Békésmegyei közlöny, 1934 (61. évfolyam) április-június • 73-145. szám

1934-04-17 / 85. szám

BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1934 április 17 SPORT Dél magaalá gyűrte Északot HódmezővésárhelyrDél—Észak 3:2 (1:1). A déli válogatott nagy­jában megfelelt, egyes posztjain azonban erősítésre szorul, A győ­zelem reális, a gólkülönbség na­gyobb arányú is lehetett volna. A mezőny legjobbja Mégori volt. Békéscsaba: CsAK—Szeged FC 2:1 (1:1). A kék-fehérek váratlan, de megérdemelt győzelme uj töménységgel tölti el a futball­sport csabai híveit. Csak meg ne akadjon ez a mostani fejlődés. Előre-ETC 5:0 (2:0). A lila-fe­hérek győzelme reális. Az elekiek nagyon gyengén játszottak. Békés: BTE—GyTE 6:1 (2:1). A békésiek szépen és lelkesen játszottak. A GyTE tudása nem tudta egyensúlyozni a BTE na­gyobb tudását és lendületét. Gyula: GyAC-CASS 2:0 (2:0). Gyengén játszottak a gyulai kék­fehérek, de a még gyengébben játszó CASS tói igy is biztosan hódították el a két pontot. Mezőtúr: M. MÁV-MTE 5:3 (0:3). Ritka teljesítményt nyújtott a M. MÁV. Áz első félidőben csapnivaló rossz volt, de a má­sodik félidőben, mintha kicserél­ték volna, olyan ostrom alá vette Grünfeld kapuját, hogy a honi közönség nem győzött ámulni. Ausztria — Magyarország 5:2 (3:2). Az osztrákok a második félidőben ugy jétszottak a magyar csapattal, mint macska szokott az egérrel. Brünn—Budapest 5:1 (2:1). Ért­hetetlen eredmény. — Uj törvénnyel szabályozzék a szépen megindult alföldi erdő­sítést. Az utóbbi években az Al­földön is nagyobb lendületet vet a nemzetgazdasági szempontból oly fontos erdősítési tevékenység. A kormány rövidesen a képviselő­ház elé terjeszti az uj erdőtörvényt, amely gyökeresen átformálja az egész magyar erdőgazdálkodást. Két leglényegesebb változás a ré­gi törvénnyel szemben az lesz, hogy az uj törvény szerint a jövőben a magánosok erdőbirtokait is üzem­terv szerint kell művelni és bizo­nyos terület nagyságtól felfelé kötelezővé vélik a megfelelő lét­számú szakemberekből álló sze­mélyzet alkalmazása. * Április 1 óta csak 4 líl'ár a hal;! iávirat szódija. — Tizenkétezer pengőt sik­kasztott a félegyhézi kőzgyám. Kiskunfélegyháza lakosságét ért­hető izgaícmban tartja az a kí­nos felfedezés, amelynek most ju­tottak nyomára a városi árvaszéki hivatalban. A legutóbb megejtett rovar csolás során ugyanis nagy­arányú visszaélések derültek ki. Megállapították ugyanis, hogy Lö­rincz Anlal árvaszéki közgyám az árvaszék részére gyámoktól fel­vett és ugyancsak az árvaszék részére a városi pénztárból fel­vett összegeket magának tartotta meg és ilymódon saját beismerése szerint 12.000 pengőt sikkasztott el. A rendőrség a sikkasztó köz­gyámot letartóztatta. A bünügyben a város vezetősége, valamint a rendőrség tovább folytatja a nyo­mozást, mert a vizsgálat eddigi adatai szerint jóval nagyobb ösz­szeg hiányzik az árvapénztárból es a sikkasztó közgyámnak min­den jel szerint bűntársai is vannak. • CSABA MOZGÓ < Április 16 —17-én, hétfőn 4, fél 7, fél 9, kedden 6, fél 9 órakor Hétfőn a 4 órai előadás zóna! 2 s'' ger egy mf sorban ! 16 éven felülieknek! A világ 10 leghíresebb Írójának mestermüve: ASSZONYA KÍNPADON Társadalmi szinmii Nancy CarroKI, Carf Gi*ani A mult keresztje Vina Deimar «Pick up» c. regénye r, Georg Raft — Titokzatos haléleset a gyu­lai kórházban. Domokos János 44 éves békcsi lakost esz­méletlen állapotba szállították a gyulai kórházban, ehol kevéssel később meghalt. Az orvosok nem tudták halálának okát megállapí­tani, ezért a hatóság elrendelte a holttest felboncolását. — A vésztői gólyák. A nepok­ben érdekes, de még ellenőrizetlen hir érkezett hozzánk Vésztőről. A falubeli gólyák a kéményekről és máshová rakott fészkeikről a köz­ségen kivül vonultak s kinn a fákon építettek uj fészket maguk­nak. Vésztőn ez az érdekes eset, különösen az egyszerűbb emberek rétegében, nagy nyugtalanságot keltett s mióta a gólyák elhagyták a községet, állandóan azt talál­gatják, miért költöztek ki a ma­darak a földekre. Igen sokan elemi csapástól félnek, mert a gólyák állítólag megérzik a bajt, akár a tüzet, akár az árvizveszedelmet s már napokkel, sőt jó idővel előre elmennek onnan, ahol távozásuk után hosszabb rövidebb idő múlva bekövetkezik a szerencsétlenség. Némileg érlhető is a vésztőiek ba­bonás félelme, hiszen kilenc esz­tendővel ezelőtt nagy árvíz pusz­tított a községben s annak szo­morú emléke még ma is élénken él az emberek emlékezetében. Ha a hir megfelel a valóságnak s nemcsak arról van szó, hogy egy vagy két gólya hagyta oda a régi szállást, hanem csoportosan vala­mennyi, akkor az esetnek, minden babonás vonatkozástól függetlenül, ornilhológiai szempontból is meg­van az érdekessége. — A „menyecske" miatt fél­holtra verte feleségét. Erősen vérző fejjel kisérte be a kórházba Katona Mihályné kecskeméti aaz­szonyt egy rendőrlörzsőrmester teg­nap késő este. A 39 éves asz­szonyt a Vacsi-hegyben az egyik füszerüzlet előtt ittas férje meg­támadta és egy karóval félholtra verte. Az asszony szerint három év óta feszült a viszonyuk férjé­vel, mert az egy „menyecskének" udvarolt, Az asszony fejsebét 10 kapoccsal fogták össze. Állapota súlyos. — Kerékbetőrte a hajtószij a molnárt. A kunszentmiklósi gőz­malomban súlyos szerencsétlenség tötíent. Munka közben az egyik széles hajtószij hirtelen elkapta Szenes Ábel molnáraegédet és a szerencsetlen embert valósággal felcsavarta a kerékre. Nyomban megállították a gépet, de ekkor már véres, összetört tagokkal emel­ték le Szenes Ábelt a kerékről. — Összeírják az ország gyü mölcstermelőit. Érdekes akcióba kezdett a Gyümölcstermelők Or­szágos Szövetsége. A vidéki, vá­rosi és megyei hatóságok utján összeírja azokat a gyümölcster­melőket, akik megfelelő minőségű és mennyiségű exportképes gyü mölcsöt termelnek. A termelőket ezután gyűlésre hívják össze, ame­lyen javaslatot terjesztenek elő elsősorban a gyümöícskivitel meg­szervezésére. A gyümölcstermelés fejlesztésére különben is nagy gon­dot fordit a kormány. Az uj költ­ségvetés az eddigiekhez képest je­lentős összeget irányoz elő erre a célra. Először is megfelelő fajták kitermelésére és az egyes tájak­nak megfelelő nemesített gyü­mölcsfák kiosztására, illetve azok­nak elterjesztésére akarják ezeket az összegeket felhasználni. — Patkányméreggel ölte meg magát. Bellér János derekegyházi gazda patkénymér get vett be, amely rövidesen végzeit vele. Holt­testét felboncoltók. Tettének oka ismeretlen. MOZI Erre is csak Amerika képes Nemrégiben bámulatba ejtette a pestieket egy film, amelyet Áme­rika 10 leghíresebb rendezője ren­dezett. Most erre a teljesítményre rádupláz a Paramount-filmgyér uj filmje : Asszony a kínpadon, ame­lyet Amerika tiz legnevesebb írója irt, élükön : Vicky Baum, Zene Grey, Ursula Parrot. Az írók közös témát dolgoztak fel. Egy asszony gyilkossági bűnügye a kiinduló pont s tizen szőtték a mese izgal­mas szálait. Az asszony szerepét a bűbájos Nancy Carrol alakítja. Partnere az angol színpadok drá­mai hőse, Marlene Dietrich part­nere : Carry Grant. A mult keresztje Az emberi élet szürke hétköz­napjaiból vette témáját ez a film, amely mindamellett telve van poézissel, költői szépségekkel, a maguk egyszerűségében megrázó, mélységes igazságokkal. A börtön­viselt nő uj életet kezd fiatal, be­csü'etes ura mellett — nem ritka história az életben sem — de ahogyan ez a történet a filmen lepereg, ahogyan azt Sylvía Sid­ney és Clive Brook, a filmnek ez a két nagy művésze megjátssza, ez megindító drámává, megrázó élménnyé fokozza a film esyes jelenetét. — Trebitsch, a buddhista apát térítő utja. Chao kung buddhista apát — ez egykori Trebitsch Lin­coln, a hírhedt nemzetközi kalan­dor — nugy buddhista szerzetes és hat apáca kíséretében Van­couverbe (Kanada) érkezett. Olta­va, Torantó és Montraólban budd­hista-tériiő előadásokat fog tartani és május 5-én hajóra száll Európa falé, hogy a konstanzi tó partján (Svájc) buddhista "monostort ala­pítson. — Rézgálicot kevert férje le­vesébe az elkeseredet asszony, A berettyóújfalui csendőrség őri­zetbe vette Boros Sándor gazdál­kodó feleségét, akit férje jelentett fel azért, mert el akarta őt pusz­títani. A csendőrök a nyomozás során csakhamar megállapították, hogy a gazda durva ember volt és állandóan verte a feleségét. Az asszony végső elkeseredésében rázgálicot kevert só helyett a krumplilevesbe, amelyet ebédre főzött a férjének. A gazda, amikor néhány kanállal evett a mérgezett levesből, hirtelen összeesett. Ké­sőbb tért csak eszméletre és or­voshoz ment. Borosné a csend­őrök előtt beismerte tettét. Letar­tóztatták. * Jelentkezzen rádió előfizetőnek* Csak napi 8 fillérbe kerül a rádió. Jelentkezés a postahivatalban, 21. száma ajtó. Április 17, kedd 6.45 Torna. Utána hanglemezek. 9.45 Hirek. 10 Tavaszi elmélkedés 1789-ben. 2, Tiz perc egészségügy. (Felolvasás.) Közben hangiemezek. 11.10 Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12 Déli harangszó az Egyetemi templomból. időjárásjelentés. 12.05 Szervánszky szalonzenekar. 12.38 Hirek. 13.15 Pontos időjelzés, időjárás-és vízállásjelentés. 13.30 Gáspár Lajos és ci­gányzenekara. 14.40 Hirek. élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek. 16 Bárány Fe­renc meséi. 16.45 Pontos időjelzés, idő­járásjelentés. hirek. 17 „Utiképek Mongó­liából". Ligeti Lajos dr. egyetemi magán­tanár előadása. 17.30 Hanglemezmozaik. 18.30 Francia nyelvoktatás. Ticharich Zdenko zongorázik. 19.40 A rádió — a rádióról. 20 Éjszakai ülésen az angol par­lamentben. Dr. Máthé Elek felolvasása. 20.30 A .Magyar Anyák" Szent Istvánnapi Bizottságának jótékonycélu hangversenye a Zeneakadémia nagyterméből- 21.45 Hi­rek, ügetőversenyeredmények, időjárásje­lentés. 22 Horváth Rezső és cigányzene­kara muzsikál. 22.25 Mohácsi Jenő dr. németnyelvű előadása Herczeg Ferencről. 23 Közvetítés. NAGYSZÁLLODA BU DAPEST í perc a Keleti pályaudvartól. Rendkívül olcsó uj idényárak Teljes penzió : «zcba, napi háromszori étlapszerinti étke7éssel, fűtéssel és bor­ravelóval heti 50 P. 1 ágyas szoba fűtéssel és borravalóval heti 30 P 2 ágyas szoba fűtéssel és borravaló­val heti 45 pengő. Átutazóknak is rendkívül mérsékelt érak Szerkesztésért felei: DK. BAZSÖ IMRE Lapkiadáséri felel: GRUBER DEZS® Nyamatja éskiadia a Corvina kenyvnyoruda

Next

/
Thumbnails
Contents