Békésmegyei közlöny, 1934 (61. évfolyam) szeptember-december • 208-294. szám
1934-11-30 / 270. szám
Ára 0 fillér BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1934 november 30. péntek 61. évfolyam 279. szám Igy gondoljuk A pápai szövőgyárban csak az ezer magyar munkást kényszeritik arra, hogy Bedeaux rendszer szerint dolgozzék. A cseh szövőmesterekre nem vonatkozik a nagy elkeseredést kiváltó uj munkarend. Amiben nem az a bej, hogy a küiföldi munkások emberségesebb módon dolgozhatnak, hanem az, hogy az ezer magyer dolgozó munkaerejével ilyen módon bánhat el a gyár. Az a baj, hogy egyszerűen negyvennyolc órás ultimátumot intézhet ezer emberhez az a textilipar, amelyik virágzását és fejlődését kizárólag külkereskedelmi politikánkban kifejezésre jutó állami támogatásnak és iparpártolás cimén a költségvetésbe illesztett milliókban megnyilvánuló nemzeti jóindulatnak köszönheti. Ebből a támogatásból és jóindulatból annyi mégis csak juíhatna a munkásoknak, hogy a régi emberségesebb rend mellett dolgoz hassanak. Kan Béla képviselő ar levelét megírta és tudatta mindazokkal, akiket illet, hogy kilépett a kisgazdák független pártjából. Tudatta azt is, hogy mást a kilépésre nem hívott fel. A képviselő ur nem konzekvenr. Nem tudjuk ugyan, mi okból kellett leszögezni azt a negatívumot, hogy • képviselő ur mit nem tett, de ha jnár^beszélt róla, nem hallgathatjuk •1 a politikai konferansz ismert mondását, hogy kérem: két eset van. Vagy helyesli a független kisgazdák politikáját • akkor, ugyebár, miért lépett ki? Vagy nem helyesli • akkor miért nem követ el mindent, hogy az országgyűlés tagjait felvilágosítsa e politika káros helytelenségeiről? Mert ez nem privát ügy, Itt mirélunk, az országról is szó van. Vagy ez a politika? Tiz év alatt száztiz pengőről harmincötre esett a dohány beváltási éra. A termelők, a gányók alig egy harmadát kapják a nyolckilenc év előtti magas árnak. A fogyasztás megcsappant és a bevételek is kisebbedtek. A dohányjövedék eladási árai mégsem csökkentek a beváltási ér módjára. Sőt. Pedig az utóbbi évek nagy kereskedelmi sikerének, amilyen például a kisszakasz és a filléres akciók, vannak minden közüzemben könnyen levonható tanulságai. Ezek a tanúságok azt diktálnák a tények és bizonyosságok megdönthetetlen érvelésével, hogy mindenütt igazodni kell az idők előírta árpolitikához, ha pótolni akarjuk azokat a veszteségeket, amelyek a gazdasági élet leromláséból következtek. Olcsón jót! Ezt diktálják a tanulságok. Két szó és mós semmi. Jói olcsón! A Békésmegyei Közlöny szerkesztőségének telefonszáma Lófogatu fuvarozással dömping árakon szállít házakhoz és házaktól az Alföldi Első Gazdasági Vasút Egyezkedő tárgyalások indultak meg a békéscsabai szállítók és az AEGV között — Nemsokára megegyezés várható a szállítók áldatlan harcában (A B. K. tudósítója jelenti.) Kereskedelmi körlevél fekszik előttünk a szerkesztőségi asztalon. Panaszkodó ember hozta be és azt kérdezte tőlünk: helyesnek tartjuk-e ezt az üzleti gesztust? A körlevél szórói-szóra igy hangzik : Alföldi Első Gazdasági Vasút 386/1934. sz. Van szerencsénk közölni, hogy az állomástól (akár AEGV, akár MÁV) vagy állomáshoz a szállítást vagon rakománynál a belvárosban 10 ton nánként 8 pengőért, külvárosban pedig köves uton alku szerint a legolcsóbb árban vállaljuk. Békéscsaba, 1934. év november hó 21-én. Alföldi Első Gazdasági Vcsut Igazgatósága. E!ső pillaralben nem értettük az elkeseredést. Azután a panaszokból kialakult a kép. Ez a körlevél azt jelenti, hogy ha az AEGV kitart elhatározása mellett és nyolc filléres árral konkurrálja le a békéscsabai fuvarosokat, akkor ezek egytölegyik tönkre mennek, mert ez a nyolc filléres ár a fuvarosok által számított díjnak csak 55— 60 százaléka, holott már a fuvarosok is csak filléreket keresnek. Azt is közölte velünk infor mátorunk, hogy a nyolc filléres ár a fuvarosok kalkulációja szerint legfeljebb az önköltséget fedezheti. Nem tartottuk valószínűnek, hogy az AEGV — mint közüzem — minden különös ok nélkül támasszon versenyt az adófizető polgárok egy tekintélyes számának és felkerestük Hady Antal vezérigazgatót, hogy ebben az ügvben fel világosítást kérjünk tőle. Kértük: vilógitsa meg a kérdést a vállalat szempontjaiból is, hogy mindkét álláspontot a nyilvánosság elé vihessük. Hady vezérigazgató kérdésünkre csak annyit mondott, hogy a vállalat wxabályazerű iparigazolvány alapján foglalkozik fuvarozással, ehez joga van. Hogy pedig milyen kalkuláció alapján állapítja meg meg az árat, az belső diszkrécionálís joga a vállalat vezetőségének és ebben a kérdésben semmiféle felvilágosítással nem szolgál. Az AEGV álláspontjának és indokainak ismerete nélkül természetesen nem foglalhatnak állást abbén az ügybe.. Mégis szükségesnek tartjuk, hogy a közönséget erről az AEGV és a csabai fuvarozók között felmerült eltentétről tájékoztassuk már csak azért is, mert ezzel siettetjük azt a békekötést, amire a jelek szerint, kölcsönös engedmények alapján, minden remény mfgvan. Fegyelmi eljáráson, tárgyalásra sem került büntetőügyön keresztül polgári per utján szolgáltatott elégtételt a törvényszék az okirathamisitással vádolt Góg István gerendási főjegyzőnek A főjegyző nyugtával igazolta, hogy a perben előforduló 514 pengőt a panaszos már öt évvel ezelőtt megkapta — Hamis a nyugta szövege — mondotta Herceg Lajos, aki feljelentette Góg Istvánt (A B. K. tudósítója jelenti.) Hosszú évekre, egy 1928 as házvásárlásig nyúlnak vissza annak az elkeseredett harcnak előzményei, amely éveken át tartotta izgalomban Gerendás község lakosságát és amelynek folyamén fegyelmi és bűnvádi feljelentéssel, meg polgári perrel támadta meg Herceg Lajos gerendási gazdálkodó Góg István községi főjegyzőt. A támadások megindulásakor már megemlékeztünk az ügyről, de az érdekes tényállás megérdemli, hogy néhány szóval felujitsuk, Herceg Lajos gerendási gazdálkodó még 1928-ban megvett egy ingatlant Tóth János gazdálkodótól. Az adás-vétel lebonyolításakor Góg István főjegyzővel megállapították a békéscsabai telekkönyvben, hogy az ingatlant 514 P bekebelezett adótartozás terheli. Herceg erre átadott a 514 főjegyzőnek P-t, hogy az ezt a fennálló adótartozást fizesse ki és az ingatlant igy tehermentesítse. Öt év elteltével kisült, hogy az 514 P adót Góg István főjegyző nem fizette ki. Az aláírás valódi, — mondja a A fegyelmi során a főjegyző í felmutatott egy nyilatkozatot, melyben Herceg Lajos aláírásával igazolta, hogy az 514 pengőt visszakapta. A nyilatkozatra a panaszos előadta, hogy az aláírás övé ugyan, de a föléirt szöveg hamis, mert ő ilyen nyilatkozatot nem adott. Ellenben adott a főjegyzőnek egy aláírásával ellátott üres levélpapírt, azzal, hogy azon egy Herceg Lajos erre felszólította a főjegyzőt, hogy a pénzt adja neki vissza 8 mikor a főjegyző ezt azzal tagadta meg, hogy az 514 P-t egyszer már visszafizette, Herceg fegyelmi feljelentést tett a főjegyző ellen. , a nyugta hamis i panaszos hitelezőjének, akinek a követelése mőr nem állott fenn, levelet irjon. A főjegyző — a panaszos szerint — a kitöltetlen lapot használta fel az 514 P nyugtatására. A fegyelmit lefolytató alispán erre utasította Góg főjegyzőt, hogy az okirat valódiságának megállapítására indítson pert. A békéscsabai járásbíróság előtt folyó perben aztán Lonovics János községi adóellenőr azt vallotta, hogy 1928-