Békésmegyei közlöny, 1934 (61. évfolyam) január-március • 1-72. szám

1934-03-11 / 57. szám

1934 március 11 BEKESMEGYEI KCZLONY 3 Krónika Hogy csináljuk? Ezt kérdezi Mostan nálunk minden kicsi, Nagy gyerek, Kell-e király? — kérdik tovább, Válaszolni erre ma még Nem merek. Természetes, hogy minálunk Véletlenül sincsen közös Akarat S ki akarná létrehozni, Tudjuk régen, hogy diadalt Nem arat. Á.z egyiknek Ottó kéne, A másik kenyér gondokkal Gyötrődik, Minek király? — kiáltozza — Hisz a néppel a k<rály sem Törődik. Köztársaság s más hasonló Kérdéseken évek óta Rágódnak, Jól tudom, ha meglesz Ottó, Elsők lesznek, akik hasra Vágódnak. Brüller tata szereti a Királyokat és soha sem Veszekszik, Örvendezve adja tudtul. Ha háromhoz befutott a Negyedik. Királykérdést — egyelőre — Legjobb volna napirendről Levenni És kik ezen izgulnának. Izgalmukért szivből ki is Nevetni. Hiszen ma még oly szegények Vagyunk — sajnos — mint a Egere, [templom Elakadt már réges-régen És nem mozdul rossz helyzetünk Szekere. Nem is izgat ez bennünket, Jókedélyünk most is megvan Minekünk S fokozódik a hangulat, Ha megüljük márciusi Ünnepünk. Egyelőre cz a gondunk, Hogy a szónok az ünnepen Ki legyen? Ki beszélhet ugy órákig, Hogy közbe még lélegzetet Sz vegyen. Hol találunk oly szónokot, Kinek száján a rossz szó nem Szalad ki Es fel tud ugy szónokolni, Hogy amit mond, el is higyje Valaki. erde. Kiadó lakás 3 szobás, minden komforttal lakás hall-, cseléd- és fürdőszobával, az udvarban diszkért és gyermekjátszótérrel 1934 május l-töl bérbeadó Felvilágosítást ad: dr Gally Károly ügyvéd. AAAAAAAAAAAAA < • Piperecikk szükségleteit legolcsóbban Krayer E. és Társa Festékgyár Fiókjánál, Andrássy-ut !. szám e'att szerezheti be. * Fagymentes iavauyu k&poszla 1 phatá Vtghníl, Andrássy-ut 20. Tavaszi férfi cltonyoket és felöltőket a legdivatosabb kivitelben készítek Megkönnyített fizetési feltételek MOLNÁR SÁNDOR uriszabó Békéscsaba

f Andrássy-ut 19. Diktátor és diktatúra Az elcsépelt jelszavak megafonja, akit életében Viktor Hugónak tiszteltek, ha kikelne a szarkofágból, hol csontjai nyugosznak és kezébe venné a lapokat, mc lyeknek vezető hasábjain a megváltó demokráciáról szavalt, menten elbújna holmi jeltelen sírba, szésyenét palástolni. Hogyis ne, amikor abban a Péiisban, ahol az észt trónra ültették és istenné avatték, ma. szÓ7Ötver évvel azután, hogy La Rochefoucauld—Liancourt a szabadságot, egyenlőséget s a testvériséget as állami lét szentháromságának mondotta, az erős kéz után sóvé-og mindenki és epedve várja a csizmát, mely belerúg. Hogyis re, amikor — nem Maur.as, nem Deudet, nem Bainville, tehát a királypárti csepűrágók, hanem Déat, Marin, Tardieu, vagyis a közíársarág testőrei, mint az a bizonyos kutya az evangéliumban az okádáshoz, szüntelen visszatérnek, egyazon ismétlő rimhez s feledve, hogy az első császárság Waterloohoz, a második Szedánhoz, a harmadik köztársaság Conpiegnohez vezetett, a diktatúráról álmodoznak. Talán igaza volt Montesquieunek, amikor ui?y vélte, hogy a demokrácia az erős nemzetek előjoga, a diktatúra pedig a gyengék menedéke és igy — Franciaország is arterioscierosisben szenved. Minden-e a jövő adja meg a választ. De tekintve a lelki ragályt, mely Európában szerte dul — érdemes megállni egy pillanatra s a Lámiát, amely a multakból a diktatúra cégére alatt felkísért, bonckéssel izekre szedni. És ugy, ahogy Descartes kivánta, more geometrico bemutatni, mi benne a való s mi az ürügy, mi benne a velő s mi az ürülék. Celui qui sauve letat ne viole aucune loi, az, aki megmenti az államot, nem szeg meg egy fösvényt sem. Napoleom.ak ez az éles mondata, mint a foszfor a a tárgyak képét a sötétben — hirtelen, de imbolygó fénnyel világosítja meg azt a pontot, ahonnan kiindulunk. Nyilván való, hogy az orvos kezét, aki az üszkös részt levágni készül, munkájában akadályozni nem szabad és a Grecchusok szomorú és végzetes példája eeyszer és mindenkorra igazolta, hogy rendkívüli idők rendkívüli módszereket kívánnak. Efölött vitatkozni se lehet. Csakhogy nyitva merad az a kérdés, amelyet Raszkolnyikov feszegetett: ki legyen az, eki a törvényt, ekár embeitől, akár Istentől s'zármapJk, megszegheti. Napoleonna«t igaza voit akkor, amikor az irott és irat lan törvények felé, a jó s a rossz határain lulra emelte ezt, aki veszély idején, örvénylő habok taraján a kormányrudet meeragadja s a hajót révbe vezeti. De nem volt igaza akkor, amikor elfelejtette megjelölni azt, ki az, akit a végzet erre a feladatra kiszemelt és elhívott. Azzal, hogy mint Carlyle telte, nagyembernek azt ne vezzük ki, aki sikert arat, szóval egy hysteron—proteron-nal a csomót meg nem oldjuk, legfeljebb átvágjuk. Ssnki nem tagadhatja Bismarck, Caesar, Napoleon nagyságát. ámbátor mindhárman elbuktak. Igy azután nem marad más hátra, mint segítség ulán nézni azoknál, akiket a tett emberei megvethetnek, de éleslátásuktól meg nem foszthatnak: agondolkodóknál. Hobbes volt az első, aki ebbe a mélységbe bányásziám pájéval némi fénycsövét vetített és — bár idestova 300 éve annak, hogy Thucididesnek ez a növendéke sirba hanyatlott, ma is ő az a vájár, aki a földalatti tárnákban legjobban ismeri az utat. Az angol filozófus szerint minden inger, ami az emberi lélek ludatküszöbe alatt sziszeg, a hatalom felé tör megváltásért. „A szenvedélyek" amelyek az emberek közötti különbségeket létrehozzák és táplálják — irja Leviathan cirr.ü müvében — mind kivétel nélkül — bármire is irányulnak, egy törzsből hajtanak ki, a hatalomvágyból". Egy másik angol, B. de Mandeville, tovább megy és két századdal megelőzve Nietzschet, fölállítja azt a tételt, hogy minden ami van, minden ami volt és minden ami lesz, szóval az egész emberi történelem, akár anyagi, akár szellemi síkban, nem egyéb, mint vetülete, pontosan meghosszabbított árnyéka annak a kiirthatatlan ösztönnek, amc'y minden organismu áthat r'j mások felett egyeduralomra tör. Az Instinct of Soverdgnty: az a bél, amely a diktatúra héjáhsn rr',2huzódik. S ha szemügyre v®;": ük azokat, akiknek sikerült egyeduralmi ösztönüket m; ^valósítani, ám hívják őket Mariusnak, Suliénak, Diocletiánnak, ha tetszik, Aurengzebnek, Dtsingiszkúnnak, Timurler.knek, csakuevan mindenikben felleljük azt. Ám ez a primordiéIi8 faktum, amely rr'nden nel és mindenkivel közös, ónme gábanvéve semmi vagy alig valami Ha valakiben nincs meg e^en ft lül a lelkierő, az állhatatos a

T arat, az erkölcsi bátorság, vagyis ha valakiben nincs meg a tulajdonságok azon összesége, amelyet köznyelven jellemnek mendanak, az fölkapaszkodhatik a társadalmi lajtorja legmagasabb fokára és ideig-óráig még sikereket is arathat, de vezér soha nem lehet, csak vezetett. A jellem az a talizmán, amely a születelt diktátort a közönséges becsvágyók felé helyezi és a jellem az, amely — mint a vallásalapítók példája mutatja — csökönyös szikiévé merevíti és földöntúli megszállcUsággel tölti el. Mikor Caeser Thessalia partjairól álruhába öltözve egy nyomorult lélekvesztőn útnak indult, hogy légióit felkeresse, legfeljebb szokott bátorságáról tett bizonyságot, de mikor a révésznek, aki vissza a kikötő felé irányítja a vitorlát, oda kiáltja: ne félj, Caesart viszed és a szerencséjét s a révész fogvacogva ugyan, de engedelmeskedik, akkor mér — Dante szaival élve — kiválasztott edényként hat, amelyben a végzet itala forr. Azon, hogy maroknyi csapat élén Sulla Bochus táborábB lovagol és sajátkezüleg foglyul ejti Jugurthát, nem csodálkozik Plutarchos, aki az esetet feljegyzi. De értetlenül áll a csoda előtt, hogyan merészelt ugyanaz a Sulla — lemondván minden hatalomról — egyedül, fegyvertelenül megjelenni a senatusban, ahol nern volt senki, akinek családjából jó néhány áldozatot ne szedtek volna martalócai és hogyan tudott ép bőrrel v isszatérni oroszlánbarlangjába az Aesquilinumon. Mint a tintahalat a sötét folyadék a szigonytól, ugy védi az igazi vezért a jellem véiíezete a tőrtől. Mindaddig, amig e^t a sebezhetetlen köntöst viseli, lepattan róla minden támadás. De jaj, ha rés támad a páncélon, jaj, ha a varázs megtörik. Mi volt Caesar, amikor Brutus ledöfte? Mindenütt győztek a légiói. Leverte Pompeiust, Pharnacest, Metellust. Catot és leverte Pompeius fiait, Cnaeiust és Ssxtust. Ámde —