Békésmegyei közlöny, 1934 (61. évfolyam) április-június • 73-145. szám

1934-04-15 / 84. szám

1934 április 15 Vasárnap 61. évfolyam 84. szám POLITIKUS 1AP1LAP wjttftw

ww

^

^ mmmmmmmmammmmmtmmmm Előfizetési dijak• Helyben és vidéken postán küldve negyedévre 6 pengő, egy hónapra 2 pengő. Példényonkint- 10 fillér Főszerkesztő: Dr. Reisz József Szerkesztőség éa kiadóhivatal: Békéscsaba : Ferenc József-tér 20. Telefon 176. Hirdetések díjszabás szerint. Az ország érdeke vo!na — mondotta Ulain Ferenc független kisgazdapárti képviselő — hogy Gömbös Gyula miniszterelnök és Eckhardt Tibor, a Gaál Gasztoni le párt vezére kezet fogjanak egymással s összeadják erőiket. Milyen szépen hangzanak ezek a csendesen elmondott szavak s milyen szép, hogy ezt éppen egy ellenzéki képviselő mondja. És miiyen mérhetetlen és mégis kézenfekvő igazság, bölt esség, józanság és helyes belpolitika van bennük. Ulain Ferenc képviselőt nagyon jól ismerjük. Egyike azoknak, akik legderekasabban és legbecsületesebb eszközökkel harcoltak az elhunyt vezér, Gaál Gaszton oldalánál, akik, ha sokszor meg is támadták a kormány politikáját, mindig jóakarattal, nyiltan és becsületesen, mentesen minden személyi él nélkül tették azt. Egy idő óta Ulain Ferenc elcsendesedett. A pariaroenti padok felett nem viharzott át mostanában kritizáló hangja. Miért? Talán kialudt régi tüze, talán kifáradt a kriMzálásban? Nem. Ulain Ferenc nem az az ember, aki egyhamar kifáradna, akinek lelkében egyszerre elhamvadna a tűz. Egyszerűen azért hallgatott, azért nem kriti zált, mert — mint ő maga mondja — helyesnek találta a kormány politikáját. Voltak idők, amikor egy ellenzéki képviselő szájából elhallatszó ilyen kijelentés általános feltűnést keltett volna, amikor ez szenzációnak számított volna. Ma nem döbbent meg senkit Ulain Ferenc kijelentése, ma nem hat szenzációként, mert mindenki érzi, hogy Ulain Ferencnek igaza van. Gömbös Gyula annakidején, amikor kormányelnök lett, kijelentette, hogy ő senkit nem hiv át a baloldalról a maga táborába, de ugy fog dolgozni, hogy az ellenzéki képviselők önszántukból vándoroljanak át a jobb oldalra. íme az eredmény. Ulain Ferenc ugyan nem ment át Gömböshöz, de ez a nyiiatkczata a legszebben hangzó és a iegnyiltabb állásfoglalás a kormányelnök mellett. Ulaint, a tüzesvérü baloldali képviselőt meggyőzték a kormány cselekedetei, tettei. Ulain az idők folyamán ráeszmélt arra, hogy Gömbös Gyula kormánya azt teszi, amit ő elvár tőlük s ezt látva, férfiasan kijelentette, hogy egyetért a kormány kül- és belpolitikájával, annál is inkább, mert megvan győződve arról, hogy Gömbös Gyula minden cselel-edetét egy cél vezérli: az crszág érdeke. Ulain azonban nem áll meg itt, nem elégszik meg azzal, hogy ő maga helyesli a kormány politikáját, tovább megy ennél és az a célja, hogy páiíjá' a Független Kisgazda Pártot s elsősorban is annak európaszerte ismert és becsült vezérét, Eckhardt Tibort is közel vigye Gömbös Gyulához, mert az a hite, hogy Gömbös és Eckhardt egymásratalálása, kézfogása érdeke az országnak. Itt, ebben a szerepében Ulain már valósággal felemelkedik minden pártpolitikán s szinte deákferenci hivatást vállal magára. Örömmel, őszinte, nagy örömmel vesszük tudomásul Ulain Ferenc nyilatkozatát s ugyanolyan őszintén kívánjuk, hogy célkitűzését, Gömbös és Eckhardt összebékitését minél előbb elérje, mert ez valóban érdeke ennek a szerencsétlen, szegény hazának. Gazdasági összeomlás fenyegeti Csehszlovákiát Prága: A kereskedelmi- és iparkamarák együttes értekezletén a szónokok igen sötét szinnel ecsetelték Csehszlovákia helyzetét. í\ munkanélküliség egyre nő s ha a helyzet hamarosan meg nem javul, Csehszlovákia gazdasági összeomlása elkerülhetetlen. Károly román király inkább lemond a trónról, mint Lupescu asszonyról A Daily Mail irja, hogy Lupescu asszony olyan kijelentést tett, miszerint. ha a király u™y akarja, lemond Károly szerelméről. Károly király azonban ismételten kijelentette, hogv inkább a trónról mond le, mint Lupescu aszszonyról. MMMMMMMMMMMMMWMMMMAM A harmadik birodalom kivül és belül Április harmincadikáról méjus elsejére virradó éjszakán a német ifjak — Baldur von Schirach vezetése alatt — fel vándorolnak a Mons Bructerus ormára, hogy ott, ahova a keresztény mondavilág nyomán Wolfram von Eschenbach az Ördög Szószékét s a Boszorkányok Oltárát képzelte, felújítsák az ősi szertartásokat s áldozatot mutassanak be a heni isteneknek, akiket a sápadt Galileai elűzött. A mozgalom tehát, amely a szász „Wdukindra", a hohenstaufeni Frigyesre támaszkodva nyíltan hadat üzent mindenkinek, ami az Ó- és Uj-Szövetségre emlékeztet, egyre jobban terjed és ha igy halad, könnyen bekövetkezik az, amit egyik üvöltő dervise nemrég jövendölt. „Két ezer éven át — igy szól a kinyilatkoztatás — Jézus bitorolta az uralmat; de ennek most vége és jön Hitler kétezeréves korszaka, legalább is a német lelkek fölött". É3 nagy csalódás érte azokat, akik abban a hitben, hogy a nemzeti szocializmus csak szalmatüz, amely a felelősség súlya alatt kialszik, ugy vélték, hogy ezzel az eszmeáramlattal szemben az engedékenység é3 a türelem helyén való. „Ha egyszer hatalomra jutottam, aiigha lesz nevetni valója a ketholikus egyháznak; de hogy hatalomra juthassak, ahhoz segítségét nem nélkülözhetem". Ezeket a szavakat maga Hitler irta és adta . nyomtatásba mindenki kezébe. Es von Papén mégis létrehozta a megállapodást, amelynek alapján Hitlert kancellárrá lehetett előléptetni és rajta kivül Neurath és Scheweri is belépett abba a kormányba, amely — alig, hogy a birodalmi gyűlés palotájának tüzében elégett az a papirrongy, amelyet becsületes szerződésnek gondolhattak a centrum képviselői — először is ártalmatlanná tett mindenkit, aki nem volt az egyedül üdvözítő párt tagja, majd — ehelyett, hogy elcsendesedett, lelohadt és medrébe visszatért volna — tulcsapott a védő partokon és Rosenberg szavaival élve a „kereszténység szennyes és romboló eszmekörét", tehőt mindent, ami Európa civilizációját kétezer év óta hordozza és táplálja, immáron elnyeléssel fenyeget. Persze az, akit a görögtüzek színjátéka sem meg nem zavar, sem meg nem ejt, jól tudja, minő nehéz kórság lappang a lázas fogadkozások mögött. Ám próbáija meg a nemzeti szocializmus a régi értéktáblákat darabokra törni, állítson a fejetetejére mindent, ami szilárd támaszt nyújtott az emberi léleknek, dobja a hullámokba az iránytűt, amely az emberiség hajóját a sötétség tengerén eddig kalauzolta s néha révbe is vezette, egyet se széttörni, se feje tetejére állítani, se eldobni nem tud: a valóságot. Ez pedig, mint örök megvesztegethetetlen tanú, fennszóval hirdeti, hogy a nemzeti szocializmus fordított Midásnak bizonyult, mert bármi, amihez ért, aranyból hitvány gyönggyé változott, ugy, hogy az a Németország, amelyet ész ni chiliasták az igéretföldjére csaltak, ma bénán és szélütötten fetreng a porban és nem marad számára, ha majd észbe kap, semmi más, mint az, hogy köntösét meghasítsa és hamut szorjon fejére. Es most vegyük szép sorjában elő a bizonyítékokat. Oh, nem fogunk arra hivatkozni, amit mindenki tud, hogy a német kivitel összezsugorodott és hogy sorvadása egyre tart, nem állítjuk itt fel a statisztika oszlopait, amelyek sötét és komor bepillantást nyújtanak a munkanélküliség pöcegödreibe, nem untatunk senkit a külpolitikai balsikerekkel, amelyek megannyi drótsövényként elszigetelik és felsebzik a nemes vadat. Sokkal szárazabb anyagot hordunk itt össze. Kiteregetjük a taplót, amelyre elég, ha egy véletlen szikra hull és fellobban a prairietüz, mely rövidesen véget vet a szemfényvesztésnek. Az első év, amelyet a nemz*"' szocializmus az agrárkérdés gyökeres megoldására szánt, immár letelt. Soha, amióta a germán földet az eke müvelés alá vette, annyi törvény, annyi rendelet nem háborította meg a tulajdont s a birtoklás rendjét, mint e rövid idő lefolyása álatt. A mélyen ható ujitás, amelyet a Pandekta-jog bevezetése idézett elő és amelynek hatását Gans, Savigny, Puchta, Ihering, Wailz a föld csuszamlásá-