Békésmegyei közlöny, 1934 (61. évfolyam) szeptember-december • 208-294. szám

1934-10-21 / 238. szám

2 BEKE5MEGYEI KÖZLÖNY 1934 október 21 A magyar követ a francia külügyminiszternél érdek­lődött a marseillei nyomo­zás eredményéről Párisból jelentik : Kuen Héder­véry Sándor gróf párisi magyar követ tegnap Laval külügyminisz­terrel tárgyalt. A tárgyalás a mar­seillei merénylet ügyében folyó nyomozással áll kapcsolatban. Nagy fontosságot tulajdonítanak annak, hogy a magyar kormány magéhoz ragadta ebben az ügy­ben a kezdeményezést és igy abbeli szándékának adott kifeje­zést, hogy a kérdés tisztázását maga kívánja irányítani. fi francia rendőrség nem uégezhet kihallgatást Olaszországban Pórisban csalódással vették tu­domásul, hogy B olasz hatóságok nem engedték meg, hogy a francia rendőrség emberei kihallgassák a Turinban letartóztatott Pavelicset és Kvaternikot. A lapok aggód­nak amiatt, hogy Olaszország eset­leg nem adja ki őket. Élénkebbé teszik a magyar-olasz kereskedelmi forgalmat (A B. K. tudósítója jelenti.) A vegyes olasz—magvar kereske­delmi bizottság az elmúlt héten Rómában tárgyalásokat folytatott, hogy a római jegyzőkönyvek ér­telmében felülvizsgálja a két or­szág kereskedelmi forgalmának alakulását és előterjesztést tegyen a forgalom élénkítésére. A római tárgyalásokon főleg a gabona és élőál­lat szállítás ügyét vitat­tak meg, de természetesen amellett szóba kerültek egyéb cikkek szállitáBi lehetőségei is. A bizottság magyar tagjai csütörtökön este tértek visz­sza Budapestre. Jelentést tettek az illetékes minisztériumokban és tegnap este a földmivelésügyi mi­nisztériumban folyt beható tanács­kozás a szakértők bevonásával a római tárgyalások ügyében. A ta­nácskozásokon e külkereskedelmi hivatal részéről Serbán István vett részt. A megbeszéléseket a jövő héten folytatják és a magyar bi­zottság az eddigi tervek szerint a hét végén ismét Rómába utazik. Fosztogatnak a visszamaradt spa­nyol forradalmárok (A B. K. tudósítója jelenti.) A levert spanyol forradalomból visszamaradt és eddig megbujt kisebb banditacsapat hatal­mába akarta keríteni a köz­munkavállalat pénxt&rtermét. A felriasztott rendőrség nyom­ban a helyszínen termett, ahol szabályszerű ütközetbe kezdtek a banditákkal. Egy gonosztevő meg­halt, két rendőr pedig súlyosan megsebesült. Megmérhetetlen fontosságú a hűtőház és a vágóhídi jég­gyár felállítása, mert a csa­bai tiüsipar fellendülése máskép el sem képzelhető — mondotta M%zes Imre dr., a Vágóhid igazgatója a B. K. munkatársának — A békéscsabai vágóhídon vil­lamos bottal hajtják a sertéseket a szuróhelyre és tudományosan feldolgozzák az érdekesebb ana­tómiai elváltozások eseteit (A B. K. tudósítója jelenti.) A hosszú várócsarnokokban ke­ményen dolgoznak a munkások, targoncákon fekete bőrű, leperzselt sertéseket tolnak be az épületbe, a kopasztóból egymásután szál­lítják ki a hatalmas disznókat. Egy másik helyen a husvizsgálat folyik, a fogyasztásra alkalmatlan részek a hulladék edénybe kerül" nek, megvizsgálják a kettéhasított sertéseket is, majd a bélyegzés kövatkezik és máris száguldanak hazafelé a hússal megrakott ko­csik. A békéscsabai vágóhídon a mai napon 39 juhot. 37 sertést, 7 borjut, 3 szarvasmarhát és 2 lo­vat vágtak. Az ilyen nagy munka elvégzé­sére már nem elegendő a város végóhidjának többé-kevésbé, de inkább többé elavult berendezése. Mózes Imre dr. a váíóhid igaz­gatója szívesen áll a B. K. mun­katársának rendelkezésére. — Ami a végchid berendezését illeti — mondotta Mózes dr. — ép az imént jelentette nekem a gépész, hogy a kazán gyűjtőjéből kifogyott a víz. Természetesen ez nem azt jelenti, mintha a vágóhí­don nem állana rendelkezésünkre elegendő víz, mert csak a kazán­ról van szó. Már gondoskodjunk is a pótlásról, mert a mdsife kút­ból hordjuk vederrel a vizet a kazán részére. — Hót nincsen megfelelő ártézi kut a vágóhid területén? — Artézi kut van ugyan, de a vízszolgáltatás csak a gép szá­mára lenne elegendő. Azonban mégsem elég, mert a környék lakossága is ide jár vizért, igy aztán sokszor arra is alig van vizünk, hogy az üzemet biztosítani tudjuk. Azonban a helyzet nemsokára javul, mert az illetékesek már is kilátásba helyezték, hogy még eb­ben az évben, de legkésőbb a jövő tavasszal vízvezetéket kap a vágóhid. — Megoldódik ezzel a szennyvizkérdés? — Mikor a vágóhidat átvettem — mondotta Mózes dr. — azon igyekeztem, hogy a szennyvíz le­vezetésére szolgáló árkokba men­től kevesebb szerves anyag ke­rüljön. Az addig használatban lévő négy árok közül a nyár fo­lyamán hármat kiszárítottunk, azonban míg régebben minden héten elhordták a szennyvizet, mosta nyi­tott árkokban sokáig itt rohad. Megnyugtatom, hogy ennek a kérdésnek elintézésére is ígéretet kaptunk, sőt, a bélmosóhelyiséget is rövidesen felszerelik és az erre szánt összeget már kilátásba he­lyezték. — És a hűtőházat mikor állítják fel? — Ennek az időpontját termé­szetesen nem tudom, de a kér­désről mér tárgyaltak a városhá­zán és ugy értesültem, hogy a hűtőház ügye a városi költségvetésben is helyet kapott. A vágóhid a város és a husipa­rosok szempontjából megmérhetetlen fontos­ságú a hűtőház felállí­tása, mert a modern hús­ipar és az ebből szár­mazó többletjövedelem korszerűen berendezett hűtőház nélkül el sem képzelhető, mint ahogy nem képzelhető el hű­tőház nélkül egyetlen tökéletesen dolgozó vágóhíd sem. — Képzelje el annak az elő­nyét, hogy a mészárosok közvet­lenül a vágás után hüthetnék és raktározhatnák el a hust, amely igy nem savanyodna meg a me­legben. A szalonna és a zsír el­raktározása sem okozna többé gondot, aztán gyümölcsöt, tejter­méket, tojást, vadat, halat, virágot, sőt a moly ellen prémeket, télika­bátokat, szőnyeget, szövetet is el­raktározhatnának a hűtőházban s Közöljük tisztelt előfizetőinkkel és olva­sóinkkal, hogy a képes mellékletünket össze­állító budapesti üzemben beállott és a megje­lenésig helyrehozhatatlan technikai zavar kö­vetkeztében e heti képes mellékletünket nem tudjuk közönségünknek kézbesíteni. Az önhi­bánkon kívül előállott zavarért olvasóink el­nézését kérjük. ilyenformán a város a villanytele­pen keresztül, de közvetlenül is igen nagy jövedelemhez jutna. A hűtőház mellé természetesen jég­gyárat is kellene felléllítani. Es is kifizetné megát, mert hiszen a mészárosok és a hentesek, tehát a legnagyobb jégfogyasztók bizo­nyára innen szereznék be szük­ségleteiket. Most betérünk a laboratórium­ba, ahol az úgynevezett prepará­tumokat mutatja meg Mózes dr., aki az állatoknál talált szer­vezeti elváltozásokat dolgozta fel igen érdekes sorozatban. Megnéztük még az irodában a kész trichinavizsgáló ké­szüléket, amelyet szin­tén Mózes dr. készített a vágóhídnak, majd bucsuzóul megmutatta a villamos sertéshajtót. Ez is az ő munkája s az elmés botszfrü szer­kezet, amelynek végén villamos pólusok vannak, arra szolgál, hogy a sertést, mikor a vágóhidra hajtják, az elkerülhe­tetlen ütések ne sértsék u?y meg, hogy ezek a sérülések a hu * vagy szalonna ártalmára váljanak. — A villamos sertéshajtóval csak megérintik az állatot — mondja Mózes dr., — és az annélkül, hogy valami iájdalmat érezne, amitű. az a régebbi bottal verésnél tör­tént, nyugodtan, minden sérülés nélkül kerül a vágóhidra. Eíbuciuztunk Mózes dr.-tól és otthagytuk a vágóhidat, ahol a hütőhá?, a jéggyár és a mai kö­vetelményeknek megfelelő vízve­zeték felállítása igazán elkerülhe­tetlen. Egy órát töltött a mátyás­földi repülőtéren Göring porosz miniszterelnök (A B. K. tudósítója jelenti.) Göring porosz miniszterelnök Belg­rádból Berlinbe utaztóban ma délelőtt 11 óra 35 perckor a má­tyásföldi repülőtéren leszállott és egy órai pihenőt tartott. Mackansen német követ, a kormány képvise­letében Bárczy István államtitkár, Vukcserics jugoszláv követ és Rá­kosy György, a légügyi hivatal vezetője üdvözölték. Göring a re­pülőtéren elköltött uzsonna után tovább repült Berlin felé. Betyároilág Besszaráb iában (A B. K. tudósítója jelenti.) Jdssi melleti lévő Rétin—Msre állomást rablóbanda támadta meg. A felfegyverkezett banditák foglyul­ejtették a vasúti személyzetet, majd az utasokat kifosztották. A később befutó személyvonatot a rablóbanda fogadta. Az utasokat leszállították a vonatról, mindenkit megmotoz­tak és az utasoknál lévő érték­tárgyakat elvették, a poggyászko­csit kifosztották. A banda tagjai magukhoz vették a vasúti pénz­tár egéaz készletét, majd sürü lö­völdözések közben a közeli erdő­be vették be magukat.

Next

/
Thumbnails
Contents