Békésmegyei közlöny, 1934 (61. évfolyam) január-március • 1-72. szám

1934-01-23 / 17. szám

4 BEKESMEGYE! KÖZLÖNY Szükséges tehát, hogy a kormönyzet bizonyos körülmények között az uj építkezésekre is terjessze ki a rendkívüli házadómentességet, mert semmiféle más intézkedés nem nyújt oly széles rétegek számára műnkét és megélhetést, mint az építkezések. Nagyon helyesek a kormány által tett egyes intézkedések, köszönet és elismerés jár értük, azonban még további intézksdések azükPénzintézeti osztalék vagy tartalékolás ségesek, hogy ez a társadalmi osztály fennmaradhasson és éppen ezért, ha a kormányzat kielégítőt akar cselekedni, ugy hamarosan hozzá keilinyulnia és meg kell oldania a többi kérdéseket is, mert csak igy lehet pótolnia mult sok-sok mulasztását és igy lehet biztosítani ennek a soksior elismert népes társadalmi réteanek megmentését és fenntartását. A tegnapi hivatalos lap mérlegrendelete megengedi, hogy a pénzintézetek az 1933. évben elért üzleti nyereséget kizáróíaa az intézet belső megerősítésére használhassák fel, még ebban az esetben is, ha az alapszabályok rendelkezései szerint elsősorban osztalékot kellene fizetniök. A vidéki pénzintézetek nagy részének ebbeli elhatározásánál döntő súllyal esik latba Imrédv Béla pénzügyminiszternek genfi utja előtt tolt azon kijelentése, hoiíy „az adott helyzetben helyesebbnek látszik, ha az intézetek jövedelmeiket inkább belső megPancratz József előadása erősödésükre, nevezetesen tartalékok képzésére, illetve gyarapítására használják fel. A részvényesre az osztalék «ílmsradása bi zonyos körülmények között lényeges hátrányt jelent, viselje el azon ban annak tudatában, hogy az intézetek megerősödése révén ez e hátrány a jövőben sokszorosan meg fog térülni." A pénzügyminiszternek ezen kijelentése a vidéki pénzintézetek legtöbbjénél azt fogja eredményezni, hogy 1933 évi üzleteredményüket inkább tartalékolni fogják. Pancratz Jórsef felsőkereskedelmi iskolai igazgató vasárnap délután 3 órakor „Á'iam a világkrízisben" cimü előadássorozata rr^sodik részét tartolta meg „Országterület" cimen az Ipartestület nagytermében. A magas színvonalon álló előadás az állami élet alapvető kérdéseivel foglalkozott. Az állam, az o'szágterület és a nép hármas falap, amelyre a társadalom épül. Kü'önös figyelmet érdemelt tegnapi „Országterület" cimü értekezese azért is, mert azt, mint a legmélyebbre ható egységesítő erőt állítja a társadalom életébe. Egyegy orszégterület társadalma az egyedek szerves egységét kívánja. A közös szükség, a közös faji sajátosság vagy a közös veszély, amely egy országterület társadalmát más ország népének támadása által érheti, kétségkívül ösztönszerűleg kivénják a szerves egység megteremtéséi. A föld, amelyen élünk, a haza földje, amely a rajta élő embert minden az élethez szükségessel ellátja, a Iegnasrvobb szerepet ját-. szik az ember, a társadalom életében. Az orszácrterület, a haza földjének minél tökéletesebb berendezése, védhető állapotba helyezése, kultúrájának emelése kiváltja az emberből a személyes érdek nagy mozgatcerejét, amely kezdeményezésre, törekvésre, haladásra ösztönöz. Felébreszti az egyed figyelmét az előregondoskodáara, amely annyi találékonyságra segít. De nagy szerepe van az országterületnek a rajta élő nép testi és lelki tulajdonságára, jellemének színvonalára és az emberi szabadság helyes vagy helytelen értelmezésére is. A nagy tudományos felkészültség, amely Pancratz József előadásán végig kiérzett s a kiváló előadói képesség a magyarázata, hogy a közönség az előadást mindvégig feszült figyelemmel hallgatta, majd annak végeztével hoszszantartó tapssal adott tetszésének kifejezést. Az előadáson Kovács Mihály diszelnökkel és Lipták János elnökkel az élén jelen volt az ipartestület vezetősége is. E. Gy. 2 További cselekedeteket vár aziparosság Az iparosság esztendők óla szorgalmazza, hogy megfelelő lépések történjenek az illetékesek részéről megmentése és megerősítése érdekeben. Meg keli álla pitanunk, hogy egészen a legulóbbi intézkedésekig semmi sem történt. Hiábavaló volt a sok istanciázás, sőt kétségbeesett megnyilatkozás, ezek legfeljebb csak ígéretet te remtenek. A jelenlegi kormányzat megértette, hogy az iparosságért is cselekedni kell és munkálatba vette a legfontosabb kérdéseket, melyek egyik-másikát mégis oldotta. Nem lehet elvitatni, hogy az adó- és társadalombiztosítási tartozások rendezésére tett intézkedések — ha azok nem is teljesen kielégítők — nagy mértékben fognak hozzájárulni nemcsak a hátralékos iparosság helyzetének enyhítéséhez, hanem az egész gazdasági élet megjavításához. A hátralékok rendezésének lehetősége tehát éreztetni fogja gazdaságilag jótékony hatását és ezek a rendelkezések alkalmasak arra. hogy a hátralékosok elárverezését akadályozzák meg. Elismerjük az eddigi intézkedések értékét, de ki kell jelentenünk, hogy ezeknél megállni nem lehet s hogy igenis szükség van arra, hogy munkát biztosítsanak mindenki száméra, aki dolgozni akar. Tudjuk, hogy az állam rendelhet derűre borura mindenféle olyan munkát, amely a kisiparosságnak megélhetést nyújt. Nem is erről van szó. Oíyan intézkedéseket kell tenni azonban, melyek a munkalehetőségeket szaporítják s melyek védelmet nyújtanak az iparosságnak az őt megillető munkaterületek megóvásában. Gondoskodni kell arról, hogy az adódó munkaalkalmakat az az iparosság végezhesse el, amelyik erre hivatott. Tehát meg kell gátolni a jogosulatlan iparűzés mindenféle formáját. Azonban ez sem elégséges. Veget kell vetni vala milyen okos tormában a mai tűr hetetlen pénztelenségnek, mert hiába büszkélkednek az illetékesek a bankjegyforgalom alacsony voltával, hiába rémítgetnek az infláció káros hatásával és hiába tesznek az ellen védekező lépéseket, ha közben tönkremegy minden. Ha nem lesz munka, ugy a hátralékosok még a legkedvezményesebb részletekben sem képesek adó- és társadalombiztosítási terheiket megfizetni, de maguk és családjuk megélhetését sem biz tosiihatják. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy az állam sem juthat hozzá szükségleteihez. Ezek miatt a szempontok miatt sem lehet helyeselni a „nem akarok több építkezést látni" szeren csétlen elméletet, mert az építkezések elmaradása, az ebből eredő felbecsülhetetlen méretű é3 azegész gazdasági éiefre kiterjedő károk sokkal nagyobbak, mintha elavult házakban üresen állnak a lakások s mintha a háztulojdonosok siránkoznak. Nem szorul bizonyításra, hogy az épilkezé&ek hatnak legtermékenyitőbben a gazdasági életre. Ha az építőipar dolgozik, van munkája nemcsak az itt foglalkozó iparosoknak, kereskedőknek, stb. Ha az iper és kereskedelem dolgozik és keres, jut az orvosnak, ügyvédnek és mindenkinek. Fellen dülési csak az építkezés hozhat. Le kell szállítani a trafikárakat! Méltóztatnak emlékezni rá, valamikor mennyi tűrés, fékezhetetlen energia tiltakozott, ha csak a legkevesebb lemondással is kellett szembenézni? Micsoda elkeseredést és méltatlankodást váltott ki például a m. kir. dohányjövedéknek egy-egy szerény kis drágítása. Merényletnek minősítették a közönség legsajátosabb joga ellen, amely azt a csekély kis élvezetet, ami az életben van, még inkább kisebbre akarja venni. Gyűlölséggel beszéllek az egész pénzügyi kormányzat ellen, amely még a szegényember pipájának füstjét is megdézsmálja és erős fogadkozások hangzottak minden oldalról, hogy most mér aztán igazán abbahagyjuk a dohányzást. Még ezt a pakli dohányt, cigarettát elszívjuk és aztán vé«e. Nem hagyjuk magunkat. Legközelebb pedig, amikor mégis csak vásároltak még egy csomagot, akkor „csak azért" is egy „komiszabb" fajtát vettek. Nem fog gazdagodni a finánc, mégsem Ie3z nagyobb a bevétele. Lassanként ez a „csak azért is" gazdasági kényszerűség lett. A trafik ára rendületlenül ment felfelé, az emberek keresete pedig ugyanolyan rendületlenül ment lefelé. A legszebb antik dohányiárcákban is helyet kaptak az alacsonyabb, sőt a legalacsonyabb minőségű fajták, amelyek az árlapnak a legalján csak mint a „szabadkőmives" csoport szerepeltek. Ezeket ugyanis a kőmivés is csak a szabadban szívhatta, mert a szobában nem lehetett a füstjüktől megmaradni. A legjobb társaságokban, ahol valamikor a házigazda csak kü1934 január 2Cf lönlegességi dohányt mert vendégei elé tenni, ma nemcsak a levente intézmény iránti nagyrabecsülésből nyert jelenléti jogosultságot a „Levente". Egy rendes vacsora költségeit még igy is megszégyeníti a „trafik" beszerzése. Nem túlzás megállapítani, hogy egy dohányos embernek ma ugyanannyiba kerül a dohányzás, mint amennyibe az élelme kerül. Napi 15—20 cigaretta, vagy 6—8 szivar ára ma egy napi koszt költségének felel meg szellemi és fizikai munkásoknál egvsránt. A pengő belső vásárló értéke ma az indexek szerint 90 békefillérnak felel meg. A különbözetet a kartelcikkek és e?yedárusági cikkek adják. A gyufa Déldául négyszerese, a dohánv általában duplája a békebeii órának. A keresetek ezzel szemben szinte kifejezhetetlenül lecsökkentek. Az ipari munkabérek közel egyharmadukra estek, a tisztviselők, a szabadpályán lévők életszínvonala ugyancsak a létminimum alá sülylyedt. Ezeket a körülményeket egyáltalán nem méltányolja a dohányjövedék igazgatósága. Ha csökken a forgalom, emelik az árakat. Mert az is áremelés, ha az 1931-ben megállapított árakat a pénz vásárló értékének növekedésével nem szállították, le. Minden más cikk olcsóbb lett három év alatt, a pénz ára több mint 20 százalékkal javult, a trafik ára pedig összegben változatlanul megmaradt, vagyis 20 százalékkal drá?ább lett akkor, amikor a közönség jövedelme 50 százalékkai kevesebb lett. Nem a hancos méltatlankodás szava dörög el ma már az emberek ajkáról a dohányjövedék káros üzleti politikájával szemben, hanem — ismételjük — a lemondás csöndes keserűsége. Hiába itt minden, sóhajtják az elfáradt ajkak, a magas próbaszivókat ugy sem lehet meggyőzni az ő külön bölcsességükkel és üzleti szellemükkel szemben. De a Irafikosok helyzetét is szomorúság nézni. A számukat fantasztikus mértékben megszaporították ugy, hogy a mai forgalom mellett még a házbérüket sem keresik meg bgtöbben. Ha néma kisebb-nagyobb nyugdíjjal biroknak adták volna a revizió után a tőzsde jogokat, ma soknak melegvízre is alig telne. Azok pedig, akik azt mondják, hogy a dohányzás csak luxus és akiknek igy nem tetszenek a dolgok, azok higyjék el, nincs igazuk. Azok a füstszagtól kényes, azok az antinikotinisták, akiket a nyugodt, kényes békevilágból kivittek a lövészárkok poklába, akik sohasem tudták többé, hogy mit hoz a holnap, azok ott nem tudtak meglenni anélkül a „luxus" nélkül, azok a legnagyobb dohányozok lettek, akik most a béke ideggyilkolóbb bizonytalanságában várják a holnapot, azok ezt a „luxus-"t nem tudják nélkülözni. A kormánynak éppen ugy nem szabad tétlenül nézni a közönség ezen kívánságát, mint ahogy a telefondrágasagot nem engedi tovább fenntartani a miniszterelnök. A telefon, a posta a vasút is azért vannak, hogy a közönség javát szolgálják, a dohányt is azéri termesztik, hogy élvezetet nyújtson az embereknek. Ugy kell leszállítani tehát a dohányárakat is, hogy az hozzáférhetővé és megszerez-* hetővé váljék mindenkinek.