imre dr. szentesi orvost, akinek elektromos árammal végzett mandulamütéte után meghalt egy beteg. — Öngyilkosságot követett el és meghalt Dallos Mór dr. ügyvéd. Pozsony. A Zsolna melletti Sebestyénfalva vasárnap leégett. A község nyolcvankét háza közül hatvanegy porig égett. Miskolc. Ernőd község határában egy Budapest felől jövő hatalmas csukott gépkocsi egy rosszulvett forduló után felborult és darabokra tört. A kocsiban ülő Korbulyi Ödön dr., Koibu'yi Éva, Szentiványi Géza dr. és Latin ay Mária súlyosan megsebesültek. Zalaeg«rsieg. A város határában kegyetlen rablógyilkosság történt. Devecser István 58 éves félkarú rokkant gazdát holtan talál tárt. az országúton. A gyilkos fejszével koponyáját verte szét. A rendőrség erélyes nyomozást indított. Férfi, fiu és gyermekruha legnagyobb választékban legolcsóbban Váradi Bélánál Andrássy-ut 2. Telelőn: 4—82. ,, Takarékosság " bevásárlási helye.