Békésmegyei közlöny, 1934 (61. évfolyam) szeptember-december • 208-294. szám
1934-12-25 / 291. szám
14 BEKESMEGVEI ROZLOHV 1934 decémber 25 Gyula, Szabó Károly. Greiner Ernő és Szentmiklósi József egészítették ki a társaságot, ahol Ady Endre annyira otthon érezte magát, mint talán sehol. Nem is csoda, mert Vészi József azt akarta, hogy ne csak a munkahelyünk, de az otthonunk is legyen a szerkesztőség. Abban az időben történt ez, amikora Budapesti Napló a legszebb, a legfrissebb, a legirodalmibb magyar napilap sehogy sem tudott megélni négykrajcáros reggeli alapon. Csinált belőle hát Vészi József kétkrajcáros estilapot. Nagy próbálkozás volt ez akkor, valamelyik miniszter meg is kérdezte Vészit: — Hát, Józsikám, használt e a változás? Szaporodnak-e az előfizetők? — Na, ugy egyik-másik — felelt derűsen Vészi József. A gondjaiból azonban mi semmit sem éreztünk. Bennünket atyai szeretettel látott el mindennel, még ebéddel is. Eleinte mindennap vendéglőbe vitte el a szerkesztőséget, ahol a »vállalat«, vagyis ő maga fizette az ebédünket. Egyszer azután rájött, hogy ez nagyon költséges mulatság. Azt mondta: — Fiuk, most már nem tehetek semmit sem ellene, most már jogszokássá vált, hogy az ebédetek a •vállalatot® terheli. De ez a korcsmázás egy kicsit sok pénzbe kerül. Van énnekem egy szegény nővérem, ad az majd nekünk kitűnő ebédet, 6okkal olcsóbban és szegényke maga is megebédel abból, ami marad. Másnaptól kezdve Vészi József nővére, özvegy Hartmanné kis cselédje hozta az ebédünket. Volt a szerkesztőségnek egy kevéssé használt szobája, ott összetoltunk három íróasztalt, amelyre hótiszta fehér terítő került és ettük boldogan, vigan, fiatalon a szerkesztőségi ebédeket. Ott elnökölt közöttünk Vészi József, aki akkor már tul volt a sajtófőnök ségen és ott ült mindennap Ady Endre is. Ilyenkor csak irodalomról esett szó és a téma mindennap egy és ugyanaz volt, Ady Endre eljövendő uj kötete, amelyhez, ugy éreztük — hogy miért, miért nem, ma sem tudom —, hogy mindnyájunknak van valami köze. Igaz, minden versnek minden sorát, minden ritmusát tudtuk, amelyek mjjd benne lesznek az uj kötetetben. És hittünk benne, hogy a következő kötet már meghódítja az egész országot. Pedig Ady Endre előbb Európát hódította meg és csak azután Magyarországot. Az előfizetők közül azonban tényleg csak egyik-másik szaporodott. Bajok voltak a Budapesti Naplónál. Sem a jó lap, sem Ady Endre nem jelentett közönséget. De bajok voltak Pályi Ede Magyar Szó-jánál is. Összeházasodott hát a két beteg újság éspedig ugy, hogy Vészi, Kabos, Bíró kivonultak, az uj ur pedig Pályi Ede lett a lapnál. Gyötrelmesen fájdalmas napok voltak ezek. Nemcsak a mi kedves, intim családi életünket sirattuk, de tudtuk azt is, hogy vége a régi brilliáns Budapesti Naplónak. Amikor Magyar Szó-ék bevonultak, annyira nem keveredtünk velük, hogy még a szobájukba sem mentünk át Megriasztva bujtunk össze, a fájda lom a torkunkat szorongatta és bi zony könnyek csillogtak a szemünk ben. Osszebujtunk, sugdolództunk Magyar Szóék pedig dolgoztak. Dél után ötkor valamennyien Vésziéknél voltunk, a Visegrádi-utcában és vár tuk a lapot, amelyhez nekünk többé semmi közünk sem volt. Amikor Pfeifer Sándor és Szabó Károly HUBERTUS KÖTÖTT- ÉS SZÖVÖTTÁRUGYÁR RT. [ BÉKÉSCS ABAI Kötöttárúi ^Csodaszarvasai védjegyű gyermekharisnyái |„Kárpátia" védjegyű torontáli kézimunka szőnyegei országszerte elismert jó minőségűek Alföldi Bútorcsarnok Békéscsaba, Andrássy-ut 4. OLCSÓ ÁRAK Telefon 402. NAGY VÁLASZTÉKgHÁLŐ, EBÉDLü, KOMBINÁLT BERENDEZÉSEKBŐL. SAJÁT KÉSZI. TÉSÜ KÁRPITOSÁRUK meghozták az uj Budapesti Napló első példányát, elkeseredetten forgatiuk az újságot. Nem volt benne Vészi cikk. Nem irt bele Kabos Ede parlamenti karcolatot. Hiányzott »Leilei* fejcikke, Biró Lajos antrfiléi, Semmi, semmi, csak valami sivár, végtelen betüözön. Előitevaló nap valahol Apponyi beszélt és Pályi Ede, ez a szertelen, szangvinikus vitatkozó egy egész újságon át feleselt és feieseltetett a maga gárdájával egy tegnapi beszéddel. Gyászoltunk. Hallgattunk. Ott volt Ady is. Nem emlékszem, hogy mondott volna valamit. Őt is megnémította ez a csapás. A következő elsején azután Ady ur megkapta a — fölmondó levelet. Meg még egy páran. Aztán a következő hónapokban mindenki, aki magától nem szedte a sátorfáját. Nem fájt senkinek, mindenki örült, hogy szabadul. Akkor még máshol is lehetett szerződést kapni jó újságírónak. Azon azonban, hogy Ady Endrének fölmondták, mérhetetlen dühbe jöttünk. Mi, a parlamentiek többé feléje se néztünk a szerkesztőségnek, csak telefonon kaptuk az utasításokat, amig végleg el nem ment a kedvünk. Adynak fölmondáni! Mart, gyilkolt, megszégyenített bennünket ez a gondolat. Hogy merészel felmondani Pályi Ede Ady Endrének? » A mi szemünkben, siheder újságírók, haladó betüvetők szemében nem volt bálvány. De megérleltük, szerettük, rengeteget váriunk tőle. Gyönyörködtünk abban, amit irt, de megkritizáltuk. Jogot formáltunk ehhez. mert résztvetiünk minden csatájában. Ha sebat kapott, vigasztaltuk, uj harcra edzettük; ha győzött örültünk neki, diadalmi tort ültünk. Az ellenfeleire nem haragudtunk, büszkék voltunk rájuk, hiszen egymásután Mikszáth Kálmánnal, Herczeg Ferenccel és Rákosi Jenővel szemben kellett a költészetét, a magyarságát védenie, mert öntudatosan érezte, hogy Ilyen bánat nincsen felvarrva E kerek földön senkire, Csak fájából kinőtt magyarra. A meglepetés számunkra akkoriban Kenedy Géza volt, aki ugyan lefagyöngyözte a fiatalokat, de elis merte, hogy sa magyar nyelvből olyan fordulatokat, összetételeket, hasonlatokat, zenét és ritmust tudnak kicsikarni, ami meglep.« Kenedy Géza ugyan nagyot ütött Adyn, de az ütésben mégis volt valami olyan atyai, mintha mellé állt volna. Mi magunk sem hódoltunk be neki ész nélkül. Amikor az Illés szekerén megjelent, keserűek, elégedetlenek voltunk. Mást váriunk. Amikor a lámadások pergőlüzét kelleit volna visszavernie, mintha elernyedt volna. Féltünk: hát már Ady is megalkuszik? És akármilyen öntudatos, gőgös, mindent lenéző volt is, a barátaitól eliürte a kritikát, a szemrehányást is. Nem haragudott, sőt egy kicsit keserűen bár, de meg is köszönte, amikor igy irtam: »Ebben a kötetben az élettől búcsúzó Adyt, a megszámlált órák szomorú gazdáját látjuk. Oly szép és oly hazug ez a prófécia- Pedig az életben is benne van ma ez a szomorúság. E szerint él, e szerint cselekszik, Ami a könyv harmóniáját megrontja, az is egyedül az önmaga által halálraítélt Ady kapkodása, házassága. És el kell hinni neki, olyan meggyőzően mondja, hogy ez veszi el a harcos kedvét. Szeretne fájdalomesetten bujdosni, szökni, sirni... »De hogy ez a csürhe nevessen?* Nem, inkább megmarad muszáj-Herkulesnek: Dőltömre Tökmag Jankók lesnek: Ugy szerelnék gyáván kihunyni S meg kell maradnom Herkulesnek. Ady Endrének más könyvvel, más versekkel kellett volna ezekben a mámorosan szép, harcos napokban a közönség elé állania. Téved a költő, ha azt hiszi, hogy a közönség kritika nélkül olvas. Hiszen ő tanitotta meg az uj vers szeretetére. * Páris után nem Pestet, hanem Váradot, a Pece-parti Párist szerette legjobban Ady. Nem beszélhetett tiz percig, hogy Nagyváradról (ne ejtett volna szót. Csodálatosak voltak a váradi napok, amelyeken nem történt semmi, Csak körbejártuk naponta néhányszor a Bémer-téri kávéházakat, kirándultunk a Szent László-térre a Fekete sasba, ebédeltünk hetivásáros oláh pópák szomszédságában a Kék macskában. Sütkéreztünk a napon a Püspökfürdő parkjában, ődöngtünk a Rédey-kert százados fái alatt és eltöltöttünk egy egy feledhetetlen estét fönt a domboldalban, Ady hires »Kaner« ében. Az esti Várad ezer tűz szeme világított föl ide a magasba, Ady ur pedig csirkepaprikás és kuglizás között verset irt, mert sürgette a Nyugat. Egy délután elbandukoltunk Léda házikója előtt. Nem beszéltünk róla, csak Emőd Tamás súgta a fülembe, hogy ez az. Estére győzött az alkohol. A » váradi bodegába* vonultunk föl, ahol Ady ur valaha legzajosabb éjszakáit töltötte. A bor rossz volt és a kövér, rosszképü bodegásné garmadában tálalta a libamájat és minden jót, mert alaposan ismerte Ady urat, aki mindent kifizet. A lábunk alatt pedig halomszám gyűltek az üres üvegek. Pedig kolozsvári barátja orvosi fedezet alatt küldte át Ady urat Váradra. Egy kedves, finom fiatal orvos, Reinitz dr., a szanatórium orvosa (később orvosi kötelességének teljesítése közben lelte halálát) kisérte. akinek egyetlen feladata lett volna, hogy vigyázzon Ady szomjuságára. A váradi bodegában Reinitz dr. és Fehér Lipót, a világhírű matematikus ittak versenyt ezen az éjszakán Ady úrral. Mert lehetett-e nem inni akkor, amikor Ady urnák jó kedve volt, vagy amikor Ady ur el volt kese* redve?
