Békésmegyei közlöny, 1934 (61. évfolyam) április-június • 73-145. szám

1934-06-24 / 141. szám

6 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1934 junius 24 Vagy bálba s ha kimarad, kikkel megy el és tér haza 7 Főleg az érdekelne : udvarol-e valaki neki és feljár-e hozzá? És ki az? Magénak feltétlen tudnia kell. Szívesen megjutalmazom őszinteségét. — Méltóságos uram, — felelte a portás — Kamilla kisasszony őnogysőga valóságos remeteéletet él a könyvei között, sem nő, sem férfi nem jár fel hozzá. Meggyőződéssel állítom, hogy nem lehet udvarlója és esküvel merem bizonyitani, hogy nálánál nincs szolidabb nő Budapesten. — Jól van. Köszönöm, — veregette meg Kőrpáthy a portás vállát s egy ropogós bankóval elbocsájtotta a szobából. Kinyitotta kézitáskáját, a magávalhozott elemózsiából megreggelizett, azután végignyúlt a heverőn és mély álomba merülve várta Kamilla hazaérkezését. — Édesapám I — csókolta fel falrengető horkolásából leánya, repesve az örömtől, amelybe azonban fürkésző meglepetés is vegyült. És hízelgő macskaként simulva a szuszogva feltápászkodóhoz, rejtett izgalommal faggatta: — Mikor érkeztél? És miért minden előzetes értesítés nélkül ? Hiszen azt mondtad legutóbbi ittléted alkalmával, hogy csak a vizsgákra jössz fel a fővárosba. Kárpáthy gyengéden felemelte a heverő előtt térdepelő leányát és a térdére ültetve, egy tréfa keretébe foglalta be válaszát: — Tudod, kislányom, amikor megérkezett: „Indokolás majd vjzsga után, személyesen", indokolással alátámasztott, pénztkérő leveled, ugy tettem, mint a hasonló indokolással pénztkérő katonafiável a vőrnai fösvény bolgárparai^t, aki, amikor elolvasta fia levelét, züebrevágta a kért kettő lévé*, felült a szamaréra és háromheti utazás után beszamaragolt Szófiába. — Mire kell neked a pénz, fiam ? — kérdezte a fiót. Az ötölt-hatolt, végül akkorát hazudott, hogy a szófiai Szent Zsófia texjplom színarannyal fedett, hatalmas méretű kupolája semmivé törpült mellette. — Ez hazugság í — kiáltotta és ugy vágta pofon a fiát, hogy aki menten bevallotta a valósó&ot, mely szerint a meghódítandó Maucénak kellene — fejkendőre. — Az a szerető, aki csak pénzért adja oda ajkát, azt érdemel, amit te kaptál az imént: két pofont I Isten áldjon fiam és a pofonok világosítsak meg a te tudatlan agyadat, — mondotta az apa es megbocskorozva szamarát a zsebében maradt pénzzel viszszaszamaragolt Várnába. Kárpáthy kis szünetet tartott, egy oldalpillantást vetve leányára, aki kuncogva nevetett ugyan, de a térdére fektetett kezének remegése elárulta, hogy bensőjében a titokrejtegető sziv vihara dul. Az apa jói látta ezt, azért mind keményebben nyomta meg a szót és igy folytatta: — Némi különbséggel én is ugy tettem, mint a bolgárparaszt : zeebrevágtam a pénzt, szamárhiányában felültem a vonatra, hogy néhány óra múlva személyesen elmondd nekem, hogy mire kell neked „roppant sürgősen 1" az ezer pevgő. Arra kérlek, légy őszinte. Ne sírj: a könny nekem nem válasz és nem fogja eloszlatni a szivembe férkőzött gyanút, hogy itt nincs valami rendjén, legkevésbé fogja kiemelni a zsebemből a tíz darab százast, amit épen ugy visazaviszek, — meg nem felelő válasz esetén — mint a bolgár paraszt a két levőt. Tehát beszélj kislányom, ugye fülig szerelmes vagy valami égbeemelő boldogságot igérő, egynedrábu, jósvádáju, fürgebokéju ficsurba és annak kell a pénz. Kamilla összetette e kezét s elgyötörten, inkább nyögdécselte, mint mondta: — Apám, édesapám, ne kivánd, hogy most nyilatkozzam a dologról .. . Megígértem . . . Most nem szabad elmondani, hogy mire kell ... Kárpáthyt láthatóan bosszantotta leánya magatartósa, de azért szavaiban az önfegyelmezett uri ember, a céljához mindig kíméletes eszközökkel igyekező apa hangja csendült meg, amikor rövid szünet után megszólalt: — Most nem szabad elmondanod ? Jól van. Szóval jól sejtettem: férfi van a dologben. Kislányom, nagyon kérlek, ne szólj közbe I . . . nagyon szomorú dologról, a házasságomról akarok néked beszélni, szóval: az anyádról lesz sző . . . — Az anyómiól 1 — sikoltott fel Kamilla, de apja pillantásának súlya alatt mellrecsukott fejjel hallgatott el. És Kárpáthy folytatta : — ... az anyádról, kiről azt hittem szerelemmel nyujlotta egy életfea kezét s éppúgy nekem él, mint én ő éite. Csalódtam. Sajnos a csalódásokra mindig későn ébred rá az ember, legtöbb esetben csak akkor, midőn, mint befejezett tényként állítja elénk a Sors. Bátyád öt, te alig két éves voltál, amikor anyátok megszökött, titokban, az én keserves keresetemből pénzelt szerelőjével, akit még lénykorában ismert meg s ceak azért nem lett a felesége, mert az egyetemről kicsapott jogászt anyád szülei kidobták s hallani sem akartak róla, de anyád nem szakított vele. Ez a lezüllött ember lett anyád sorsának átka és az enyémnek is. Még a te göndörszőke, pöttömnyi személyednél is erősebb volt a szc rető akarata, akivel kihasználva néhány napi távollétemet, a legdrágább dolgokat vásárolták öszsze hitelbe, váltóra pénzt vett fel — róhamisitva a nevemet. Végül összeszedett minden ékszert, ami értéket csak talált és autón ideszökött, magával hozta a mindenben segítségére volt cselédet is. Néhány napig rejtegettem a dolgot : apa, anya és dajkátok voltam egyszerre s közben végeztem a gyógyítás nehéz .és felelőségteljes munkáját is. És reméltem. Valahányszor megzörrent az ajtó kilincse, mindig azzal a reménynyel néztem ki, hogy anyád, — hanem is magamért, — ti értetek visszatér, visszahozza az anyai sziv. Nem jött. Helyette a cinkostársa, a cseléd tért vissza, de nem hozzám, hanem a szüleihez, hogy onnan kirobbantsa a botrányt, mely után, mint a sáskák a vetést, megrohantak a kérlelhetetlen hitelezők, a bank és végül lakó lettem a magénszorgalomból épült házamban. Nem estem kétségbe és a jó Isten segítségemre volt: küldött egy angyalt, akit én gyógyítottam meg és minden vagyonát felajánlva nyújtotta kezét és válóperem befejezéséig, mint házvezetőm és, mint a ti második anyátok osztotta meg velem az életet és a tí neveléstek nem CBekély gondjait. Alig lépte ét az uj élet megkezdéset jelentő Napsugár házam küszöbét, anyád felbérelte volt cinkostőrsát, a mindent élénken figyelő és pontos értesítéssel szolgáló cselédet, hogy lopjon el téged, amit ez meg is tett, persze jópénzért, amely öszszeg az én zsebemből, anyád kezén keresztül vándorolt a bestia zsebébe. Nem csalódtam abbeli feltevésemben, hogy anyádban nem a gyermekét látni, nevelni ohejló anyai sziv szólalt meg, hanem a zsarolás lehetősége, belemarkolni egy meritőóldősként rendelkezésemre bocsőjtott idegen vagyonba, amelynek megszerzésére a te személyedre volt szüksége. Egyik belvárosi szálloda Halljában láttam utoljára anyádat. Ügyvédemmel jelentem meg ott, hogy aláírja a válásba és a rólad való lemondásba beleegyező nyilatkozatot és átadjuk a pénzt. Látnom kellett anyádat a szeretője oldalán, aki diktátorként szerepelt a tárgyaláson s látnom kellett, mint rázza meg őket az öröm. borulnak kacagva egymásba és forr össze ajkuk, amikor kezükben érezték a könnyenszerzett pénzt. Egy külváros

5, főzelékés alkoholszagú odúban láWalak viszont, a földön henteregve és a kezedbenyomott lekvőros kenyértől a felismerhetetlenségig összemázolt arccal, piszkos foszlányokká szakadt ruhában. Ilyen helyre adott ki gondozósba anyád. Sokat szenvedtem értetek 1 De a jó Isten megjutalmazott azzal, hogy Gábor bátyádból tisztességes ember lett s ma mér ismertnevü orvos. Mekkora volt az örömöm, midőn érettségi vizsgád után kijelentetted, hogy bátyád nyomdo kaiba lépsz és te is orvos Iesze

1. De . . . ugylátom titkolódzásodból, hogy anyád esete megismétlésének kapujában állsz és te mégis örököltél valamit az anyéd természetéből. Tehát azért mondtam el anyád múltját, hogy ezzel figyelmeztesselek. Most pedig: Isten veled kislényom, én hazautazom, hív a kötelesség. — Édesapám I — állta el az utjét Kamilla, és zokogva fuldokolla: — Édesapám 1 . . . Gyanúd alaptalan . . . Te tévedsz... a pénz ... a pénz nem szerelem miatt kell, hisz én még sohse voltam szerelmes. A pénz, édesepém . . . édesanyámnak kell. Kárpáthy Kamilló felhördült, tóvolbameredő, tágranyilt szemeiben a már egyszer átélt csapás rémségének lángja foszforeszkált. Mintha attól félt volna, hogy az a hűtlen asszony ismét el akarja lopatni imádott kislányát, oly szorosan vonta magához, hogy az majd megfulladt s fájdalmasan nyögdécselt az átölelő karokban. És, mint valami eszelős a rögeszméjévé vált szót, ismételte többször: — Az anyád?! ... Az anyád?! . . . Hogy került a közeledbe? . . . Mondd I . . . — Ó, édesapőm, drámai volt a találkozásunk. Anyám nagyon megszenvedett a múltért. Az az ember csak addig élt vele, mig a tőled kapott pénz el nem fogyott és egy külföldi csapszékben fejezte be életét, agyonverték hamiskártyázás miatt. Pénznélkül maradt anyám sokáig koldulásból tartotta el magát, mig börtönbe vetették ezért és fogságának letelte után hazatoloncolták. Itt ócskaruhák bizományi eladásával foglalkozott s mér egészen ól ment a sora. amikor egy rájizott értékes bundát elloptak őle, ezt bizonyítani nem tudva,, nemcsak megtakarilott pénzét vették el a megbízó kértalanitősáre, hanem hosszabb időre el is zárták. Ez a büntetés testileg-lelkileg megviselte. Kiszabadulása után ismét a koldulás keserű kenyerét volt kénytelen enni. Amikor aztári képtelen lett a koldulásra, megmérgezte magát. Eszméletlen állapotban hozták be a klinikára s eszméletlen maradt még gyomormosás után is. Mint egy sirja küszöbén lévő feküdt az ágyban, amikor utasításokat adtam az ápolónőnek, aki azt felelte: „Igenis, Kárpáthy kisasszony." — Anyám megmozdult erre a szóra és hirtelen felült ágyában, mint egy feltámadó halott. — Kamilla — suttogtők vértelen ajkai és amikor erősebb lett, ő is elmondott mindent. Kért, könyörgött, hogy ne írjam meg neked, mig el nem hagyja az országot. Kérésére irtam egyik megszállott területen élő nőrokonának, aki megbocsátva ballépését, hajlandó magához venni őt. De nincs se ruhája, se cipője, útiköltség is kell és pénz nélkül mégse állíthat be a rokonához, gondoltam: tőled kérek s majd ha már én is keresni fogok, visszaadom a pénzt. Merthát ... ne haragudj rám, édesapám I . . . történt, ami történt: az anyám, mégiscsak az anyém. szent kötelességem segíteni rajta. Káipéthy megindultan csókolta meg leányát. Pedig a meglepetés első perceiben csúnya, nagyon csúnya volt az érzése, amit az elhangzottak után az elégtétel multatlezáró és megbocsátás nemes érzése váltott fel és kiemelte zsebéből a tiz darab százast . . . — Kislényom, itt a pénz. Vidd el neki azonnal és mondd meg neki, hogy: ha azonnal elhagyja az orszéKOt, ottmarad és elfogy a pénze, mindig kérhet tőled egy pár pengőt az én zsebem terhére. Kamilla megkockáztatott egy kérést: — Éd esapám, nem adnád át neki személyesen a pénzt és ugyanakkor el is búcsúznánk tőle. Az az érzésem, hogy soha többé nem látjuk őt viszont. Esés egyszer sirva mondta nekem, hogy megkönnyebbült lélekkel hunyná le szemeit, ha bocsánatot kérhetne tőled, megszoríthatná kezedet és hallhatná ajkaidról ezt a szót: megbocsátok. Már az a mozdulat is, amit Kárpáthy a kezével tett, eleget mondott. — Nem 1 . . , Nem tudok, nem akarok találkozni vele többé az életben, mert visszatart egy mindennél fájóbb emlékezés, az, hogy még mindig ott látom szép fejét annak a vele gúnyosan mosolygó gazembernek a vállára hajtva és még mindig a fülemben cseng az örömmámorban elcsattant csók hangja, amikor kezükbe érezték az érted kitűzött váltságdíjat, — felelte Kárpáthy határozottan, de nagyon nyugodtan és elfordulva leányétól, szétmorzsolta ujjai között ez aicára lopkodott nagy könnycseppet. — Találkozó. Felkérjük azokat, akik a polgóri iskola IV. b. osztályát 1924-ben végezték, hogy julius elsején (vaságiap) jöjjenek az iskola tornatermébe, d. e. 10 órára, találkozóra. Fekete András é» Hidi Mihály.