Békésmegyei közlöny, 1934 (61. évfolyam) szeptember-december • 208-294. szám

1934-09-18 / 210. szám

>1934 szeptember 16 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 3 • 1 «Mi történt régen? 1920 elején román cenzor ga­rázdálkodott lapunk hasábjain. Január negyediki számunkban a készülő békeszerződéseket tár­gyalva a következőket irtuk: — Azok, akik Macedóniát csi­nálnak Erdélyből, tudják meg, hogy nem az örök békét, hanem az örök gyűlöletet hozzák. Ezt az állapotot a történelem logi­kája állUja majd helyre. A román cenzor ezt a mon­datot — többek között — kivö­rösceruzázta. A csabai postapalota ügyében létrejött a megegyezés a község és a kincstár közölt. Mostmár — irja lapunk 1913. augusztus 3 i száma — csak az építkezés marad hátra. — Balogh And­rás 101 es Trebinjében szolgáló gyomai születésű tisztiszolga megszökött az ezredétől Átment a montenegróiakhoz, akik nyom ban kapitánynak tették meg — Ivánka Imrét, aki akkor Békés képviselője volt, csalással vá­dolta meg Sigmond András fő­hadnagy. Ivánka a feljelentés szerint hamisított képeket adott el a főhadnagynak. A csabai polgárság 1906. évi egyesült választási blokkja bi­zottságának a képviselőségre Wlassics Gyulát, ifj. Wekerle Sándort és Kaas Ivort ajánlották Budapestről. — Kibővítik a csa­bai színházat. — Véres párbaj volt Csabán. Székely Béla szer­kesztő 20 centiméter hosszú, csontigható sebet vágott Teleky Sándor joghallgatón, akit kór­házba szállítottak. Elsüllyesztik a franciák a leszerelés kérdését (A Békésmegyei Közlöny tudó­sítója jelentiGenfből jelentik, hogv a Népszövetség körében oly törekvések mutatkoznak, hogy a leszerelés kérdését félretolják. Barthou Romában nem veszi szívesen majd Mussolini érveit a fegyverkezési egyenjogúság mellett, sőt erélyes intézkedéseket sürget, amelyek Németország ujrafegy­verkezésének megakadályozására irányulnak. Barthou Hendersonnal is megbeszéli a leszerelési érte­kezlet sorsát, de a genfi körökben ugy látják, hogy az elnökség ösz­azehivésa november előtt céltalan­nak mutatkozik. Franciaország nem fogadja szívesen a leszerelé­si konferencia elnökségének azt az álláspontját, amely a fegyver- ' kezési verseny nagymértékű csök­kentését vinné keresztül. Barthou azt az álláspontot képviseli, hogy az értekezletnek vessenek véget és a leszerelési ügyet bizzák a Népszövetség tanácsára. ilem enged Olaszország leszerelési álláspontjából (A Békésmegyei Közlöny tudó­sítója jelenti.) Barthou október második falében az Echa de Paris politikai levelezőjének információja szerint Rómába utazik. A külügy­miniszter látocatását már most előkészítik és Suvich olasz kül­ügyi államtitkár és a római francia nagykövet sürü tanácskozásai erre az útra vonatkoznak. Az ui kilá­tásairól a francia politikai körök különféleképen nyilatkoznak, mert Olaszország semmit sem engedett leszerelési álláspontjából. Nem hozzák nyilvános­ságra októberben a választójogi tervezetet (A Békésmegyei Közlöny tudó­sítója jelenti.) Budapesten, egyes lapok hirei nyomán elterjedt, hogy a kormány választójogi tervezete elkészült és október elején nyilvá­nosságra kerül. Jól értesült hely­ről kijelentették, hogy a belügy­minisztériumban tényleg folynak a munkálatok a választójogi törvény előkészítésére, az adatgyűjtés is iolyik, de ez egyáltalában nem je­lenti azt, hogy a tervezet elkészült. A miniszterelnök és a belügymi­niszter is többször hangoztatta, hogy csak a titkosság kérdésében történt döntés, de magának a ja­vaslatnak kidolgozása még sok ,dőt vesz igénybe. HÍREK Ezen a héten Réthy, Südy és Dolesch gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. — Plakát kiállítást rendez Szegeden a Kereskedelmi és Iparkamara. Decemberi—16 nap­jaiban a szegedi Kultúrpalotában Bárányi Tibor dr. főispán elnök­lete alatt plakát-kiállítást rendez­nek. A margitszigeti és a pécsi kiállítás u'án ez az elérhető közel­ségben megnyíló kiállítás jó alkal­mul szolgél majd kereskedőinknek és iparosainknak, hogy ízlésüket és szaktudásukat gyarapítsák. 71 huszonnégy éves A huszonnégy éves Nádasdy Pál gróf elvett egy budapesti táncosnőt, fivére, Nádasdy Fe­renc tavaly elvett egy színésznőt. Az arisztokrácia elzárkózottsága az utóbbi években lassan, de biztosan felenged. Akarva, nem akarva. És a hangos váltóbotrá­nyokat, megérdemelt árveréseket, amelyek még régi, ám a régi vagyonnal már alá nem tá­masztott életüknek maradványa­ként kisértenek itt, lassanként felváltja talán a polgáriaskodás nyugadtabb korszaka. Nyerni csak ők nyernek belőle. — Cserkészest a Színházban. A Körös cserkészek szombaton esta jólsikerült műsoros estét ren­deztek a Vórosi Színházban, ahol nagy közönség gyűlt egybe, hogy végignézze az ötletesen összeállí­tott műsort. A hosszú és tetszéssel fogfcdott műsorból Dus Béla, Tcr káls Kálmán és Nagy József szá­mai, valamint Borka Géza dr. darabja kaptak különösen sok tap­sot. — Mulatni hívták, leütötték. Sztankó János mezőberényi gazdál­kodót augusztus 19-én a késő psti órákban az ottani Magyar Király szálló előtt mulatni hivta valaki. Sztankó haza indult pénz­ért az ismeretlennel együtt, aki visszafelé jövet az egyik sötét ut­cában leütötte és 13 pengőjét zsebrevágva kereket oldott. Sztan­kó mór akkor megtette a feljelen­tést a csendőrségen, de csak teg­nap ismerte fel támadóját, Roosz Marton személyében, aki ellen a csendőrség eljárást indított. • Bel- és külföldi szővet­ujdonságaink megérkez­tek. Bizalom tagoknak 6—7 és félhavi részletfizetés mellett készpénzáron ál­lunk rendelkezésre. Irimy és Olláry uriszabék, Szent István-tér 12. — A vasárnapi filléres gyors­ra előjegyzéseket még elfogad a Menet jegviroda. A menettérti jegy ára 6.24 P. Itt közöljük, hogy — többek kérelmére — a Menetjegy­iroda intervenciójára a MÁV meg­változtatja a visszautazás időpont­ját s a tervezett 8.25 ös indulást előreláthatólag az éjféli órákban állapítja meg. — Aranylakodalom. Gottstag Sándor nyug. községi főjegyző és neje szül. Sass Jolán f. évi szep­tember 20 án tartják Orosházán ötven éves házassági évforduló­jukat. — 500 utas jelentkezése esetén a MÁV e hó 23 án filléres gyors­vonatot indit Budapestről—Békés­csabára. Érkezése: 10 óra 7 perc­kor, visszaindulása 19 óra 5 perc­kor. — Az Árpád-fürdő uj rendje. Az Árpád- fürdő téli beosztása a következő : Kedden férfiak, szer­dán nők, csütörtökön délelőtt fér­fiak, délután nők, pénteken nők, szombaton férfiak. Ez vonatkozik a gőz és iszap fürdőre, mig a kád és vizgyógy osztályok egész héten mindenkor rendelkezésre állanak. A nagyvilág Genf. Barthou villásreggelit adott több fődelegátus tiszteletére. A reggeli eszmecserén felvetődött a Habsburgok visszatérésének kér­dése, amelyben Barthou felvilágo­sításokat kért. Meg is kapta. Kismarton. 22 burgenlandi köz­ség választotta díszpolgárévá Ot­tót. A díszokleveleket Jenő főher­ceg vette ót. Póris. De Lévin bárónőt, a fran­cia főúri világ egyik legelőkelőbb tagját Mogna nevű villanyszerelő revolverrel agyonlőtte, majd önr gyilkosságot követett el. Washington. A textil-sztrájk­fronton újra elmérgesedett a hely­zet. A sztréjkvezérek felkérték a szállítómunkásokat, hogy minden pamutszállitást akadályozzanak meg. Moszkva. Három orosz pilóta 75 óráig repült Moszkva és Krkhov között minden ujabb üzemanyag felvétele nélkül. Egyfolytában 14200 km-nyi utat tettek meg. Ezzel uj világrekordot állítottak fel. — Életveszélyesen megsebe­sített a bika egy munkást. Peredi József 19 éves mezőberényi bérest, Pangert András gazdálkodó alkal­mazottját súlyos baleset érte. Teg­nap a bika felhasította a hasát, úgyhogy belei kifordultak, A sú­lyosan sebesült munkást életve­szélyes állapotban a gyulai kór­házba szállították. — Gyomor- és bélhurut, az emésztés hiányossága, erős bom­lási és erjedési folyamatok a gyo­morbélhuzamban, bélbaktérium­és gyomorsavtultengés az enyhe természetes „Ferenc József kese­rűvíz használata által legtöbbször rövidesen megszűnnek. A forrd égöv országaiban észlelt orvosi tapasztalatok igazolják, hogy a Ferenc József viz rendkívül érté­kes hatását vérhasnál és olyan gyomorbetegségek esetén, melyek váltólázzal Tépnek fel. Az ország Makó. A város az ismeretes belügyminiszteri rendelkezés' foly­tán eladja téglagyárát. Nyíregyháza. Benes Kálmán dr. polgármester uj tervet dolgozott ki az ínségesek ellátására és beve­zette az állandó szociális gondo­zók rendszerét. Szeged. Az egyetem integritása érdekében a város feliratot intézett a kormányhoz. Hódmezővásárhely. Tarsa Béla dr. mindszenti szolgabírót a főispán felfüggesztette. Debrecen. Az egyetem vezető­sége létszámemelést kért a kultusz­minisztertől. Balmazújváros. Nagy nyomo­rúságban vannak a földmunkások. A hatóságok már október elején megnyitják a téli inségakció nép­konyháját. Budapest. Nádasdi Pál gróf fe­leségül vette a Moulin Rouge egyik volt táncosnőjét. A művésznő, aki az egyik mozgásmüvészeti iskola növendéke volt, a Szentpál cso­porttal Békéscsabán Í3 járt. Szeged. A nyugdíjazási rende­let értelmében a szegedi város­házán 15—16 tisztviselő kerül vég­elbánás alá. Az uj tisztviselőket decemberben választják meg. Miskolc. E?y autó hat utassal huszonöt méteres szakadékba zuhant. Hárman meghaltak, a másik három súlyosan megsebe­sült. Budapest. A valutaügyészség Magyarország legnagyobb állatex­portőrjét, a székesfehévári Arn­stein céget 5,000.000 Iirás valuta­eltitkolással vádolja. Arnstein Sán­dort a cég egyik igazgatóját elő­zetes letartóztatásba helyezték. * Hangszerek és alkatrészek legolcsóbbak Steigerwald Ernő hangszerkészítőnél Békéscsaba, Luther-utca 8. * Egyszer vesz, vevőm marad l Vásárolt Ön mér a Neumann illat­szertárban, Szent István-tér 12, volt Stühmer helység, ahol bel- és külföldi pipere- és illatszerek leg­olcsóbban szerezhetők be. A megye Szarvas. Ötven évvel ezelőtt ezer lélekre 44, most csak 21 szü­letés esik. Gyula. Szeptember 28-án tartja közgyűlését a törvényhatósági bi­zottság. Gyula. Nyolcvanhat tanuló jár ét Gyulától a békéscsabai isko­lákba. Békés. Szakács Andor saját ki­jelentése szerint nem akar több békésit látni. A békésiek lapja fel­szólította, hogy mondjon le. Gyoma. A nyolcvanéves Har­tenstein cég moratóriumot kért hi­telezőitől. Békés. Hídvégi Sándort tegnap éjjel az egyik korcsmában hasbs­szurták, ugy, hogy súlyos állapot­ban szállították be a gyulai kór­házba.

Next

/
Thumbnails
Contents