Békésmegyei közlöny, 1935 (62. évfolyam) január-március • 1-74. szám
1935-01-23 / 19. szám
6 Ara O fillér EEESHEGTEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1335 január 23. szerda 82. évfolyam IS. számi igy gondoljuk A pécsi egyelem Mussolinit ajánlotta a Nobel békédijra és falán nem is ajánlhatott ez évben jobbat és érdemesebbet erre az európai kitüntetésre, mint éppen az olasz kormányelnököt. Mert Mussolini valóban megmentelte a békét. Elsősorban ez osztrák válság napjaiban, amikor egész Európa meg dermedve kapkodott levegő után és fejvesztve siratta a békét. Mussolini cselekedett. Katonái a Brennernél álltak és ezzel a gyors katonai mozdulattal sikerült is elérnie azt, amit hiába kiséreltek meg simán elintézni diplomaták és egyéb politikusok. De az osztrák kérdésen kivül és amellett, hogy'puszta figyelme is elegendő ahboz, hogy a középeurópai helyzetben nyugalom és enyhülés lehessen vórhaló, elintézi a függő gyarmati kérdéseket és Afrikában rendet teremtve, a két latin nemzet barátságát is előkészíti. Ezeken a hatalmas és különkülön is majdnem megoldhatatlan nemzetközi ügyeken kivül időt, alkalmat és módot talál arra is, hogy az Egyház és az Állam egymáshoz való viszonyát mindkét félre kielégítő módon rendezze és a két fél lelki békekötésével adjon példát a béke elérhető kívánására és arra, hogy minden diplomáciai békekötést is meg kell előznie a lelkek békéjének, mert ez az egyetlen pecsét, mely valóban szentesíthet is és csakis ez szentesíthet igazán minden békeokiratot. A Nobel-dij odaitélésénél nem játszanak szerepet politikai szempontok, e dij birái és a jelöltek bírálói nagyobb távolságból kell, hogy nézzék az eseményeket, mint amilyet a politikai szempontok elbírnak. Tőlünk a dijosztó akadémia túlontúl messze van, sokszor a dijosztás módja sem hozza a tudós társaságot közelebb. Da itt tett javaslatot, itt ajánlott jelöltet a pécsi egyetem a kitüntetésre és itt kereste fel hasonló állásfoglalást kívánó kérésével a többi tudományos testületeket. A javaslat tőlünk indul el, akik itt a Duna melletti országban kivónjuk az igazi békét, a lelkek és a jő szerződések békéjét. Egy szekérbe futott a villamos, három súlyos sebesült (A B. K. tudósítója jelenti.) Budapesten ma reggel a Gellért-téren egy szekér, amelyen vásárcsarnoki árusok ültek, nekifutott egy villamosnak. A kocsi hátam utasa széles Ívben repült az úttestre. Mindhármat súlyos állapotban szállították kórházba. H vármegye alkotmányos szerepét, a szólásszabadságot és az erős kéz politikáját hangsúlyozta Fáy István dr. főispán (A B. K. tudósítója jelenti) Békésvérmegye törvényhatósági bizottsága uj összetételiben ma délelőtt tartotta első közgyűlését Fáy István dr. főispán elnöklésével. Az uj tegok mondhatni, kivétel nélkül megjelentek a vármegyeházán és a régiek is majdnem teljes számban érdeklődtek a választásokkel felfrissített megyegyü lés első ülése iránt. A nagy érdeklődés következtében a megyeháza nagyterme zsúfolásig megtelt. A törvényhatósági bizottsági tagok érdeklődése főkép a kisgyü'és és a közigazgatási bizottság uj tagjainak megválasztására irányult. A titkosan megejtett szavazáson csak egy lista vett részt, igy ellenlista hiányában a meglepetéseket csak a nagyfokú törlések okozhatták. Kilenc óra után pár perccel nyilolla meg az elnöklő főispán az ülést. Megnyitójában a törvényha tósági bizottság újjáalakításával kapcsolatban leszögezte, hogy as ezeréves magyar alkotIVIárky az elmúlt öt Vitéz Márky Barna alispán megköszönte ez üdvözlést és megemlítette, hogy az elmúlt öt év alatt ez a törvényhatóság többet alkotolt, mint hasonló idö alatt bármikor. 129 km kövesutat építtetett ez alatt az idő alatt a megye, ami az egész megyei úthálózat negyed része. Hét uj hidat emeltek, három hidat teljesen átépítettek, karbantartották a földes utakat, a Stefánia intézet több fiókját felállították, nagy összeget fordítottak a munkanélküliség enyhítésére. Az alispán szavai után a ki jelölőbizottságot alakították meg. Fáy István dr. főispán a maga részéről Beliczey Géza felsőházi tagot (Békéscsaba), Geiszt Gyula dr.-t (Kondoros) rendes. Szatmáry Eleket (Békéssámson) póttagul jelölte ki. Az alispán Müller Jenő dr. t (Orosháza), Jung Géza dr.-t (Gvula) rendes és Ikrich Arnold dr.-t (Szeghalom) póttagként nevezte meg. A törvétíyhatóság Bohnert Józsefet (Békéscsaba), Telegdy Lajos dr.-t (Békés) és Gally Károly dr.-t (Békéscsaba) választotta meg a kijelölő bizottság tagjaiul. A kijelölő bizottság nyombanvisszavonult és rövid idő múlva jelentette a főispán, hogy Almődy Géza dr.-t (Csorvás) és mányban a vármegyék mindig nagy és fontos szerepet lö'töttek he. Békésvármegye törvényhatóságé ban a társadalom minden rétege (•épviselőkre talált. A bizoltsági tagok vállozhatnak, de ennek a megyének magyar szelleme és hazafias érzése változatlan marad. — A szólásszabadságot nem gátolom, sőt kérem a tárgyilagos kritikát — mondotta Fáy István dr. főispán —, elítélem az erőszak alkalmazáfát, de ne tévesszük össze az erfszakot az erős kézzel. Bejelentette, hogy vitéz Márky Barna dr. alispán január 1 én az V. fizetési osztályba lépett elő, ez alkalomból üdvözölte és a vármegye osztatlan örömét tolmácsolta. Közölte véűül, hogy az időközben elhunyt Birkenhauer Mihá'y, Serly Kálmán és Tobak István dr. bizot'sáei tagok helyébe Ribárszki Pál, Bierbaum Miklós és Weitzner Gáspár póttagokat hivla be. alispán alkotásairól Sztojanovich S?ilárd dr. t (Gyula) a bizottság örökös laknak jelölte. A bizottság jelölésének megfelelően a megyegyülés Almády Gésa dr.-t 's Sztojanovich Szilárd dr.-t Békésvármegye törvényhatósági bizottságának örökös tagjaiul választotta. Pánczél József dr. vármegyei főjegyző felolvasta az össszeférhetetlenségi bizottság tagjainak névsorát: Adamkovich Ágoston dr. (Tótkomlós), báró Apor Vilmos dr. (Gyula), Banner Benedek dr. (Békéscsaba), Bulla Sándor dr. (Orosháza), Csizmadia András (Orosháza), Farkas György (Füzesgyarmat), Fehér Lajos (Körösladány), Fetzer József (Szarvas), Galiv Károly dr. (Békéscsaba), Geiszt Gyula dr. (Kondoros), Geiszt Gáspár dr. (Kondoros), Gyöngyösi János dr. (Békéscsaba), Ikrich Arnold dr. (Szeghalom). Jung Géza dr. (Gyula), Krasznay István dr. (Gyula), Lepény Mátyás (Békéscsaba), vitéz Orsovay Alajos (Újkígyós), Prónai Ernő dr. (Békéscsaba), vitéz Róbay Ferenc (Gyula), Rekk Géza (Gyula), Rell Lajos dr. (Békéscsaba), Sebők Elek dr. (Békés), Schriffert Ferenc dr. (Gyula), Szabó Árpád (Mezőberény), Székács István dr. (Szentetornya), Sztojanovich Szilárd dr. (Gyula), Tyehlár Endre (Békés), Ulmer Tibor (Szenletornya), ifj. Veres András (Békéscsaba), gróf Wenckheim László dr. (Békés). Az összeférhetetlenségi bizottságban éppúgy, rnintezelőtt, most is hét he'yet kaptak a békéscsabai lagok. Csak egy uj tagja van közigazgatási bizottságnak A közigazgatási bizottság megüresedett öt tagsági helyének betöltésére a főispán elrendelte a szavazást. Öt szavazatszedő küldöttséget alakítottak, amelyek előtt negyedóra alatt mindenki leszavazott. A szavazás eredményét nagy éljenzés között, lelkes hangulatban hirdette ki Fáy István dr. főispán. Két évre a közigazgatási bizottság tagjai lettek Koro'sy Lássló (Békéscsaba) 242, Beliczey Gésa (Békéscsaba) 239, Csizmadia András (Oroshéza) 238, Geiszt Gyula dr. (Kondoros) 232 és Telegdy Lajos dr. (Békés) 230 szavazattal, A közigazgatási bizottság uj tagjai közül négyen eddig is helyetfoglaltak mér a bizottságban, uj tag Geiszt Gyula dr. (Kondoros), ekit a kiesett Hankó Mihály (Békéscsabe) helyére választottak be. Szavazatot kapott még Tildy Zoltán (44). Az uj kisgyűlés tagjainak megválasztásánál tetőpontjára lépett az izgalom. Az egyetlen lista majdnem teljes egészében győzelmet aratott s csak az okozott meglepetést, hegy báró Apor Vilmos dr. gyulai apátplébános, akit az érdekképviseletekből rendes tagnak jelöltek, csak póttag lett. A csabaiak közül nyolcan jutottak be a kfsgyülésbe, — éppúgy mint a mult ciklusban —, bár a listán csak hat név szerepelt, de a legtöbb adót fizetők névsorából a póttagok között első helyen álló Zsiros András is rendes tag lett, mig Ikrich Arnold dr. (Szeghalom) kibukott, továbbá Bohus János (Békéscsaba) is bekerült az érdekképviseleti tagok közé. A legtöbb adót fizetők között első helyen Beliczey Géza (Békéscsaba) végzett 250 szavazattal, mögötte K. Schiffert Miklós következett 229 szavazattal, utánuk P©